Az új okosok közt elterjedt nézet, hogy minden párt gazemberek, hülyék gyülekezete - egyik kutya, másik eb, hirdetik. Ezenközben felállnak a piedesztálra, és onnan az erkölcs bajnokaként, mindent jobban tudva ítélkeznek elevenek és holtak, többek között pártok, politikusok, nekik éppen nem tetsző újságírók, színművészek fölött. "Sumákországban" élünk - állítja Koltai Tamás.(168 óra, 2004. 49. szám)

Tetszetősen megfogalmazott véleményével nem áll egyedül, így aztán nem magánügy vele vitába szállni.

Koltai elpanaszolja, most éppen "hányingere" támadt attól a "szeméttől", amit a "politika", a politikai osztály en block "naponta az arcába önt." Fintorgásában nem tesz különbséget a jobb és baloldali pártok, kormánypárt és ellenzéke között.

Valóban ilyen szörnyű, gyomorforgató "szemetes" időket élünk?

Vitám az ő esetében is a tényeket mellőző általánosítással és az apodiktikus hangnemmel van.

Emlékeztetném Koltait, hogy voltak a mainál sokkal undorítóbb évek. Bár ezeket mindenekelőtt a pusztító, életveszélyes melléknévvel illetném. Tény, Koltai akkor még csecsemő illetve kisgyerek volt. De azóta csak tudja, mi történt. Igaz, a Kádár korszakban, mire Koltai a tollforgatók sorába lépett, még mindig bőven, a mainál bővebben akadt undorodni való. Csak ezt akkor nem vagy csak nagyon sub rosa írhatta meg. Ezt nem szemrehányóan mondom, Koltai nem egy írásában elment a falakig, ameddig csak lehetett.

Ma viszont valóban demokrácia van - ezt akartuk. Ennek lényegéhez tartozik, hogy a politikai pártok portékáikat kínálva kemény PR csatákat vívnak egymással a mi szavazataink megnyeréséért.

Nem igaz viszont, hogy portéka, portéka - csak bóvlit kínálnak. Valójában nagy a különbség a kínálatban a jobb és a baloldal között. Itt, a baloldalon éppen azt rosszaljuk, de nagyon, hogy a másik oldalon kipróbáltan életveszélyes árukat húznak elő a pult alól. Most éppen a kettős állampolgárság jogcímén megint Trianonnal, az irredentával házalnak. Holott jól tudható, hogy ezek a szólamok kiegészítve az ezeréves haza, a Szent Korona Magyországának eszményítésével ( Lásd többek között a Kortárs utolsó számaiban Somogyi Győző festő írásait) tálcán kínálják a puskaport a szomszéd országok magyarellenes Mečiarjainak. Koltainak tudnia kell. hogy a jelenleg érvényes kétharmados törvények,az ellenzék követelései kényszerítették a kormányt az Irakba küldött "fiaink" hazahozatalára. Ezek a jogszabályok nem adtak lehetőséget a népszavazás elkerülésére, sem a baloldal politikusainak, sem a bármekkora tekintéllyel bíró közszereplőknek, sőt még az Alkotmánybíróságnak sem. Koltai természetesen azt is tudja, hogy a teljes jobboldal, sőt még néhány nagy egyház is felsorakozott Patrubány és az ő magyarjainak Világszövetsége mögé.

Végül is örülhetünk, a magyar nép nagy többsége nem hallgatott a szírének énekére. Észrevette a fenyegető sziklaszirteket. A két baloldali kormánypárt egyértelműen állást foglalt a két nemet ajánló szavazás mellett. Talán mondhatták volna szebben is, de ezúttal ennyivel is beérhetjük.

Ami az ügynöktörvényt illeti, nagy undorodásra itt sincs ok. Elég nyilvánvaló, hogy időközben mind a két oldal megbizottainak módjuk volt a kompromittáló iratok eltüntetésére. A fene tudja, hogy ezek most éppen kinek a kezében vannak, és segítségükkel kit, kiket tartanak pórázon. Ezen a helyzeten az új törvény sem fog segíteni, hiszen a kellemetlen papírok nem a levéltárakban rejtőznek.

Nem hiszem azonban, hogy a pártoknak éppenséggel szégyenkezniük kellene, amiért nem adták ki az embereiket, akikre pláne még szükségük is volt. Ez a maguk szemszögéből nézve politikai józanság dolga volt. Lehet ezt nem helyeselni, én sem helyeslem, de úgy vélem, képmutatás rajta olyan nagyon felháborodni. Sejthetjük, hogy a dossziékban csak a kisebb fejek anyagai maradtak,akiket ma már senki sem akar megvédeni. A pellengérre állítás veszélye így azokat fenyegeti, akik még eléggé ismertek ahhoz, hogy fogyasztható táplálékul szolgáljanak a bulvár sajtónak, tévének. Azonban a bennük megbízó jó ismerőseik elárulásáért annyi büntetéstlegalább megérdemelnek, hogy nyilvánosságra kerül a nevük. Bár némi vigaszuk is lesz, az el nem árult ismerősök sajnálata. Ugyanakkor a nyilvánosságra hozatalnak talán az az értelme is lehet, hogy megmagyaráznak különös karriereket. Például M.G.P. esetében, hogy miként is lehetett cinikus nézeteit és kiszámíthatatlan ítéleteit ismerve éppen a központi pártlap első számú színikritikusa. Hiszen akkoriban a szakértelem és a kíváló toll még nem volt elengedhetetlen követelmény. Sőt éppen ellenkezőleg, egyes pártvezetők szemében ez dekadens fitogtatásnak számíthatott.

De már ez is régmúlt.

Ami Kernt illeti, reakciója nem annyira kivételes, minden bizonnyal angol, francia, német művésztársai sem állják meg, hogy vissza ne üssenek kritikusuknak, ha erre módjuk nyílik.

Sumákok mindenütt akadnak. Persze nálunk is. De ez még nem bizonyítja, hogy csupa sumák lakja ezt az országot, hogy valóban sumákországban élnénk.

Másrészt persze azt sem állítjuk, hogy a baloldal pártjainak élén csupa Grál lovag, csupa zseni állna. De már azt is örömmel nyugtázhatjuk, hogy a baloldal boltosai legalább sokunknak tetsző elveket és gyakorlatot ajánlanak.

MIHÁLYI GÁBOR