Najmányi László:
Yippie jegyzetek
Gondolatok egy készülő tanulmánykötethez

Abbie Hoffman emlékére

Előszó

2007 januárjában Prieger Zsolt újságíró, az Anima Sound System zenekar vezetője keresett meg az ötlettel, hogy térképezzük fel és népszerűsítsük az 1970-es évek magyar underground kultúráját, amely jórészt ismeretlen a mai fiatalság előtt. Prieger Zsolttal folytatott beszélgetéseink során több, a témába vágó könyv ötlete született meg, köztük az 1960–70-es évek amerikai Új Baloldala, ezen belül a magyar underground, alternatív kultúrára is nagy hatást gyakorló yippie mozgalom elemzését megcélzó tanulmánykötet elképzelése. A Nemzeti Kulturális Alaptól kapott támogatás és a kiadói érdeklődés egyelőre csak ennek a könyvnek az elkészültét teszi lehetővé.
Vállaltam a kötet szerkesztését, a történelmi háttéranyag megírását, a könyv borítójának, arculatának megtervezését és a szükséges illusztrá- ciók elkészítését. A munka többi része az ellenkultúra kialakulását vizsgáló Schuller Gabriella kultúrtörténészre és a kor alternatív zenei irányzatait kutató Prieger Zsoltra hárul. Hatalmas feladat áll előttünk, hiszen egy mindmáig nagy hatású, de földrajzilag és időben távol történt jelenséget kell vizsgálnunk, amellyel a kötet szerzői közül egyedül nekem volt közvetlen kapcsolatom, két munkatársam még meg sem született akkor.
Úgy érzem, hogy a tőlük kapott ideákért és energiáért adósa vagyok amerikai és magyar szellemi honfitársaimnak, és felelősségemnek érzem, hogy az új, magukat progresszívnak tartó generációkat tájékoztassam kultúrájuk, jogaik, lehetőségeik eredetéről. Ez az írás – később kibővítve – alkotja hozzájárulásom lényegét a tervezett könyvben. Abban a reményben gondolok a ránk váró feladatra, hogy később talán lehetőségünk lesz a többi tervezett, az 1960–70-es évek magyar underground kultúráját ismertető könyv megjelentetésére is, hiszen a magyar kultúrtörténetnek ez a fontos periódusa alapozta meg mindazt, ami a hazai kortárs kultúrában, művészetben ma történik.

1. Egy régi könyv
„There is absolutely no greater high than challenging the power stucture as a nobody, giving it your all, and winning.”1 (Abbie Hoffman)

Utazó könyvtáram egyik fontos kötete Abbie Hoffman (1936–1989) Steal This Book2 (Lopd el ezt a könyvet) című kalauza az 1960–70-es évek Amerikájának új baloldalához. A könyv borítóján a vigyorgó szerző látható, amint éppen ellopja saját kötetét egy könyvesbolt polcáról. Jerry Rubin3 Do It!: Scenarios of the Revolution4 (Tedd!: A forradalom forgatókönyvei) és Hoffman Fuck the System5 (Baszd a rendszert); Revolution for the Hell of It6 (Forradalom a pokla kedvéért) és Woodstock Nation7 (Woodstock Nemzet) című munkáival együtt a yippie mozgalom alapműve, kritikusai szerint Bibliája ez a túlélési tanácsadó.
Megtermékenyítve a vietnami háború elleni, csaknem össztársadalmivá növő tiltakozás, a faji elnyomás és a nagyvállalatok túlhatalma elleni harc energiájával, a hippi korszak virágálma az 1960-as évek végén a párizsi diáklázadások szellemiségéhez hasonló, kultúrahordozó és kultúrateremtő, baloldali radikalizmussá transzcendentálódott Amerikában. A ‘Yippie!’ indulatszócskát az örömteli meglepetés jeleként kiáltják az amerikaiak. A yippie mozgalom logója az ötágú, vörös csillagba helyezett marihuána levél. A logót Abbie Hoffman tervezte.
A yippie-k YIP (Youth International Party8) pártja a Pigasus the Immortal9 nevű disznót indította jelöltjeként az 1968-as amerikai elnökválasztáson. Megtehették, mert az amerikai alkotmány nem tiltja állatok jelölését az Egyesült Államok elnöki posztjára. Groucho Marxistáknak10 nevezték magukat. Korábban pénzt szórtak a brókerekre a közönség számára fenntartott erkélyről, a New York-i tőzsdén, és a készülő akció hírére gyorsan összesereglett újságírókkal, sajtófotósokkal, televíziós forgatócsoportokkal együtt nevetve figyelték, ahogy a milliókat kereső brókerek egymást legázolva, négykézláb gyűjtötték az egydolláros bankjegyeket a padlóról. Abbie Hoffman amerikai zászlóból készített inget viselt, és nyilvánosan pénzt égetett – mindkét cselekedetért hosszú börtönbüntetés járt abban az időben az Egyesült Államokban. Egyik társuk bebörtönzése elleni tiltakozásul Hoffman megzavarta a woodstocki fesztivált. A Who együttes koncertje közben felugrott a színpadra, magához ragadta a mikrofont és a bebörtönzött polgárjogi harcos támogatására hívta fel a közönséget. Pete Townshend, a Who gitárosa lelökte Hoffmant a színpadról. „Az esztelen háború és kiélesedő polgárjogi harcok idején gusztustalannak találtam a békésen kérődző hippik passzivitását”, nyilatkozta akciójáról később Hoffman. A yippie-k marihuánás cigarettákat postáztak a telefonkönyvből, véletlenszerűen kiválasztott 3000 embernek és minden kongresszusi képviselőnek. Abban az időben egyetlen ilyen cigaretta birtoklásáért öt év börtönbüntetést lehetett kapni Amerikában. Ötvenezer yippie élőlánccal vette körül az amerikai hadügyminisztérium épületét, a Pentagont és megpróbálták mágiával a magasba emelni. Hoffman szerint ez sikerült is. Bár Abbie Hoffman később ezt tagadta, a yippie-k meghökkentő, gerilla színházi elemeket alkalmazva, tudatosan használták elképzeléseik és önmaguk népszerűsítésére a médiát. Műanyag zacskókban vért vittek magukkal a tüntetésekre, és amikor elkezdődött a rendőr roham, a fejükre öntötték, hogy a tévékamerák minél több véres fejű embert mutassanak. Hordozható magnetofonokkal masírozás, sortüzek, ordítozás, sikoltozás, gyereksírás hangjait játszották, hogy minél nagyobb legyen a káosz és kavarodás. Abbie Hoffman tömeges, nyilvános közösülést – Fuck In11 – szervezett. 1968-ban a yippie-k akciósorozattal és tömegtüntetéseket rendezve zavarták meg a chicagói demokrata konvenciót, mert az elvileg liberális, progresszív demokraták a konzervatív republikánusokhoz hasonlóan támogatták a vietnami háború folytatását. A rendőrség a második világháború utáni időszakban példátlan brutalitással verte szét a tüntetéseket.
Az amerikai gazdaság az 1960-as években remekül működött. Egyetlen kereső el tudott tartani egy négytagú családot. Egy gyári munkás fizetése elég volt a saját házra, két autóra és két gyermek iskoláztatására. A yippie-k utópista víziókat hirdettek. El akarták törölni a pénzt és a munkát, mondván, hogy a társadalom olyan gazdag, hogy ha egyenlően elosztják a javakat, senkinek sem kell többé dolgoznia. A valóban szükséges munkát gépek is elvégezhetik. A yippie elképzelésekkel szimpatizáló tudósok számításokkal bizonyították, hogy többe kerül a termelés káros következményeit elhárítani és az embereket dolgoztatni, mintha azért fizetnék őket, hogy ne dolgozzanak. A yippie mozgalom célja nem a teljes foglalkoztatás, hanem a teljes munkanélküliség volt, mert a pénzért végzett munkát, a környezetet károsító volta mellett értelmetlennek, unalmasnak, lélekölőnek is tartották. A munka eltörlésével szándékozták javítani az emberek életminőségét. Ingyenes üzleteket, orvosi rendelőket, ügyvédi irodákat működtettek minden nagyvárosban. Ingyen osztották az ételt, ingyenes koncerteket rendeztek. A Szabadság (Freedom) és ingyenesség (Free) voltak a kulcsszavaik.
A polgári engedetlenség fogalmát és módszereit ugyan nem a yippie-k találták ki, de kétségkívül sokat tettek népszerűsítéséért. Direkt, közvetlen demokráciát követeltek, amelyben a képviselők egyéni és párt érdekei, és a pártpolitikával óhatatlanul együtt járó korrupció helyett a valódi népakarat érvényesül. Amelyben minden lényeges kérdésben népszavazás dönt és a szakértőkből álló kormány funkciója a közakarat végrehajtása.12 Nem kis részben nekik is köszönhető a vietnami háború befejeződése. A Greenpeace, a polgárjogi, feminista és antiglobalista mozgalmak sok módszert – köztük a médiafigyelem megragadásának, a média manipulálásának gerilla színházi módszereit – átvettek a csaknem négy évtizeddel ezelőtti Amerika vidám forradalmáraitól, akik hazájuk legjobb hagyományait képviselték.13

Információ

2. A Chicagói Hetek
„They say are you a boy or a girl, I say girl. Right. This is where I wanna go. I don’t have to prove manliness by beatin’ up 14-year-old girls with nightsticks, you know.”14
(Abbie Hoffman)

A yippie mozgalom gyorsan az amerikai titkosszolgálatok céltáblájává vált. Hetüket, Abbie Hoffmant, Jerry Rubint, David Dellingert, Tom Haydent, Rennie Davist, John Froinest és Lee Weinert, többek között összeesküvés és lázadásra bujtogatás vádjával bíróság elé állították. Ők lettek a Chicago Seven – a Chicagói Hetek. Eredetileg nyolcan voltak, de egyikük, Bobby Seale, a Black Panther Party15 aktivistája ügyét elkülönítve tárgyalta a bíróság. Seale ugyanis – miután a bíróság, törvényellenesen, nem engedte meg, hogy saját magát képviselje védőként – fasiszta kutyának, disznónak, rasszistának nevezte a bírót, aki követelte, hogy maradjon csendben. Seale nem engedelmeskedett, ezért megbilincselték és bekötötték a száját. Így ülte végig ügyének tárgyalását. A bíróság megsértéséért 4 évet kapott – a leghosszabb büntetést ilyen bűnért az amerikai törvénykezés addigi történetében.
A Chicago Seven tárgyalásának első napján a vádlottak közül ketten, Jerry Rubin és Abbie Hoffman16 bírói talárban jelentek meg. Hoffman Amerika árvájaként mutatkozott be a bíróságnak. Közölte, hogy nem használja családi nevét, mert az egyezik a bíróéval, és csókokat dobált az esküdteknek. A vádlottak nem voltak hajlandók felállni a bíró érkezésekor. A bíró nem engedte, hogy a védőügyvédek az esküdtek kiválasztása során kérdéseket tegyenek fel a jelölteknek. A zsidó Hoffman a zsidóság szégyenének nevezte a bírót. Az esküdtek elfogultságára jellemző, hogy egyikük később azt nyilatkozta, hogy a vádlottakat pusztán kinézetük és életstílusuk alapján hosszú börtönbüntetésre kellett volna ítélni. Egy másik esküdt szerint tárgyalás nélkül agyon kellett volna lőni őket. Ezüsttálcán disznófejet hordó, meztelen YIP nőaktivisták jelentek meg a tárgyalóterem nézőterén. „Konspirációval vádolnak bennünket? A pokolba is, még abban sem tudtunk megegyezni, hogy mit együnk ebédre!”, kiáltotta a bírónak Hoffman. A tárgyalás során a színes ruhákat, jelvényeket, feliratos pólókat viselő vádlottak az asztalra tették a lábukat, vicceket meséltek egymásnak, cukorkát majszoltak, vagy aludtak. A botrányos eljárástól zengett az amerikai és nemzetközi sajtó. A vádlottak mellett számos amerikai híresség, írók, zenészek, közéleti emberek tanúskodtak. A vád tanúi hamisan valló rendőrök, FBI ügynökök és titkosrendőrök voltak.
Abbie Hoffman az utolsó szó jogán tartott beszédében megígérte a floridai vakációjára készülő bírónak, hogy szerez neki LSD-t és összeismerteti Miamiban élő drog dealerével. A bíró már akkor elkezdte az ítéletek kiszabását, amikor az esküdtek még nem jutottak döntésre. A vádlottakra és ügyvédjeikre (!) kirótt elsőfokú ítéletet – Abbie Hoffman 5 évet kapott, ügyvédje, William Kunstler17, a bíróság megsértéséért 4 évet és 13 napot – a feljebbviteli bíróság a bíró törvénytelen magatartása miatt megsemmisítette. Bár kiderült, hogy a vádlottak ellen tanúskodó rendőrök hamisan vallottak, és az FBI a tárgyalás ideje alatt, a bíró kérésére bepoloskázta a védőügyvédek irodáját, egyetlen hatósági személyt sem állítottak bíróság elé. Erről a feljebbviteli bíróság elnöke azt nyilatkozta a sajtónak, hogy az amerikai esküdtszékek még nem készek arra, hogy rendőrt, hatósági személyt elítéljenek. Hasonlóképpen a Vietnamot nemzetközi egyezmények által tiltott vegyi fegyverekkel – többek között az ‘agent orange’-nak nevezett, mindmáig emberek tömegeit rákkal gyilkoló, lombtalanító eszközként használt dioxinnal – támadó amerikai hadsereg egykori vezetői, politikai irányítói is elkerülték a felelősségrevonást.

3. Anarchista kézikönyv a sikerlistán
„If you don’t want it on TV, write the work »FUCK« on your head, see, and that won’t get on TV, right?”18 (Abbie Hoffman)

Abbie Hoffman, a yippie mozgalom egyik legkarizmatikusabb alapítója volt. Polgárjogi harcosként először a Ku Klux Klan ellen csatázott a faji szegregációt fenntartani igyekvő déli államokban, majd az 1960-as évek második felében New Yorkba költözött. Remek színházi érzékkel megáldott politikai aktivista, kiváló szónok, ellenállhatatlanul mulatságos komédiás volt. Utcagyerek humorral megírt, rendkívül olvasmányos könyve, a Steal This Book praktikus tanácsokat tartalmaz azoknak, akik ingyen ételt, szállást, közlekedést keresnek, marihuánát akarnak termeszteni, ingyen akarnak telefonálni, vagy éppenséggel utcai harcokra készülődnek. Hogyan lopjunk a nagyáruházakban, hogyan szerezzünk csalással hitelkártyát, hogyan védekezzünk a bíróságon, hogyan készíthetünk saját rádió- és televízióadót, hogyan lehet kommunában élni, csőbombát készíteni és ingyen bölényt igényelni a kormánytól? A könyv a mindenkori hatalom elleni lázadásra buzdít, legyen az politikai, egyházi, vagy nagyvállalati hatalom. Sok könyvesbolt nem vállalta a Steal This Book terjesztését, arra hivatkozva, hogy a címének engedelmeskedő vásárlók lopják a polcokról.
Az 1971-ben megjelent könyv felkerült az eladási sikerlistákra. „Megszégyenítő, amikor megpróbálod megdönteni a kormányt és e helyett a bestseller listán végzed” – nyilatkozta Hoffman, aki a könyveladásokból szerzett, több millió dollárt kitevő jövedelmének nagy részét a polgárjogi mozgalmaknak adta. Mindenesetre sokat mond a korabeli Amerika liberális gondolkodásáról, hogy a pimasz, neoanarchista kézikönyvből többszázezer példány kelt el a kiadását követő néhány hét alatt. A világ szinte valamennyi nyelvére (magyarra eddig nem) lefordított könyv hatalmas nemzetközi sikert is aratott.
A yippie mozgalom anyagi és erkölcsi támogatói között olyan világhírességek, közéleti személyiségek jelentek meg, mint az ex-Beatle John Lennon19, Allen Ginsberg20 költő, William Burroughs21 író és a köztörvényes bűnökért korábban többször bebörtönzött francia író, Jean Genet22. A Martin Luther King meggyilkolása után a fekete polgárjogi mozgalom vezetőjévé váló Jesse Jackson is sok kérdésben támogatta a yippie-k törekvéseit. „Megértették, hogy nem szükséges többé megtámadni a várat. Csak körül kell venni, pofákat kell vágni a védőkre és hagyni, hogy idegösszeroppanást kapjanak és megsemmisítsék önmagukat”, nyilatkozta a Chicago Sevenről a yippie-k mellett nyilvánosan kiálló, szupersztárnak számító amerikai író, Norman Mailer23. Ugyanakkor értetlenkedő cikkek jelentek meg a sajtóban, amelyek írói nem tudták felfogni, hogy a yippie-k jómódú családokból származó, a legelőkelőbb egyetemeken végzett vezetői miért adták fel az anyagi jóléttel kecsegtető, fényes karrierek lehetőségét ’megvalósíthatatlan utópiáik’ kedvéért.

Politológus

4. Magyarország a három T korában
„.. ha a között kell választani, hogy egy ilyen közepes nívón szocialista kultúrát adunk, vagy egy egész magas nívón antiszocialistát, én megmondom, hogy a közepes nívójú szocialistára szavazok.” (Kádár János)

Abbie Hoffman könyvének híre, mint a legtöbb, Nyugatról érkező információ, nagy késéssel, 1975-körül jutott el Magyarországra, ahol akkor éltem. Hozzájutni nem lehetett, tartalma szájhagyomány útján terjedt. Az amerikai közállapotok, amelyek megváltoztatásáért a yippie-k harcoltak, a mi helyzetünkhöz képest paradicsomiaknak tűntek. A korabeli Magyarországon elképzelhetetlen volt, hogy a Chicago Seven ügyéhez hasonló vádakkal bíróság elé állított egyént, vagy csoportot felmentsenek. Íróként, képzőművészként, díszlettervezőként, színház- és filmrendezőként, zeneszerzőként, előadóművészként dolgoztam, miután mérnöki diplomát szereztem a budapesti Műszaki Egyetemen. Olyan környezetben próbáltam független alkotó maradni, ahol a művészi kifejezés minden csatornáját a politika ellenőrizte, ahol hat példánynál több engedély nélküli másolat egy versről tiltott sokszorosításnak, bűnténynek számított, ahol nyüzsögtek a minden rendű és rangú besúgók és cenzorok. Rutinszerűen tiltottak be filmeket24, könyveket, előadásokat, kiállításokat. Felbontották a külföldről érkező, vagy oda küldött leveleket, lehallgatták a telefonbeszélgetéseket. Külföldről tilos volt hatósági engedély nélkül szellemi terméket, újságot, könyvet behozni25, mint ahogy csak hatósági engedéllyel küldhettünk külföldre hasonló anyagokat. Minden önálló lépést korlátoztak. Nem tűrtek ellenvéleményeket.
Bár elvileg demokráciában éltünk és kötelező volt szavazni (évtizedekig csak egy jelöltre lehetett), mint annyian, én is úgy tapasztaltam, hogy az érdekeimet nem képviseli senki, sőt, a kötelezően ,,megválasztott” képviselők minden lényeges kérdésben az én érdekeim – művészi és állampolgári szabadságom, szellemi és anyagi jólétem – ellen munkálkodtak. A segédszínészből nagyhatalmú kultúrcárrá váló, a kortárs nyugati kultúrában teljesen tájékozatlan, Aczél György kigondolta a három T – Támogatás, Tűrés, Tiltás – elvét. Míg az állam által fenntartott, politikai szempontok szerint ellenőrzött intézményeknek, színházaknak, filmgyárnak, televíziónak végzett munkámat cenzúrázták ugyan26, de – ha engedelmeskedtem a politikai beavatkozásnak – anyagilag támogatták, saját kezdeményezéseimet előbb alig tűrték, majd igyekeztek leállítani. Önálló művészi munkámat napi szinten akadályozták. Színházi előadásaimat, kiállításaimat, filmjeimet betiltották. Írásaimat nem engedte közölni a cenzúra27. Telefonomat lehallgatták, besúgókat állítottak rám – mint a rendszerváltozás után a kezembe került spiclijelentésekből kiderült, köztük több közeli barátom is akadt. Más barátaimat feketelistára tették, hamis vádak alapján elítélték, börtönbe zárták28. Hétköznapi eseménynek számítottak a házkutatások, vagy ha valakit véresre vertek a rendőrök, titkosrendőrök29. Baráti körömben alig volt olyan, aki külföldre utazhatott. Útlevélkérelmeiket „Utazása közérdeket sért” minősítéssel, indoklás nélkül utasították vissza.
A yippie attitűd rajtam kívül sok művésztársamra is hatott akkoriban, és amit az utolsó amerikai forradalmároktól tanultunk, megmutatkozik mostani munkáinkban, magatartásunkban is. Mindmáig emlékezetesek számomra például Szentjóby Tamás akciói, különösen az Intercontinentál szálloda felavatására rendezett happeningje, amelynek során egy székre kötözve, bekötött szájjal ülve tűnt fel a közeli útkereszteződésben, a szállodaavatásra érkezett külföldi tudósítók és a szabadságra vágyó budapesti betiltottak legnagyobb örömére. Ugyancsak ő dolgozta ki a yippie mozgalom ,,teljes munkanélküliség” programjához nagyon hasonló, Létminimum Standard Programot, amelynek része volt, hogy az emberek azért kapjanak fizetést, hogy ne dolgozzanak. A rendszerváltozás után, 1991 nyarán, fehér lepellel letakarva a szabadság kísértetévé változtatta a Gellért-hegy tetején álló Szabadság-szobrot. Ha látja, Abbie Hoffman szívből nevetett volna a zseniális művészi ideán.

Yippie gesztusok voltak a Halász Péter és barátai által létrehozott Kassák Stúdió előadásai és akciói30, és az a tény, hogy betiltásuk után a csoport Halász Péter és felesége, Koós Anna Dohány utcai lakásában folytatta működését. Hasonlóképpen, Halászék emigrációra kénysze-rített, élő színháza New York-i előadásaikban sem tértek el a közvetlenség, jelenidejűség, non imitáció elveitől.
Ugyancsak a yippie szabadságfokot és humort tükrözték Erdély Miklós, Hajas Tibor31, Legéndy Péter, Pauer Gyula és Molnár Gergely32 akciói, a Kex együttes koncertjei, és az általam igen nagyra becsült Major János festményei is – bár az utóbbi bizonyosan tagadná, hogy bármilyen köze lett volna az amerikai új baloldalhoz, vagy bármilyen mozgalomhoz, irányzathoz.
Az akkor még a baloldali radikalizmussal kacérkodó, később profi politikussá transzformálódott Haraszti Miklós legtöbb megnyilvánulása is yippie pimaszságnak volt minősíthető. Például igazoltatás esetén igazoltatta a rendőröket, ami akkor elképzelhetetlen szemtelenségnek számított. Ugyancsak yippie megoldásokhoz fordultak a demokratikus ellenzék olyan prominensei, mint a szamizdatbutikot működtető, Magyarországra nyomdagépeket csempésző Rajk László, és az egykori illegális szamizdatnyomdász és polgári engedetlenkedő, ma polgárjogaikkal élő, ártatlan tüntetők százait brutalizáló rendőröket, és az őket az azonosító jelvényeik levételére utasító parancsnokaikat dicsérő, kitüntető budapesti Főpolgármester, Demszky Gábor33 is.
Az 1970-es évek közepére a gulyás-kommunizmust külföldi bankoktól felvett kölcsönökkel fenntartani igyekvő hatalom már félt a művészek, értelmiségiek bebörtönzése által kiváltott, negatív nyugati sajtóvisszhangoktól, ezért módszert változtattak. A másképpen gondolkodókat egyszerűen elzavarták az országból. Persze nem nyíltan, csak ,,felajánlották” nekik az emigráció lehetőségét34, vagy – mint engem35 – betiltásokkal, fenyegetéssel olyan helyzetbe hozták, amiből egyedül az emigráció volt a kiút. Az események tanújaként és szenvedő alanyaként36 felháborít, hogy a bolsevista diktatúra utolsó évtizedeit afféle kacsingatós, össztársadalmi játékként igyekszik számos, nagyhatalmú, publicista – a bőkezűen támogatott, kormánypárti média – feltüntetni. Közülük sokan a diktatúra alatt a rendszer nagyhangú támogatójának számított, most pedig a demokrácia védelmezőjét játssza. Divat azt is mondani, hogy a diktatúra idején nem maradtak publikációra érdemes írások az asztalfiókokban. Egész könyvtárat tudnék az akkor betiltott, értékes írásokból összeállítani.
A második világháború után, választási csalással hatalomra került, piszkos eszközökkel komoly társadalmi bázist kiépítő, a Steal This Book megjelenése idején már három évtizede uralkodó bolsevik junta az igazság egyedüli letéteményesének tartotta magát Magyarországon. A másképpen gondolkodókat rutinszerűen elmebetegeknek, imperialista ügynököknek, vagy/és fasisztáknak nyilvánították és mindent megtettek megfélemlítésükre, ellehetetlenítésükre. Sima csak azoknak volt az útja, akik rokoni kapcsolatok, vagy beosztásuk révén a párt holdudvarához tartoztak, pártutasításra cselekedtek.
Bizánc találkozott itt Poroszországgal. Ez a törpe, alig 10 milliós ország a lelki megfélemlítés és a lekenyerezés miniatűr mesterműve volt. A bolsevista módszerek lélekromboló hatása az ország felemelkedését gátló, sunyi, simlis, gyakran rosszindulatú, általánosnak mondható rabszolga mentalitásban mindmáig érezhető. A hatalom igyekezett a lehető legtöbb embert cinkosává tenni. Az ország legnagyobb, legtöbb embert foglalkoztató munkáltatójának számító, korlátlan anyagi lehetőségekkel és a korabeli csúcstechnológiával rendelkező titkosrendőrség zsarolással, megfélemlítéssel besúgásra kényszerített spiclik száz-ezreinek alkalmazásával behálózta az országot. Ma már groteszknek tűnik, hogy minden házmesternek hetente jelentést kellett tennie a gondjaira bízott bérház lakóinak magatartásáról, szokásairól, látogatóikról. A hatalom megtartásán kívül semmihez sem értő hatalmasoknak sikerült a véleményformáló értelmiség legjobbjainak jelentős részét is cinkosukká tenni37. Mindenről tudtak és igyekeztek minden alulról jövő kezdeményezést – gyakran a hatóságok által kitaláltakat is – csírájukban elfojtani. A szabad szellemek gúzsbakötve érezték magukat a bolsevik diktatúra hazugságok labirintusára épült, korrumpált tömegek, erőszakszervezetek és a megszálló szovjet csapatok segítségével fenntartott, lábszagú poklában. Hatósági vizsga és engedély nélkül még egy punk zenekart sem lehetett alapítani az emberarcú szocializmus Magyarországán.

5. Az ellenkultúra kialakulása
„Theatre, guerrilla theatre, can be used as defense and as an offensive weapon.”38
(Abbie Hoffman)

A yippie-k pimasz, lázadó, utcagyerekes szellemiségéhez szorosan kapcsolódó zenei, színházi, irodalmi, képzőművészeti mozgalmak indultak ugyanabban az időben: először Amerikában, aztán világszerte kialakult az alternatív művészet, a progresszív művészeket és közönségüket egyesítő ellenkultúra.
Magyarországra is eljutott a Doors, Frank Zappa, Captain Beef-heart, Iggy Pop, a Velvet Underground zenéje, később a punk együttesek lemezei. A yippie attitűd és ezek a zenék, mellettük Andy Warhol, Theodor Wiesengrund Adorno, Herbert Marcuse, Marshall MacLuhan, Hamvas Béla munkássága, a párizsi szituacionalisták és a bécsi akcionisták – Otto Mühl, Adolf Frohner, Herman Nitsch, Günther Brus, Rudolf Schwartzkogler, Kurt Kren, Amos Vogler és mások – tevékenysége jelentették a legfőbb inspirációt abban a jobb híján neoavantgardistaként kategorizált, most ,,nagy generáció”-ként emlegetett körben, amelyben az 1960–70-es években mozogtam. Noha mentálhigiénés okokból irtóztam a politikai akció minden formájától, tömegben pedig mindmáig klausztrofóbiát érzek, pánikrohamokkal küszködöm, elveszettnek érzem magam, a yippie zeitgest frissessége, humora, Abbie Hoffman és barátai nagyon amerikai módon szabad szellemisége, fergeteges politikai kabaréja, gerilla színháza engem is megfogott.
Úgy éreztem, hogy ezt az engem körülvevő, a hozzám hasonlóak számára bűzösnek, ragadósnak érződő poklot fenntartó hatalmat nem fegyveres lázadással, nem ideológiailag, hanem a yippie akciókhoz hasonló szemtelen gesztusokkal lehet – ha nem is legyőzni, de – hitelteleníteni. Miután törvényes eszközökkel, vagy erővel elkergetni nem lehet, önnön demagógiájukat, hazugságaikat ellenük fordítva, felnagyítva nevetségessé kell tenni őket, ami csökkentheti széles társadalmi elfogadottságukat. Ugyanakkor azt is gondoltam, hogy az országban uralkodó sanyarú állapotokért nem egyedül a politika, hanem az emberek önmagukkal, körülményeikkel szembeni igénytelensége is felelős. Ezért fontosnak tartottam, hogy mindenki – beleértve magamat is – saját magán kezdje a megtisztulást. Egyre dühösebb fiatal lettem és mindent – gyakran önsorsrontónak, őrültnek tűnő dolgokat is (kundalini yoga, perzsa tűzmágia, Aleister Crowley fekete mágiája, voudoun szertartások, LSD kúrák, eszméletem elvesztésével járó performanszok) – megtettem azért, hogy kipurgáljam tudatomból és zsigereimből mindazt, amire addig az életünket elsivárosító hatalom intézményei megtanítottak. Hogy növekvő paranoiámat és állandó depressziómat elűzzem, keresni és élvezni kezdtem a veszélyt.
1978-ban az első kelet-európai punk zenekar, a magát kormánypártinak hirdető, a punknak nyilvánított kormány nézeteit propagáló, orosz katonai egyenruhában fellépő Spions alapítása miatt39 a diktatúra hatóságai nem tűrték tovább baráti társaságunkat a legvidámabb barakkban. A száműzött zenekar tagjaként Párizsba költöztem.
Pénzem nem volt, de a mindennapi betevő falatnál is éhesebb voltam az információkra, a szellemi táplálékra. Az egyik első könyv, amit a Shakespeare&Company párizsi könyvesboltjából40 elloptam, a Steal This Book volt. Akkor olvastam először, de addigra már szinte minden sorát kívülről tudtam barátaimtól41. Abban az időben, ugyanabból a könyvesboltból, szintén lopás útján jutottam hozzá a Magyarországon betiltott George Orwell könyveihez, Andrej Amalrik, Aldous Huxley, Timothy Leary, Arthur Koestler és Alexander Szolzsenyicin munkáihoz, és egy angol nyelvű Bibliához is.

Kultúrmenedzser

6. Az átlendülő inga
„I mean, I think like people could survive naked, see.”42 (Abbie Hoffman)

1980 őszén Párizsból a kanadai Torontóba költöztem. Itt hallottam és olvastam először a vancouveri yippie mozgalomról, akik amerikai testvéreikhez hasonlóan hatalmas botrányokkal kavarták fel álmos óriás országuk állóvizét. Az USA-ban kábítószer terjesztéssel hamisan megvádolt – lakásába több kiló, általa mélységesen megvetett kokaint csempésztek kormányügynökök – Abbie Hoffman, Barry Freed álnéven, arcát átoperáltatva, az 1970-es évek nagy részét Kanadában rejtőzködve töltötte, nem kevés energiát adva a helyi lázadóknak. Bekapcsolódott a kanadai környezetvédő mozgalomba. Többek között a St. Lawrence folyó megmentéséért folytatott kampányt segített koordinálni. Segítette a kanadai indián törzsek polgárjogi, ősi területeikért, önállóságukért és kultúrájuk feltámasztásáért folytatott harcát is43.
Bujkálása idején is folytatta újságírói munkáját, többek között a radikális Ramparts Magazine-ban és a Crawdaddy! magazinban jelentek meg rendszeresen cikkei. Kanadába költözésem idején, 1980-ban, régi barátja és támogatója, John Lennon meggyilkolása évében költözött vissza az Egyesült Államokba. Egy év börtönbüntetést kapott, de csak néhány hónapot töltött lakat alatt. Szabadulása után bekapcsolódott a környezetvédő és polgárjogi mozgalmakba.
Az 1960–70-es évekhez képest, az 1980-as évek beköszöntével Amerika alaposan megváltozott. Szociológiai kutatások arról számoltak be, hogy – először a történelemben – az amerikai fiatalok döntő része konzervatívabb szüleik generációjánál. 1985 tavaszán New Yorkba költözve ezt magam is gyorsan megtapasztaltam. A yippie-k után megjelent a yuppie-k44 nemzedéke. Kócos forradalmárok helyett Kenzo és Hugo Boss öltönyökben feszítő, ifjú bankárok és brókerek kezdték dominálni a várost, az országot. New York lázadóknak otthont adó bohémnegyedeit – Soho, Greenwich Village, East Village – egymás után felszámolták a magasabb lakbért fizetni képes yuppie seregek. Teljes paradigmaváltás történt, átértékelődtek az értékek. A kapzsiság, harácsolás már nem bűnnek számított a fiatalok között, mint a megelőző évtizedekben (évszázadokban), hanem követendő példának. Az idealizmus helyét a minden szellemi értéket tagadó, gátlástalan, könyörtelen materializmus vette át. Eltűnt a szolidaritás ideája a közgondolkodásból. Az empátia képessége a gyengeség jelévé vált. Az önművelés, önjobbítás, közösségépítés helyét a szórakozás és az extrém sportok vették át. Eltűntek a társadalom megváltoztatására irányuló álmok. Eltűntek a jövőképek. Elfelejtődtek a múlt tanulságai. A komplex utópista elképzelések helyére a siker és a szociáldarwinizmus ellentmondást, véleményeket nem tűrő ideológiája lépett. Az egyre jobban szétforgácsolódó, egymással nem kommunikáló gettókba szorult radikális mozgalmakat Ronald Reagan, illetve a mögötte álló, Nixon dicstelen kormányzásától örökölt nomenklatúra a régi, már az 1930-as évek gengszterei ellen is bevált, nagyon amerikai módszerrel számolta fel: a lázadókra küldte az adóhivatalt.
1985-ben, New Yorkba költözésem után nem sokkal olvastam egy Abbie Hoffman interjút. Mérhetetlenül unatkozik, panaszolta. Rendszeresen részvett a környezetvédelmi mozgalmak rendezte eseményeken, tüntetéseken, de azok hangulatát az 1960–70-es évek hasonló megmozdulásaihoz képest az Üdvhadsereg ájtatos rendezvényeihez hasonlította. Komoly pénzeket, alkalmanként dollár tízezreket keresett a legnevesebb amerikai egyetemeken tartott előadásaival. Honoráriumaiból csak annyit tartott meg, amennyiből minimális szinten meg tudott élni. Egy átalakított baromfiólban lakott egyedül, a Pennsylvania állambeli Solebury nevű kisvárosban. Ruhatárát, bútorait az utcára dobott holmik közül választotta ki.
Bár Hoffman vagánysága, életszeretete nem, mint legtöbb régi bajtársáé, az ő filozófiája is alaposan megváltozott, hiszen mindig pontosan érzékelte az idő, a közhangulat változásait. „Az alternatív politika már nem releváns”, nyilatkozta, „mert az ország alaposan megváltozott. Az amerikaiak ma már sokkal jobban tolerálják az övéktől eltérő nézőpontokat. Nincs többé szükség a drogok, öltözködés, étkezési szokások, nemi identitás, faj, vagy életkor köré épített politikára, mert már el tudunk érni minden amerikait.”45 Amikor, az 1980-as évek végén általánossá vált Amerikában, hogy a nagyvállalatok vizelet mintát követeltek a munkát keresőktől, hogy drogtesztek révén megbizonyosodhassanak ,,tiszta” voltukról, Abbie Hoffman Steal This Urine Test: Fighting the drug hysteria in America (Lopd el ezt a vizelet tesztet: Harc a drog hisztéria ellen Amerikában)46 címmel a drog tesztek kivédésére vonatkozó tanácsokat tartalmazó könyvet jelentetett meg. Könyve nyomán a „nagymama tiszta vizeletét” megvételre ajánló hirdetések gyakorivá váltak az amerikai sajtóban.

7. A próféta halála
„Life’s doin’ what you want to do.”47 (Abbie Hoffman)

1989. április 12-én, három hónappal régi ellensége, az egykori CIA igazgató, George Herbert Walker Bush elnökké avatása után, az 52 éves Abbie Hoffmant holtan találták szerény lakásában. Hivatalosan öngyilkosságként definiálták halálának okát, de ebben mindmáig sokan kételkednek. Halála idején Hoffman újra a közfigyelem fókuszában állt. Egyike volt azoknak a régi radikálisoknak, akik nem vesztették el a hitelességüket, és akiket még mindig érdekesnek talált a média. Egyetemi előadásaiban gyakran beszélt az amerikai titkosszolgálatok törvényellenes módszereiről, amelyek között az öngyilkosságnak álcázott gyilkosságok is gyakran szerepeltek. Egy héttel halála után több mint ezer barátja, rokona és tisztelője jelent meg a Massachusetts állambeli Worcesterben, szülővárosában rendezett búcsúszertartásán. Többen mondtak búcsúbeszédet. „Abbie nem az igazságszolgáltatás elől menekülő szökevény volt, inkább az igazságszolgáltatás menekült előle”, mondta eulogiájában, a radikális aktivistaként ismert kosárlabda sztár, Bill Walton. Norman Mendell rabbi arról beszélt, hogy Hoffman protestáló attitűdje azon zsidó próféták hagyományainak folytatása volt, akik szerint kényeztetni kell a megszomorítottakat és meg kell szomorítani a kényelemben élőket. Abbie Hoffman élettörténetét a 2000-ben készült Steal This Movie (Lopd el ezt a filmet)48 című film örökítette meg.
Nem sokkal halála előtt Abbie Hoffman interjút adott Ken Jordan-nak. „Tudom, hogy mi győztünk.”, mondta. „Látod, itt tudok ülni veled ebben az étteremben, hosszú hajjal. Régen a rendőrök berohantak volna és puszta gyanú alapján, csak mert hosszú a hajam, elvihettek volna. Most az ilyesmit tiltja a törvény. Harcolnunk kellett érte… És mi eltöröltük a faji szegregációt is… A harc most a gazdaságról szól. Ezzel nem foglalkoztunk a 60-as években… Mi másképpen közelítettük meg a médiát, mint a régi baloldal és a tradicionális polgárjogi mozgalmak. Ők az akadémiai és vallásos tradíciókra támaszkodtak. Nem is nagyon érdekelte őket a győzelem. Az akadémiai tradíciók arra tanítanak, hogy miképpen lehet prezentálni egy problémát. A vallásos tradíciók pedig megmutatják, hogyan lehet az angyalok közé jutni, sőt, hogyan lehet mártírrá válni… A politika játék, olyan, mint a sport, amely arról szól, hogy miképpen lehet és kell megverni a másik csapatot. Ha sportolok, olyan keményen harcolok a győzelemért, amilyen keményen csak tudok. Így, amikor azt mondják, hogy mi csak színészkedünk, azt válaszolhatom, hogy figyelj, itt van három törött csigolya, négy betört orr, és ez igazi vér. Valódi életről beszélünk. Valódi kockázatokat vállalunk… Dwight McDonald, idősebb ember, kifinomult entellektüel, aki kritizálta az amerikai külpolitikát, a barátom volt. „Honnan veszitek az ötletet, hogy az elképzeléseitek alapján cselekedjetek?”, kérdezte tőlem. „Az ilyesmi anti-intellektuális dolog. Ezzel megtagadjátok a nyugati intellektuális gondolkodás egészét!” Persze ez nem igaz. A rabszolgaság eltörléséért, az amerikai függetlenségért, az igazságosabb társadalom megteremtéséért harcolók – mint az alkotmányunkat kidolgozó Alapító Atyák – az elképzeléseiket próbálták megvalósítani. Így tett Thoreau49 is. Mi a tett ideológiája alapján éltünk… Nem lehet kölcsönhatásba kerülni a társadalommal úgy, hogy az nem lenne politikai akció… Ha azt mondod, hogy nem hiszel a politikában, az is politikai akció. Ezzel a kijelentéssel a status quo-t szolgálod. A hatalom urai pontosan azt várják el a néptől, hogy apolitikus legyen, mert így nyernek szavazatokat.”50
Abbie Hoffman halála idején régi harcostársa, Jerry Rubin, korábbi nézeteit feladva már sikeres üzletember volt, fiatal bankároknak rendezett bulikat. Rubin öt évvel később, 1994-ben, közlekedési balesetben halt meg.
A baloldali radikálisokkal szövetséges Fekete Párducokat már régebben felszámolták. Egy részüket bebörtönözték, másokat meggyilkoltak a hatóságok, néhányan Afrikába emigráltak közülük.
Halott a Chicago Seven egykori ügyvédje, William Kunstler is, mint ahogy nincs már az élők sorában John Lennon mellett másik fő anyagi támogatójuk, William Burroughs sem. Az életben maradt, régi elveik-hez hű yippie-k és elveik fiatalabb követői a New York-i Bleecker Stree-ten lévő főhadiszállásukon gyülekeznek időről-időre. A cannabis51 termesztését és fogyasztását népszerűsítő, 1974-ben, Tom Forcade által alapított, 1988 óta Steven Hager által főszerkesztett High Times52 magazinon kívül újságot, könyveket már nem adnak ki, egyedül az évente megrendezett, a marihuána legalizálását követelő felvonulásaikról ismertek. 2004-ben megvásárolták a főhadiszállásuknak otthont adó épületet, amelyet alkoholmentes Yippie Museum Cafe-vá53 alakítottak.
Sokat mond az amerikaiak toleranciájáról, szabadságszeretetéről, hagyományaik iránti tiszteletéről, hogy a gazdag, a yippie mozgalom és mutációinak relikviáit őrző, folyamatosan növekvő archívumot tartalmazó Yippie Museum New York állam kormányzatának gondozásában54, edukációs intézményként működik. A kávéházat időnként bérbe adják esküvők, és más, privát rendezvények céljaira. Abbie Hoffman Steal This Book című könyvét jelenleg az interneten, bárki által szerkeszthető Wikipedia55 fejezet formájában írják újra, hogy megfeleljen a mostani generációk igényeinek. A project neve Steal This Wiki56.

8. Utószó
„The problem with the Left is that there are 10,000 socialist scholars in this country and not one fuckin’ socialist.”57 (Abbie Hoffman)

Hosszú idő, csaknem négy évtized telt el az amerikai új baloldal fénykora óta. A yippie mozgalom legfontosabb képviselői közül Abbie Hoffman és Jerry Rubin már halottak, mint ahogy az amerikai új baloldalt is sikerrel neutralizálta Ronald Reagan elnöksége idején a washingtoni kormányzat. A világ alaposan megváltozott az eltelt évtizedek alatt. A Szovjetunió nincs többé. A világ globalizálódott, sokak fájdalmára gyorsan tűnnek el a különbségek az egyes országok között.
Bár az emberek szabad mozgását a világ nagyobbik részén még mindig határok akadályozzák, a tőke szabadon áramlik és az amerikai értékek térhódítása korábban elképzelhetetlen mértékben felgyorsult. Az Egyesült Államok ma már megkérdőjelezhetetlenül bolygónk vezető, saját érdekeit akár a nemzetközi közvélemény ellenére is érvényesítő hatalma. A vietnami háború rég befejeződött, helyette új háborúk pusztítottak és pusztítanak. E sorok írása idején, immár 7 éve a CIA egykori igazgatója, a későbbi amerikai elnök George H. W. Bush tudatlanságáról, műveletlenségéről, léhaságáról, a halálbüntetés iránti rajongásáról és a vietnami háborúban való katonai szolgálatot atyai segítséggel történt, ügyes elkerüléséről ismert fia, a példátlanul népszerűtlen, sokak szerint választási csalással kétszer is hatalomra jutott George W. Bush vezeti a világot uraló Birodalmat. Az ifjabb Bush – saját bevallása szerint Jézus Krisztus személyes utasítására – küldi az értelmetlen, eddig körülbelül 4000 amerikai és csaknem 700 000 civil áldozattal járó, hazugságok, a nemzetközi közösség félrevezetése alapján indított iraki háborúba hazája fiait, miközben – ugyancsak hazugságokra alapított propagandával – készül egy újabb, az iraki konfliktusnál is véresebbnek és értelmetlenebbnek tűnő, háborúra Irán ellen.
Az 1990-es évek beköszöntétől már nagyon untam a szellemileg egyre inkább kiürülő, egyre inkább munkatáborhoz hasonlító Amerikát58. Hőseim és példaképeim, és csaknem mindenki, akit a városba érkezésem utáni öt évben megismertem – szerelmek, barátok, munkatársak, szomszédok –, meghalt, megőrült, vagy eltűnt a következő öt év alatt. Pusztított az AIDS és a kábítószeres túladagolás. Warholt ápolónői gondatlanság vitte el. Halála után nem volt többé közepe New Yorknak. Körülötte forgott a város. Karizmája holdudvarában gyorsan jelentőssé váló művészek, irányzatok, szellemi közösségek születtek. Jelenléte mindig garantálta a minőséget.
Jean-Michel Basquiattal a heroin végzett, Keith Haringgel, és Up-chuk, Alvin, John, Filippo, Jordan, Minda, Diana, Jed, Amy Lee nevű barátaimmal, szerelmeimmel, munkatársaimmal a vírus. Kiürült körülöttem a város. Bezártak az élő színházak, mint például Halász Péterék Squat-ja. Történelmi koncerttermek, galériák százai szűntek meg. Az egykor Jimi Hendrix és Bob Dylan koncerteknek, yippie rendezvényeknek otthont adó Thompkins Square parkot magas acélkerítéssel vették körül, és éjszakára lezárják. Már az első punk és new wave koncertekről elhíresült CBGB sincs többé. A szórakozóhelyeket részegen tomboló, ifjú milliomosokból álló yuppie hordák özönlötték el, a klubokat pedig a kertvárosok stílustalan lakói. Eltűnt a vagányság a városból. A berlini fal leomlásával egyidőben drasztikusan megemelkedtek New York belvárosában a lakbérek. Művészek, bohémek, humán értelmiségiek újabb és újabb hullámai hagyták el Manhattant, a külső kerületekben keresve életteret. A belvárosból kiszorult szellemi természetű lények helyét a pénzipar agilis, kalibáni ösztönű, gátlástalan, jövőkép iránt nem sóvárgó, fogyasztásban szocializálódott munkásai foglalták el.
Manhattan, ahogy egész Amerika, és a világ nagy része, az 1980-as évek végére skanzenesült.
2007-10-16

Jegyzetek:
1 „Abszolút nincs magasabb rendű érzés, mint senkiként kihívni a hatalmi struktúrát és nyerni.”
2 Pirate Editions, 1971.
3 Jerry Rubin (1938–1994) Abbie Hoffman és Paul Krassner mellett a yippie mozgalom harmadik szellemi atyja.
4 Simon and Schuster, 1970
5 s. n., 1967.
6 Dell Publishing, 1968.
7 Pocket Books, 1971.
8 Fiatalok Nemzetközi Pártja/Nemzetközi Ifjúsági Párt – A mozgalom nevét Paul Krassner (1932) találta ki.
9 Pigasus a Halhatatlan.
10 Groucho Marx (1890–1977) a színpadon és filmeken egyaránt népszerű, groteszk humorú komédiás csoport, a Marx Brothers egyike.
11 Játék a Sit In (ülő tüntetés), és a Bed In (Yoko Ono és John Lennon emlékezetes akciója, amikor nyilvános ágyban fekvéssel tiltakoztak a háború ellen) kifejezésekkel.
12 A közvetlen demokrácia egy leegyszerűsített változata működik Svájcban, ahol rendszeresen rendeznek népszavazásokat a lakosságot érintő legfontosabb kérdésekről. Épüljön-e valahol új autópálya? Emelkedjen-e a kenyér ára? A népszavazásra bocsátott kérdésekről a kormány különböző nézetek valló szakemberek véleményének közreadásával tájékoztatja a szavazókat. Így az emberek érzik, hogy hatalmuk van a saját sorsuk alakulása felett, és igyekeznek tájékozódni a megszavazandó kérdések vonzatairól.
13 1773. december 16-án a brit gyarmati uralom ellen tiltakozó amerikai telepesek Angliából érkezett teaszállítmányokat dobtak a bostoni kikötő vizébe. „No Represen-tation No Taxation” (Képviselet nélkül nincs adózás) volt a jelszavuk. Ugyanis képviselőik nem kerülhettek be a brit parlamentbe, ugyanakkor az angol kormány adókat vetett ki rájuk. Ezzel a bostoni teadélutánnak nevezett, happeningszerű akcióval kezdődött az Amerika függetlenségéért folytatott, a George Washington kenderfarmer vezette telepesek győzelmével végződő háború.
14 „Fiú vagy, vagy lány, mondják, lány, mondom. Így van. Ezt akarom megértetni. Mert nem azzal kell bizonyítanom a férfiasságomat, hogy 14 éves lányokat verek gumibottal.” Részlet az 1968-ban elhangzott Yippie Workshop Speech (Yippie Műhely-munka Beszéd) című beszédből. (A szerző fordítása)
15 Fekete Párduc Párt
16 Érdekes véletlenként a tárgyalást a vádlottakkal szembeni, nyilvánvaló elfogultsággal vezető bírót Julius Hoffmannak hívták. A névrokonság rengeteg tréfára inspirálta Abbie-t.
17 William Moses Kunstler (1919–1995), a második világháború kitüntetett hőse, az ACLU (American Civil Liberties Union – Amerikai Polgári Szabadságjogi Egyesület) egyik alapítója és hosszú ideig elnöke, haláláig a legnevesebb polgárjogi ügyvéd és harcos volt Amerikában. A Chicago Seven tárgyalásán résztvevő másik védőügyvédet Leonard Weinglasst is több mint négy év börtönbüntetésre ítélte, ugyancsak a bíróság megsértéséért Julius Hoffman bíró. Az ő ítéletét is megsemmisítette a feljebbviteli bíróság.
18 „Ha nem akarod, hogy mutasson a televízió, írd a »BASZÁS« szót a homlokodra, azt nem fogják mutatni, nem igaz?” Részlet az 1968-ban elhangzott Yippie Workshop Speech (Yippie Műhelymunka Beszéd) című beszédből. (A szerző fordítása)
19 Sokak szerint John Lennont (1940–1980), az amerikai Új Baloldalnak nyújtott támogatását megállítandó, a CIA gyilkoltatta meg 1980 decemberében. Lennon a vietnami háború elleni tiltakozások csúcspontján, az elnökjelöltként induló LSD guru, Timothy Leary kampánydalának írta a Give Peace A Chance (Adj esélyt a békének) című számot, amely a háborúellenes tiltakozó mozgalom himnusza lett. A Nixon kormányzat az FBI megfigyelése alá helyeztette a szupersztárt, és megpróbálták deportálni Amerikából. Lennon 1971-ben, New Yorkban került barátságba a yippie mozgalom vezetőivel, köztük Abbie Hoffmannal. Koncertekkel és pénzzel támogatta a háborúellenes és polgárjogi mozgalmakat. „Lennon radikálisnak látszik, de nem igen adja az igazi forradalmár benyomását, mivel folyamatosan kábítószerek hatása alatt van” – írja róla az egyik FBI jelentés.
20 Irwin Allen Ginsberg (1926–1997), az 1950-es években indult beat mozgalom egyik legismertebb képviselője. Egyike volt az 1965-ben indult háborúellenes tiltakozások fő szervezőinek. Amikor a Hell’s Angels motorbiciklis klub tagjai, „Takarodjatok viszsza Oroszországba, kibaszott kommunisták” és más, jobboldali jelszavakat ordítozva rátámadtak a kaliforniai béke-tüntetőkre, Ginsberg és Ken Kesey költő felkereste őket Oakland-i főhadiszállásukon és LSD-t kínált nekik a tüntetők barátsága és jóakarata jeléül. A vad, náci sisakokban, horogkeresztekkel pózoló motorosokra mély benyomást tett a zsidó költő és társa bátorsága. Többé nem támadtak a tüntetőkre és onnantól kezdve Ginsberg mindig számíthatott segítségükre. Meglátogatta a kommunista országokat, hogy azok kormányait rábeszélje a szabadságjogok biztosítására. Kínában államfőket megillető tisztelettel fogadták, mert azt hitték, hogy kommunista. Amikor azonban kívánatosnak tartotta az állami terror feladását és bevallotta, hogy naponta szív marihuánát, nemkívánatos személynek nyilvánították és el kellett hagynia az országot. 1965-ben Ginsberget Csehszlovákiába deportálták Kubából, mert tiltakozott a kubai kormány marihuána ellenessége és a homoszexuálisok bebörtönzése miatt, és mert Ernesto „Che” Guevarát csinosnak nevezte. Prágában a költőt hívei a május 1-jei felvonulás királyává választották. Egy héttel később, ,,immorális fenyegetésnek” nyilvánítva személyét, kiutasították Csehszlovákiából. A későbbi csehszlovák államelnök, Václav Havel a Rolling Stones és a Velvet Underground zenekarok mellett egyik legfontosabb inspiráció forrásának nevezte Ginsberget. Verseit Eörsi István fordította magyarra.
21 A Beat nemzedékhez tartozó, igen gazdag, mégis egy kibérelt New York-i nyilvános illemhelyen élő William S. Burroughs (1914–1997) legismertebb munkája a Naked Lunch (Meztelen ebéd).
22 Jean Genet (1910–1986) francia író az 1968-as párizsi diáklázadások idején vált politikailag aktívvá. A Fekete Párduc Párt meghívására Genet 1970-ben három hónapra az Egyesült Államokba látogatott. Polgárjogi témájú, rasszizmus ellenes előadásokat tartott, cikkeket írt a fekete radikálisok újságjába és tudósított vezetőjük, Huey Newton bírósági tárgyalásáról. Ugyanabban az évben hat hónapot töltött egy jordániai palesztin menekülttáborban. Jordániai és amerikai tapasztalatait Genet egy terjedelmes könyvben foglalta össze, amely A Prisoner of Love (A szeretet foglya) címmel az író halála után jelent meg.
23 A szerző fordítása.
24 Több színházi munkám mellett a Balázs Béla Stúdióban, 1975-ben készült, A császár üzenete című filmemet is betiltották, az ugyanott, 1976-ban készült Szinkronpróba című filmem pedig eltűnt a vágószobából. A császár üzenete a rendszerváltozást közvetlenül megelőző években került elő Aczél György páncélszekrényéből. A Szinkronpróbának mindmáig nincs nyoma.
25 1973-ban, a román–magyar határon a magyar vámosok csaknem egy teljes napot töltöttek átvizsgálásunkkal, mert egy török nyelvű képregényből kitépett lapot találtak nálunk, amit feleségem turistautunk során, az utcán talált. A gyűrött, piszkos lapot végül elkobozták és közölték velünk, hogy csak különleges jóindulatuknak köszönhetjük, hogy tiltott szellemi termék birtoklásáért nem tartóztatnak le.
26 Még az is előfordult, hogy egyes, általam tervezett díszletelemek színét is meg kellett változtatnom, mert a kormány által kinevezett, illetékes színházigazgató félt a szín gerjesztette politikai áthallásoktól.
27 Bár kora gyermekkorom óta rendszeresen írtam, közel 40 évnyi próbálkozás után, csak 2006-ban tudtam első könyvemet kiadatni Magyarországon. A kiadói visszautasításokból egy külön könyvet lehetne összeállítani.
28 Néhány példa: Haraszti Miklós író a Darabbér című könyvének kiadásáért került börtönbe. A zsidó Hajas Tibor írót, performert koholt bizonyítékok alapján nyilvánították fasisztának és csukták le. Szentjóby (St. Auby) Tamás írót, happenert azzal a váddal tartóztatták le, majd kényszerítették emigrációba, hogy olvasta Konrád György és Szelényi Iván Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz című, akkor még kiadatlan könyvének kéziratát. Színházam, a Kovács István Stúdió tagja, Puskás István a rendőrök által szétvert 1972. március 15-i tüntetésen való részvételért került börtönbe.
29 Néhány példa: a népszerű Kex együttes frontemberét, Baksa Soós Jánost a nyílt utcán verték csaknem halálra a titkosrendőrök. Színházam tagjait, Rajk Lászlót és barátnőjét a budai Ifjúsági Parkban verték, rugdosták véresre a rendfenntartóként alkalmazott belügyminisztériumi dolgozók, majd Rajkot hatósági személy elleni erőszak vádjával letartóztatták. A börtönbüntetéstől csak keresztapja, apjának egyik gyilkosa, a diktátor Kádár János beavatkozása mentette meg. „Nem akarok még egy Rajk-pert”, mondta Kádár. St. Auby Tamást az emigrációját megelőző éjszakán verték meg a bepoloskázott Ifjú Művészek Klubjában, a pincérnek álcázott titkosrendőrök.
30 Az 1970-es évek elején a Kassák Stúdió lehetőséget kapott fellépésre a budapesti Műcsarnokban. Az előadásuk alapszituációját megteremtendő, a társulat egyik tagja névtelenül felhívta a Műcsarnokot, és bejelentette, hogy az épületben bombát helyeztek el.
31 Figyelmemet először Hajas Tibor (1946–1980) költő, performer hívta fel a yippie-k fontosságára. Az egyik első, évtizedekig kéziratban maradt tanulmányt is ő írta róluk – Abbie Hoffman: Revolution for the Hell of It (Hajas Tibor: Szövegek, Enciklopédia Kiadó, 2005, 284–290.
32 Molnár Gergely igen sok inspirációt kapott a yippie mozgalomtól. Az általa vezetett Spions együttes egyik számában – Fuck The System (In The Traditional Way) – még az egyik legismertebb yippie jelszót is átvette. Kevés nyomtatásban megjelent írása közül az egyik legjelentősebb is az amerikai ifjúsági mozgalmakkal foglalkozott - Eszme és gyakorlat, Mozgó Világ, 1976/4, 44–51.
33 2006. október 23-án, az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulóján, a Horthy-rendszer óta először történt meg Budapesten, hogy a lovasrendőrség kardlapozott tüntetőket.
34 Ez történt például Halász Péter és barátai betiltott színházával.
35 1977-től egy évvel későbbi emigrációmig a nap 24 órájában két rendőrautó állomásozott a zuglói lakásom előtt. Bárhová mentem követtek a magukat álcázni sem igyekvő civil ruhás nyomozók. 1978 tavaszán minden éjjel névtelen telefonálók fenyegettek meg életveszéllyel. Többször tettem erről bejelentést a rendőrségen, de mindig azt mondták, hogy csak akkor kezdhetnek nyomozást az ügyben, ha a fenyegetők behatolnak a lakásomba. 1978 áprilisában három autó közre fogta kocsimat az Árpád hídon és a Dunába akartak kényszeríteni. Ezzel párhuzamosan sorra szüntek meg a munkalehetőségeim is. Akkor döntöttem a ,,disszidálás” mellett, amikor a névtelen telefonálók anyámat is megfenyegették.
36 Az 1956-os forradalom bukása után, koholt vádak alapján bebörtönözték apámat. Szabadulásáig nem mondták meg a családnak, hogy hol tartják fogva. Három gyermeket gondozó, tanárnő anyámat feketelistára helyezték. Apám betegen jött ki a börtönből és fiatalon meghalt. Miután az 1970-es évek végén emigrációba kényszerültem, elvesztettem a lakásomat és minden vagyonomat, köztük műveim, írásaim nagy részét és sokezer kötetes könyvtáramat. Mindmáig nem kaptam őket vissza.
37 Az utóbbi években derült ki például, hogy nagynevű, köztiszteletet és kivételes privilégiumokat élvező filmrendezőink közül is többen, rövidebb-hosszabb ideig a diktatúra államvédelmi hatóságainak besúgója volt.
38 „A színház, a gerilla színház védekező és támadó fegyverként egyaránt használható.” Részlet a Yippie Workshop Speech (Yippie Műhelymunka Beszéd) című, 1968-ban elhangzott beszédből. (A szerző fordítása)
39 A yippie-k yippie-nek tekintették a szélsőjobboldali nézeteket hirdető George Wallace alabamai és Ronald Reagan (a későbbi amerikai elnök) kaliforniai kormányzót, valamint a tüntetéseket brutálisan szétverő rendőröket, mert úgy gondolták, hogy ők többet ártanak a saját rendszerüknek, mint a virágokat a puskacsövekbe helyező tüntetők. „Aki árt a rendszernek, az yippie”, fogalmazta meg Jerry Rubin. Hasonlóképpen, a Spions programalkotó frontembere, Molnár Gergely (a.k.a. Anton Ello, Sergei Pravda, Gregor Davidow, Helmut Spiel!) az ,,emberarcú szocializmus” Magyarországát punk országnak, kormányát punk kormánynak nyilvánította. Száműzetése első állomására, Párizsba érve levéllel fordult a magyar diktátorhoz, Kádár Jánoshoz, felajánlva, hogy az országból kikergetett Spions szívesen szolgálná kulturális nagykövetként a magyar kormány direktíváit.
40 Utólag megtudtam, hogy a patinás, híres, kiadóként is működő könyvesboltot azért alakították ki úgy, hogy könnyen lehessen benne könyvet lopni, mert tulajdonosai a nincstelenektől sem akarták megtagadni a könyvekbe foglalt tudást.
41 A könyvet később egy Axeff kódnevű magyar szobatársam hangfelvételeim nagy részével együtt, lakbértartozásom fejében ellopta a kanadai Torontóban. 1985 májusában, New Yorkba költözésem után néhány nappal, egy utcai árustól vásároltam meg újra Abbie Hoffman művét. Azóta is féltve őrzöm és utazásaim során mindenhová magammal viszem, noha már régen nem akarok kalózrádiót működtetni, vagy bűzbombát csinálni.
42 „Látod, úgy vélem, hogy az emberek meztelenül is túl tudnának élni.” Részlet a Yippie Workshop Speech (Yippie Műhelymunka Beszéd) című, 1968-ban elhangzott beszédből. (A szerző fordítása)
43 Kanadában az 1960-as évek végéig az indiánok gyermekeit elszakították családjuktól és államilag fenntartott internátusokba kényszerítették őket, ahol tilos volt anyanyelvüket használni. Nem kis részben a kanadai yippie mozgalom támogatásának köszönhető, hogy a kanadai indián törzsek ma már csaknem független államokként működnek az országon belül, és visszakapták Kanada területének természeti kincsekben bővelkedő harmadát.
44 Young, Upwardly Mobile Professionals – Fiatal, felfelé törekvő profik.
45 Ken Jordan interjú, 1989, Reality Sandwich: http://www.realitysandwich.com/node/34. (A szerző fordítása)
46 Penguin, 1987
47 „Akkor élsz, amikor azt teszed, amit akarsz.” Részlet a Yippie Workshop Speech (Yippie Műhelymunka Beszéd) című, 1968-ban elhangzott beszédből. (A szerző fordítása)
48 Rendező Robert Greenwald. Abbie Hoffman szerepét Vincent D’Onofrio játszotta.
49 Henry David Thoreau (1817–1862) adófizetést megtagadó, a rabszolgaság intézménye megszüntetéséért küzdő amerikai író, természetbarát, fejlődés-kritikus, filozófus. Walden című regénye a természethez való visszatérést és az egyszerű életet propagálta. Civil Disobedience (Polgári engedetlenség) című esszéjében az állam jogtalan intézkedései elleni személyes ellenállást a polgárok erkölcsi kötelességeként határozta meg.
50 Reality Sandwich – http://www.realitysandwich.com/node/34. (A szerző szerkesztett fordítása)
51 Indiai kender, marihuána – a 28 grammnál (1 amerikai uncia) kevesebb mennyiségű marihuána birtoklása – jórészt a yippie polgárjogi harcosoknak köszönhetően – már nem számít bűncselekménynek sok amerikai államban. Eredményes kezdeményezések történtek a glaukómát és más betegségeket gyógyító, a rákos daganatok kezelésére használt kemoterápia mellékhatásait csökkentő cannabis származékok gyógyszerként történő legalizálására is. Sok amerikai államban ma már felírhatják bete- geiknek a kormány által ellenőrzött farmokon termesztett marihuánát az orvosok.
52 A magazin egy időre, Richard Stratton vezetése alatt a baloldali értékek propagálójává vált. Ekkor lett John Mailer, a világhírű író, Norman Mailer legkisebb fia a High Times főszerkesztője. Később a magazin eltávolodott a politikától és visszatért eredeti célkitűzéseihez. http://www.hightimes.com/ht/home/
53 Yippie Museum Cafe/Revolution Number Nine – http://www.yippiemuseum.org/
54 Board of Regents of New York State.
55 Folyamatosan bővülő, az olvasók által szerkesztett, rendkívül népszerű internetes lexikon.
56 Lopd el ezt a Wikit – http://www.stealthiswiki.org/
57 „Az a baj a baloldallal, hogy 10 000 szocialista tudós van ebben az országban, de egyetlen kibaszott szocialista sincs.” Részlet az 1968-ban elhangzott Yippie Workshop Speech (Yippie Műhelymunka Beszéd) című beszédből. (A szerző fordítása)
58 A versenyszférában alkalmazott amerikaiak többségének, mint például az évtizedek óta divattervezőként, általában napi 12–14 órát dolgozó feleségemnek is, a munkában töltött éveiktől függetlenül csak 2 hét szabadság jár, amelyet a legtöbbjük csak részletekben vehet ki. A professzionális munkaerőktől elvárják, hogy szükség esetén, túlórapénz nélkül a hétvégéken is dolgozzanak.