Rajzok: Schöberl Magda
A rituális táncok tartalmi jegyeire funkciójuk, az alkalom és idôszak, valamint szokáskeretük alapján következtethetünk. E szempontokra ügyelve kísérlem meg a következôkben férfi- és nôi körtáncaink két csoportjának az értelmezését a karácsonyi és húsvéti ünnepkörben járt változatok alapján.
Az elsô csoportba tartozó férfikörtáncok és az ezeket tartalmazó szokások közös vonása, hogy az elôkészületek és próbák ádvent karácsonyváró légkörében zajlanak. Így az ünnepkör rituális táncaiként tarthatjuk számon a betlehemes játékok és karácsonyi köszöntôk pásztortáncát, a regölés néhány változatából ismert férfikörtáncot és a hétfalusi csángók borica táncát. Mindezek szervesen kapcsolódnak tehát a nap újjászületésének (téli napforduló) és a megváltást hozó gyermek születésének kozmikus méretû élményéhez abban a szellemben, ahogy a niceai zsinat (325.) a Mitrasz-kultusz jeles ünnepére, a nap születésnapjára tette Krisztus földi megtestesülésének emléknapját. A pásztorok egykori jelenlétére már az evangélium is utal (Lukács 2, 8-14), Jézus elôtti tisztelgésüket (imádás) azonban csak a 14. századtól ábrázolják.
A betlehemes játékba szôtt pásztortánc szinte az egész magyar nyelvterületen megtalálható, de értelmezése szempontjából különösen tanulságos a bukovinai székely változat, melyben a kifordított bundába öltözött, maszkos pásztorok járnak körtáncot a kis Jézus tiszteletére. A súlyos botok dobogtatásával és csörgetésével (kavicsok a bot aljában lévô fúratban) kísért tánc szokáskerete jelentôs profán (archaikus) elemeket is tartalmaz. Ilyen az öreg pásztor jelképes meghalása, majd életre fújása, a pásztorok szabados viselkedése (a lányok és menyecskék ölelgetése), a két lábuk közé vett botra guggolás phallikus mozzanata. Virtuskodásuk része a rituális ugrás (botjukra támaszkodva megrúgják a mestergerendát) és mágikus erejükre utal a bundájukból kitépett szôr gyógyító ereje. Ugyancsak figyelemre méltó, hogy a vízkeresztig tartó betlehemezés idejére szigorú regulákkal szabályozott, zárt férfitársaságot (Mária és az angyal fiúgyerek) alkot a csoport, és együtt is laknak.
A betlehemes játéktól független pásztortáncot is ismerjük Vas megyébôl, ahol a karácsonyt köszöntô pásztorok cigány zenészekkel jártak házról-házra, és a "Csorda pásztorok..." kezdetû karácsonyi éneket követô dudanóta dallamára járták el a pásztortáncot. A karácsonyi pásztortánc-hagyományhoz kapcsolható az is, hogy a kántor az éjféli misén dudanóta imitációval idézte fel a pásztorok táncát.
Az ünnepkör rituális férfitánca jelenik meg a karácsony másnapján járt regôs ének egyes változataiban is, amikor a refrénre vagy az ajándékozásra szólító, gyorsabban énekelt részre járták a láncos botok csörgésével kísért körtáncot. Ebben az esetben is a szokás sokrétû összetevôi (keresztény, asztrális, samanisztikus, bôséget kívánó és párosító szövegrészei) sejtetik e körtánc rituális szerepét. Ezt erôsíti, hogy egyes helyeken csak felavatott legény vehetett részt a regölésben, másutt a szokás lezárásaként került sor az avatásra. A záró mulatság része volt Vas megyében az is, hogy összetörték a regöléskör használt köcsögdudát.
Az ádventi elôkészület és sajátos vonásai alapján még a téli napforduló rituális táncának tekinthetjük az aprószentek napján (december 28-án) járt, de a farsangba is áthúzódó borica táncot. A színes szalagokat és zajkeltô eszközöket (csörgôket, sarkantyúkat) viselô, kezükben csákányt vagy lapockát tartó táncosok a táncvezetô irányításával járták a motívumok gyarapodó ismétlésébôl (egyes, kettes, hármas és török borica) álló, különbözô alakzatokat is felvevô körtáncukat. A szokás jelvénye a "tebe" (fenyô hegye aranyozott gyümölcsökkel), a táncot kísérô maszkos figurák kelléke az oldalukat övezô fakard, a derekukra erôsített kolomp és a kézben tartott korbács volt, pantomimikus játékukban pedig ugyancsak megjelent a jelképes meghalás és életre fújás.
A karácsonyt ünneplô és a téli napfordulót köszöntô, szakrális és profán elemekkel átszôtt férfikörtáncokkal szemben a tavaszi ünnepkor sajátos rituális tánca a húsvétot megelôzô böjti idôszak karikázója. A vasárnap délutáni litániától az esti harangszóig járt karikázók jelképekben gazdad színterei: a megújuló természet (réten a gyümölcsfák körül járták), az életet adó víz közelsége (patakpart és híd) és a szakrális környezet (templomkert, templom elôtti tér). A böjti leánytánc tavaszt köszöntô szerepét hangsúlyozza az is, hogy szervesen kapcsolódik a tavasz behozatalát jelzô, falut bejáró füzértáncokhoz és kapuzó játékokhoz. Ugyancsak a tavasz diadalát hirdeti, hogy virágvasárnap a kisze (tél) kivitelét követôen vonuló füzértánccal és ezt megszakító karikázóval térnek vissza a lányok a patak partjáról a faluba.
A tavaszi leánytánc eddig jellemzett funkcióját teszi teljesebbé a játszóban betöltött szerepe is. Míg itt a nagylányok ünneplôbe öltözve hívták fel magukra a figyelmet a szerelmi dalokra és legénycsúfolókra járt karikázóban, addig a legények különbözô vetélkedôket, sportjátékokat játszva fitogtatták férfiasságukat. A játszónak ezt a "szerelem kertjeként" betöltött szerepét érzékelteti az is, hogy a legényekkel együtt járt párválasztó játékok követték a karikázót.
Karikázóink idôpontja, színhelye és funkciója arra utal, hogy e tradícióban felismerhetô ar-
chaikus elemeket új vonásokkal gazdagította a keresztény felfogás és a középkor szimbolikája. A természet megújulását és feltámadását köszöntô hangvételük ugyanis egybevág a nyugati kereszténységnek azzal a húsvét-felfogásával, mely már a 2-3. század óta nem a szenvedésre és halálra, hanem a feltámadásra helyezi a hangsúlyt. De megôrizték karikázóink a középkori költészet természetszemléletét is, mely a tavasz édes mámorában szólt a természet és szerelem megújulásáról.
Körtáncaink két típusában tehát olyan nagy múltú rítusok emléke ötvözôdik a keresztény és középkori hagyománnyal, melyek az életet adó napot és a megújuló természetet köszöntik profán naphimnusszal és apokrif feltámadási énekkel. Errôl az archaikus hagyományról vall az is, hogy a megtermékenyítô nap és az újjászületô természet örök jelképeként férfiak illetve nôk rituális körtáncába szôve fogalmazódik meg a két kozmikus méretû esemény nagy élménye.
Pesovár Ernô
|
|
