Kovács Katáng Ferenc

Nórák tánca

A tizedik

1990-ben az oslói Nemzeti Színház akkori igazgató forendezoje, Stein Winge kezdeményezésére indult el az immáron 10. alkalommal megtartott oslói Nemzetközi Ibsen Fesztivál. Az elso öt alkalommal évente rendezték meg, azóta kétévente.

Az egyre nagyobb anyagi gondokkal birkózó rendezvénysorozatra, foleg az elore tervezhetoség hiánya miatt, nem mindig a legérdekesebb, legjelentosebb darabok kerültek el a nemzetközi porondokról Norvégiába. Sokan csak a 2006-os jubileumi Ibsen évtol várták a fordulatot, amikorra a drámaíró halálának 100. évfordulójára koncentrált anyagi támogatások segítségével újra a legátütobb, legjelentosebb darabokat remélték a norvég fováros elso színházában látni. Kellemes csalódás ért mindenkit, amikor a 2004-es program nyilvánosságra került. Nemcsak a külföldi bemutatók száma nott duplájára az elozo alkalomhoz képest, de sikerült a részvételre megnyerni Európa vezeto színházait (pl. Schaubühne, Berlin; Schauspielhaus, Frankfurt; Théatre National de Strasbourg), illetve legmarkánsabb rendezoit (mint pl. Stephane Braunschweig, Sebastian Hartmann, Stephan Kimming, Thomas Ostermeier, Zsámbéki Gábor). Mint a legutóbbi fesztiválok mindegyike, úgy ez is egy megadott téma köré szervezodött. Ezúttal a Nóra-jelenségre, -rejtélyre kereshettünk/kaphattunk választ a hat eloadásból (Mabou Mines, New York, rendezo: Lee Breuer; Thalia Theater, Hamburg, rendezo: Stephan Kimmig; Schau-bühne am Lehniner Platz, Berlin, rendezo: Thomas Ostermeier; Aarohan Theatre Group, Katmandu/Nepal, rendezo: Sunil Pokharel; Den Natio-nale Scene, Bergen, rendezo: Yngve Sundvor; Dale Teater Kompani, London, rendezo: Terje Tveit).

A babaház

Henrik Ibsen 1879-ben Rómában és Amalfiban írta A babaház címu darabját. Nyomtatásban december 4-én jelent meg, s még e hónap 21-én be is mutatták a Koppenhágai Királyi Színházban. Még ugyanebben az évben elkészült a német fordítás és kiadás is. Ezt követték sorra az európai kiadások és bemutatók. A babaház lett Ibsen elso igazi sikerdarabja, meghozta számára az áttörést, a dicsoséget és az elismerést. Korábbi drámáit is játszották már Európaszerte, de ekkora érdeklodést, botrányt, ellenállást, ugyanakkor ennyi elismerést nem ért el egyikkel sem. A XIX. század hátralévo éveiben A babaház, vagy ahogy igen sok helyen a foszereplo neve után egyszeruen csak Nórára keresztelt dráma világszerte a legtöbbet játszott darab lett. Diadalmenete természetesen nem volt problémamentes. Több, kulcsfontosságú része nem felelt meg a kor erkölcsi, családi és társadalmi normáinak. Eloször is elfogadhatatlan volt, hogy a feleség kölcsönt vegyen fel férje tudta nélkül. Ráadásul ezügyben aláírást is hamisított. De sokkal súlyosabb vétségnek tunt a polgári társadalom alapját biztosító családi kötelék elszakítása. Súlyosbította a helyzetet, hogy az anya kiskorú gyermekeit elhagyva fordított hátat otthonának. A családi eszmény tisztaságát orzok ráadásul nem is találták megfelelonek, eléggé nyomós indoknak, válóoknak a férj pillanatnyi ,,pánikba esését” arra, hogy Nóra felbonthasson egy felsobb hatalom által kötött szövetséget.

A hamburgi színház igazgatója azzal a kéréssel fordult Ibsenhez, hogy a botrány elkerülése végett változtassa meg a befejezést. Ibsen engedett e szokatlan kérésnek, mert félt, hogy avatatlan kezek változtatnak rajta; a darab végén Nóra nem hagyta el az otthonát. Ibsen késobb elvetette, megtagadta, méltatlannak tartotta darabjához ezt a befejezést, s azóta az eredeti szöveget játszák világszerte. De mint látni fogjuk, a hamburgiak idei Nóra eloadása is visszanyúlt a ,,német hagyományhoz”, mint jó néhányszor az elmúlt 125 évben.

A darab nagy valószínuséggel igaz történetre épült. Laura Pettersen Ibsen egyik közeli ismerose volt, akire jókedélye, vidámsága miatt az ,,énekesmadár” becenevet ragasztotta a drámaíró. Laura férje tüdobeteg lett, s orvosa déli utazást javallott a gyógyulásához. A többletkiadásokra Laura Pettersen kölcsönt vett fel, majd a visszafizetési nehézségek miatt váltót hamisított. Amikor tettére fény derült, férje követelte a válást és a gyerekeket.

Az UNESCO felmérése szerint A babaház a színrevitelek számát tekintve a világon a harmadik. A listát Shakespeare Hamletje vezeti. 2001-ben az UNESCO a darab kéziratát Világörökségnek minosítette. E programhoz kapcsolódva az Oslói Egyetem Ibsen Központja megkezdte minden olyan dokumentum gyujtését, ami Ibsen életével, munkásságával, muveinek kiadásával és drámáinak színrevitelével kapcsolatos. Ezen írást is ott találhatja majd az utókor kíváncsi olvasója.

A Nóra-rejtély

Sokan kérdezhetnék, mi különös rejlik e noben, hogy képes volt több, mint egy évszázadon keresztül lázban tartani a színházi szakembereket és a közönséget. Ki lehet az, akit zászlajukra tuztek, más-más elojellel ugyan, a hagyományos erkölcs védoi és a nomozgalmak hívei egyaránt. Ki ez a csodabogár, akit férfi álmodott meg, s szinte kivétel nélkül férfiak rendeznek színpadra? (A legutóbbi eloadásokról szóló egyik írás noi kritikusa a Fesztivál legnagyobb hiányosságának éppen azt tekintette, hogy a meghívott darabok rendezoi közt nem volt no!)

Nóra a polgári jólét kedvezményezettje. A társadalmi ranglétrán egyre feljebb haladó tanult és törekvo férje oldalán a nagyvárosi közéletben reprezentáló, gyerekeit nevelo, háztartási alkalmazottait irányító, a család orvosával, férje barátjával ártatlanul kokettáló, gondtalan no. A ház urának dédelgetett, bájos játékszere, énekes madara. Fiatalos, egészséges, s látszólag egyetlen gondja, hogy se nyíltan, se titokban ne nassoljon a legelképzelhetetlenebb helyekre eldugott pralinéból. Kevesen értik meg, vagy talán nem is figyelnek fel az olyan apró részletekre, hogy azért nem torkoskodhat, virgonckodhat Nóra kedvére, mert Európa északi csücskében a kor protestáns szelleme nagyon szigorú szabályokat rótt az emberekre. Még a XX. század közepén is létezett Norvégiának a világtól el sem nagyon zárt része, ahol nem ,,illett” a testi, lelki gyönyöröknek élni; jót enni, inni, mulatni, táncolni, ablakokba virágot ültetni. Az emberek a négy fal között is betartották az írott és íratlan szabályokat. A tarantella tánc, a maskarába öltözés is talán azért kap a darabban jelentoségénél lényegesen nagyobb szerepet, mert oly ritkán volt alkalom a felszabadult szórakozásra, önfeledt táncra.

Nóra egyetlen igazi bune, s egyben elévülhetetlen érdeme, hogy a kor szokásaitól eltéroen, életének egy dönto pillanatában, férje súlyos betegsége idején egyedül, ,,saját szakállára” mert dönteni. Kezébe vette családja sorsát akkor, amikor a férj, szintén a kor szokásai/elvárásai szerint nem tehetett mást, mint betegségét tudomásul véve – részben, vagy egészben munkaképtelenné válva – végzetes helyzetbe sodorja a hátrahagyottakat. Torvald elhitte, vagy el akarta hinni azt a számára, s a társadalom számára is egyetlen elfogadható tényt, hogy apósa, vagyis saját családja révén a ,,jó sors” segítette ki szorult helyzetébol. Nem tudta, nem tudhatta, hogy a Nóra által felvett kölcsön, s az ezzel járó aláíráshamisítás nemcsak az o életét, hanem az egész családét akarta megmenteni, s hogy ez mennyi éjszakába nyúló, titokban végzett munkát, szinte elviselhetetlen terhet rótt feleségére. Torvald mint férfi, mint családfo, s mint a társadalom oszlopos tagja háromszorosan érezte magát arculcsapottnak, amikor minderre fény derült. Csak a felületes nézoben, s egy rosszul megrendezett darab láttán alakulhat ki a nézoben az a vélemény, hogy Torvald elvetemült, hálátlan, megátalkodott férj, apa és családfo. O épp úgy a kor áldozata, mint Nóra. Ibsen zsenialitása, vagy jövobe látása, esetleg éppen úri alkotókedve alakította úgy a zárójelenetet, hogy a ház asszonya, ,,látszólag” minden ok nélkül, gyökeres változtatásra szánja el magát, s világgá megy önmagát megtalálni.

A kulisszák között

Ibsen késoi drámái kivétel nélkül kamaradarabok. A nézo közelségéért, aktív részvételéért kiáltanak. Filmre, televízióképernyore rendkívül alkalmasak. Kevés szereplos, intenzív közegben zajló páros, nagyritkán kiscsoportos jelenetei vannak. A nagyszínházi eloadásokon a nézotér második része komoly élményveszteséggel számolhat. Mára viszont a technika csodát teremt. A musical-eloadásokra kifejlesztett technika, ahol minden szereplo saját mikrofont kap a prózai darabokban is egyre természetesebbé vált. Nem beszélve a koncerteken megszokott nagyképernyos kivetítési lehetoségek adaptálásáról. Mindezek új dimenziókat nyitottak a rendezoknek, eloadóknak egyaránt. Így jutottunk különleges élményhez a hamburgi Nóra-eloadáson. A rendezo s a díszlettervezo egy elidegenedett világot akart elénk tárni szürkére festett falakkal, a háttér nagyméretu üvegtábláival. Ebben a hideg térben az egymástól távol ülo színészek dialógusai ,,elmentek'' egymás mellett, ezáltal embertelen, kiüresedett lett a szereplok kapcsolata. A szellosen berendezett, nagyméretu színpadon szabadon mozoghattak a színészek, sokszor akár háttal is állhattak a közönségnek, mégis hallható volt minden szavuk a hátsó sorokban is.

A bergeniek Nórájában aktív szerepet játszott a háttére kivetített szalon. Azon volt a karácsonyfa, a bejárati ajtók, viszont a vászon elott asztalon és széken kívül szinte semmi eszköz nem segítette a színészeket. A virtuális és a hús-vér színészekkel bejátszott valós világnak ebben az ötvözetében csak a számítógépes játékokon felnott legrutinosabb nézok igazodtak el azonnal. Nekünk, többieknek nem kis energiánkba került, hogy a darab tartalmához szükséges információt kiszurjük ebbol a mesterkélten felépített világból.

A nepáliak kamaraszínpadi eloadása éppen az ellenkezo érzést válthatta ki a nézokbol. Az amfiteátrumszeru térben a kb. 8 méter átméroju színpadot a körülötte lelógó mécsesek és 2-3 zsámoly díszítették csupán. A közelség, a színészek intenzív jelenléte, sokoldalú mimikai eszköztára teljesen elegendonek bizonyult a darab életrekeltéséhez. Pedig szövegüket szinte senki nem értette, sem tolmácsgép, sem felirat nem segítette a közönséget.

A londoniak Nóra-eloadása is teljesen eszköztelennek indult. Aztán elokerült pár szék, egy létra, nagyméretu, színesre csomagolt karácsonyi ajándékdobozok, s máris élové, mozgékonnyá, berendezetté vált a tér. A létra színes drapériával körbetekerve a szemünk elott gyönyöru karácsonyfává lett, a dobozok igény szerint játékvárrá, labdává, dobókockává alakultak. A kicsi játéktéret itt is könnyu volt a szereploknek belakniuk.

Egy újabb végletnek bizonyult a berliniek eloadása, ahol a nagyszínház teljes színpadára s annak színpadtechnikájára is szükség volt ahhoz, hogy Thomas Ostermeier rendezo mai világba helyezett pénzemberének hiper-szuper többszintes magánvillája felépülhessen. Az örökös lépcsozés, a tetemes tér kiváló lehetoséget nyújtott a hipermozgékony Nóra fölös energiáinak levezetésére. A rendezo diktálta, ritmusra komponált sebes dialógusriposztok jól ültek ebben a komplikált, mégis azonnal átlátható, a mondandót, az elképzelést jól kisegíto, többsíkú, többszíntu térben. Ezen tapasztalatokból is leszurheto, mennyire eroltetett egyes rendezok minimumra törekvo ,,dogma színház'' elmélete, ami szerint a színház semmi kellék, semmi színházi technika, semmi más, csak szó.

A minimalista elveket vallók bizonyára sokkot kaptak a New York-iak Babaház eloadásán. Itt ugyanis nem telt el öt perc úgy, hogy ne sokkolták, kápráztatták volna el a nézoket újabb és újabb színpadi ötletekkel. A szemünk láttára született színház a színházban. A kezdoképben egy legalább ötven négyzetméter felületu zongora teteje a színházi porond (egyik végében elrejtett géporgonán valóban játszott is egy kínainak maszkírozott zongorista az egész eloadás alatt). Errol hajtogatták ki s emelték fel a babaház meseszeru háttérfalát. Majd a darab folyamán került ide mindenféle bababútor, babaedény, baba-baba, babajáték. Mind kis méretu, ahogy a babaházhoz, s a darabban szereplo három férfi méretéhez illett: ok ugyanis törpék voltak (Nagy András: A nagyság és az átok, Liget 2004/3, http://liget.grafium.hu:8180/archiv/04_03_12.html). A nok vagy térden jártak, hogy a férfiakkal egy szintre kerüljenek, vagy hajlongtak az apró ajtókon ki-bejárva. Leírhatatlan az az ötletgazdagság, ami ebbol az alapállásból, ha nem is automatikusan, mégis természetesen adódott. A legfantasztikusabb, hogy a kezdeti sokk percei után ez a kellékkavalkád, színpompás tuzijáték cseppet sem zavarta meg az ibseni szférát. Értheto, értelmezheto Nóra-eloadás kerekedett ki belole. A legvégére is maradt ötlet, leomlottak a babaház falai, elotunt a háttér, a sok-sok kétszemélyes páhollyal ellátott színházi nézotér, mindegyikben egy férfi és egy noi bábú, s ezek idonként megmozdultak, felálltak, tapsoltak. A kritika egy része fanyalogva fogadta, giccsesnek ítélte ezt az eloadást. Kétségtelen, hogy egy takarékos rendezo ennyi anyagból három-négy eloadást is kiszabott volna.

Nórák tánca

Már említettem, hogy miért kaphatott ennyire hangsúlyos szerepet a darabban egy olyan viszonylag lényegtelennek tuno dolog, mint a tánc. Feltételeztük, hogy azért, mert akkoriban és ott, északon nem illett vidámkodni, táncot lejteni csak úgy, minden különösebb indok nélkül. Ünnepre, alkalomra volt szükség a protestáns szigor és aszketizmus szorításában. Régen felmerült már, újra feszegetik egyes kutatók, hogy más oka is lehetett Nóra ,,táncos” jókedvének. A tarantella pók csípésének hatására – vélik –, idorol idore vad táncba kell lódulni áldozatának, hogy kiizzadja magából a mérget.

Tény, hogy A babaház eloadások túlnyomó többsége – Ibsen akarata szerint is – a tarantella táncra csúcsosodik ki. S bizony óriásit csalódik a nagyérdemu, ha falábú, vagy kevésbé sikkes színésznore osztották a Nóra-szerepet. Az idei Ibsen fesztivál bovelkedett változatos táncvariációkban. Szándékosan nem tarantellát említettem, hiszen a hat Nóra eloadásból csak egyben láttunk csörgodobos, igazi tarantellát, az angoloktól. A nepáli Nóra hastáncot lejtett, a hamburgi aerobic zenére végzett szinte gépies tornagyakorlatokat, a berlini az elobbihez igen közelálló, de sokkal vadabb, szinte állatias vonaglást, fülsiketíto heavymetalra.

A legérdekesebbnek a bergeniek táncvariációja bizonyult. Itt fordult a kocka, s nem Nóra fokozta volna egyre vadabbra és vadabbra a ritmust, hanem a próbánál segédkezo Torvald, aki Nóra balladisztikusan lassú dallamra való álomittas mozgását a távirányítóval vezérelt zenegépébol felharsogó rock-ritmussal próbálta széttördelni. Mintha egy zenélodoboz légies mozgású balerináját akarta volna a felhúzókar gyors tekerésével vad mozgásra felpörgetni.

Minden jó, ha jó a vége?

A XX. század nomozgalmai büszkén hivatkoztak az otthonát, családját, gyermekeit egy bizonytalan önmegvalósító eszményképért elhagyni képes darabhosre. A XXI. század elso éveiben pedig már egészen új Nóra-értelmezések jellemzik a kísérletezésérol, új utak keresésérol elhíresült színházak eloadásait. Az idei Fesztivál hamburgi vendégeloadásának zugcigizo Nórája ebben a mai figurákra, mai eseményekre szabott történetben nem teszi meg azt a szívességet fölényeskedo, a pénz mindenhatóságától megittasult férjének, hogy elhagyja élete egyetlen fix bázisát. Akkor, amikor férje pénzes állásba jutott, s végre szabadabban költekezhet, és az adósság fizetésének terhe sem az o vállát nyomja. Nem lesz bolond pont a jóból kimaradni! Ez az izzig-vérig mai fiatalasszony fütyül a múltszázadi nomozgalmak kiizzadt eredményeire, nem akar karriert, nem akarja önmagát megvalósítani, csak – ha kompromisszum árán is – jómódot, biztonságot szeretne (s mindegy is, ha ezt csak magának akarná, hiszen egyúttal a gyermekeinek is jót tesz vele). A hamburgiak Torvaldja Nóra búcsúmonológja után, mint akit egyáltalán nem érdekelnek a noi hisztériák – dolgára küldi nejét, menjen, nézzen a gyerekekre. Nóra, a zugcigarettázó, tenyérnyi szabadsága színhelyére, az átriumba megy most már nyíltan, tüntetoen rágyújtani. Vagyis marad, nem hagyja el a Babaházat.

A londoniak eloadásában a karácsonyi rémálmából fölébredt, kijózanodott, megvilágosodott Nóra dühös daccal, vérig sértetten, haraggal csapja be maga mögött az ajtót. Ki merné bizton állítani, hogy o az igazi, egyedül helyesen cselekvo Nóra? Tette önmagában véve e feldolgozás láttán sem indokolt. A nézonek szüksége van minden eddig felhalmozódott darabismeretére, hogy értse az eloadást, s elfogadhatóvá váljon a befejezés. A Dale Teater Kompani amúgy arról vált híressé, hogy a Norvégiából elszármazott színházalapító és rendezo Terje Tveit, megúnva a konzervatív, megporosodott londoni Ibsen-bemutatókat, új felfogásban, foleg fiatalok körében sikert arató átiratokat készít, s visz színre saját toborzású társulatával. A Doll's House címu ,,rövidre vágott” darabjuk az angol karácsonyi énekek hangulatába, mese- és játékvilágba ágyazza Nóra és Torvald történetét. Az állandóan színen lévo öt szereplo énekhangja, hangutánzása, dünnyögése, zümmögése különleges élmény, de mint már említettem, Ibsen drámája csak korábbi ismereteink alapján következtetheto ki eloadásukból.

Thomas Ostermeier egészen messzire merészkedett a berliniek befejezésével. A darab folyamán az amúgyis ,,szokatlanul”, kurvásan, ledéren viselkedo, divatházakból öltözködo Nóra számára az egyedi tervezésu bútorokkal berendezett luxus létbol – leleplezodése után – csak egy elképzelheto kiút kínálkozott, az öngyilkosság. Vagy mégsem; a televízió, a film, a számítógépes virtuális világ szennyirodalmából felszedett virtuális figurába képzelve magát (a maskaraestre Lara Croft jelmezbe öltöztette ot a rendezo), csöppet sem diadalmasan, inkább flegmán, unottan szitává lotte a férjét. Így valószínuleg a nyugati társadalmak elitrétegének luxusvilágából luxus börtönbe került, ahol semmiképpen nem lett olyan megalázó, kiszolgáltatott, reménytelen a helyzete, mint a nepáli eloadás Nórájáé, akit a darab után a kijáratközeli eldugott sarokban láthattunk újra, mint a társadalom kitaszítottját, mindenét elvesztett szerencsétlent (koldust? utcalányt?).

Utóirat

Az Ibsen Fesztivál hat Nóra-eloadása mellett a foprogramban látható volt még az oslói Nemzeti Színház négy bemutatója (John Gabriel Borkman a német Sebastian Hartmann rendezésében; A tenger asszonya Runar Hod-ne színrevitelében, a Vadkacsa a színházigazgató, forendezo Eirik Stubo kezenyomán és a Peer Gynt Stein Winge rendezésében). Német/francia közös produkcióban vendégszerepelt A kísértetek (Schauspielhaus Frank-furt/Théatre National de Strasbourg, Stéphane Braunschweig rendezésében), s egy meghúzott szövegre, tangóra komponált Kísértetek-adaptáció Per-Olav Sorensen rendezésében (TanGhost, POS Theatre Company, Oslo). A meghívottak között szerepelt még a Zsámbéki Gábor rendezte stavangeri Hedda Gabler is, ami azonban betegség miatt elmaradt.

Grafika az Isben-emlékkönyvből