- Az életét és a pályáját a véletlenek és a tudatos választások különös szövedékének látom.
- Az édesanyám magyar, a debreceni tudományegyetem magyar-orosz szakos hallgatója volt, másodévtôl Kijevben tanult, ott ismerkedett meg az édesapámmal, aki orvosi kutatásokat folytatott. Összeházasodtak, s megszülettem az ukrán fôvárosban. Természetesen óvodás is Kijevben lettem. Sûrûn rendeztek kisebb-nagyobb ünnepségeket, ezekre megkoreografált táncokat tanítottak be a gyerekeknek, nekem is. Mûvészi tornára is jártam, még versenyre is neveztek. Az akkor még létezô Szovjetunióban a televízió sokat és rendszeresen sugárzott balettelôadásokat, néptánc mûsorokat. A mamám gyakran utazott velem Leningrádba vagy Moszkvába, emlékszem, hatalmas szótárakra ültettek a színházban, hogy lássak is valamit például a kedvenc balettembôl, A hattyúk tavából Ha otthon szép, klasszikus zene szólt, mint minden egészséges kisgyereket, arra késztetett a muzsika, hogy táncoljak. Ötéves koromban a szüleim elváltak, s mi édesanyámmal hazakészültünk Magyarországra. A tornaedzôm tanácsolta neki, jó lenne, ha találna számomra valami mozgással kapcsolatos elfoglaltságot.
- Alaposan "megfertôzték" tehát élete elsô fél évtizedében. Itthon sem sokáig kellett keresgélni, mert megjelent Markó Iván felhívása, hogy a gyôri balettiskolába keres növendékeket.
- Budapesten kezdtem el az általános iskolát, de az én vállalkozó szellemû édesanyám mindjárt vitt Gyôrbe, s miután fölvettek, ott teremtett számunkra egzisztenciát. A felvételim egy kisebb incidenssel zárult, ezt még jónéhány évig emlegették. A bizottság ugyanis egy piros drapériával borított asztal mögött ült. Engem úgy elriasztott a látvány, hogy zokogva csak annyit nyögtem ki, nem akarok táncolni, és nem is tudom, miért jöttünk ide Aztán persze nagyon jól éreztem magam a gyôri iskolában, Ludmilla Cserkaszova csodálatos mesternô volt.
- A tanulmányait mégis Budapesten fejezte be. Miért?
- Több okot is említhetek. Imádtam Markó koreográfiáit, a színpadi létet: A boldog lelkek címû táncmûben (Mahler) már szerepet is kaptam, csak ezután jött a Mementó és a Prospero. Ám legbelül a klasszikus táncnyelvhez kötôdtem. Amikor Cserkaszova elszerzôdött, épp tizennégy éves voltam, és kvalitásos mester nélkül maradtam. A családom is választás elé állított. Gyôrben csupán szakközépiskolai oklevelet szerezhettem volna. A famíliában azonban mindenki egyetemet végzett Azt javasolták, hogy vagy normál gimnáziumban tanuljak tovább, vagy - ha kitartok a tánc mellett -, akkor a budapesti Táncmûvészeti Fôiskolán.
- Hogy fogadták azok, akik itt együtt "gályáztak" már évek óta, akiknek megvolt a helyük a csapatban?
- A fôiskola akkori igazgatója, Dózsa Imre fantasztikus gesztust mutatott. "Már vártunk" - mondta. Félévben vettek át - ez sem szokás. Az egyik legjobb és legerôsebb mesternôhöz kerültem, Sebestény Katalinhoz. Az évfolyamban pedig nagyon hamar befogadtak, vezettek és segítettek pótolni, amit nem tudhattam. Ma is hálásan gondolok ezekre az évekre. Az intézetben kitisztázták a mozdulataimat. Soha, egy percig sem gondoltam, hogy abbahagyom. Jól esett tanulni. Tanulni.
- Az egyik vizsgaelôadáson Minkusz Don Quijotéjából egy teljes felvonást tûztek mûsorra. A nyolcadik évfolyamos Popova Aleszja a nôi fôszerepet táncolta a végzôsök között. A kívülálló számára ez elég fura szituáció, egyrészt, mert feltételezhetô, hogy a színfalak mögött sebzett lélekkel figyelik a társai, mint körözi le ôket, pedig hát ez az ô diplomakoncertjük lenne Másrészt, vajon mit csinál majd még egy évig? Vajon a saját vizsgáján képes lesz-e meghaladni tavalyi önmagát?
Petipa-Minkusz: Don Quijote
Az esküvôi kettôsben: Popova Aleszja és Cserta József
Fotó: Mezey Béla
North-Piazzolla: Entre dos Aquas
Popova Aleszja és Móray Máté (ugyancsak 1993-ban, a VIII. évfolyamos vizsgakoncerten)
Fotó: Mezey Béla
- Bizonyára az is föltûnt, hogy szokatlanul sok fiú lépett színpadra. Az évfolyam egy részét ugyanis, fôleg lányokat, még a vizsga elôtt eltanácsolták a fôiskoláról. Én ezt a Don Quijote-részletet tekintem az igazi vizsgámnak, úgy érzem, hogy a legteljesebben mutattam meg azt a Popovát, aki a pályám legelején voltam. Kilencedikben A diótörô Mária hercegnôjét bízták rám. Minthogy elég kritikusan szemlélem önmagam, tudom, hogy a lírai alkatú nôi fôszerepre még nem voltam elég érett. De minden úgy jó, ahogy történt. Nincs okom panaszra, hiszen a fôiskoláról az Operaház szerzôdtetett. Seregi László épp A makrancos Katára készült. Másodszor történt meg velem a csoda: egy ilyen nagyszerû ember egy jelentôs feladattal gondolt rám. Ez pedig a második szereposztás Katája volt. Seregi és állandó asszisztense, Kaszás Ildikó tanított meg arra, hogy a mû egészével törôdjem, a szerep fölépítésére koncentráljak. És ezzel számomra megkezdôdött valami
- Amit konkretizálhatunk is egy imponáló szerepsorozatban: elôbb Orgonatündér, azután Auróra a Csipkerózsikában, Mária a Diótörôben, Emília illetve Bianca az Otellóban, Kitty az Anna Kareninában, Odette-Odilia A hattyúk tavában, Sylvia és végül Giselle.
Perrot-Petipa-Adam: Giselle A címszerepben: Popova Aleszja (az 1996-os felújításon)
Fotó: Kanyó Béla
- Sajnálom, hogy például a Giselle olyan ritkán megy. Ezeknek a daraboknak köszönhetem, hogy fejlôdött a kifejezésmódom. Hiszen a próbákon Metzger Mártával, Nagy Zoltánnal, Pongor Ildikóval, Havas Ferenccel rengeteget dolgoztunk azon, hogy kicsiszolódjam. Esténként egyébként fejben rendszerezem a dolgaimat, szüntelenül kritizálom magam. Most töröltem le a korábbi videofelvételeimet, mert annyi hibát találtam bennük
- A fiatal táncosok azelôtt viszonylag könnyen kaptak ösztöndíjat, hogy tovább tanulhassanak, hogy megismerjék ôket külföldön.
- Boldog voltam, hogy - A hattyúk tava budapesti bemutatója után - a koreográfus Vámos György meghívott Báselbe, Carmina Burana címû Orff-balettjének nôi fôszerepére. Joyce Couco-val, a szerep korábbi megformálójával, a híres sztártáncosnôvel gyakorolhattam és próbálhattam: az ott töltött, mintegy félévnyi idôt szinte szakmai tanulmányútnak tartom. Remélem, sikerül eljutnom tanulni Szentpétervárra is, legalább egy hónapra. Szívesen lépnék föl külföldön, mennék nemcsak versenyre, gálaestre, hanem egy-egy szerepre is. Nincs rá ésszerû magyarázatom, miért itt, Magyarországon szeretnék sikeres lenni. Nem tudom, hogy a mi generációnkat mi lelkesíthetné Az idôsebb kollégák reménytelennek látják a helyzetet. Valaha Lakatos Gabriella, Orosz Adél sztár volt. Magazinok címlapján szerepeltek. A mi nevünket ki ismeri? Minden jel arra utal, hogy a balett ma nem fontos. Nincs jó balettcipônk, a kosztümök "avittak", a színpad hepehupás.
- Idén Kozmér Alexandráék diplomáznak a Don Quijotéval. Nem zavarja, hogy nô a konkurrencia?
- Ó, nem, nagyon is kell a húzóerô. Csupán azért irigylem ôket, mert Flora Kajdanival, kedvenc mesternômmel dolgoznak a Don Quijotén. Az Operaház ôsszel a teljes darabot tûzi mûsorára, tehát megint találkozom a mûvel.
- A távoli jövôre gondolni ráér még. De mi a véleménye arról, hogy a táncos elôtt, ha kiöregszik, csak két lehetôség áll: koreográfus lesz, vagy tanít.
- Koreográfusnak, szerintem, születni kell. A tanításról meg azt hiszem, hogy érdekesen, szabadon, a növendék fogékonyságát figyelve érdemes csinálni. Ahogy velem tették.
Albert Mária
