Mindketten a huszadik század elsõ évtizedének végén léptek az irodalmi élet nyilvánossága elé, ám más és más utat tettek meg idáig. Kassák autodidakta vasmunkásként, Németh Andor mûvelt zsidó családból származó bölcsészhallgatóként kezdett verseket írni, s a budapesti kávéházakban társas életet élni. Személyes ismeretség nélkül is tudomást kellett szerezniük egymásról: 1910 tavaszától közös fórumuk is volt: Zigány Árpád Reneszánsz címû folyóirata. Elsõ találkozásukra az akkori irodalmi élet egyik helyszínének számító Meteor kávéházban került sor. Ennél több ekkor nem történt, s csaknem egy évtizedig nem is történhetett. Mikor Kassák elsõkötetes költõként, folyóirat-szerkesztõként, mozgalomszervezõként fontos szereplõvé vált, az 1914 tavasza óta tanulmányúton Párizsban tartózkodó Németh Andor a háború kitörését követõ franciaországi internálás miatt távoli szemlélõje lehetett a magyar irodalmi életben zajló eseményeknek.

Újabb történelmi fordulat kellett ahhoz, hogy ismét találkozhassanak. A helyszín ezúttal Bécs volt, ahová Németh Andor 1918 végén frissen szabadult internáltként, majd rövid budapesti látogatást követõen a Tanácsköztársaság diplomáciai szolgálatot vállaló hivatalnokaként, Kassák egy évvel késõbb Budapestrõl politikai menekültként érkezett. Az osztrák fõváros azért vált hosszabb idõre közös tartózkodási helyükké, mert a Tanácsköztársaság bukása után Németh Andor is üldözöttnek tekinthette magát. Az 1920 januárjában Kassák ideiglenes szálláshelyén, a Hamerand szállóban történt újabb találkozást a következõ hónapok, évek során az irodalomtörténeti jelentõségû együttmûködés változatos eseményei követték.

Kapcsolatuk, közös vállalkozásaik során Németh Andornak sikerült egyenrangú partnerként szerepelnie. Kassák vezetõi ambícióit, gyakran kényszer szülte praktikus meggondolásait ismerve, ez különlegességnek számított. Alapja Németh Andor széleskörû világirodalmi tájékozottsága, nyelvismerete volt, továbbá az a pozíció, melyet a Tanácsköztársaság bécsi követségének egykori kultúrattaséja a magyar emigráció köreiben magáénak mondhatott. Kassák az egy évtizeddel korábban Budapesten futólag megismert irodalmárban most Apollinaire és több más modern francia író és képzõmûvész magyar ismerõsét, mûveik alapos ismerõjét láthatta, aki ráadásul az ausztriai magyar emigráció egyik legfontosabb fórumának számító Bécsi Magyar Újság vezetõ publicistája, szerkesztõi feladatokat is ellátó belsõ munkatársa volt. 1921 elejére mindkettõjük életében addig még elõ nem fordult helyzet jött létre: Kassák a Ma szerkesztõjeként, Német Andor a Bécsi Magyar Újság belsõ munkatársaként döntött a másik fél írásainak közlésérõl, javasolt témákat, adott megbízásokat, kért kéziratot. Hogy Németh Andor a költõ és író Kassák tisztelõjeként és híveként is meg kívánta õrizni a szuverén véleményalkotáshoz, sõt a nyílt vitához való jogot, már 1921 elején kiderült. A Bécsi Magyar Újság 1921. január 27-i számában közölte ugyan Kassák, Móricz Zsigmond és Szép Ernõ 1918-19-ben, majd 1920-ban tanúsított magatartását súlyosan elmarasztaló cikkét, ám pár nappal késõbb szerkesztõségi vitacikkben különvéleményt fogalmazott meg, nem riadva vissza attól sem, hogy kijelentse: "Kassák az esztéta mezében írja cikkeit", "dogmatikus kritikát" mûvel.

E szuverenitásigény ismeretében különösen értékesnek kell tekintenünk azt, hogy Németh Andor a Ma irodalmában megjelenõ dadaista törekvések egyik legfõbb interpretálójává, közvetítõjévé vált, e szerepkörben hivatást töltött be. Fogékonysága alkati adottságain kívül egyéni helyzetével magyarázható. Németh Andor a háború éveiben, majd a forradalmakat követõen saját sorsának alakulása révén tapasztalhatta meg a világ, a társadalmi viszonyok abszurditását. 1914-ben a francia kultúra iránti rajongástól vezettetve lépett francia földre, a háború kitörése azonban ugyanitt ellenség, vagy legalábbis gyanús elem, hadifogolyként kezelt internált lett belõle. Származása, a forradalmak ideje alatti formális szerepvállalása miatt 1919 õszétõl saját hazájában vált fenyegetetté. A hadifogságnak számító internálásból útja végül nem haza, hanem egy másik idegen országba vezetett. A világ abszurditása, képtelensége a francia internálótáborokban mindennapi élménye lehetett. A konvenciók elleni lázadás, mint emlékirataiban megfogalmazta, "a szellemi anarchiában való boldog megfürdés" természetes magatartásforma volt számára, a dadaizmus mindent tagadása pedig a társadalom valós viszonyaiból levezethetõ hiteles mûvészi megnyilatkozás.

A szellemi állapotra, a szélsõségek iránti fogékonyságra már az is jelzés értékû, hogy Németh Andor Kassák 1920-ban újra kiadott korai regényében, a Misilló királyságában a Máglyák énekelnek valamiféle stiláris és szemléleti elõzményét törekedett bemutatni, lelkesülten szólva arról, hogy "eljön a fenséges dadogás, a zilált, zavaros, de boldog öntudat", az az állapot, mikor a diadalmas erõk immár szuverén gõggel teremtik meg a formát". Hogy Kassák irodalmával való elsõ találkozás mekkora élmény volt Németh Andor számára, arról a könyvismertetésben olvasható értékítélet tanúskodik: "Misilló királysága az utolsó évtizedek legmûvészibb írása."

Egy év múlva, 1921 õszén Németh Andor a dada interpretálójaként lett Kassák szûkebb környezetének fontos szereplõje. A Ma ekkori irodalmának egyik legfontosabb darabjáról, Barta Sándor Tisztelt hullaház címû mûvérõl írott ismertetését szinte teljes egészében lehetne idéznünk annak bizonyítására, hogy Németh Andornak ez az irányzat több volt vizsgálódás tárgyánál: személyes ügy, melynek kapcsán saját érzelmeirõl, útkereséseirõl vallhatott.

Ez az átélés és teljes azonosulás szenvedélyével megírt szöveg magyarázat lehet arra is, miért vállalta el Németh Andor a dada egyik alapmûvének, Tristan Tzara Antipirin úr elsõ mennybeli kalandja címû szövegének nemcsak lefordítását, hanem nyilvános elõadását is. A fordítás a Ma 1921. november 15-i számában jelent meg. A nyilvános elõadásra, Németh Andor e különleges közszereplésére egy hónappal korábban, a Ma október 16-án a bécsi Konzerthausban tartott elõadóestjén került sor. Azon a nevezetes rendezvényen, ahol Barta Sándor a Tisztelt hullaházból adott elõ, Kassák pedig A ló meghal a madarak kirepülnek teljes szövegét olvasta fel.

Németh Andor - az esetrõl Az Ember címû folyóiratban megjelent beszámolója szerint - élvezte, hogy dada-mû tolmácsolásával provokálhatja a modernség szelídebb változataihoz szokott közízlést. "Valami kaján kárörömmel az arcán" olvasta fel Tzara szövegét, "mulatott és ugratta a jámbor, de impozáns, többségében hangosan röhögõ közönséget." Vállalkozásának híre Magyarországra is eljutott. A Nemzeti Újság kultúrbotrányként értékelte az Antipirin úr magyarra fordítását és megjelentetését, paródia közlésével törekedve nevetségessé tenni a fordító Németh Andor és a szerkesztõ Kassák vállalkozását.

A Ma 1921. november 15-i számában Kassák Németh Andor három Cocteau-fordítását is közölte. Németh Andor mûfordítói közremûködésére a ma Új mûvészek könyve címmel ismert antológia irodalmi anyagának összeállításakor is számított. Az eredetileg Karaván címmel tervezett és irodalmi-képzõmûvészeti antológiának elképzelt kötet szépirodalmi szövegei közé az Antipirin úr elsõ mennybeli kalandjain és az egyik Cocteau-fordításán kívül Németh Andor két Ezra Pound fordítását is beválogatta.

Németh Andor a Bécsi Magyar Újság publicistájaként továbbra is eloszlatni, vagy legalábbis oldani törekedett azt az értetlenséget, mely a Ma irodalmát körülvette. Ezért vállalkozott arra, hogy Kassák 1921 végén megjelent Világanyám címû kötetét már-már tanulmányértékû és terjedelmû cikkben elemezze. Réz Pál többek között erre az írásra gondolt, amikor kijelentette: a Ma irodalmáról megjelent kortársi bírálatok közül "Németh Andor szempontjai, részletmegjegyzései a legérdekesebbek." Máig érvényes, az önéletíró Kassák által késõbb visszaigazolt megállapítás az ódaíró Kassák pátoszával kapcsolatban az ókori költõk himnuszköltészetére, vagy Berzsenyi Dániel költõi hangjára való hivatkozás, a "klaszszikus" szóval megjelölt fogalom használata. A cikk alaphangját a mûvek titkai iránti érzékenység és az érzelmi azonosulás együttes jelenléte határozza meg. Helye lehetett itt olyan önvallomásnak is, mint az alábbi néhány mondat: "A költõ itt van, de mi nem vagyunk itt. Ó, mi! A szörnyi mi! Mi, lemurok, mi, riadt kispolgárok, mi istentõl és haláltól borzongós, testbe szökkent lidércnyomások, élõ lomtárok: nekünk szólna ez a költészet? Emigránsoknak? Síbereknek? Zsidóknak? Keresztényeknek? - Ez a költészet: jó híre egy most serdülõ generációnak. Ez a költészet a lelki romlatlanoké." A méltatás a forradalmakat váró és ünneplõ, ódákat író Kassáknak szól. De Németh Andor még érzékenyebb és lelkesültebb, mikor Kassák legújabb költeményeirõl, versszövegeinek dadaista ihletettségérõl írhat: "Mint egy rekedt, meggyötört és megbomlott Jób: a szavak cserepeivel vakarja felmarjult lelkét. A világ végét, a szörnyû véget, az Ember végét. Mintha szétesett volna minden - s az Emberbe vetett hittel együtt igazán pusztulhat minden logika, tudomány, költészet - kusza, réveteg sorok, átkok, fenyegetések, röhejek szakadnak le ajkáról."

Pár hónappal késõbb, 1922 júliusában Németh Andor az Egység kontra Ma vitában, állásfoglalásra törekedve, ezúttal egy "defanatizált", "józan forradalmiság" követelményébõl kiindulva kísérelte meg értékelni Kassák költészetét. Ekkor már lehettek és voltak is fenntartásai, kijelentve, hogy "Kassák forradalmi versei csak az extázis lendületét adják", majd azt állítva, hogy legújabb kori kétségbeesése "polgári és romantikus". Az Egység és a Ma közötti irodalmi, politikai vita vezette el Németh Andort ahhoz a máig megszívlelendõ fölismeréshez, hogy Kassák költészete több és más, mint politikai tevékenysége, az utóbbival nem lehetséges igazolni az elõbbit. A dicséret és elismerés szavaival most sem fukarkodik Németh Andor, ám hatottak szemléletére, véleményének megszületésére más jellegû, ha úgy tetszik aszkétikusabb, gyakorlatiasabb elvárások is, vagy mindenesetre elgondolkodtatták. A Ma negyedik elõadóestjérõl - megfeledkezve saját, fél évvel korábbi szereplésérõl és a szereplés eléggé zajos visszhangjáról - mint olyan rendezvényrõl számol be a Bécsi Magyar Újság olvasóit tájékoztatni szándékozva, melyen Kassák a Ma-elõfizetõk számának gyarapítása végett a "trivialitástól", a "cirkusztól" sem riadt vissza. Németh Andor a keserûség és az elégedetlenség szavaival elsõsorban az emigrációt idézte, megkérdezve: "Tett-e már az emigráció valamit a mûvészetért?"

A közönség és a modern irodalom kapcsolatának problémája foglalkoztatta Németh Andort akkor is, amikor Kassákkal együtt a 2x2 címû közös folyóirat létrehozásán fáradozott. Már a cím is szokatlan volt, legalábbis azoknak, akik nem hallottak a New Yorkban 1915-ben Alfred Stieglitz szerkesztésében megindult 291-rõl és az 1917-ben Barcelonában alapított, majd New Yorkban, Párizsban, végül Zürichben kiadott, Picabia szerkesztette 391-rõl. A 2x2 - mint Gaál Gábor rögtön megírta - "erõsebb és radikálisabb megkülönböztetés" volt, mint bármely más cím, mert szakítást jelentett "a folyóiratok körében kialakult akadémizmussal." A kettõs, egymástól függetlenített szerkesztésre, arra, hogy az elsõ 32 oldalt Németh Andor, a másodikat Kassák állította össze, a világszerte mûködõ avantgárd lapok, folyóiratok meglehetõsen széles körében sem volt példa.

Abban is különbözött a két szerkesztõ, ahogyan az elsõ számot a közönség figyelmébe ajánlották. Németh Andor a Bécsi Magyar Újságban Író és közönség címmel a lapalapítás okát a kiadók irodalom és íróellenes üzletpolitikájában, a célt pedig az írók és olvasók közötti közvetlen kapcsolat megteremtésében látta, olyan vállalkozást ígérve, "mely nem fog törõdni az olvasók szellemi nívójával, mint ahogy nem törõdik a kiadókkal." Kassák az általa szerkesztett rész elsõ lapján közölt programcikkben a szerkesztõi szuverenitáshoz való jogról elmélkedett, megengedve, sõt megjósolva azt is, hogy a két szerkesztõ között vita is kirobbanhat, mint megfogalmazta, "harc egy lap keretein belül, nem különbözõ célért, de az egy célba vezetõ különbözõ utak megtisztításáért."

A vita, a harc "szükségszerûsége, sõt jelenvalósága" már az elsõ számból kiérezhetõ volt. Nemcsak a mechanikus két részre tagozódásból, hanem a két önálló rész anyagának jellegébõl. A Németh Andor szerkesztette anyag egy olyan modernséget képviselt, melynek idõbeli kezdete Balázs Béla versei és Lázár Mária novellája révén a század elsõ évtizedének vége volt, és amelyben a Holnap után benne volt - Lengyel József és György Mátyás verse révén - A Tett és a budapesti Ma, és Déry Tibor versei révén az a költõiség is, melyet Kassák a bécsi Ma szerkesztõjeként lapja számára értéknek tartott.

Ebben a tág keretben helyezkedik el, ám mindenképp a Tett és a Ma irodalmán kívül Németh Andor 1922 tavaszán írott Az ingatag halott címû színmûvének, mint õ megnevezte, "alacsony játékának" elsõ felvonása. A Németh Andor által összeállított rész elsõ oldalaira Gustav Landauer A dilettantizmus címû írása került, melyet a szerkesztõ üzenetnek szánt a Ma Kassákot utánzó, vagy legalábbis hatása alól szabadulni nem tudó fiatal költõi számára. Landauer írása végsõ soron azonban azt sugallta, amit Kassák bevezetõje: az egymástól való elkülönüléshez, az egyéniséggé váláshoz, az egyéni felelõsségvállaláshoz való jogot, sõt ezzel kapcsolatban, az egyénre háruló kötelezettséget is.

Logikusnak tûnik, hogy Kassáknak a közös folyóirat második része jutott, az a hely, ahonnét az általa kiválasztott mûvek formálisan is az elsõ rész meghaladásának, tagadásának, esetleg folytatásának tûnhettek. Ezt a tendenciát mindenek elõtt A ló meghal a madarak kirepülnek izgalmas szövege sugallja. A Kassák által szerkesztett rész mindenek elõtt ezért tekinthetõ az egész folyóiratszám súlypontjának. Emeli rangját Kassák három, Archipenko egy kiváló grafikája, Cocteau négy verse, August Stramm Az emberiség címû költeménye, Medgyes László Teória és Praxis címû írása, továbbá a Mácza János és Gáspár Endre által írt nemzetközi szemle, az új könyvekrõl és folyóiratokról írott ismertetések sora.

Sorsáról elmélkedve Kassák is rákényszerült az író és közönség kapcsolatának elemzésére. Ám õ már nem cikkben, hanem keserû hangú magánlevélben Mihályi Ödönnek a következõképp panaszolta el tapasztalatait: "Olyan gyûlölködéssel fogadták a lapot, hogy nem fogok rajta csodálkozni, ha a kiadó felmondja a szolgálatot. Hiába, magyarnak nem való a manna. Nekik ponyva kell. Az íróknak csakúgy, mint a zsurnalisztikának, mint a közönségnek." A lapot, melynek összes visszhangja - a jelenlegi ismereteink szerint - Gaál Gábor méltató cikke volt, Kassák és Németh Andor többé nem tudta megjelentetni.

A vállalkozásból végül nem a kudarc, hanem a közös munka emléke maradt meg mindkettõjükben. Tulajdonképp Kassákkal kapcsolatos újabb élmény, Simon Jolán versmondása késztette Németh Andort arra, hogy ismét cikket írjon az "értetlennek" nevezett versek, azaz a Ma irodalmában jelen lévõ dadaista költõiség védelmében. Ismét személyes élményekre, kiábrándító tapasztalatokra hivatkozva ítéli jogosnak és természetes reakciónak, az undorodásból magától értetõdõen következõ tettnek, bosszúérzet kielégülésének, amire a dadaisták vállalkoztak. Hozzáfûzve immár saját maga számára is követhetõ és vállalható megállapításként: "Ami most utoljára történik, mélyebbrõl jön. Az abszolút csendbõl menti fel a költõ a használat szennyétõl megtisztult, abszolút szavakat."

Valamivel több, mint egy esztendõ múlva immár saját esztétikai nézetként fogalmazta meg a szavak felszabadításának és új elvek szerinti egymás mellé illesztésének elméletét. Illusztrálásul egyetlen verssort idézett, A ló meghal híres és talányos utolsó sorát: "fejünk felett elröpül a nikkel szamovár". Fejtegetései németre fordítva Szómágia címmel a Mának abban a számában jelentek meg, melyet Kassák az 1925. március 22-én rendezett német nyelvû Ma-est elhangzott anyagából állított össze. E különleges estnek, melyet létrehozói egy osztrák-magyar avantgárd mozgalom végül eredménytelennek bizonyult zászlóbontásának szántak, a fennmaradt mûsor tanúsága szerint, Németh Andor volt az egyetlen magyar közremûködõje.

A német számban kifejtett "szómágia-elmélet" szinte azonnal részévé vált egy hosszabb elvi alapvetésnek, mely Az eldologiasodás és az új mûvészet címmel a Ma utolsó számában jelent meg, mintegy nyitányaként annak a költõi gyakorlatnak és vitának, melynek fóruma Kassák egy évvel késõbb 1926-ban Budapesten alapított, ám közösen, Németh Andor által is jegyzett új folyóirata, a Dokumentum volt.