Horváth Zoltán :
Teleki halála (dráma, részletek)

Utolsó jelenet, 1861. május 8.

Az országgyűlés elnöki szobája. Hátul két nagy ablakon át kilátás a Múzeum kertjére. A szoba berendezése a célnak megfelelően. Jobboldalt nagy íróasztal, mögötte könyvekkel tele szekrény. Egyforma kötetek, törvénykönyvek, s hasonlók. A szoba közepén tanácskozó asztal, körülötte székek. Az íróasztal mögött nagy támlás karosszék, előtte két bőrhuzatú karosszék, közöttük kisebb asztal. Az íróasztalon csengő. A falak sima barna tapétával bevonva. A középső asztalon hírlapok feküsznek. Bal oldalt nagy szárnyas ajtó, amely a Ház folyosójára nyílik. Mikor a függöny felmegy, a szobában nem tartózkodik más, csak Ghiczy Kálmán, az elnök, s titkára, aki előterjesztést tesz, kezében iratok.

GHICZY: Készen vagyunk mindennel?
TITKÁR: Minden rendben van.
GHICZY: A követek ülésrendjét ismeri mindenki.
TITKÁR: Tegnap a háznagy mindenkinek megmutatta kijelölt helyét. Bizonyára nem lesz ebből zavar.
GHICZY: Nagy napunk lesz.
TITKÁR: A karzatok már roskadásig megteltek. Máris forró a levegő a teremben, pedig még alig gyülekeznek a képviselők. Teleki nyilatkozatát a legnagyobb érdeklődés várja. Nagy fontosságú kijelentéseket várnak tőle, hogy irányt szabjon a további fejleményeknek. Ma ő az ország elismert vezére.
GHICZY: Deák maga mondá, hogy soha ez országban még ember oly népszerű nem volt, mint most Teleki. Ahol megjelenik, nyomban tüntetés számba menő ünneplés tör ki. S ő mindent elhárít magától, s egyre csak Kossuthot emlegeti.
TITKÁR: Mindenesetre bátorsága csodálatos és tiszteletreméltó. Nagy szerencséje ügyünknek, hogy ő időben hazakerült.
GHICZY: Nyugtalanok némelyek miatta. Mondják levert és rossz kedélyállapotban vagyon. Nem győztesként viselkedik, s igen töprengő. Ezt magam is tapasztaltam a minapi megbeszéléseken.
TITKÁR: Bizonyára kimerült. Hiszen ez a fél esztendő hallatlan erőfeszítéseket kívánt tőle, az bizonyos.
GHICZY: S ő többet vállalt, mint kellett volna. Nemcsak bátorságban és csaknem kihívó merészségben, hanem munkában is. S óriási felelősség nehezedik rá. Érzi, hogy nemcsak az ország, hanem az egész világ előtt kell ma helytállnia. S minden szavának kiszámíthatatlan következményei lehetnek. Körül kellene kint nézni, itt vannak-e már a képviselők? (zsebóráját nézi.) Csodálom, hogy Teleki még nem jelentkezett. Abban maradtunk, hogy egyenesen idejön, s már kilenc óra múlott.
TITKÁR: Ha kívánja, mindjárt körülnézek, s majd beszámolok róla, mennyien vannak együtt.
GHICZY: Nálunk sohasem lehet pontos időre kezdeni. Ez nyugaton ismeretlen dolog, s még neveletlenségnek is tekintik. Nézz csak körül öcsém, s igyekezz majd vissza.
Tisza (sietve belép, majdnem összeütközik a kilépő titkárral): Bocsánat, hogy így betörök, azonnal szólanom kell veled! Nem is tudom, mit tegyünk?
GHICZY (nyugtalanul): Mi történt? Miért vagy ily feldúlt?
tisza: Telekit ma reggel holtan találtuk szobájában. Meglőtte magát.
GHICZY (megrendülten): Meglőtte? Mindenható isten! Minő szörnyű csapás! De miért? És most, a döntő pillanatban.
tisza: Deákért üzentem nevedben, hogy nyomban siessen ide. Még kint senkinek sem szóltam.
Deák (belép, nyugalmasan): Kérettél, Kálmán? Mit kívánsz?
GHICZY: Szomorú ez az elnöki tisztem, mert súlyosnál súlyosabb veszteségeket kell jelentenem. Teleki László ma éjjel meghalt (halkan) megölte magát!
Deák (megrendülten, őszintén): Oh, a boldogtalan! Még tegnap délután is hogy óvtam. Milyen szerencsétlen nemzet vagyunk, hogy sorra veszítjük el legjobbjainkat.
Tisza (szinte mentegetőzve): Tegnap este utánad váltam el tőle. Behatóan beszéltük meg a helyzetet, s következéseit. Nagyon zaklatottnak láttam, de már ilyennek látom hetek óta. Minél mélyebbre merült bele az agitációba, annál kételkedőbb volt önmagában, s a szerepben, amelyet betöltött. Akik közelében éltünk, növekvő aggodalommal láttuk romló állapotát, de kárba veszett minden óvásunk. Mint egy megszállott, egyre csak Kossuth felé fordult minden gondolata, előtte, s barátai előtt akarta mindenben tisztázni fonákká lett helyzetét.
GHICZY: Nekem intézkednem kell. A képviselők várnak az ülés megnyitására.
DEÁK: Mi ebben a lelkiállapotban amúgy sem tudunk tanácskozni. Javaslom, hogy halasszuk el az ülést, s várjuk meg, míg meghiggadnak kissé kedélyeink, s érzelmeink elcsendesednek. Én igen nagyrabecsült barátot veszítek el s példaadó jellemű férfiút az ország.
Ghiczy (kiszól titkára szobájába, majd sietve visszatér): Idehívattam a legfontosabb pártvezető képviselőket, hogy megbeszéljük a tennivalókat.
DEÁK: Ez okos dolog. (Tiszához) Semmi levelet, semmi üzenetet nem találtatok?
TITKÁR: Este kilenc felé távoztam tőle, miután alaposan átbeszéltük a mai nap teendőit. Persze vitáztunk bizonyos kérdések felett, nem osztottam vérmes reményeit, de ez nem első ízben történt. Utánam már csak Orczyné volt nála. S ma reggel, beszéde tervezete előtt, asztalánál ülve végzett magával.
DEÁK: A beszéd meg van írva? Azt illendő volna közzétenni.
TITKÁR: Csak jegyzetek vannak, s a szöveg épen megkezdve. Úgy látszik nem tudott megoldást találni aggodalmaira. Hisz neked megmondhatom, előtted nem titok. Ő abban reménykedett, hogy választási győzelme alapján fel tudja újítani a függetlenségi harcot. Én azt vallottam, hogy a határozat révén jobb feltételekhez juthatunk a megkötendő kiegyezésben. Ő hallani sem akart kiegyezésről, s forradalomban bízott, ha az uralkodó megújítani kísérelné a rémuralmat. Nekem az volt a nézetem, hogy forradalom nem kívánatos, s az ország nem is hajlandó megvívni. Ő ragaszkodott ahhoz az eszméhez, hogy minden Kossuth szellemében történjék, s nem volt hajlandó józanul tudomásul venni, hogy Kossuth egy nagy jelkép lehet, de semmi több. Neki már eleven szerepe a magyar közéletben vajmi kevés lehet. Az ország ügyeit csak itthon lehet intézni, s kormányozni nem lehet elméletben, csak a valóságban.
DEÁK: Nyilván ez feloldhatatlan konfliktus volt benne, magam is régen láttam kifejlődni. Őt hajtotta a vágy, hogy megmutassa Kossuthéknak, nem alkudott meg semmiben. S becsületi kérdésben érzékenysége mindig igen fokozott volt.

Közben mintegy 12–15 képviselő jön be a szobába, s suttogva beszélnek, így terjed a híre annak, mi történt. Óriási izgalom, gesztikulálások.

TISZA: Aki nem képes az eseményeket bizonyos hűvös távlatból nézni, annak nem lenne szabad közéleti szerepet vállalnia. A politika nem érzelmek dolga, hanem célszerűségé. Laci sajnos nem ismert taktikát, kimondott mindent, amit gondolt, s csak azt mondta, amit komolyan hitt. Nem tudott megszegni egy ígéretet – nagy ember volt, s nagy jellem, de nem politikus és államférfi.
Egy képviselő: Bizonyos az öngyilkosság? Nem lehet, hogy megölték? Hisz volt kinek álljon ez érdekében.
Második képviselő: Úgy látszik mégis igaz, hogy tett valamiféle ígéretet annak idején az uralkodónak. Egyébként megmagyarázhatatlan, hogy a teljes győzelem után megöli magát. Ezt senki el nem hiszi az országban.
GHICZY: Kérlek uraim, foglaljatok helyet. Tárgyaljuk meg e nagyon szomorú és tragikus esemény kapcsán teendőinket. A képviselők, s a közösség várakoznak.
HoItsy Pál (Deákhoz lép, mellette ül le): Mily szörnyű csapás! Hát már soha nem ér véget az áldozatok sora.
DEÁK: Mi életünket tevénk fel a nemzet ügyére. Teleki ezt mindanynyiunknál komolyabban vette, s igazabban érezte. A hosszú sor, mely felöli Széchenyit, Keményt, Vörösmartyt, Petőfit, Vasvárit, Bajzát, Szemerét most teljessé lett e nagyszerű honfi áldozatával. Valóban a nemzetért élt, s a nemzetért adta életét.
Hoitsy (majdnem leplezetlen hízelkedéssel): De most alighanem szétbomlik a mi táborunk, s győzni fog a felirat.
GHICZY: Kezdjük hát urak!
Deák (felkapva fejét, csaknem gyűlölködve néz Hoitsyra): Kétségbe kell esnem arra gondolva, hogy ilyen emberekre lesz bízva szerencsétlen nemzetünk sorsa. Kurvák vagytok ti mindannyian, nem férfiak. (hátat fordít Hoitsynak, kezét felemeli, hogy szólni kíván, feláll.) Mélyen megrendülve (hangja sírásba csuklik) a népünket ért súlyos tragédiától.
(Függöny)

1861. május 7., délután

Teleki dolgozószobája, a Szervita téri palotában. Sok könyv, (középen hosszú asztal). Teleki asztalán gyertya áll. Az ablakon gyengén világított, sötét utcára lehet kilátni. Mikor a függöny szétmegy Teleki felöltözve, betakarva fekszik a díványon. Orczyné a lobogó kandalló mellett ülve figyeli az orvost, aki Telekit hosszasan vizsgálja.

Orvos: Nem használt az altatószer, amit a minap adtam?
Teleki: Egyszer vettem be, de nem segített aludni. Többször nem vettem, mert csak a gyomromat rontom vele, s az úgyis elég rossz.
Orvos: Így persze hiába való minden tanácsom, gróf úr. A szer nem hat egyszerre, az általános csillapító. De hát hiába is beszélek. A gyomrát pedig így nem hozza rendbe. Mondtam, hogy el kell utaznia Karlsbadba, csak az segít.
Teleki: Én pedig oda nem utazom. Sehova sem utazom Ausztriába.
Orvos: Dehát nem szórakozni küldöm, hanem gyógyulni. Így teljesen tönkre teszi magát. Azt reméltem, hogyha túl lesz a választási izgalmakon, akkor majd megpihen. Most túl van mindenen, fényes diadalt aratott és nem akar most sem törődni magával. Így felesleges az orvosi segítség.
Teleki: Majd pihenek én még eleget, ha megjön az ideje.
Orvos (Linához): Csak önben reménykedhetek, méltóságos asszony. A gróf úr semmibe vesz, s ha szándékkal akarná beteggé tenni magát, akkor sem tehetne rosszabbul.
Lina (lemondóan): Én már feladtam ezt a küzdelmet.
Orvos: Feltétlen és teljes pihenésre van sürgős szükség. (indul) Ha ezt nem kapja meg, a legsúlyosabb következményekkel kell számolni. Akkor azután komolyan beteggé lesz. Most már ez az egy nap, a holnapi beszédig nem számít, remélem, de azután, ha nem követi tanácsaimat, gróf úr, nem tudom tovább vállalni a felelősséget. Itt végre is egy egész ország kéri önt számon tőlem.
Teleki: Isten vele, kedves barátom.
Orvos (tehetetlen mozdulattal): Ajánlom magam. Holnap délután ismét idejövök, s megbeszéljük a tennivalókat. Így nem mehet tovább. (el)
Teleki: Lina, kedvesem, nincs nekem ilyesmire szükségem. S sajnálom is ezt a derék embert, aki így igyekszik.
Lina: Még azt sem hiszem Laci, hogy sajnálja. Nem sajnál már maga senkit és nem érez együtt senkivel. Velem sem.
Teleki: Miért mondod ezt, lelkem? Látod, hogy szenvedő vagyok, igyekszem a magam módján lábon maradni. Nem szoktam betegséghez, s nem is tudom megszokni. Ha nem élhetek, ahogy élni szoktam, akkor sehogy sem akarom. Egyébként sem nagyon akarok. (ezt csendesen maga elé mormolva mondja)
Lina: Nem, Laci, nem törődik semmivel és senkivel. Csak jár a maga rögeszméje után, kihívja maga ellen a sorsot, mintha egyenesen a hurokba kívánná dugni a nyakát. Hiába kérik, hiába kérem magam is, legyen óvatos, ne olyan kihívó, ne olyan vad, maga csak tör előre, s fél esztendőn át nem tett egyebet, mint önmagát hajszolta bele valami olyan végletes vadságba, amiben nem lehet már élnie sem.
Teleki: Tudod lelkem miről volt és van még mindig szó. Nekem kétszeresen vigyáznom kell, hogy ne láthassanak engedékenynek se az országban, se ott kint Londonban. Úgyis mindenféle mesét terjesztenek, hogy elköteleztem magamat a császárnak, hogy ezt meg azt ígértem.
Lina: De hiszen eléggé bizonyította, hogy mindezt nem tette. Mindenki, aki ismeri magát, tudja, hogy nem igaz. Mit használ vele, ha megöli magát ezzel a hajszolással?
Teleki: Az igazi erőpróba csak most következik. Mi lesz a győzelmünk eredménye. most ez a nagy forduló, s már aggodalomnál is több, amit érzek.
lina: Mitől tart, amikor ilyen nagy többséget ért el? Senki sem hitte volna még egy hónap előtt, hogy legyőzheti Deákékat. S nézze meg őt, nyugodt, békés, elégedett, maga meg valóságos hajszolt vad, nyughatatlan, kétségbeesett, letört. Ki tudja ezt megérteni? Barátai engem ostromolnak, aggódnak, s mit feleljek nekik? Hiszen magamnak sem tudok válaszolni.
Teleki: Neked Lina mindent tudnod kell, mert előtted semmit sem titkoltam.
Lina: Amit én tudok! Hogy tudom én már magát követni. Én csak azt látom, hogy tönkreteszi magát, és magával együtt engem is.
Teleki: Jogodban áll elválasztani tőlem magadat. Nem vagy köteles velem végigcsinálni mindent
Lina: Hát így? Hát ezt kapom magától húsz esztendő után? Ez a maga szerelme és ragaszkodása hozzám! S én ezért áldoztam fel mindenemet, nevemet, nyugalmamat, hitemet, mindent, hogy csak a magáé lehessek, s maga az enyém. De mit soroljam fel, mintha maga nem tudná. S most odajutok, hogy elküld, mint a kiszolgált cselédet. De az én életem sem rongy, amit szemétre lehet szórni, és az én szerelmem sem akármilyen jöttmenté, maga ezt mindenkinél jobban tudja. S ha az egész világ ellenem fordul, magának akkor sem szabad és lehet így szólani hozzám. Az én életem magához van kötve mindenestül. Magát szeretem, maga mellett a helyem, s ha most azt kérem, azért könyörgök, hogy ne ölje meg magát, ha emlékeztetem, hogy jogom van magára, s maga tartozik nekem az életével, akkor az a válasz, hogy mehetek!? Ez Teleki László? A lovag és gavallér? Aki ezután a tíz esztendő után azt mondja nekem: mehetsz ha akarsz? Hát mi vagyok én magának? Rongyos szeretője, vagy élete párja és osztályosa?
S ha egyszer azzal is előállnék, hogy most, több mint tíz esztendő után azt is elvárhatnám, hogy formát adjon együttélésünknek, hogy vegyen feleségül és vessünk végét ennek a cigányéletnek, akkor vegyem a sátorfámat és menjek... (sírva) Eddig jutottunk és ezt érdemeltem... én átkozott őrült...
Teleki (gyötrődve): Lina, az istenért kérlek, ne érts félre, és ne kínozz! Hát nem látod, nem érzed, milyen gyötrődő, vergődő vagyok, tele kétséggel! Magam és teendőim iránt, tele félelemmel, hogy jól teszem-e, amit teszek, hogy állnak-e mellettem az erők, amelyekre építünk. Úgyis a kétségbeesés határán vagyok, s nem sok kell hozzá, hogy teljesen elveszítsem magam. S most te ezt az időt választod arra, hogy szemrehányással illess. Hiszen tudod, hogy szeretlek, húsz esztendő óta nem volt más asszony, más ember egyáltalán a szívemben, s amíg élek nem is lesz. Összetartozunk, elválaszthatatlanul. De értsd meg, miről van szó. Milyen lehetetlen helyzetbe sodortak engem mindenfelől. Mennyivel jobb lett volna, ha végeznek velem félesztendő előtt, mint hogy ebbe a torturába vittek bele. Hát te nem látod, mi kavarog itt körülöttem, hogy nincs mód arra, hogy jól tegyem, amit teszek. Bármit teszek is csak végzetes következményeket látok, csak szerencsétlenséget és veszedelmet.
Lina: De hát miért hiszi ezt, mikor maga mögött áll az ország? Miért kellene ebből végzetes veszélyeknek származniok? Nem értem, nem értem magát. Csak mindenből azt látom, hogy rémképekkel kínozza magát, hogy nem egészséges, s itt tenni kell valamit. De hát tehetetlen vagyok, s ez ellen lázadok.
Teleki (révetegen): Nem érted? Hogy lehet ezt nem érteni? Mögöttem áll az ország? Hogyan áll mögöttem, azt nem tudom. Ha Tiszának hiszek, akkor mögöttem áll, amíg nagy szavak hangzanak, s cserbenhagy, amikor tenni és áldozni kell. S ezt mondja minden barátom... aki magát barátomnak nevezi... ne vigyem forradalomba az országot... Dehát akkor hova vigyem? Ha az ország nem akar harcolni, akkor miért állt mögém, s Kossuth mögé? S ha nem fog harcolni, akkor itt holnap ismét felállítják a bitófákat, s senki sem fog ellene tenni semmit, s megint ezrek és ezrek pusztulnak el és mindezt én okoztam... (fejét két kezébe temeti) Bele kell őrülnöm...
Lina (rémülten): De hát miért kell? Mi kötelezi arra, hogy tönkre- tegye magát, s engem is. Jöjjön velem, elmegyünk valahova, akár a világ végére, ahol senki sem ismer, senki sem tud rólunk, s élünk ketten... én megyek magával, ahova akarja. Hiszen szeretem s maga szeret engem, tudom, hogy szeret. Hát adja fel a harcot, ha reménytelennek látja, s mentse meg magát... mentsen meg engem... Végre is többet tett meg, mint amit embertől várni lehetett volna, és ha magára hagyták, akkor ez nem a maga bűne. Többet nem várhatott magától senki, maga Kossuth sem. S ő meg-tette volna-e ugyanezt magáért? Senki, senki más, csak maga az, aki mindennek ilyen teljesen adja oda magát és elég benne, kárba veszetten és hiába.
Teleki: Majdnem mintha Tiszát hallanám.
Lina: Hogy gyűlölöm ezt az embert a hideg nyugalmával, ravasz számításával, hitetlen cinizmusával. Ő a maga rossz szelleme, az átka. Laci, édesem, hát nézzen rám és gondoljon rám. Én nem hagyhatom magát elpusztulni és maga sem veheti a lelkére az én szenvedésemet. Holnap még kiáll és elmondja a beszédét, s aztán elég volt, akkor már csak az enyém legyen, s engedje, hogy felgyógyítsam, hogy magával lehessek. S maga nekem is éljen, ne csak ennek a rögeszmének, amelyet maga maga is reménytelennek ítél.
Teleki: De ez az igazság, ez a rögeszme, értsd meg! Én nem tudok és nem is akarok hazudni. Nekem van igazam, nem ezeknek a hazugoknak, hitványaknak! És hirdetem az igazságot, ha egymagamra maradok, akkor is. Micsoda életem lenne, s micsoda életed lenne mellettem, ha most elfordulnék? Hogyan képzelheted, hogy úgy élni lehetne. Nem, édes lelkem, sajnállak, fáj nekem a szenvedésed, de itt nincs visszaút. S nem is akarom, hogy legyen. Ne haragudj, ha megbántottalak, nem akartam, sohasem akartam neked fájdalmat okozni. Hűséges és áldozatkész társa voltál életemnek. de milyen hű és milyen áldozatkész – csak én tudom. De ezt nem lehet. szép lenne, békés öregség, nyugalmasan kettesben, de ez nem lehet, ez nem lennék és nem is viselhetném el. S most már minden fel van téve, az én életem is. Ha az ország velünk van, akkor van értelme mindennek, kitartásnak, gyógyulásnak, mindennek, amit kívánsz. S ha nincs velünk, akkor pusztulnom kell, s nem is kívánok élni tovább! Képzeld el, (szörnyű izgalomban, majdnem eszméletlen révedezéssel) a tűzön, amelyet én gyújtottam meg, s amelyet nem táplál, nem vesz át, nem tart életben a nemzet, el kell égnie, s ez az én művem, az én nevem van lángbetűkkel az égre írva, nem Kossuth, ahogy Széchenyi hitte. S a nép, amelyért éltem, s élek, ez a nép nem akarja azt, amit én akarok, nem akar szabadon és magához méltón élni? Nem akar érte harcolni, hanem vásárra viszi magát, mint egy utolsó ringyó. Ezt éljem meg, s ezt éljem túl?
Lina: Bár csak lenne magában egy kevés a Deák nyugalmából!
Teleki: Én tisztelem, s becsülöm Deákot, mint becsületes embert, de az a fajta, ami ő teszi tönkre ezt az országot. Ő tudja szolgálni a maga igazságát, de nem tud érte harcolni, csak szolgálja, de sohasem hőse. Máshol tartanánk ma, ha ő nem húzódik vissza tétlenségbe Kehidára, várva a jószerencsét, hogy majd segít rajtunk. Ő nevelte ilyen tűrővé és tétlenné az országot, s úgy hitte, hogy ez nagy bátorság. Tenni, cselekedni, harcolni, mindezt ő nem tudja. Ha lenne bennem valami belőle, nem lennék saját magam. Ő megélte, s türelemmel viselte bukását, türelemmel viselte, hogy Batthyányt, aki az ő tanácsai nyomán járt el, kivégezzék, megöljék. Minderre ő csak visszavonult. Nem követett el semmi becstelenséget, de így csak megrontani, nem felemelni lehet egy nemzetet! Nekem nem kell az ő nyugalma, s gyűlölöm a nyugalmat, ami ezt az országot temetővé teszi, ha ugyan nem kufárok piacává, hogy a lelkiismeretet árulják.
Lina: Ezért marad így magára, s nincs társa. Mindenki a maga érvényesülését és gazdagodását keresi, vagy a hatalmat. Nézze meg, Andrássy, Almássy, mind ezt tették, pedig nem gazemberek. S Tisza, ez a gonosz és rideg ember, keres-e mást, mint a maga érvényesülését. Azt hiszi tán, hogy szeret valakit, vagy úgy teszi magáévá a nemzet ügyét, mint maga? Még nagyon mély csalódás lesz a maga számára, attól félek. Képes még hátba is támadni, amilyen gonosz és törtető!
Teleki: Lehet lelkem, hogy igazad van, de ki mással dolgozhattam volna? Ő volt az, aki éveken át, sok kockázatot vállalva dolgozott velünk, igen okos, következetes és kemény ember. Lehet, hogy a jóság nem erénye, sőt bizonyos, hogy hideg és számító. de hát ezért is vagyok így letörve, mert nincs kiben bíznom, kire támaszkodnom. Ha holnap meghalok, az egész épület összeomlik, s kiderül, hogy kártyavár volt. Én pedig nem bírom viselni a terhet. Fáradt vagyok, s hitemet vesztett. Legyen hozzám türelmes és megértő, aki szeret. már nem soká tart, a vége felé járok. Hazatérve az országba, első utam Batthyány sírjához, első látogatásom s mindeddig az egyetlen, Batthyány Lajos özvegyéhez vezetett, jeléül annak, hogy nem feledtem, nem feledtünk el semmit. Vértanúink ártatlanul kiontott vére a mi szívünkben lüktet, s soha el nem múló kötelezettséget jelent számunkra: nem alkuszunk a zsarnoksággal. Ebben az országban csak egy uralkodó van, s az a nép! Csak egy törvény van, s ez a nemzet érdeke. Mi őriztük a tüzet, tisztán tartottuk meg nemzeti eszményeinket, s azokból nem alkuszunk. 1848-at nem lehet visszahozni, mert elmúlt, s utána 1849 következett! Nem mi szakítottuk meg a folytonosságot, hanem azok, akik csalárdul visszaélve a nemzet bizalmával, százával és ezrével állították az akasztófákat, idegen segítséggel leigázni vélték népünket, legjobbjait száműzték és börtönbe hurcolták. Ki bíznék bennük még egyszer, akik ily rútul bántak velünk? Kinek lehetne szüksége rájuk, hacsak nem annak, aki maga is zsarnoki vágyakkal telten segíti a zsarnokságot? Mi nem alkuszunk és nem engedünk – ehhez az eszméhez maradok hű, ezt fogom szolgálni itt a hazában, amint szolgáltam kint idegenben is.
Lina: Laci, nem bírom el, ha így beszél, így érez. Hát honnan vegyem én az erőt a kitartásra, ha maga így feladja magát. Nem érti meg magát senki. Más ilyen siker után, ilyen népszerűséggel a maga helyén diadalmaskodnék, s maga kétségbeesésbe sodorja magát! S magával visz engem is, mert hisz rettegek magáért.
Teleki (fáradtan): Hagyjuk, kedvesem. Nálam itt mindjárt tanácskozás lesz s még a holnapi beszédemre kell készülnöm, s mindez hiábavaló. Ne gyötörj te is, én sem kívánlak nyugtalanítani. Hiszen te vagy egyedüli örömem. Menj kedvesem a szobába, én most próbálok dolgozni, s talán még este látjuk egymást (felkel a díványról, s az ajtó felé kíséri Linát, aki lehorgasztott fejjel indul). Ne sírj édesem, fáj nekem, majd megoldódik minden (két keze közé fogja Lina arcát, felemeli, hogy a szemébe nézhessen). Bármi történik is, tudd, hogy nagyon szeretlek, s ami öröm az életemben volt, azt tőled kaptam. Isten áldjon, lelkem. (homlokon csókolja, s szinte kituszkolja a szobából. Lassan, vánszorogva szinte íróasztalához megy, nehézkesen beleesik a székbe, meggyújtja a gyertyát ráhajlik az asztallapra, homlokát kezébe támasztja.)
Péter (halkan benyit): Gróf úrnak semmire sincs szüksége? Ne főzzek egy kávét?
Teleki: De látod Péter, ez talán jó lenne. Mindjárt jönnek hozzám vendégek, azoknak is kell majd valami, csak gondoskodj róla. Négyen leszünk mindössze.
Péter: Gróf úr nagyon fáradtnak látszik, pihenni kellene, bocsánatot kérek, hogy ilyesmibe beleszólok.
Teleki: Mondd csak, kedvesem, tudom, hogy jószívből mondod. Igazad van, fáradt vagyok. Pedig most kellene erősnek lennem. Hiszen a neheze még előttem van. Mondd csak Péter (hirtelen ötlettel) te sokféle embert látsz, sok mindenkivel beszélsz. Mit várnak az emberek, amit remélnek, mire számítanak? Lelkesek vagy közönyösek? Mondj el mindent, amit tudsz.
Péter: Én nem sokat tudok gróf úr, öreg vagyok már és kevésbeszédű voltam mindig. Ahogy néha járom a várost, bevásárolni ezt-azt, persze szó esik sokféle dologról. Meg az emberek ismernek is engem, tudják, hogy itt szolgálok a gróf úr mellett, és olyik kérdez is mi lesz, hogy lesz. Mintha én tudnám. De nem rosszkedvűek a népek, azt nem lehetne mondani, hogy rossz a kedvük. Kíváncsiak, hogy hogyan lesz majd. De persze azért a legtöbb embert az érdekli, mi lesz majd ezzel vagy azzal az üzlettel, hogy lesz a keresettel, lesz-e munka, s mi lesz a parasztemberrel, iparossal.
Teleki: S a hazával?
Péter: Ilyesmikről így nemigen szólnak. A gróf urat persze nagyon tisztelik és szeretik. Igazán, mindenütt csak büszkélkedhetem, mert olyan nagyon sok szeretettel beszélnek róla, mintha valami csodatévő lenne. És aztán várják ezt a csodát.
Teleki: És csak várják? Nem akarnak tenni érte?
Péter: Hát már mit is tudnának tenni? Élnek, s várják, hogy döntsenek a sorsuk felett az okos emberek. Deák úr, meg a gróf úr.
Teleki: Mindegy ez?
Péter: Hát nem éppen mindegy. Az emberek tudják, hogy Deák úr békülni akar a császárral, és attól félnek egy kicsit. Talán nem is kicsit.
Teleki: Hogyhogy félnek? Nem karnak békességet?
Péter: Tetszik tudni az úgy van, hogy a nép másképp gondolkodik. Azt mondják, hogy amíg az urak egymással veszekszenek, addig kedveskednek a népnek, addig nem nyomorgatják. Mert hogy mindegyik tart azért a néptől és fél, hogy maga ellen ingerelje. De ha egyszer kibékültek egymással mind, akkor együtt ülnek rá a nép nyakára. Ez az igazság. Hiszen most is rajta ülnek és nagy a szegénység is, de azért most óvatosak. Lám a császár a parasztnak adott annyit, mint Kossuth, mondják, akik valami földecskéhez jutottak. Akinek több jutott, az meg éppen elégedett és nem is akar semmi változást, annak van így is elege. De persze a legtöbben, a nagyon szegények, akiknek semmi sem jutott, mert nem volt jobbágytelkük, azok morgolódnak és várnak valamit. Kossuth apánk, mondják, meg Teleki apánk. De hát ezek igen szegények és nagyon rosszul megy a soruk. Talán rosszabbul, mint a jobbágyi sor volt. Hisz jártam most eleget az országot a gróf úrral, sokakkal beszéltem. Félnek az emberek, hogy mi lesz.
Teleki: Hát talán forradalom lesz, ki tudja, vagy új szabadságharc.
Péter: Nehéz dolog az a néppel, tessék megérteni őket. Kossuthban, meg a gróf úrban bíznak és akár a pokolba is követik. De aztán körülnéznek és azt látják, hogy kik azok, akik körülöttük vannak, mármint Kossuth és a gróf úr körül. S látják, hogy csupa birtokos, nagyúr. S bizony az ő birtokaikon nem sok jó látszik. Itt van mindjárt a Tisza nagyságos úr. Mikor Geszten jártunk, egy hónappal ezelőtt, sokat beszélgettem a népekkel, s ott bizony rosszabb a soruk, mint volt 48 előtt. Kegyetlenek az emberekkel és úgy megdolgoztatják őket, hogy a lélegzet is kiáll belőlük. Most azután azt mondják, hogy hogyan fogjanak ők valamibe, amit az uraság is akar? Lehet-e nekik abból valami jót remélni? Ők nem a császárral törődnek, csak élni akarnának, ha lehetne, s látják, hogy akármerre is fordulnak ebben az országban, mind csak egyforma ellensége a szegényembernek. Tetszik tudni, miről beszélnek? Hogy jó lenne feljönni Pestre, mert itt most sok munka akad. Építenek, meg vasutat csinálnak. Gyárakba keresnek munkást. A vasúthoz is kell ember. Meg aztán oláhok és főleg tótok, csak Amerikáról álmodoznak. Nincs nekik betevő falatjuk, de Amerikába akarnak menni, mintha az lenne a mennyország.
Teleki: És ha Kossuth hívja őket és harcolni kell? Akkor mi lesz?
Péter (fejét vakarja): Nem tudom én azt megmondani gróf úr. Csak az az egy biztos, hogy az urakkal nem mernek együtt menni, mert abból nem várnak semmi jót. A császárral meg persze mégúgyse, mert hisz tudják, hogy az még nagyobb úr és népfaló. Meg kell érteni őket, sokat megtaposták a parasztot, s meggörnyedt a háta a terhektől. Hogy hihetnék el, hogy azok fogják kiegyenesíteni, akik meggörnyesztették. Ha muszáj harcolni, akkor persze akad majd, aki engedelmeskedik, de még több lesz, aki el akar szökni. Urak dolga, mondják, végezzék ők egymás közt. Az adó majd úgyis a mi nyakunkba szakad.
Teleki: Hát akkor kinek hisznek? Kit követnek, ha velünk nem tartanak? Velünk sem?
Péter: Álmodoznak. Hogy Petőfi hazajön Szibériából és majd ő hoz szabadságot. Meg hogy Kossuth hozza a franciákat, amerikaiakat. Azok erősebbek mindenkinél. Itthon meg az úr az úr, a paraszt meg paraszt, a nép, s ez két dolog.
Teleki (mintha nem is Péternek szólna): Hát akkor mire áldozom én az életemet? Kiért harcolok, verekszem, pusztítom magam? Senki nincs velem és senki nem hisz nekem, magamra hagy mindenki s várja, hogy készen kapja az új életet, vagy viseli a nyomorúságot és szolgaságot, vagy elmegy Amerikába. Hát akkor mire kell az én hitem és harcom, s ki a társam. Hogy álljam a helyemet, s hogy higgyem a hitemet. Mondd, Péter, öreg barátom, mondd, minek tovább csinálni ezt? S egyáltalán lehet-e. Hisz én vagyok az őrült és álmodozó, én harcolok szélmalmok ellen. S nekik van igazuk, a rideg, cinikus számítóknak. Nekem itt már nincs helyem és tennivalóm, csak az, hogy eltakarodjak. Menj, Péter, menj. hozz kávét. Majd bocsásd be az urakat, hagyjatok magamra! (szinte ordítva) Hagyjatok magamra! (leroskad az íróasztalra, s kezébe temeti arcát)
Péter (egy ideig megrettent csodálkozással néz rá, aztán kimegy).

Néhány másodpercig üres a szín, Teleki mozdulatlanul borul az asztalra, az-után belép Deák, Andrássy és Tisza.

Deák (derűsen): Adjon Isten jó napot. Alszol te, Laci?
Teleki (felkapja a fejét, zavarodottan felugrik): Nem, bocsánat. csak elgondolkoztam. Szervusztok, urak, hozott Isten, foglaljatok helyet. Kicsit elgondolkoztam, nem hallottalak, bocsánat. Mindjárt magamhoz térek egészen. Kicsit fáradt vagyok és az orvos is azt mondja, beteg vagyok, s pihenni kell, talán igaza is van.
DEÁK: Ha nem érzed jól magad, barátom, ne erőltesd a dolgot. Még lesz időnk elegendő, beszélgetni.
Teleki: Nem, dehogy, semmi. Már rendben is van minden. Nekünk sok megbeszélni valónk van. Nagyon jó, hogy itt vagytok, köszönöm, igazán nagyon jó így, nyugalmasan tanácskozhatunk.
Tisza (nyugtalanul figyeli): Valami felingerelt, Laci?
Péter (megjelenik nagy tálcával, kávét, italt, valami süteményfélét hoz és leteszi az asztalra, majd Telekinek egy nagy csésze kávét tölt, és elé teszi): Parancsoljon gróf úr, itt a kávé, s itt a gyógyszere is.
Teleki: Jól van, csak tedd le, köszönöm lelkem, köszönöm. Jó is lesz. Nos, parancsoljatok, szolgáljátok ki magatokat, itt van dohány, szívnivaló, s aztán neki is kezdhetünk, ha tetszik.
DEÁK: Nem sürgős. Idd csak ki a kávédat, az jót tesz. Nem sietünk, hacsak téged nem szorít a holnapi beszéd.
Teleki (felkapja a fejét): A holnapi beszéd? Persze. De nem, az már nem szorít. Már felkészültem a holnapra.
TITKÁR: Kész a beszéded, nagyszerű.
Teleki: Igen, nagyszerű, igazad van, minden rendben (idegesen) nincs semmi baj. Csak üljünk hát neki a dolgoknak.
Andrássy: Hiszen tulajdonképpen egy kérdés az egész, amit tisztába kell hoznunk egymással, s ebben minden benne van.
DEÁK: Természetes, így van. A többség többség, ez eldöntött kérdés. Én képviselni fogom az elvi álláspontomat, s bizonyára ezt teszik barátaim is, ez világos, mindkét oldalon. És távol van tőlünk a szándék, hogy bárkit a maga felfogásának megváltoztatására akarjunk bírni. De azért nyilván vannak közöttünk találkozási pontok, s ezeket kellene kideríteni, hogy azok alapján valamifajta közös eljárásban állapodhassunk meg. A legnagyobb veszedelemnek tartanám és minden áron kerülni kívánnám azt, hogy a választások befejezése után a nemzetben valami mélyebb hasadás következzék be. Mi nem állhatunk úgy szemben egymással, mint ahogy 48 előtt álltunk a kormánnyal, vagy akár ma is az aulikusokkal, akik elfogadnák a februári pátens feltételeit. Az uralkodónak is tudnia, tapasztalnia kell, hogy végső kérdésekben a nemzet túlnyomó többsége, zöme együtt van, s egyetért. Ha erre tudunk alapokat találni, akkor igen hasznos munkát végezhetünk, mert hiszen mi kölcsönösen becsüljük és tiszteletben tartjuk egymást, azt hiszem.
TITKÁR: Ehhez nem férhet kétség. S úgy vélem, ez igen helyes és okos kiindulás. A különbségek közöttünk nem a nemzet szeretetében és ügyének alapjában eltérő megítélésében, hanem pusztán a követendő taktika tekintetében állhatnak fenn.
Teleki (maga elé mormolva): Taktika? Hogyan? Nem értlek.
DEÁK: Magam is így vélem, s ezért érdemes tanácskozni. Miután eldöntött kérdés, hogy az országgyűlés a határozat álláspontjára fog helyezkedni a felirattal szemben, elsősorban azt kellene megbeszélnünk, mi legyen a tartalma a határozatnak.
Andrássy: S milyennek képzeljük magunk tartását a határozat meghozatala utáni időben. Milyen értelemben folytassuk a tárgyalásokat.
TITKÁR: Úgy vélem ez attól függ elsősorban, hogy milyen magatartást tanúsít az uralkodó. Lehet, hogy ő egyáltalán nem kíván nyomban tárgyalni. Hiszen ő rendeletet adott ki, s nehezen teheti a birodalom többi népei felé, hogy efelől újabb tárgyalásokba bocsátkozik.
DEÁK: Hát akkor mi az elképzeléstek?
TITKÁR: Alighanem átmeneti időre felújul, helyesebben továbbra is megmarad az önkényuralmi forma, az eddigi kormányzási mód.
Andrássy: Ha mi kimaradunk a birodalmi pátens hatásköréből, akkor ez természetes, de hogyan képzelitek a kivezető utat ebből a zsákutcából, ez a kérdés.
Tisza (Telekire néz, aki egész idő alatt magába roskadtan hallgat, s mikor látja, hogy nem kíván szólni, újra ő beszél): Mi úgy véljük, hogy az országgyűlés a határozat meghozatala után, nem várva felsőbb intézkedést, önmaga feloszlottnak jelenti ki magát. S ekkor kezdődik egy újabb ellenállási korszak, amely azonban erélyesebb és keményebb legyen, mint az elmúlt években volt. Ez az útja annak, hogy az uralkodó kénytelenítve legyen újabb tárgyalások megindítására. S akkor mienk a döntő szó. Így van, úgy-e Laci?
Teleki (alig figyelve rá): Csak folytassátok.
Andrássy: Itt arról van szó, mit kívántok a keményebb ellenállás fogalmán elérteni. Én nem hiszem, hogy Bécs olyan kormányzatot tervezne ide, amely újabb rémuralmat teremt, s ismét felállítja az akasztófákat, de ha az ellenállás nagyon messzire megy, akkor bizonyára ettől sem riad vissza, mert hiszen nem kell senkitől sem félnie. Mióta a francia császár megmentette a teljes vereségtől, még biztosabban tudja, hogy egyik hatalom se tör Ausztria megsemmisítésére. Ha tehát mi nem kényszerítjük ki, akkor nem fog újabb terroruralmat bevezetni.
Teleki (csendesen): Hát úgy vélitek, hogy más hatalom nincs is mint külország hatalma? Arra nem gondoltok, hogy az ausztriai uralom alatt senyvedő népek is veszedelmesekké lehetnek?
Andrássy: Nem, ezt valóban nem hisszük. Kikre gondolhatnánk? A lengyelek alaposan kiábrándultak minden ilyesmiből, mióta a parasztok a földesurakat hányták kaszára. Meg egyébként is tudják, hogy a legkisebb veszélyre ismét megmozdul a cári gépezet. A csehek? Leghívebb hívei a császárnak, s különben is polgár-nép, amely nem szeret harcolni. Gazdagszik, gyarapodik, s egyéb nem kell neki. Az olaszok igen csalódottak, a délszlávok meg örülnek, ha nem kerülnek török uralom alá, mert hiszen csak ez a választásuk. S így van a románokkal is. Kire számíthatunk, vagy kitől kellene tartania Bécsnek? S különben is bizonyították az események, hogy e kérdésekben a nép a legkisebb tényező csupán. Polgárság és nemesség a döntő tényezők. S nálunk valójában nem is lévén polgárság, csak a nemesség kívánsága jelentős.
DEÁK: Ezt így én nem mondanám. Igenis számot kell vetni a népnek nem annyira kívánságaival, mint inkább szükségleteivel. A mi népünk sajnos igen pallérozatlan, s bizonyára rászorul a vezetésre, mert különben vagy oly jámbor, akár a birka, vagy megvadul, s akkor senki sem bír vele. A nép okos vezetést kíván, amely legyen méltányos és okos, türelmes is, de határozott. De számolni kell vele, mindenképpen s ügyelni rá, nehogy szabadjára kerüljön, mert akkor meg a mi józan népünk is elveszítheti a mértéket. Lehet, igenis lehet olyan helyzet, amelyben a nép erejére építeni lehet, de nem a mi országunkban, ahol ennyi anyanyelvű, vegyes nép lakik. Szétszednék darabjaira az országot. S ezért is kell felette óvatosan, okosan eljárnunk, nehogy ismét ellenünk használhassák fel a más anyanyelvű polgárokat.
Andrássy: Pontosan az a mi javaslatunk, hogy szövegezzünk meg közösen oly határozatot, amely a további fejlődés kiindulása lehet. Persze a többség álláspontjának erősebben kell benne érvényesülni, s szövegében lehet radikálisabb, mint a mi felfogásunk. A lényeges az, hogy tartalmazza azokat a feltételeket, amelyek mellett a nemzet és az uralkodó közötti viszálynak véget lehet vetni, s helyre lehet állítani az alkotmányt.
TITKÁR: Ezt mindenesetre megkísérelhetjük, s igen hasznos lenne, ha megegyezésre juthatnánk.
DEÁK: A mi álláspontunk ismeretes. Az 1848 március–áprilisi törvények alapjára kívánunk visszatérni. Az uralkodó koronáztassa meg magát, tegyek le az alkotmányra az esküt, hívja és tartsa állandóan együtt az országgyűlést, s azzal közösen, felelős kormányzat mellett kormányozzon. Helyre kell állítani az egységes országot Horvátország és Szlavónia bele értésével, amelyek a hagyományos autonómiát élvezik. Megvalósítandó a törvényes polgári jogegyenlőség. Választó minden magyarul írni-olvasni tudó és bizonyos adócenzust teljesítő férfi. A sajtó felett esküdtbíróság ítélkezzék. A hadsereg, a pénz és a külügyek tekintetében megegyezés szükséges, de minden más kérdésben Magyarország független Ausztriától. Az országból eltávolítandók az idegenből behozott hivatalnokok, az idegen ezredek és csendőrök. A megyék autonómiája helyreállítandó, és intézményesíteni kell a felekezeti egyenjogúságot. Természetesen teljes amnesztiát kívánunk mindennemű politikai cselekményre, elsősorban az emigránsok szabad hazatérésének biztosítására. Ez megteremtené az alapot nemzetünk szabad és szerencsés fejlődése számára, s minden irányban teljes megnyugvást kelthet.
Andrássy: A pénzügy csak annyiban közös, amennyiben a közös kiadásokat illeti, és egyébként a magyar kormány szabadon rendelkezik bevételeivel. Csak a hadsereg s a külügy költségei közösek.
DEÁK: Ez természetes, így is gondoltam. Ebben nem lehet félreértés. Önálló gazdálkodás nélkül nincs független ország sem.
Tisza (ismét Telekire néz, aki int neki, hogy csak beszéljen): Ez az alap nem kielégítő számunkra, legalábbis nem minden tekintetben. Elsősorban a hadsereg kérdésében azt kívánjuk, hogy magyar katonaságot csak az ország határain belül lehet állomásoztatni, és csak az országgyűlés hozzájárulásával lehet külországi hadjáratban felhasználni.
DEÁK: Ez közvetlen beavatkozás a felségjogokba. Az uralkodó a legfelsőbb hadúr és rendelkeznie kell tudni a haderővel.
TITKÁR: De nem az országgyűlés hozzájárulása nélkül. Ebben nem engedhetünk, s abban sem, hogy magyar katonaság magyar tisztek alatt szolgáljon. Kívánjuk, hogy ha egyforma alapon is, de önálló magyar nemzeti bank legyen, amely magyar pénzt bocsát ki, s az értékben legyen egyenlő az osztrákkal, de nem azonos vele. Kívánjuk továbbá az önálló magyar vámterület elismerését, hozzátéve, hogy megfelelő kedvezményeket biztosítunk kivitel és behozatal tekintetében Ausztriának. E nélkül iparunk nem fejleszthető, s ipar nélkül a 19. században nem lehetnénk csak valamely más állam gyarmata. Az államadósságok kérdésében méltányos megegyezés szükséges, de semmi esetre sem vállalható, hogy feles alapon részesedjünk a terhekben, miután Ausztria évtizedeken át kihasználva helyzetét gazdagodott magyar javakon. Így kívánunk mi megegyezésre jutni, s hogy ezt elérjük, nyilván ennél többet kell kívánnunk, mert egyébként nincs alkuvási alap.
DEÁK: Én az uralkodóval nem kívánok kufárkodni. Nyíltan mondom meg feltételeinket, azoknál többet nem kérek, s kevesebbet nem fogadok el.
TITKÁR: Ez oktalanul nehezíti helyzetünket a tárgyalásoknál.
Andrássy: Lássuk tisztán, hogy az uralkodó ma még ezen az alapon tárgyalni sem fog. Újabb megrázkódtatásokra, s a birodalom erejének csökkenésére lesz szükség ahhoz, hogy e feltételeket elfogadja. A német birodalmon belül kialakuló helyzet valószínűvé teszi, hogy erre belátható időn belül sor kerül, mert Ausztria és Poroszország egymás mellett huzamosabban aligha férhet meg. Az egységes vámok rendszere, amelyet kezdenek bevezetni, egyre inkább kiemeli a poroszok vezető szerepét, s háttérbe szorítja Ausztriát. Ez a mi javunkat szolgálja, s az uralkodónak, helyzete megerősítéséhez szükséges lesz a magyarok teljes támogatására, hogy nagyhatalmi helyzetét megőrizze. Én nem vagyok híve a hadsereg megbontásának, mert ezzel gyengítjük a birodalmat. Ám állítsunk fel gazdasági követeléseket, ez helyes, amennyiben nem árt a mezőgazdaság érdekeinek. Mert hiszen az ország gazdaságának ez az alapja. De nem helyeslem az önálló jegybankot, mert nem bízom saját gazdasági erőnkben, s félek, a nép sem bíznék benne eléggé. De azért lehet arról szó, hogy ilyen kívánságok felvételével nem helyezkedünk élesen szembe, hogy valóban legyen miből engednünk.
DEÁK: Te László, egyáltalán nem nyilatkozol? Mit jelent ez? Annyira egyetértő vagy mindezzel, vagy annyira nem értesz egyet?
Teleki (vontatottan, kedvetlenül): Igen fáradt vagyok, s alighanem beteg is. De ez így nincs jól, azt hiszem nincs jól, ti csak tárgyaljatok, én ebben az alkudozásban rossz társ vagyok, ehhez nem értek, majd Kálmán folytatja, ő ért ehhez.
DEÁK: De nem üldöz bennünket a tatár. Ha ma fáradt vagy, majd folytatjuk oly napon, amelyen nem akadályoz egészséged állapota. Az országgyűlés még sokára fog dönteni, s mi lojális ellenfelek vagyunk, nincs egymástól tartani valónk! Hagyjuk ma abba, s folytassuk legközelebb.
Teleki: Gondolod, akkorra megváltozom?
DEÁK: Remélem indiszponáltságod átmeneti, gyorsan múló. Nem szoktál beteg lenni. S ily hallgatag sem. Ez nyugtalanít, megvallom nyíltan. Te ma az ország legnépszerűbb embere vagy. Ahol megjelensz ott ünneplés és tüntetés keletkezik melletted. Végigharcoltál egy választási küzdelmet, oly jelszavak és eszmék hirdetésével, hogy olykor megrémültem miattad, mi lesz ebből. Igen távoli szélsőségekbe mentél, amikor az uralkodót Kossuth nevének állandó emlegetésével hívtad ki.
TITKÁR: Meg kellett Bécsnek mutatni, hogy nem vagyunk jámbor birkanyáj, amelyet kedve szerint terelhet. Ehhez erőnk megmutatására volt szükség.
DEÁK: Értek én mindent, amit te mondsz. Csak László hallgat, s az ő hallgatását nem értem. Vagy félek, nagyon is értem, s akkor hiába tárgyalunk itt bármiről.
Andrássy: Laci ugyanoly jól ismeri lehetőségeink határait, mint mi magunk, s Tisza bizonyára nem az ő óhajai ellenére fejti ki úgy álláspontját, ahogy azt az imént is tette. Az uralkodóházhoz való hűség nincs kérdéssé téve, s ez a döntő.
Teleki: Talán a nemzethez való hűséget illeti az elsőbbség!
DEÁK: Én nem tudok különbözetet tenni a dinasztiához és a nemzethez való hűség között. Egymástól nem választhatók el valamelyik súlyos károsodása nélkül, s ne feledd, még mindig mi vagyunk a gyengébb és magányos fél.
Teleki (kitörve): A gyengébbik fél, ha nem megyünk együtt népünkkel! Ti itt vissza akarjátok hozni 48-at, s elfeleditek, hogy közben eltelt másfél évtized, s a világ nem állt meg. Akkor belebuktunk, hogy nem haladtunk a néppel, országunk valamennyi népével. Szerbbel, tóttal, oláhval együtt! Igen, valamennyivel együtt a közös ellenségek ellen, az osztrák ház ellen. S így a nép nem az osztrákokban, hanem bennünk, magyar urakban, nemességben látta ellenségét, s nem is igaztalanul. Most meg akarjátok ismételni, s azt kívánjátok tőlem, hogy ebben részt vegyek. Hát nem! Nem veszek részt, s én nem ülök le tárgyalni az uralkodóval. Egyszer voltam nála, akkor is zsandár cipelt elé. Még egyszer nem megyek. Ti tárgyaljatok, de nélkülem! Te is Kálmán! Én majd eltűnök innen, elmegyek, az orvos is azt akarja. Nektek taktika az, ami nekem hitvallásom. Ti kufárkodtok az elvekkel, mint a parisi tőzsdéző bankárok. Én nem. Én az életemet tettem fel erre, s ha elvész, velem együtt vész. Én szabadságot akarok, mindenbenvalót! Nem szabadság az, amely más népek elnyomásán épül, s nekem ez a szabadság nem kell! Cseh, tót, oláh, nekem egyforma ember a magyarral, s nem kívánok uralkodni felettük. Én velük együtt, értük és javukra akarok kormányozni, nem nélkülük és ellenükre. Ha jön új rémuralom, ám jöjjön, csak annál vadabb lesz a gyűlölet, s annál erősebb a visszaütés. Ha ti ezt elalkudjátok, a nép egész gyűlölete felétek fordul, s a történelem előtt rosszabbak lesztek, mint Ephialtes, aki eladta hazáját. Nem, Ferencnek van igaza, velem nem érdemes ebben tárgyalni, mert én sem játszom hamisan. Amit mondtam, hirdettem az a követelésem. A király eljátszotta itt jogait, s azokat vissza nem szerezheti többé. Én Batthyány, Csányi, Jeszenák, Perényi gyilkosával nem alkuszom, s vele egy országban nem élhetek. (magán kívül ordítva) Az ország mellettem tett hitvallást, én vezetem azon az úton, amelyet ígértem, s más útra nem térek. Ha belepusztulok, ám pusztuljak. Inkább ezerszer meghalok, minthogy árulójává legyek hitemnek, s népemnek. Igenis forradalmat akarok, harcot, kíméletlen harcot a császár ellen, s együtt valamennyi elnyomott népével. Becsületünk, hírünk ezt követeli. ez a hivatásunk itt, vagy nem érdemes magyarnak lenni.
Andrássy: Talán valóban ne folytassuk ma. Laci ingerült és beteg.
Tisza (feszengve): Lehet, úgyis későre jár.
Teleki (hirtelen lehiggadva, nagyon csendesen): Bocsássatok, fáradt vagyok. Majd Kálmánnal tárgyaltok. Én aligha leszek itt. Az orvos kívánja, hogy menjek el. Talán majd elmegyek. Kálmánnal majd szót értetek. Bocsássatok, igen, kissé fáradt vagyok, ingerült, ugye, ezt mondtad, lehet. (tétován) Majd legközelebb sikeresebb lesz a tárgyalás. Majd Kálmán. (felállnak, hogy induljanak) Isten veletek. (Deákhoz, melegen) Ég áldjon barátom, igen becsüllek téged. Kár hogy nem értünk egyet. Majd Kálmán, meg Andrássy megértik egymást. Öregek vagyunk, kivénültünk, nem jól tudjuk a taktikát. Ég áldjon.
Tisza (ajtóhoz kíséri Deákot, s Andrássyt, akik zavartan távoznak, kiszól): Péter! Gyújts világot! (visszafordulva Telekihez) Én még visszajövök, csak kikísérem vendégeinket.
Teleki: Csak kísérd, s aztán jer vissza, ha akarsz, (fáradtan homlokát simítja végig, majd hirtelen erős lendülettel lemondóan int a kezével) most már mindegy.
Tisza (visszatér): Nem zavarlak hosszasan. Inkább csak kérdezem, van-e még valami mondanivalód számomra, vagy megbeszélnivalónk holnapra.
Teleki: Holnapra? Nem, nincs.
Tisza (könnyeden): Attól tartok nem helyeselted magatartásomat ezen a megbeszélésen. De hát másképp nincs értelme velük tárgyalni. Viszont te azután alaposan rájuk ijesztettél. Szédelegve mentek el.
Teleki: Úgy? Hát tulajdonképpen mi is az, amit te valójában gondolsz? Ha ez, amit ma előadtál csak a tárgyalás biztosítására szólt. Én sohasem gondoltam, hogy te, aki bennünket itthon képviseltél és annyi kockázatot viseltél, másképpen is vélekedhetsz, mint mi valamennyien. Ez nem is került köztünk soha szóba, annyira elintézettnek tekintettem, hiszen hosszú évek óta közösen csináljuk dolgainkat.
TITKÁR: Persze erre nem is volt szükség. De hát más a levegőbe elgondolni dolgokat, s más megint valóságban intézni őket.
Teleki: Más? Hát vannak alapvető elveink, s azokból nem lehet alkudozni.
TITKÁR: Vannak alapvető tények, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ilyen tény az, hogy a császár erősebb nálunk, s mi csak nehezíthetjük útját, de megállítani nem tudjuk.
Teleki: Tehát okosabb szövetkezni vele, így képzeled?
Tisza (kicsit zavartan): Úgy képzelem, hogy ameddig erősebb, addig erre tekintettel kell lennünk. Nem kell fejjel a falnak menni.
Teleki: Szóval te Kálmán, lényegében komolyan gondoltad, amit ma elmondtál és ezúttal nem taktikáztál, ahogy te fejezted ki magad?
TITKÁR: Én úgy gondolom, hogy a császárból a lehető legtöbbet kell kiszorítani és oly kényelmetlenné tenni neki a megegyezést, amilyenné csak lehet.
Teleki: De végül is megegyezni vele és elfogadni királynak?
TITKÁR: Végső fokon egyelőre nem hiszem, hogy mást is tehetünk, amíg ilyen a nemzetközi helyzet, amilyen ma. Alig hiszem, hogy ezt Kossuth másképp ítélhetné meg.
Teleki: S nem gondolsz arra, hogy a nép erejére támaszkodjunk? Mert a nép erősebb a császárnál is, ezt te is tudod.
TITKÁR: Erősebb, ha együtt van, s egységesen vezetik. Nálunk nincs polgár, aki vezetni tudna, s így a nemességre hárul a feladat. A nemesség pedig még jobban tart a néptől, mint a francia polgárság. S alighanem igaza is van. A nép ereje olyan, mint a bűvészinas. Felidézni könnyű, de azután nehéz kordába kényszeríteni. Ez veszélyes játék, s minél tudatlanabb egy nép annál veszélyesebb. S minél többféle, annál jobban kell óvakodni tőle. Nálunk öt-hat nyelvű nép él. Ki tudná összefogni és együtt tartani érdekeiket, szenvedélyeiket? Nekünk soká és gondosan kell nevelnünk, soká és óvatosan kell élnünk, hogy a nemesség vezető szerepe megmaradjon mindaddig, amíg kialakul az egészséges és erős polgárság. Nem ezek a mai német és zsidó polgárok, hanem magyarok. A polgárrá létel mentette meg és tette naggyá az angol nemességet. A mi mostani helyzetünk sokat lehetővé tesz számunkra, s én bűnnek, sőt hibának tartanám, ha ezeket a lehetőségeket gyerekes ábrándokért kockára tennénk. Mi nem tudunk itt forradalmat csinálni, legfeljebb forradalmasdit játszhatunk, de nem tudjuk előre mi a belépti díj. S így oktalanság lenne kísérletezni vele.
Teleki: Mi hát szerinted a feladatunk? S miért nem szóltál minderről, mikor ellenkezőt hirdettünk? (élesen) Miért most állsz elő ezzel éppen te, akire mindenki közül legtöbb jogom volt számítani?
TITKÁR: Soha sem képzeltem másképp, s ezért helyeseltem, amit hirdettünk. Ma is újra ezt tenném. Csak érezzék Bécsben, hogy van ez a kártya is a kezünkben. Ez helyes eljárás volt, s mindvégig kitartanék mellette, mert ez az amitől az udvarnál félnek. Így lehet egyezségre jutni velük, visszakapni az egész országot, biztosítani a nemesség előnyös helyzetét, megőrizni a magyarság vezető szerepét.
Teleki: És segíteni a császárnak, hogy elnyomatásban tartsa többi népeit. Sőt igénybe venni arra, hogy nálunk is féken tartsa a nemzetiségeket, ugye?
TITKÁR: Semmi közünk ahhoz, ami Ausztriában történik. Intézzék ők maguk.
Teleki (egyre hevesebben): Úgy ahogy 48–49-ben történt? Egyenkint vetni alá magunkat. Könnyebbé tenni neki a győzelmet. Ezt láttam én már 48-ban, s ezt megtanulta már alaposan Kossuth maga is. Ne számíts rá, hogy ebben veled tart. Ő reálisabb, hajlamosabb a szenvedélymentes józanságra, mint magam, de elveihez hű, s azokból nem alkuszik. Ti mind, te is, meg Deák is, csak azért keresitek a császárral a megegyezést, hogy erősebbre foghassátok a rabláncot a népen. Hisz csak meg kell nézni, hogy élnek birtokaitokon az emberek. Rosszabb a soruk, mint a jobbágyság idején volt. Ehhez rám ne számíts, mert ehhez én sohasem adom segítségemet.
Tisza (igen komolyan): Attól tartok, így teljesen magadra maradsz. Alig hinném, hogy táborunk felfogása eltérne az enyémtől.
Teleki: Már számot vetettem vele. Magamra maradhatok, de áruló, hitszegő, talpnyaló nem leszek. Ti erre a szerepre akartok engem megnyerni, de ez nem sikerült még eddig senkinek, nektek sem fog. (töprengve, félig maga elé) Lehet, hogy magamra maradtam máris, sem párthíveim nincsenek velem, csak hangoskodnak, s szavaik vannak, de tenni nem mernek, s nem akarnak. És nincs velem a nép, mert fél tőletek, nem hisz nektek, s igaza van, ezerszer igaza van. Hiszen én sem hiszek nektek, más világban élünk. S én a ti világotokban nem akarok élni. Lehet, hogy az enyém ideje még nem érkezett el, de a tietek nem kell. Csináljátok nélkülem! Te majd taktikázol, a többiek segítenek a kórusukkal, de az én hangom századokon át is túl fogja kiabálni. Gazok vagytok, hazugok és önzők. Csak a magatok kedve, magatok uralma, gazdagsága hajt benneteket, nem ismertek sem hazát, sem nemzetet. Pokolra érett itt minden, s elrothad, amihez hozzányúltok. S engem akartok magatokkal rothasztani? Nem, barátom, engem nem nyel el ez a Moloch. Én megfekszem a gyomrát. Engem nem csábítanak vasútépítések és gazdagodás. Menjetek és árusítsátok ki apróra szeletelve az egész országot, de nem velem, s nem az én nevemmel. Menj, menj most, s hagyj magamra. Elég volt ebből, több mint elég.
Tisza (nyugodtan): Úgy vélem, nem vagy igazságos.
Teleki: Mindegy, úgyis te fogod majd intézni, én beteg vagyok, mondta az orvos, el kell utaznom pihenni. (izgatottan) Idenézz, itt van a végrendeletem is. Ki tudja, mikor kerül a sor, hogy használni kell, itt mindent megtalálsz az asztalomon és a fiókokban, nem kell majd tőlem semmit kérdezni. érted? És Lina is tud itt mindent, ismeri, menj most, hagyj magamra.
Tisza (erőltetett nyugalommal): Erre, azt hiszem, nincs szükség.