Béjart - Stravinsky: Tûzmadár (Magyar
Állami Operaház, 1973.)
A címszerepben: Markó Iván. Partizánok: Nagy
Zoltán és Sebestény Katalin
Fotó: Mezey Béla
Markó - montázs: Tánc az életért
Pongor Ildikó és Markó Iván
Fotó: Susu Fotóstúdió
Markó Iván megint megvalósította, amit ígért: Magyar Fesztivál Balett néven huszonkéttagú társulatot teremtett. Az ötödik profi balettegyüttest Magyarországon, a másodikat -saját mûvészi pályáján, és az elsôt a magyar tánctörténetben, amelyik önerôbôl finanszírozza és tartja el majd magát.
A november 8 - i bemutatkozás háromrészes mûsora több szempontból is változott a tavaszi elôbemutatók óta. Kikristályosodott a címadó darab, a Tánc az életért, amelyet az idén, már tervezett együttesének készített, s melyben Markót egyszerre látjuk Szabó Gábor mûvészfilmjének Mestereként és a hatalmas filmvászon alatt, a színpadon táncoló Mûvészként.
Mégis téved, aki nem veszi észre, hogy Markó - saját mûvészsorsán keresztül - "a" mester és "a" tanítvány viszonyát fogalmazza meg. Vagy, még ezen is túlmenôen, a tánc s a film szintézisével az alkotói lét természetrajzát, hiszen a "száz százalékos" ötlet tökéletes egységbe forrasztja a mindenkori alkotó ember önmagát hajszoló - becsmérlô személyiségének kettôs természetét.
A siker fényébôl a múltat visszapergetô"felettes én" parancsszavára feldereng a Fiú és az Anya meghitt kapcsolata; a rúd-, és középgyakorlatok által a tanulóévek; a Társhoz fûzôdô érzelmi kötelék ellentmondásossága; majd a lemondás kényszere a karrier érdekében.
Markó -Pongor Ildikó személyében -most összekapcsolta az Anya és a Társ két figuráját. A mélypszichológiai fénytörésben, a kivételes képességû elôadók összjátékában különösen a "héjanász - pas de deux" fejlôdött vészterhes párviadallá.
Béjart - Stravinsky: Tûzmadár (Magyar
Állami Operaház, 1973.) |
Markó - montázs: Tánc az életért Pongor Ildikó és Markó Iván Fotó: Susu Fotóstúdió |
A táncdráma pszichikai tetôpontja - épp az elôadói pályától való búcsú jelképeként - a pálya fénypontjának tétova - fájdalmas felidézése. Markó mûvészi "magánéletében" ez a fénypont egyet jelentett a Tûzmadár címszerepének eltáncolásával. Hiszen ezzel a szereppel debütált 1972-ben Maurice Béjart világhírû társulatának tagjaként, és -a szerep más "tulajdonosaihoz", például a francia Michael Denard - hoz képest is - egyedülálló technikai bravúrral, egyszer - smind páratlan költészettel keltette életre a Madár vörös trikóban szárnyaló figuráját, éveken-turnékon át... A Mester számára az alkalmasság próbája most sem lehet más, csak a Tûzmadár. Miként a vászonról leszól: "Legalább az utolsó variációt!" A koreográfus Markó tehát a legeklatánsabbat, ám egyszersmind a legkockázatosabbat választja, hogy megmérje a Mûvészt. Ez a variáció, még részleteiben is igazi próbatét, amelyben - az elsô érett tavaszi elôadás: március 20 - a óta a negyvenkilenc éves Markó Iván képes visszaigazolni huszonötéves önmagát. Béjart Tûzmadara meghal; Markóé csak álmodni kezd: a színpadot - tizenhat táncossal - belepi a fiatalság s a szépség, mely szembesül a filmbéli valósággal: a nagyvárosi szegénység, a nyomasztó sivárság képeivel.
A koreográfus - új társulata iránti gesztusból (s egyúttal megvalósult álmainak is kifejezést adva) - mostanára a befejezést is továbbgondolta: a darab nem a Mûvész magányával zárul. A színpadon megtörténik a nemzedékváltás: a Mûvész igazi Mesterré válik, amint szövetségre lép a fiatal táncosok csapatával.
A program középsô része a Ravel: Bolero, amelyet - fókuszában Ladányi Andrea közismerten elementáris alakításával - az új táncosok is nagyszerûen reprodukáltak. A decemberi elôadásokon azután újabb szólista, az Operaház egyik ifjú sztárja: Végh Krisztina is bemutatkozott. Karcsú, nyúlánk alakja, hosszú karjai- lábai -a Vágy szerepében -egzotikus virág benyomását keltették. Tiszta klasszikus balett-technikája, átsugározva a koreográfián, nemcsak különös, finom derengést kölcsönzött a figurának, de az eddig tapasztalt "gesztikus-profán" vonalvezetéshez képest, a táncmû "modern balett-nyelvét" is felerôsítette.
Markó - Ravel: Boleró, Ladányi Andrea és a Magyar Fesztivál Balett
Fotó: Susu Fotóstúdió
Végül, de nem véletlenül, essék szó a nyitó darabról! Köztudott, hogy a Magyar Fesztivál Balett -stílusosan - ugyanazzal a koreográfiával debütált, amellyel hajdanán a Gyôri Balett. A nap szerettei olyan szimfonikus szerkesztésû táncmû, amelyben Markó a Carmina Burana tíz tételét (Orff zenéjét s az énekelt szöveget) egységes zenei szövetként kezeli, s vele szoros hangulati- érzelmi kölcsönhatásban többsíkú történést fogalmaz meg: a Föld (Szabó Edina) és a Nap (Péteri György) szerelmébôl napfiak és naplányok születnek, szeretni tanulnak, öntudatra ébrednek s válnak önálló életre képes, felnôtt emberekké.
S miként Gyôrött, ezúttal a XII. kerületi, táncszínházzá átalakított Csörsz utcai mûvelôdési házban is kiderült, hogy A nap szerettei remekmû, amelyet, noha Markó legelsô alkotása, elô lehet venni 17 évvel késôbb is a születése után, egy merôben más kulturális és szakmai közegben. Kiderült, hogy A nap szerettei tud értékes s méltó feladatot nyújtani egy új táncos generáció tagjainak is, s hozzá felemelô, üde, költôi élmény a mai közönségnek. Ezért is vallom: a debütálás igazi újdonságát épp ez a balett, az Opusz 1. adta. Már csak azért is, mert a folytatás jól ismert! Mint tudjuk, Markónak olyan további mûvek vannak a tarsolyában, mint A csodálatos mandarin, az Évszakok, a La Valse, vagy a Bulgakov és a többiek S bár -ötvenéves születésnapi jubileumi estjére -két vadonatúj darabot ígér, valójában a tartalékaiból is olyan esteket és turnéprogramokat állíthat össze, amellyel -új társulata élén - csakhamar ismét beutazhatja az egész világot.
Áprily Lajos szavaival "az újrakezdés vakmerô reménye" immár beteljesült. Hogy hogyan alakul a közös jövô, még nem tudni. Ám a hat éven át hibernált Markó-repertoár - mégpedig új napfiak és naplányok fiatal testén-lelkén - végre újjászülethet. Markó Ivánért tehát lehet megint rajongani, lehet rá felesküdni, vagy lehet ôt megtagadni és elutasítani. Egy azonban biztos: ezentúl ismét számolni kell vele...
Kaán Zsuzsa
