Cseh kisvárosok című sorozatunkhoz könnyen találunk 'anyagot' túráink alkalmával. A tavasszal útba ejtett Kroměříž – ismertebb német nevén Kremsier – nemcsak szépsége, hanem az 1848-49-es eseményekben játszott szerepe miatt is megérdemli, hogy írjunk róla.

A termékeny Haná-síkság központjának számító, 20 ezer lakosú műemlékvároska jószerint az 1063-ban alapított olmützi püspökségnek köszönheti létezését. 1110-ben ugyanis II. János püspök megvásárolta II. (Fekete) Ottó olmützi részfejedelemtől az itteni területet a rajta lévő udvarházzal és a mai Riegrové náměstí helyén lévő falucskával, ahol piacot is szoktak tartani.

1260 körül Bruno ze Schaumburku gótikus várat épít, valamint rendezett városias települést a vár és a régi falu között. Mindezt fallal keríti, rajta három kapuval, és az így létrehozott gazdasági központnak városjogokat ad.

Felépül a Szt. Móric-templom, felújítják a régi piac mellett a Szűz Mária-templomot, a XIV. században a városka délkeleti részén zsidónegyed létesül, körül a határban a városhoz fél tucat jobbágyfalu tartozik.

A huszita időkben éles harc folyt a város birtokáért Jan Železný püspök és a husziták között. 1423-ban Žižka elfoglalta, ezután 77 éven keresztül különböző morva urak – Corvin Mátyás morvaországi uralma alatt a magyar Zápolyák – birtokolják.

Csak 1500-ban sikerült a tulajdonjogot visszaszereznie az 1496– 1540 között hivatalban lévő magyar nemesnek, Thurzó Szaniszló humanista és mecénás püspöknek.

Thurzó reneszánsz stílusban átépíttette a várat. A század végén felépült a reneszánsz városháza negyvenméteres, a főteret uraló tornyával.

František Ditrichstein működése (1598–1636) alatt érkeztek a helységbe a jezsuiták, és ezalatt nyerte el a város a máig használatos címerét: az olmützi püspökségtől származik a piros mezőben elhelyezett hat darab ezüst torony, a középen elhelyezett osztott pajzsocska két szőlőoltó kése viszont a Ditrichsteinektől ered.

Nem lenne cseh kisváros Kroměříž, ha a harmincéves háború alatt nem pusztították volna a svédek. 1643– 1645-ben Torsten generális perzseltette, romboltatta. Ezáltal az 1592-es Villenberg-féle metszeten látható gótikus-reneszánsz városkép örökre eltűnt, a település az 1660-as évekig csak tengődött.

1664-ben a roppant becsvágyó Karel z Lichtensteina egy püspöki rezidencia építésébe fog a romos gótikus-reneszánsz várból. Tencalla és Luchese 1695-ig gyönyörű reneszánsz kastélyt varázsoltak oda, 84 méter magas toronnyal.

Számtalan más építkezésre is sor kerül: káptalani házak a főtéren, piarista szeminárium, gimnázium, kollégium, s mindenek előtt a Közép-Európában csaknem páratlan püspöki virágoskert.

F. B. Werner 1752-es metszete jól mutatja a soktornyú, szépen erődített városkát, a háromemeletes új állapotú kastélyt és az előtérben a már említett Virágoskertet. A látkép az utolsó pillanatban készülhetett az 1752-es tűzvész és az 1758-as porosz betörés előtt. Az olmützi püspökség 1777-ben érsekséggé lép elő, kilenc év múlva a város mégis kiszabadul a sok évszázados egyházi gyámkodás alól: II. József engedélyezi saját magisztrátus felállítását, így a város lerombolja a feudális hatalom jelképét, a pellengért.

A XIX. század elején szabályozták a város mellett folyó Moravát, ezzel egyidőben klasszicizáló stílusban átépítették a kastély alatti nagy kiterjedésű barokk parkot, romantizáló díszépületekkel és gazdasági épületekkel tarkítva.

A kisváros nevét a Habsburg-birodalmon belül és kívül megismerték az 1848–49-es években. Az októberi bécsi felkelés miatt az udvar azonnal áttette a székhelyét Olmützbe, majd november 22-től az alkotmányozó birodalmi gyűlés Kroměřížben folytatta működését. A kastély nagy tanácskozótermében hangzott el Rieger történelmi jelentőségű mondata: „Az állam minden hatalma a néptől származik”. Hiába volt azonban a cseh küldöttek – Palacký, Rieger, Havlíček, Tyl és mások – igyekezete, 1849. március elején a csupán három hónapja uralkodó Ferenc József a gyűlést dolgavégezetlenül feloszlatta és életbeléptette az ún. oktrojált alkotmányt. Minderről az idén, 150 évvel később nagy ünnepségsorozattal, tudományos ülésekkel emlékeztek meg.

A XIX. század második felében lebontottak két városkaput, eltűnt a városfalak jó része, befalazták a főtér árkádjait. mezőgazdasági szakiskola építésével kibővült az itteni iskolák – három gimnázium, egy reáliskola, tanítóképző, zeneiskola – köre, s a város így már joggal kiérdemelte a „hanák Athén” elnevezést.

Nagyon megváltoztatta a lakosság összetételét a II. világháború: a gettó lakóinak többsége nem tért vissza, a német lakosságot kitelepítették. A várost román katonák és partizánok szabadították fel 1945. május 4–5-én.

Nézzük, mit láthat a látogató a hangulatos műemlékvárosban?

A legjelentősebb turistalátványosság a sokszor említett püspöki/érseki kastély, ahol minden van: püspöki könyvtár, képtár kitűnő régi mesterekkel, óriási, gyönyörű termek stukkókkal, Maulbertsch-freskókkal, a kastély melletti bejárhatatlan méretű angolpark, 500 éves vörös tiszafával, a városka szélén a már áttekinthető nagyságú franciakert számtalan barokk szobrával, 233 m hosszú és 14 m széles kolonádjával. Van Városi Múzeum a főtéren Max Švabinský festőművész (a város szülötte) emlékkiállításával, helytörténeti anyaggal.

A szépen karbantartott szép kisvárosban van annyi régi templom, barokk szobor és sok jó kocsma, amennyit egy érző szívű turista megkívánhat.