Jacek Podsiadło
Dal az én Varsómról

A város nyílt sebeire fekete tapaszt borít az éjszaka,
orgona- és jázminillat a parkban, mintha valaki parfümöt szórt volna,
egy diák fröcsköli ragasztóval a kerítést és lapítja
az új politikai irányvonal áldozati bárányát,
a lágy szívével és impulzivitásával dicsekvő
szenátorjelölt plakátra fagyott néma arcának tésztáját.
Az eső gondtalanul mossa a falról a többi jelölt arcát,
pedig kampányzárás előtti letépésükért büntetés jár.
A villamos behajt a remízbe, a motorosok szitkozódnak,
mert gondolataimban elmerülve az utolsó pillanatban
álltam meg a járdaszegélyen. Csak intek egyet, könyökből,
pedig egy ilyen estén tényleg könnyű tévedni:
egy rossz lépés, csengetés, a járókelő sikoltása, és a sikoly után.
Csak a mély gyász marad. Az ember után, a ruha után.
Gyorsan lehajolok a járdán fekvő árnyékomhoz,
lábamhoz kötöm és átfutok átlósan a kereszteződésen
a címet ismételgetve: Nurska utca hét hét hét.
Semmilyen gondolat nem furakodik át e szavak szűk résein.
Tartani kell a reflexeket, mert a gondolat pléddel takarja be a szívet,
és elaltatja, mint a csecsemőt, ha bőgni kezd.
A sötét kapualjban egy szatír, sápadt arca felragyog
és előkapja, mert megteheti, hiszen a milicista
törvénytelenül szendereg bódéjában az afgán követség előtt –
mintha tudná a rohadék, hogy megerőszakolhat egy őrizetlen épületet.
Futok, átugrálva a pocsolyákon. Szélsőségből szélsőségbe esem.
Ez a metafizikai túlzás, megint túl kevés a testem.
Tudom, biztos gyengédséggel bánik velem.
Nem is furcsállja, hogy ilyenkor jöttem. Éppen vasalt.
A széken tornyosulnak a blúzok, bugyik, nadrágok és ruhák.
Új kép lóg a falon, egy varázsgyűrű barackvirág
színű szemmel. Kék háttér. Szépnek tűnik,
de tudjuk, valamit még rejteget az emberi tekintet elől.
Amikor mindent úgy látunk, mintha a tenyerünkben lenne, akkor
születik az új, fontosabb titok. Félig örömteli, félig kegyetlen.
Akkor a lány finoman fülön ragad, és újra elmondja, hogy
ideje elfeledni ezt a világot, szomorú leszek,
és valamit sajnálok megint, mintha olyan felszabadult lennék,
és a jelenbe vésődnék. Az ember, ha szabad ilyen
nagy témában nyilatkoznom, mindenhová késve érkezik,
mert könnyebben változtatja meg hitvallását, mint önmagát.
Mindig többet tud, mint amennyit felfoghat. És mindig
a legalkalmatlanabb pillanatban bújnak elő már halott ábrándjai.
Gyerek szeretne lenni, hogy krétával rajzolt Istene lehessen,
csakhogy Isten az inkognitót választotta, és a csoda már megtörtént valamikor.

Keresztes Gáspár fordítása
1989.06.05-06