A
kuratóriuma
1997-ben az Európai Nyelvek Alapítvány pályázatát érdemesnek tartotta arra, hogy ingyenes internet hozzáférést biztosítson alapítványunk számára.
Pályázatunk az a célt tűzte ki, hogy eddigi közhasznú tevékenységünket és a támogatottakkal való információ cserét és kapcsolattartást az internet, mint elektronikus média segítségével valósítsuk meg.
A Soros Alapítvány segítsége nélkül nem tudtuk volna elképzeléseinket megvalósítani.
Köszönjük.
Az Európai Nyelvek Alapítvány céljai között szerepel:
* diákok magasszinvonalú nyelvoktatásának támogatása,
* az idegennyelvek oktatásának tartalmi és strukturális fejlesztése,
* a képzést szolgáló korszerű módszerek és új oktatási eljárások kidolgozása,
* a diákok és az alapítvány, valamint a diákok egymás közötti kommunikációjának megkönnyítésével
hozzájárulni a "nyitott társadalom" kialakulásához.
Az Alapítvány közhasznú tevékenysége nem profit-orientált, a fenti célok megvalósításának szervezését és a diákok tanulmányainak, valamint a középiskolák alapítványainak anyagi támogatását végzi.
Az Alapítvány az utóbbi években közel kétezerötszáz diákot fogadott.
Az Alapítvánnyal nagyszámú középiskola rendszeresen együttműködik.
Ezen iskolák többsége a Soros Alapítvány Közoktatásfejlesztési Programjában is résztvesz, ezáltal az Internet-hozzáférésük biztosítottá vált ahhoz is, hogy az Alapítványunk által meghonosított új oktatási módszereket és eljárásokat az internet útján kreatívan és interaktívan alkalmazhassák.