"Uccára nyílik a kocsmaajtó, kihallatszik belôle a szép muzsikaszó..." - éneklik máig is az ecseri lakodalmakban. De most szomorú a dal, mert elment a mindig mosolygó "ecseri" vôlegény, Tarczi László, aki személyi varázsával jócskán hozzájárult Rábai Miklós világhírû Ecseri lakodalmasának mindmáig tartó sikeréhez az Állami Népi Együttesben.
Lehet, hogy ez a mû akkor is a magyar színpadi néptáncmûvészet örökbecsû gyöngyszeme maradt volna, ha a vôlegény szerepét alkalmanként más-más táncos alakítja. De ô az 1951-es bemutatótól kezdve derûs egyéniségével, paraszti méltóssággal járt táncával 19 éven át testesítette meg azt a magyar legényt, akinek ország-világ elhitte, hogy boldoggá teszi a menyasszonyt.
Honnan indult? 1931-ben Aszófôn született. 1950-ben Székesfehérvárott, mint lakatos-segéd, részt vett egy néptánctanfolyamon, amelyre egy kollégája helyett véletlenül került be. Itt Rábai Miklós is tanított, aki ekkor már az alakulóban lévô Állami Népi Együttes számára is kereste a táncosokat. Ôt meglátva, meghívta, s már az elsô mûsorban ráosztotta az Ecseri lakodalmas vôlegény-figuráját.
A tánckarban nem voltak "szólisták". Tarczi László is mindent eltáncolt többi kitûnô társához hasonlóan: legényest, verbunkot, csárdást, egyszóval mindazt, amit Rábai Miklós rábízott.
Karakterszerepei emlékezetesek: pl. a kubikus a Hajnalodik címû táncjátékban, de eleganciával táncolta a Palotás méltóságteljes szólóját is, s kitûnô alakítást nyújtott, mint Gyula Márton nemesifjú a Kádár Kata balladában. "Ne nézz rám olyan könyörgôen, mert akkor nem tudok veled kegyetlen lenni" - kérlelte a Gyulainét alakító Rábainé Nemes Lia, aki így emlékszik vissza: "Nehéz volt vele kegyetlennek lenni a színpadon." S az életben sem volt senki haragosa.
Martin György így vélekedett színpadi munkájáról: "Ô az, aki megtestesíti a magyar néptáncost, ...aki hitelesen visszatükrözi a magyar férfi magatartását...". Liszt-díjra is javasolta, amit - ha szintén megérdemelten is -, de más kapott meg.
Két évtized után megvált az ÁNE-tól, két évig külföldön, táncospárként turnézott a feleségével, Somos Ibivel. Hazatérve a Duna Mûvészegyüttes tánckarvezetô asszisztenseként dolgozott 9 évig.
Legemlékezetesebb alakítása mégis az "Ecseri" vôlegénye volt. 19 év alatt 11 menyasszonyt táncolt a boldogságba. Komplikált alakítás volt ez? Kívülrôl nézve nem. Ô csak a szerepét megilletô szertartással táncolt, miközben az egész lényébôl áradt, sugárzott a derû, a mosoly a mindenkori menyasszony felé. "Szeretted ôket?" - kérdeztem tôle egyszer. "Kicsit mindegyiket szeretni kellett - emlékezett vissza - nem lehetett volna másképp. A színpadon, ha megfogtam a menyasszonyt, úgy éreztem, mindig azt kell kifejeznem, hogy szívembôl, lelkembôl szeretem... Úgy fogtam meg, úgy néztem rá, úgy emeltem fel... úgy öleltem át... úgy húztam magamhoz, úgy engedtem el
magamtól, mintha az egyetlen lett volna..."
Ehhez nincs mit hozzátenni. Ez volt az "Ecseri" sikerének egyik titka. Ilyen egyszerû ez, csak istenáldotta tehetség kell hozzá.
Temetésére szerettein kívül mind eljöttek a még élô táncos kortársai az ÁNE-ból, a Dunából és Székesfehérvárról. S míg a szeretet és a megemlékezés virágai hullottak a sírra, a decemberi ólmos ég alatt egyszál furulya hangja keseregte az "Ecseri" búcsúnótáját: "Esteledik a faluba', haza kéne menni...".
A mindig mosolygó vôlegény "hazament" immár örökre.
Vadasi Tibor
Drávucz Margittal Az Apa szerepében |
Laczkó Máriával (A Kádár
Katában) |
