Pr
Programok, kiállítások:
E havi impozáns kiállításunk...(cikk a Dunaföldvári Partoldalak újságból)
Kiállítások városszerte...
Szemet és szívet gyönyörködtetõ kiállítások nyíltak városunkban.
A Városi Könyvtárban a Duna Természetvédelmi Szervezet vezetõje, Molnár László mutatja meg régi állmát: egy a múlt emlékeit felsorakoztató néprajzi kiállítást. Már a berendezés is megkapó, egy stilizált parasztkonyha belsõ, igazi faszekér foglalja keretbe a hagyományos paraszti használati és dísztárgyakat, a századvégi otthonok emlékeit, gyerekjátékokat. Így együtt emlékezetes hatást nyújtanak. Azzal a szeretettel állították csokorba a rendezõk ezeket a dolgokat, ahogyan hajdanán használták, õrizték azokat. Már több alkalommal bebizonyosodott, hogy remek párosítás a Molnár László vezette csapat és a Városi Könyvtár munkatársainak nyitottsága, hiszen minden látogató számára érdekes, tanulságos és legfõképpen jó hangulatú látnivalót találnak. Köszönet érte azoknak, akik becses tárgyaikat a szervezõk rendelkezésére bocsátották és a berendezõknek, névszerint: Molnár László, Molnárné Becker Krisztina, Böde Krisztina, Böde Zoltán, Pulveri Tamás, Raffai Imre, Berecz Lajos, Berényi István, Kis József, Vácz László.
A téma, a régi korok emlékeinek bemutatása ismétlõdik a Vármúzeumban, ahol 2. emeleti állandó kiállításteremben Dunaföldvár, a mezõváros címmel nyílt kiállítás. A gyûjtemény egy-egy mesterség jellegzetes kellékeit szerszámai mutatja be, igényes, tematikus rendben (pl.: kékfestõ, a bognár, a cukrász kéziszerszámait, késztermékeit). Végre közkincsé válhatott ez a néprajzi anyag, illusztrálva múltunk jövõbe vezetõ ívét. Méltó környezetben pompázhatnak a régi kort idézõ városi zászlók is.
A gyûjtést nagy részben sok évi elkötelezettséggel, Szentesi Sándor végezte, a kiállítást Kovács Zoltán kivitelezte.
Érdemes benézni a Vármúzeum Galériájába is, ahol május 28.-án nyílt tárlat Szathmáry Piroska festõmûvész és Madaras László fotómûvész munkáiból.
Harmadik évadban nyitotta ki kapuit a Fafaragó Galéria. Az idei kiállítást Dr.Bánszky Pál mûvészettörténész tervezte és rendezte Megújhodott népmûvészet címmel. Három fafaragó munkáján keresztül három szemlélet, három világ mutatkozik be. Erdélyi Tibor a Népmûvészet Mestere, Galánfi Zoltán, a Népmûvészet Mestere és Gosztonyi Zoltán népi iparmûvész alkotásai töltik meg a teret.
Három alkotó, három különbözõ életkor, a fafaragó népmûvészeten belül három különbözõ stílus olyan egységben, amit csak az egy tõrõl fakadás, a szakma mesteri tudása hozhatott létre.
Aki megnézi ismét hálával gondolhat arra, hogy ez a szép épület, mint értékek bemutató helyen itt található nálunk a Várudvarban.
Remélem ebbõl a pár sorból bebizonyosodott, hogy útra kelni, ha fel akarunk töltõdni a mindennapok küzdelmeivel szemben.
R. Judit
A kiállítás a Városi Könyvtárban megtekinthatõ: Július 17.-ig
Minden kedves idelátogatót szeretettel várunk.