Prága, avagy magyarok Prágában 

Prágába reggel kell érkezni a megboldogult Amicus gyorsvonattal a Hlavní nádraží, régi nevén a Wilson pályaudvarra. Egy alagútszerű folyosón szupermodern előcsarnokba érünk ki, amelynek az elején kitárul a Vencel szoborral a Vencel tér, ami tulajdonképpen egy kiszélesült sétáló- és vásárlóutca és amit a Nemzeti Múzeum épülete koronáz.

A Vencel tér. Hullámzik a tömeg.

A fülem nem, csak életem érzi meg.

Értem, mert élem, engem is sodor

az áradat, az óriási léptű kor.

Kinézelődöm, jámboran ülök,

köztük futok, egy vagyok közülük.

És úgy töltöm be szent feladatom,

hogy szemlélődve is sodortatom.

(Bóka László: Prága - részlet)

Aztán végig a Vencel téren sétálok, ahol már kora reggel hatkor nyitva vannak az élelmiszerüzletek és ahol reggelire picike szendvicset, tejet, kakaót és friss péksüteményt lehet kapni. Az órát nézve sietni kell a zegzugos utcákon, a Celetnán (a kereskedők utcáján keresztül az Óvárosi térre, mert kerek órakor üt az Orloj, a toronyóra, és előjönnek az apostolok.

Vén tér, hol öreg órajáték

múló időkkel múlató ajándék,

hol bolthajtásos, ódon kocsma odva

vár szép párokra, vén italosokra,

hol olcsó étlapjához a szegény nép

téged ad ráadásul, zengő szépség

itt ünnepellek óraműves Prága

emelem poharam a szép, új világra.

(Bóka László: Prága – részlet)

Itt van az egész cseh történelem Husz Jánostól Klement Gottwaldig. A huszita felkelés vezetője innen nem messze a Betlehem kápolnában prédikált, és a szomszédos Károly Egyetemen tanított. Egyébként 1949-ben az Óvárosháza tornyából jelentették be a népi demokráciát.

Miért mindig a vádlotté a szégyen?

Ki a vádlott a századok perében?

Csak a gyilkossal türelmes a törvény,

önkritikát gyakorol az önkény...

Védtelent vádol, gyengék felett győz.

Mitől is félne? Más a felelős...

Azt mondják: élet, azt mondom: halál.

Mi volt jutalmad megvakított mester?

A tizenkét apostol körbejár:

(Rudnai Gábor: Óváros – részlet)

Ha tovább megyünk, nemsokára a Kis térre érkezünk.

A Kis téri díszkút csobogja a diszkót,

fényorgona-freskót fest, fölénk az ég...

Mert a macskakő is, mint a bűvös kocka

réteg után réteg színeit ragyogja,

száz meg száz alakban, földben és falakban,

s minket is megőriz mivel halhatatlan.

(Rudnai Gábor: Óváros – részlet)

Városi sétánk során jobbra egy emeletes ház tűnik fel: itt lakott Franz Kafka, aki szorongásaiban szinte megtestesítette a huszadik század végét. Hiszen ki nem tapasztalta volna, hogy:

Kafka koholt perében nem is kell tanú,

elég a gyűlölet, elég a gyanú.

(Rudnai Gábor: Óváros – részlet)

S ha tovább megyünk, nemsokára a Zsidóváros, a Josefov, a Régiúj Zsinagóga, a Gólem fogadja a turistákat.

Egy kertben jártam, mézes nyári télben,

Zsidó századok temetőkertjében

setét sírkövek – míg olvadt a nap –

ferdén merdtek, odvas vén fogak.

Micsoda éhség! évszázados holtak

még itt is, most is csak ghettóban voltak

Én érzem őket, s annyi holt helyett

átkozódtam, nem lelek sírhelyet.

(Bóka László: Prága – részlet)

A Karlův most (vagyis a Károly híd) megérdemli, hogy eredeti nevén szólítsuk meg, mert évszázadok tanúja. Ezen a hídon folyt a csata a hódító svédekkel, majd fél ezredév után itt akarta kimenteni Jaroslav Hašek a vízbe fojtott Nepomuki Szent Jánost.

A híd után kis utca, majd utána az óriási templom közelében az egyetem épületének falán található egy magyar nyelvű emléktábla: itt járt iskolába a nagyságos Fejedelem II. Rákóczi Ferenc. A templom mellett meredek utcácska vezet a: Nerudova, a nagy költő utcája, ahol megtalálható kedvenc sörözője.

Ha felértünk a Hradzsinba, a mellvéden felülről nagyon szép kilátás nyílik az egész városra.

Az ősi házban szabadon

Nyílik ki tágas körben Prága,

Míg rajta lent az alkony árnya

Halk lépésekkel átoson

A város üvegén homály

Sisakos óriásként a távol

Patinafényű kupolával

Csak a Szent Miklós-templom áll.

Már itt-ott csilló lámpa ég

az utcák fülledt zsivajában.

úgy állok fent az ősi házban,

mintha „Áment” hallanék.

(Rilke, R. M.: Az ősi házban,

ford. Fodor András – részlet)

Nem érzem magam itt idegennek, hiszen innen indult Adalbert püspök, hogy Vajkot, a mi Szent István királyunkat megkeresztelje.

Dalát: „Kde domov můj”*, íme itt

írta szegény Tyl. Valóban,

a múzsa kegyencet földi jóban

a sors nem sok jóban részesít.

Szoba – csak szárnyalásra jó,

nyújtózás nem fér négy falába.

íróasztalnak egy faláda,

szék, ágy, feszület, csobolyó.

De ő cseh honját semmi új

hazára nem cserélte volna

aranyért sem. Akárha szólna:

„Én maradok, kde domov můj.”

(Rilke, R. M.: Kajetan Tyl,

ford. Tóth Eszter – részlet)

A Károly-hídtól a

Szent Miklós székesegyházig vezetett az út,

a napsugár hintett fénysugárral ékes koszorút,

királytól szentig minden utat bejárva,

ezen a hídon sosem leszek árva,

kísérnek kőszentek, élő milliók,

zsibog, csobog alattam a vízi út,

így élek itt szívemnek nehéz a búcsú,

Prága, Károly-híd: Na shledanou!

(Radnóti Róbert: Cím nélkül,

Bóka László emlékére – részlet)

Radnóti Róbert