|
Bachman Gábor
|
Bak Imre
|
Csernus Tibor
|
El Kazovszkij
|
Fajó János
|
fe Lugossy László
|
Konc András
|
Kőnig Frigyes
|
Köves Éva
|
Maurer Dóra
|
Nádler István
|
Pinczehelyi Sándor
|
Roskó Gábor
|
Szirtes János
|
|
Koncz András
Született: 1953, Budapest
Kiállítások:
1986 - Képek, 1982-86, Kongresszusi Központ, Budapest
1988 - Gallery Villa Branka, Amszterdam
1997 - Róma...Róma..., Spiritusz Galéria, Budapest
Koncz András festészetében (...) egy új ambivalens, egyszerre behízelgő,
és taszító, édeskés és kegyetlen, szenvedélyes és jéghideg, valóságos és
mégis hangsúlyosan művi, mesterkélt világ ölt testet, egy olyan világ,
amely ismerős és mégis idegen, kiszámíthatatlan, melyben az elkapott
pillanatképek önmaguk ellentétébe fordulnak át, és egy torz monumentális
nyomasztó, súlyos "emlékműveivé dermednek (...)".
A klasszikus motívumokat kiegészítő és értelmező banális tárgyak, olcsó és
hétköznapi motívumok, az új , nagyvárosi agresszivitást idéző elemek idegensége
széttöri a "klasszikus" burkot, s egy zaklatott, ironikus és drámai elemeket
vegyítő, romboló energiákat és nosztalgikus múltidézést összekapcsoló, szélsőségesen
személyes fantáziaképekből táplálkozó eklektikat teremt.
Koncz András művészete a hazai radikális eklektika legkeményebb, legfrivolabb, a
százádvégi nagyváros "dinamizált ürességéből" és a gyorsan tovatűnő benyomásokból merítő,
legexpresszívebb megnyilatkozása. (...)
A XX. század szellemi kísérleteibe belefáradt, kiégett figurák, a dezilluzionizmus,
"csendes" megtestesítői együt élnek a sejtelmes félhomályban az abszurditás, az
agresszivitás, a dekoratív homlokzattal ellepett üresség "harsány" figuráival.
Minderre pedig úgy tekint Koncz, mint egy távoli, kissé elmosódó képre, mint az
emlékezet képeire, melyben képzelet és realitás, valóban átélt élmények és csak
megálmodott, elképzelt események már összemosódnak, s a mindig aktuális jelen
pillanat szerint öltenek új és új alakot.
Koncz számára ez az új - képi - alakzat válik lényegessé: a kép érzéki hatalma
felszívja a személyes élmény és a "kulturális metafora" képeit, minden mozzanat
csakis a kép érzéki felületén nyer valódi értelmet. A látvány-fenomén önállosodik;
az érzéki kép maga lép a valóság helyére, felfokozott hangulati gazdagságát mintegy
felkínálja a néző képzeletének.
Hegyi Lóránd
Rómában nem szeretik a Mickey Mouse-t I.,
1996, akril, papír 200X150 cm
« vissza
|