Sárkányölő Szent György

Harmad ízben gyűltünk össze György-napkor Budán a Sárkányölő Szent György szobra elott, hogy fejet hajtsunk a két alkotó: kolozsvári Márton és György emléke előtt.

Szívet melengető érzés arra gondolni, hogy ugyanebben az időben Szegeden, Kolozsvárott és Prágában ugyanígy elhelyezhetik a megemlékezés fehér szekfűjét ugyenezen szobor tövében. Ennek a lenyűgöző Sárkányölőnek kijár ez a tisztesség, hiszen a római kor és a Donatello Gattamelatát ábrázoló alkotásai között eltelt ezer évben ez az egyetlen megmaradt nagyméretű bronz lovasszobor.

Hadakkal sűrűn megvert Közép-Európánkban – ahol sokkal többször öntöttek harangból és szoborból ágyút, mint fordítva – a rossz sorstól csak a jó szerencse mentette meg a szobrásztestvérek munkáját: a távoli Prága városa őrízte meg az utókornak az évszázadokig titokba burkolózott művet.

A Sárkányölő szobor mesébe illő regénye két szálból fonódik össze. Az egyik szál Nagyvárad.

1609-ig több kortárs szerző, pl. Bonfini, de utoljára és legpontosabban Miskolczy István zempléni követ tudósított arról, hogy a vártemplom előtt négy életnagyságú bronzszobor áll: Szent István, Szent Imre, Szent László álló-gyalogos szobra, továbbá Szent László lovasszobra. A műveken – a középkorban szokatlan módon – egyéb információk mellett feltüntették az alkotók nevét és a keletkezés évszámát.

Ezek szerint a három gyalogos szobrot 1370-ben Kolozsvári Márton és György, Miklós festő fiai készítették, míg Szent László lovasszobrát 1390-ben már Kolozsvári Márton és György „mesterek” alkották.

A szobrok 1598-ban felkeltették a Prágában székelő nagy műgyűjtő Rudolf császár kíváncsiságát, és azt gondolván, hogy a lovasszobor Corvin Mátyást ábrázolja, meg akarta azt szeretetni öccsével, Mátyás főherceggel. Ő válaszlevelében felvilágosította a tévedésről, s közölte még, hogy a váradiak különben sem adnak egy szobrot sem, mert az a hiedelem járja, hogy a szobrok megvédik a várost a töröktől.

Sajnos a legenda 1660-ban szertefoszlott, amikor Ali pasa elfoglalta a várost, a gyaur királyok szobraiból pedig a közhit szerint ágyút öntetett. Emléküket szöveges leírásokon kívül az 1630 körül készült, ismert Georgius Hufnagel-féle vedutasorozat Nagyvárad-metszete őrzi, melyen egy borsónyi ábrácska mutatja a lovon egyenes derékkal ülő, jobbjával bárdot tartó Szent Lászlót.

A másik szál Prága.

Már a huszita háborúk alatt látható volt a vári Szent György-kolostor elott egy Sárkányölő szobor, melyet az 1541-es tűzvészkor elszenvedett sérülések kijavítása után a palota bejáratához helyeztek át, majd 1677-ben újabb károsodás és helyreállítás után az óvárosi városháza elé telepítettek, ahonnan Mária Terézia alatt került a Vitus-székesegyház mellé.

Mindeközben sokáig senki sem tudta, hol, mikor, ki készítette a szobrot.

A rejtélyt 1667-ben Bohuslav Balbín, neves jezsuita történész, cseh hazafi kezdte feloldani. Elolvasta a szent balkezében lévő - azóta, Mária Terézia alatt eltűnt – pajzsról a feliratot: „Szent Györgynek ezt a szobrát 1373-ban készítette a Clussenberchbe való Márton és György”. A titokzatos város megtalálásához 200 év kellett. Csak 1879-ben fedezte fel Wenrich Vilmos erdélyi szász tudós a Clussenberch-Clausenburg azonosságot, így nyilvánvalóvá vált, hogy a Sárkányölő Erdélyből került Prágába.

Még hátra van a legnehezebb kérdés: mikor és hogyan?

A választ nem tudjuk, az elképzelhető megoldásokhoz is fel kell azonban vázolni Közép-Európa legfobb vonásait a szobor keletkezésének idejében.

Csehország és Magyarország egyaránt új uralkodócsaládok vezérlete alatt politikailag, gazdaságilag konszolidálódtak a 14. században, a volt Babenberg tartományok is új, a Habsburg-uralom alatt kezdtek egy állammá, Ausztriává válni, Lengyelország a részfejedelemségi széttagoltságból a centralizáció felé haladva kezdett hatalmassá válni. A csaknem kiegyenlített erőviszonyok állandó taktikai szövetséges-keresésre ösztönözték a résztvevőket. A ma sokszor idézett 1335-ös Habsburg-ellenes élű, cseh-magyar-lengyel visegrádi megállapodás mintegy két évtizedre rendezte a szövetségi viszonyokat, azután folyton változóan más kombinációk jöttek.

Ami a bennünket legjobban érintő cseh–magyar kapcsolatokat illeti, ezek az 1350-es, 60-as években néha ellenségesek voltak, sőt Nagy Lajos még 1371-ben is küldött hadat Morvaországba. Enyhülés 1372-ben kezdődött, amikor IV. Károly cseh király és német-római császár négyéves Zsigmond fia számára megkérte Nagy Lajos királyunk egyéves Mária lányának a kezét. A házasságról egyezséget kötött a két uralkodó 1373-ban. Ne feledjük, hogy ez az év a Szent György-szobor megalkotásának ideje! A nász 1385-ben jött létre, miután Mária kevéssel előtte, megbízott útján – per procura – házasságot kötött Orleáni Lajossal. Zsigmond azonban haddal jött Magyarországra, hogy érvényesítse a már 13 éve elhatározott házasságra vonatkozó jogait, és augusztusban Budán nőül vette Máriát, a magyarok akkor már három éve uralkodó királynőjét. Zsigmond bonyodalmak után 1387-ben kerül trónra, 1388-tól lesz Buda lakója.

Talán ebben az 1373-tól 1388-ig terjedő időben, lehet, hogy Mária 1395-ös halála, illetve nagyváradi temetése után került a Sárkányölő Prágába. Nem tudjuk, hogy akár Nagyváradon, akár Budán felállították-e a szobrot, vagy talán rendelésre, netán ajándék gyanánt egyenesen Prágának szánták.

Mégis reméljük, hogy az egyetemes képzőművészetben korának magányos szirtként kiemelkedő alkotása két, a térségben helyét, szerepét kereső állam együttműködésének, szövetségkeresésének eredményeként jutott el Csehországba, a Prágai Várba.

Mi, akik itt vagyunk, tisztelettel és hálával gondolunk a száztornyú városra, mely nehéz évszázadokon keresztül megőrízte a Sárkányölőt, és mindazokra a városokra, melyek köztereiken, múzeumaikban helyet adnak a másolatoknak.

Kívánjuk, hogy a Kolozsvári testvérek bronzlovasa összekötő kapocs legyen népeink, városaink, egyesületeink, mindannyiunk között.

Zachár Ottó