Az Élet Urától, családomnak, az élő hit ajándékát kérem!

Sokat gondolkodtam, hogy mit is kérjek a Jóistentől karácsonyi ajándékként az én nagy családom számára. Számotokra kedves gyermekeim, kiket Isten biztatására befogadtunk, s nektek, munkatársaim, kik akár itt Déván és Szászvároson munkátokkal, vagy a világon szanaszét anyagi imádságos segítséggel társaim vagytok Isten országának építésében. Valami olyat szeretnék kérni, ami nagyon fontos. Amire nagy - nagy szükségünk van e földi vándorlás idején. Nehéz dönteni, hisz sokfélék vagyunk. Családunk legkisebb gyermekei, kis Anna meg Amália, még bizonytalanul totyognak a második életévük felé, de ott van a kedves Zsuzsi néni, meg az ausztriai Laab in Waldei nagytatánk, kik szapora léptekkel közelednek a századik életévük felé.
Nagy családunkhoz tartoznak olyanok is, akiket egyetlen szál bugyiban fogadtunk be, de vannak olyanok is, akik Isten kegyelméből nagyon gazdagok. Vannak, akik betegek, akik soha nem álltak még saját lábukra, mind a dévai iskolánkban tanuló IX. osztályos Ferenc. De vannak virágzó, fiatal, szép, egészséges társaink is. Mi az, amire mindannyiunknak egyaránt szükségünk van?

Én mindannyiótok számára az élet Urától az élő hit ajándékát kérem.

Mit jelent számomra az élő hit? Hogy jobban megértsük, szemléljük a napkeleti bölcseket, kik látnak valamit, szívükben elkezd parázslani a több, a szent, az igaz utáni vágy, és ők leteszik a munkájukat, megszakítják mindennapi rohanásukat és útra kelnek. A sötétbe, az ismeretlen útra lépnek, nem tudják, hogy mit is keresnek, de szívükben lévő vágyra hallgatva, elindulnak a végtelen felé. Nekik nem jelent meg az angyal, nem egy misztikus élmény alapján kelnek útra. A természet titkait fürkészve, többet, jobbat akaró, segítséget keresve, józan emberi értelem indítására, bekopognak Heródes udvarába. Útba igazítást kérnek és kapnak Heródes tudósaitól, udvari papjaitól.
Félelmetes! Ezek az udvari papok írástudók mindent tudnak: "Júda törzse… Betlehem…" Ismerik az üdvözítő igazságot, de nem kelnek útra. Az ő útmutatásuk alapján a pogány napkeleti bölcsek átölelhetik Betlehem barlangjában az Istent. A felvilágosítást adók nem kelnek útra, nem ragyog rájuk Isten arca. Mennyire nem elég tudni a hitet. Mindent tudhatunk Istenről, a szeretetről, de ha nem kelünk útra, ha nem lépünk a szeretet útjára, többet akaró vágytól vezérelt szívvel, hogy megleljük a magunk betlehemi kisdedét, elveszünk.
Mit jelent ma úton lenni? Se én, sem más nem tudhatja, nem látja az egész utat, de mindig felsejlik a következő lépés körvonala.
Nyár vége óta családok laknak kis gyermekekkel Szászváros szélén, sátrakban. Most vasárnap, kint, december eleji fagy volt. Próbáltam a prédikációban Istenről beszélni, de gombóccá keményedett az evangélium a számban. A Vörös családra gondoltam. Az édesapa, aki maga is a belényesi árvaházban nevelkedett, feleségével és öt gyermekével vacog a leselejtezett katonai sátorban. A szőke, kékszemű gyerekek közül a három kisebbiket én kereszteltem meg, az elmúlt években.
Miért lakoltatták ki őket? Hogy csúsztak idáig le? Miért nem tudják megszervezni az életüket? Miért van az, hogy mindig is voltak vesztesek? S miért nem kapnak díjat a verseny utolsó befutottjai? Nem tudom!
Csak azt tudom, hogy sátorban lakni december elején nagyon hideg van. És azt is tudom, hogy nem lehet az evangéliumról prédikálni, karácsonyra készülni úgy, hogy tudod, nem is messze tőled, a hideg, a mocsok ártatlan gyermekek zsigereit, életét tépi szét. A mise végén útra keltem. Kis temetőnkben elhagyott kis házikó állt. Elmentem az egyházközségünk tanácsához, a polgármesterhez, a Vörös családhoz, s most ott állhatok én is, mint a három király, s ölbe vehetem a pattogó tűz mellett a legkisebb Vörös gyereket, s szeméből rám kacag az, ki Betlehemben is, de oly sok más helyt is megtalálható. Betölt egy kimondhatatlan boldogság, ahogy nézem a csempekályha melletti ágyban, kis ingecskékben elnyúló, békésen mosolygó gyerekeket. A sok-sok napos fagyoskodás után, folyamatosan 20 órát aludtak a gyerekek. Egy kis út és milyen végtelen öröm, nekik is, de nekem is.
Úton vagyok. Hitemmel, e misztikus két karral Istent keresem, Istent ölelem át. Nem elég tudni a szeretet. A tudás út nélkül - kárhozat. Az élő hit, a világot tovább teremtő Istennel való párbeszéd út, partnerség.
Az élő hit, az eljövendő világot, Isten országát építő ember vére, mely betölti minden sejtünket, álmunkat, percünket. Az élő hit, mely akár a saját, vagy egyházunk, népünk, legmélyebb zsákutcájában is megleli az élő Istent, kinek kezét fogva útra kelhetünk, hogy tovább menjünk egy testvéribb világba.
A vér, ha nem áramlik, nem mozog, meghal. A hit, mely nem kel útra, hogy a szeretet gyümölcseit teremje, megalvad és lehúz.
Ahogyan oxigént, életet árasztva, adva árad a vér, áradjon bennünk Krisztus misztikus szívéből az élő hit, s bontakoztassa még jobban ki nagy családunkat, a jóságra és a szeretetre.

Ezt az élő hitet kérem az Istentől ajándékként mindannyiunk számára, általa lesz egy nagyon boldog ünnepe mindannyiunknak, mit szívből kívánok.