WŁODZIMIERZ BOLECKI:
Varsói látképek

1.
Egy kis utcában lakom, nem lehet hosszabb háromszáz méternél. Két nagy utcát köt össze Varsó központjában, a háború után sem változott a helye és a nyomvonala. Elég megnézni egy 1939 előtti Varsó-térképet. Nem nagy szám, itt nincsenek különleges látnivalók, keletről nyugatra tart, végül hirtelen kinyílik: megérkeztünk a Marszałkowska utcába és a Jeruzsálemi fasorba. Ilyen volt, amióta csak emlékszem rá. De elég figyelmesen megnézni mindkét oldalon az utcafrontot, hogy felfigyeljünk a kínos aszimmetriára. Az északi utcafront végig be van építve. Főként XIX. századi bérházak alkotják, az utca mindkét végén új panelházakat, a nyugati oldalon pedig önkiszolgáló éttermet és áruházakat építettek hozzájuk. A déli utcafront gyakorlatilag nem létezik. Ezen az oldalon csak egy régi bérház maradt (most üresen áll, a lakókat kiköltöztették, az új tulajdonos bizonyára felújításra vagy új beruházásra készül). A fennmaradó helyeket a hatvanas évek építészetére jellemző jellegtelen panelházak töltik ki. A déli oldal közepén kialakított nagy parkolóval együtt ezek a szomorú nyomok árulkodnak az egykori bérházakról, amelyek „elpárologtak” innen, és azokról az időkről, amikor építették őket. Mikor pusztultak el? Mindenki tudja: a második világháború alatt…
Itt van előttem egy 1984-ben megjelent kiadvány, a címe Ilyen volt Varsó. 1939 előtti és 1945-ös eredeti térképek a fővárosról. (Antikváriumban vettem az előttem heverő példányt, 40 złotyért, vagyis már az új pénz bevezetése után. Emlékszem, az első példányt, amelyet még a hadiállapot idején vettem, elküldtem Féjňba Maria Danilewicz-Zielin´skának, aki szenvedélyesen gyűjtötte a varsói vonatkozású anyagokat.) A Felicjan Pia¸tkowski professzor fülszövegében található információkból megtudhatjuk, hogy a Fővárosi Újjáépítési Hivatal munkatársai készítették a térképet, hogy így összesítsék Varsó háborús veszteségeit. „Nincs szó ekkora pusztításra, a bestiális megszálló gaztettei haraggal és kétségbeeséssel töltöttek el minket. Ennek ellenére el kellett készítenünk ezt a történelmi számvetést, hogy megőrizzük a város kegyetlen sorsának szomorú emlékezetét, e számvetésből pedig a főváros elpusztításáról készített szintetikus kép lett. A felmérések anyagaiból és a szovjet pilóták 1945-ben készített légi felvételei alapján készült 1947-ben a pusztulást bemutató térkép eredetije. (…) A város külterületeit a zöld kétféle árnyalata jelzi, de a térkép fő részét a tűzvészt és a romokat jelző vérvörös foltok alkotják, ez teszi ki a város beépített területeinek 84 százalékát. Nézem a térképet, az én utcámban minden úgy van, ahogy a térkép jelzi. Az utcafront déli oldalán csak egyetlen megmaradt bérház körvonalai látszanak. Körülötte üres tér – „vérvörös foltok”, így jelöli a térkép „a tűzvészt és a romokat”.

2.
Ez a hely, jobban mondva ezek az utcák, ez az egész negyed akkor ragadta meg először a képzeletemet, amikor a Varsóról írt homéroszi eposzt, Tyrmand A gonosz című regényét olvastam, amelyet Gombrowicz „romok és gödrök között, az elpusztított flaszteron játszódó kalandregénynek” nevezett. Másodszor pedig akkor, amikor elolvastam a boldog emlékezetű Janek Walc Tyrmandról szóló kitűnő esszéjét. A gonosz cselekményének nagy része pontosan itt játszódik, a kis utcánk környékén, ezekben a bérházakban, kapualjakban, ivókban, éttermekben, a legközelebbi útkereszteződésekben. 1954-et írunk. Tyrmand úgy írja le a lerombolt város mindennapi életét, hogy – megint Gombrowiczot idézem – „ragyog, kiárad, megszólal, énekel”, és egy gigantikus épület körül forog, amelyet „Európa legnagyobb terén” emelnek (így nevezte Tyrmand gúnyosan a Felvonulási teret). „Nagyszerű realista”, mondta Janusz Szpotan´ski. „Az ő könyveiből rekonstruálják majd az ötvenes évek mindennapi életét.” Pont ekkor építik A Kultúra és a Tudomány Palotáját, melynek patrónusa Joszif Sztálin lesz.
A gonosz elbeszélője a regényhősökhöz hasonlóan tudatában van annak, hogy a szemük láttára pusztulnak el a régi Varsóból megmaradt, a háborút átvészelő épületek. Varsó „újjáépítése és átépítése” katonai hadműveletre emlékezteti őket („nappal jól látszik, hogy ezeken a kerületeken végigsöpört a rettenetes, pusztító háború, és az is látszik, hogy közeledik az újjáépítés és átépítés”). Harminc-negyven méterre a bérházunk kapujától játszódik a regény következő jelenete. Folynak az építési munkálatok, „Moryc a fasor és a Marszałkowska utca sarkán elbontott épületre, az ilyenkor ott pihenő talajegyengető gépekre, rakodógépekre és markolókra mutatott. Ott kezdődött az új épület számára előkészített tágas terület. – Azt a sarkot már elintézték – mondta Moryc rosszkedvűen. – (…) Most rajtunk a sor (…), itt lesz a tér keleti fala (…). De kár ezért az egészért – mondta a rommaradványokra, az alatta nyíló fekete kútra mutatva –, kár ezért az életért.”

3.
Szemben a házunk kapujával üres terület található, erre vezet a Jeruzsálemi fasorra merőleges járda. Mellette és a föld alatt a közeli toronyházban dolgozók parkolója található. Nem nehéz kitalálni, hogy a korábbi építészeti koncepciónak megfelelően bérházak zárták a déli utcafrontot egészen a Marszałkowska utca keleti széléig. Az 1945-ös légi felvételek alapján készült 1947-es térkép szerint ez a hely már üres.
Néhány hete került a kezembe egy rövid cikk, amelyben megemlékeztek a Fővárosi Újjáépítési Hivatal megalakulásának HATVANADIK évfordulójáról. A cikkhez egy hosszú épület fényképét mellékelték, amely a számozásából ítélve pontosan szemben lehetett a házunk kapujával. A képaláírás szerint ez egy „eklektikus XIX. századi bérház, gazdagon díszített homlokzattal. Nem pusztult el a háború alatt, rendbe lehetett volna hozni, a Fővárosi Újjáépítési Hivatal Urbanisztikai Osztálya mégis úgy döntött, hogy 1946 júliusában nekieshetnek a csákányokkal.” Ilyen eseményekről nem esik szó az 1984-es kiadványban. Vajon miért nem?

4.
1998-ban a Műemlékvédelmi Társaság kiadott egy kétkötetes könyvet Varsó történelmi városközpontja címmel. Ezer példányban jelent meg a cikkekből, fényképekből és rajzokból összeállított anyag. A lapban közölt fénykép mellett még számos olyan bérházról láthatunk fotókat, amelyeket 1945 után újjá lehetett volna építeni. Kimásolok néhány képaláírást: „Kitűnő állapotban megmaradt bérházak a Złota utcában, 1946-ban az Újjáépítési Hivatal utasítására lerombolták.” Ilyen fényképeket nem közöltek. Ma ezen a helyen a Felvonulási tér található. „Részlet a Hoz•a utcából, 1945-ből. Ma itt panelházak állnak.” „Bérház a Słuz•ewska utcában, a lengyel szecesszió legjelentősebb épülete. (…) Leégett, de újjá lehetett volna építeni, 1946-ban lebontatta a hivatal.” „Az Atlantic mozi (Chmi-elna utca) ma már új épületben található. Az 1945 után még itt álló bérháznak nyoma sem maradt.” „A Konzervatórium székháza az Okólnik utcában, 1945-ben. Lebontották.” „A Tre¸backa utca 1946. május 1-én. A XIX. századi nagyvárosi épületegyüttes utolsó pillanatai.” „Ebben a Lesz-no utcai bérházban lakott Norwid. Lebontották.” Az Újjáépítési Hivatal utasítására bontották le 1946-ban azt a bérházat, ahol Bolesław Prus alkotott és meghalt. A Filharmónia Sienkiewicz utcai szecessziós épületét és a Niecała utcai bérházakat a hatvanas években „modernizálták” („hasonlóképpen pusztítottak el több tucat bérházat a belvárosban”). A Jeruzsálemi fasor és a Chałubin´ski utca sarkán emelt bérházat „azzal az ürüggyel bontották le 1973-ban, hogy a Központi pályaudvart építik”. Ugyanez történt a z•elazna és a Sienna utca sarkán álló bérházzal.
Mi történt? Mindez hogyan egyeztethető össze a 84 százalékos háborús pusztítással? Összefoglalom Janusz Sujecki A város második halála című cikkét.

5.
A háború utáni szakmunkák és publicisztikai írások alakították ki azt a képet, hogy a németek földig rombolták Varsó belvárosát, csak „sivatagot”, „romtengert”, „lerombolt épületek óceánját” hagyva maguk után. De az Újjáépítési Hivatal levéltárában megmaradt akták és fényképek azt bizonyítják, hogy a hitleristák „nem tudták végrehajtani bűnös tervüket, vagyis nem tudták ugyanúgy lerombolni az egész fővárost, mint a gettót. A belvárosi épületek legnagyobb része leégett.” Azok az emberek, akik a hivatalban Varsó újjáépítéséről döntöttek, a háború előtti urbanisztikai avantgárdból kikerült „radikális doktrinérek körébe” tartoztak. A programjukhoz híven „elutasítottak minden hagyományt”, szakítottak a múlttal, „megtisztított területen” akartak építkezni. Nemcsak a történelmi örökség volt idegen tőlük, a szimbolikus értékek sem jelentettek semmit számukra. „Erről tanúskodik az az elképesztő, a barbársága miatt egyszerűen rémisztő terv, hogy új utcát nyitnak, és átvezetik a Powa¸zki katolikus temető egy részén, majd az Okopowa utcai zsidó temető kellős közepén! (…) 1945 júliusában és augusztusában készítették el az Újjáépítési Hivatalban a közlekedési útvonalak tervét, köztük a zsidó temetőt kettévágó új utcáét is.”
Két évvel az után, hogy felkelt a gettó.
1945 tavaszán kezdték lerombolni a belváros megmaradt vagy leégett épületegyüttesét. „Több száz épségben maradt bérházat pusztítottak el a belvárosban és Wolában. 1945–47-ben következett be a város második halála, amikor nagyobb utcarészleteket töröltek el a föld színéről. Hatalmas pusztaság keletkezett a Jeruzsálemi fasor nyomvonalától északra, ez később méltó helye lett A Kultúra és Tudomány Palotájának.”
Az Újjáépítési Hivatal építészeinek hosszú éveken át folytatott tevékenysége oda vezetett, hogy elpusztították a hagyományos várost, nagyobb utcarészleteket tüntettek el, és panelházakat építettek a helyükre, elszigetelve ezzel mindazt, ami megmaradt Varsó történelmi épületegyütteséből. Így rombolták le a Chłodna, az Elektoralna, az Ogrodowa, a Bia-ła, a Leszno, a Matejko, az Orla, a z•abia és sok más utca történelmi épületegyüttesét. „Csákánnyal estek az 1816 és 1830 között emelt bérházaknak.” Elpusztították Fryderyk Albert Lessel építészeti életművét, a Jabłonowski-palotát, a Királyi Tüzérség laktanyáit, a Kronenberg-palotát és sok más régi műemléket… A Wilcza utca rövid szakaszán nyolc bérház lebontását tervezték. „Szerencsére elfogyott a pénz.” Ma ezek a városrész ékességei.
Varsó „leigázhatatlan város”, ez igaz, ki ne emlékezne erre a jelszóra. De az Újjáépítési Hivatal tevékenységének következtében degradálódott, lakói nem tudnak azonosulni a várossal, különös tekintettel az úgynevezett betelepült lakosságra. Ugyanakkor évtizedeken át bizonygatták, hogy az Újjáépítési Hivatal volt és maradt a legjobb. A főnökség egyik urbanisztikai érve a régi bérházak rossz műszaki állapota és higiéniai felszereltsége volt. Ha ez elegendő érv lenne – jelentette ki keserűen Sujecki –, akkor a háború után Krakkót, Lublint, Zamos´c´ot, Torun´t, Gdan´skot és Łódz´ot is le kellett volna rombolni… A tehetős befektetők ma szívesebben laknak elegáns XIX. századi épületekben, mint a varsói lakótelepeken, ezért inkább Budapestet vagy Prágát választják működési területüknek. Az Újjáépítési Hivatal városrendezési szakemberei felbecsülhetetlen mértékű veszteséget okoztak Varsónak. Tevékenységük nemcsak a szépségétől fosztotta meg a várost. „Örökre elvették tőlünk a falakba varázsolt történelmet.”
A nemzetközi jogban – írja Sujecki – létezik a „városgyilkosság” fogalma. Ez azt jelenti, hogy szándékosan elpusztítanak egy várost a műemlékeivel együtt, egy meghatározott ideológia nevében, miközben a propaganda vádakat harsog. Valóban, amióta eszemet tudom, állandóan ilyen szavakat használtak a varsói bérházakra: „ócskaság”, „semmit érő”, „rémség”, „förtelem”, „romhalmaz”, „csúfság”, „szörnyűség”.
A hivatalnak voltak követői.
A nyolcvanas években a román kommunista pártfőnök leromboltatta Bukarest történelmi városközpontját.

6.
Az ötvenes-hatvanas években a szociáldemokrata városvezetés leromboltatta Stockholm régi épületegyüttesét (mintegy hétszáz épületet bontottak le, akárcsak Varsóban, ott is csak az Óvárost hagyták meg). Ugyanebben az időszakban ugyanígy modernizáltak talán minden svéd várost. 1971-ben az vetett gátat Stockholmban a további rombolásnak, hogy a lakói néhány napig tartó tüntetést szerveztek… az öreg juharfák védelmében.

Pálfalvi Lajos fordítása