Tizenkilenc bűnbak
Szerző: Farkas Henrik, a Hadkötelezettséget Ellenzők Ligájának ügyvezetője
Szenzációs fogásról számolt be a sajtó: elégedettségtől sugárzó kemény kötésű hadkiegészítősök töltötték be a TV-képernyőket, tájékoztatva a nézőket a hősi tett részleteiről: sikerült lebuktatni 19 sorkötelest, akik csalárd módon hamis orvosi bizonyítvánnyal akartak kibújni személyes honvédelmi kötelezettségük teljesítése alól.
Bizony, nem volt könnyű a feladat. Cirka százezerből kellett kiválasztani a 19 alkalmas álalkalmatlant. Nem tudom, mik voltak a kiválasztási szabályok, állítólag az orvosi bizonyítvány hossza volt a döntő faktor.
Az sem lehet a véletlen műve, hogy éppen most sikerült elcsípni a 19 ifjú csalót. Miniszterelnökünk alig egy hónapja adta ki a jelszót: minden fiatalnak “alaki és lelki” kiképzést, felkészítést kell kapnia! E beszéd előrevetítette, hogy zord szelek fognak fújni az alkalmatlankodók és húzódozók felé. Svejk, a derék katona, ilyen beszéd után már a Váci utcán masírozna tolókocsijával. Csak azt nem tudom, hogy mit kiabálna közben, mert a “Fel Belgrádra!” csatakiáltás most éppen nem időszerű.
Miniszterelnökünk beszédét hallgatni nemcsak a ma szimulánsainak, de a más generációhoz tartozó honvédelmi miniszternek is kényelmetlen lehetett. Eddig is érezte, hogy a miniszterelnök másképpen néz rá, mint a többi miniszterre, de arra gondolhatott, hogy ez azért van, mert pártja és annak elnöke kiesett a pikszisből. Most megtudta: van fontosabb oka is a másfajta nézésnek. A miniszterelnök maga mondta ki az igazán fontos okot: “Azokra kicsit másképp tekint az ember, akik nem tettek katonai esküt." Márpedig minisztersége kezdetén Szabó János nem eléggé előrelátó módon maga dicsekedett azzal, hogy nem volt katona. Igaz, akkor még emlékezett a katonai szakértők duruzsolására: a NATO a profi hadsereget szereti.
Lányi Zsolt, a Kisgazdapártból kifüggetlenedett honatya viszont büszkén húzhatta ki magát a beszéd alatt, hiszen ő még anno 3 évig volt a Magyar Néphadsereg sportos katonája, ott tanulhatta ki a hazafiság és a honvédelem csínját-bínját. Akkori bajtársaira ma is szeretettel emlékszik vissza. Független képviselőként a parlament feltűnően jóindulatú kegyessége folytán eleddig meg tudta őrizni a honvédelmi bizottság elnöki székét, vagy ahogy Torgyán doktor találóan mondta: Kossuth Lajos székét.
Meg kell hagyni: Lányi képviselő nem keveset tett le a honvédelem asztalára. Bátran vállalta a konfliktusokat. Minden teketória nélkül lehazaárulózta a pacifista civil aktivistákat, és nem habozott baljós, akár fenyegetésként is értelmezhető dorgáló-megintő hangot használni a reform-katonákkal szemben. Távol állt tőle, hogy hasra essen a katonai szakmai érvek előtt. És a szuronyok dicséretével értésére adta az egész világnak: a mi haderőnk ütőereje felülmúlja a modernebb felszerelésű, ám a magyar kisgazda szellemiséget nélkülözni kénytelen más nemzetekéit.
A Kossuth székében ülő kisgazda szellemiségű honatya szónoki munkásságának legmesszebbre mutató része a honvédelem “nemzetfilozófiai” megközelítése volt. Tavaly júniusban a parlament arról a kétszázezer aláírással is megtámogatott népi kezdeményezésről vitázott, amely szerint 2002-ig át kellene térni az önkéntes haderőre. Elhangoztak mindenféle szakmai és szakmainak álcázott érvek; hogy mennyi pénz kell, mennyi idő kell, hogyan is van ez a világban, milyen a modern hadsereg, és a többi, és a többi. Ekkor Lányi képviselő előhúzta az aduászt: "a sorkötelezettség nemzetfilozófiai kérdés"! " Ha jól értem, ez azt akarta jelenteni, hogy a honvédelem nem katonai-szakmai kérdés, sokkal mélyebben gyökerezik annál. Következményei szerteágazóak és átfogóak: most és mindörökké mindenki vonuljon be a seregbe, hiszen a nemzetfilozófia ezer években számol, nem egy múló divat, nem függ a biztonságpolitikai tényezőktől, a haditechnikától, a gazdasági feltételektől, a közvélemény szeszélyétől, a sorköteles fiatalok hozzáállásától.
A nemzetfilozófia, mint minden szent ügy, áldozatokkal is jár. Most éppen 19 bűnbakot készülnek feláldozni. Beindult a gépezet: a sajtó érthető szenzációéhséggel vetette rá magát a problémára, érzékeltetve: milyen jó rend is lesz itt, ha ők tizenkilencen börtönbe vonulnak. A másik oldal meghallgatása - tisztelet a kevés kivételnek - szokás szerint elmaradt. A politikai- és a médiaelithez tartozó honfitársaim vagy alusznak, vagy nem hallják, vagy talán hallani nem is akarják a lelkiismeret hangját: a 19 gyanúsított nem deviáns, megátalkodott kártevő, nem a nép ellensége, hanem a mi családtagjaink ők, mindannyiunké. Az 1999-es adatok szerint a sorozásra behívott budapesti fiatalok 95%-a sikeresen elkerülte, hogy a Magyar Honvédség katonája legyen. És az az 5% is valószínűleg szívesen elkerülte volna, ha tehette volna.
A törvényi tényállás: a katonai szolgálat alóli kibújás bűncselekménye.
Mégsem tételezem fel, hogy a fiúkat öncélúan börtönbe akarná bárki is csukatni.
A sorozás-szigorítási kampány nyilvánvalóan az a célja hogy mindenki féljen,
kussoljon, lapítson. Hiszen minden családban van valami eltitkolni való.
Féljenek az orvosok is, tartsanak mértéket: bizonyítványt csak rokonoknak
és ismerősöknek, de semmiképpen sem pénzért! Mindezt azért, hogy mesterségesen
életben lehessen tartani a hadkötelezettséget, ezt a haldokló aggastyánt,
amely százharminchárom éves élete során temérdek bajt, vért, könnyet, hősi
emlékművet és változó országhatárt látott és okozott. És mindig kerülnek
csalárd dokik, akik készek igazolni: a hadkötelezettség életképes, gyógyítható.
Tarthatatlan állapot, ha pénzért lehet kapni orvosi igazolásokat. Baj,
ha igazságtalanság, káosz van, baj, ha a polgárok a törvényeket nem betartják,
hanem megszegik. Ha azonban a 19 fiatal mögött látjuk a hasonló gondolkodású
társak végeláthatatlan tömegét, valamint a fejlett világban uralkodó tendenciákat,
a józan szakmai érveket, akkor nem kerülhető meg a következtetés: a hiba
a rendszerben van. A sorozás rendszere évtizedek óta a korrupció melegágya,
és a helyzet egyre csak romlik.
Hogyan állítható meg a sorozási korrupció, az erkölcsi züllés? Hogyan állítható helyre a törvény és a rend? Van egy pofonegyszerű megoldás.
Az, amit George Robertson, NATO-főtitkár javasolt: ideje lenne elfeledni
a sorozást.