Negyven- plusz tízévi hallgatás után terítékre került a magyar haderő
helyzete. A közvélemény kitüntető figyelméhez (sajnos) kellett egy halálos
kór, így aztán soha nem látott reflektorfénybe került a honvédség. A Honvédelmi
Minisztérium médiafelelősei az utóbbi tíz évben sikeresen kezükben tartották
a sajtót, igazából csak a jó vagy a feljavított hírek jutottak ki. Keleti
György miniszter idején a Magyar Honvéd szaklap kreatív újságírói a rossz
hírekkel is próbálkoztak, válaszul leváltották a főszerkesztőt és a kreativitást.
Ma már a média "vigyázó szeme" követi a honvédséget. A képlet egyszerű:
a sajtó egy része, ha ért a témához, ha nem, pfújol az SZDSZ-re, és a kötelező
sorkatonai szolgálat ellenzőire. A másik rész hangja kedvezőbb a sorkatonai
szolgálat ellenzői számára, de ők sem mindig képesek az objektív szakmai,
társadalom-szociológiai szempontok figyelembevételére.
Már unalomig ismerjük a pártok témafelelőseinek érveit, de ki ismeri
például Molnár Ferenc őrnagy katonaszociológust, a sorkatonai szolgálat
körülményeinek kiváló kutatóját? Több kutatót (tőlük elnézést kérve) nem
említek meg, hiszen teljesen mindegy, hogy melyiket nem olvassák az illetékesek.
Egyszóval az ügy túl lett pártpolitizálva, ami csak meszszebb vitt a megoldástól,
márpedig a honvédelem pártok felett álló nemzeti ügy. Magam az önkéntes
haderő híve vagyok, de tisztelem és meghallgatom a másik fél álláspontját.
Így tettem a lapban megjelent Király Béla-interjúval, Ugró Miklós és Kiss
Álmos Péter írásaival vagy legutóbb Póda Jenő nyilatkozataival. A Király
Bélával készült interjúban (A XX. század szolgáló katonája - január 22.)
az újságíró rákérdezett a zsoldos hadseregre, amely szó aztán uralta a
beszélgetés második felét. Ezzel aztán nemcsak az olvasót, de a nemzet
nagy és tiszteletre méltó öregjét is megtévesztette, aki átvette ezt a
terminológiát, és akaratlanul "besorozódott" az egyik szekértáborba. Nézzük,
mit ír a Hadtudományi Lexikon (1995) a zsoldos hadseregről:
"1. Fizetségért katonai szolgálatot vállaló, többségében külföldiekből
álló kötelék pejoratív ízű megnevezése.
2. A sajtóban esetenként alkalmazott téves elnevezés a nemzeti jellegű,
reguláris, önkéntes haderőre."
Mobil haderő
Egyszóval a zsoldosok a mai értelemben fegyveres bűnözők. A genfi egyezmények
sem ismerik el őket kombattansnak (harcos), a fegyveres küzdelem humanitárius
előírásai nem vonatkoznak rájuk. Hazánkban senki nem akar zsoldos hadsereget,
akar viszont olyat, amely bírja az emberek bizalmát, nem a társadalom problémáit
növeli, hanem biztonságérzetét fokozza. Nem taszítja, vonzza a fiatalok
egy részét, kit hivatásos vagy szerződéses katonának, kit a (jelenleg nem
létező) területvédelmi alakulatok önkéntesének. Kis ország vagyunk, ha
a fiatalok nem mennek oda, ahol a hadsereg van, a hadseregnek kell oda
menni, ahol a fiatalok vannak.
Király Béla szerint az SZDSZ népszavazással akarja rákényszeríteni
az országra az önkéntes hadsereget. Abszurdum, a népszavazást azért találták
ki, hogy a nép kényszerítse akaratát a hatalomra. Másrészt ez messze nem
csak az SZDSZ ügye, sok társadalmi szervezet, négy parlamenti párt biztos
szavazóinak több mint fele, és a közvélemény 65-70 százaléka akarja ugyanezt.
Akik legalább anynyira szeretik a hazájukat, mint Király Béla vagy Stefka
István, ezen az alapon ne osszon bennünket senki jó és rossz magyarokra.
Az interjúval ellentétben éppen a demokrácia és a piacgazdaság fejlődése
miatt változtak meg a sorkatonai szolgálat teljesítésének körülményei.
A fiatalok számára ez ma veszteséggel jár, a haza viszont nem nyer jó katonát.
Valamikor két-három év után is visszavárták a fiatalt a munkahelyére, sőt
távollétében emelték a fizetését. Ennek és sok minden másnak vége. A katonai
szolgálatnak a férfiúi léthez hozzáadott értéke mára megszűnt, éppen a
sorkatonák miatt polgáriasodott el a honvédség oly mértékben, hogy alapfeladatának
ellátása is veszélybe került. Mára bebizonyosodott, hogy "a hazafias és
jól képzett polgárság katonai szolgálat nélkül is képes virágozni" (Eliot
Cohent). Ugyanakkor az is tisztán látható, hogy az önkéntesekből álló haderőben
a jó fizetettség ellenére nincs jele az "elzsoldo-sodásnak", a hazához
való hűség, az elkötelezettség mint alapérték továbbra is megmarad, és
motiváló erőként hat (kiemelés Molnár Ferenc A sorállomány és a haderő
című értekezéséből). Pinochettel és más diktátorokkal kár példálózni, önkéntes,
professzionális haderő még sohasem veszélyeztette a demokráciát, a katonai
diktatúrák seregei sorozottak.
Örülök annak, hogy Király Béla feladatot kapott Orbán Viktortól, a
tapasztalt emberek bevonása eredményt hozhat. Viszont aggaszt a professzor
úr pártos magatartása. Szerintem neki a két álláspont között, középen kellett
volna elhelyezkednie, és objektív, minden oldalról körüljárt számvetés
után segítenie a kormányt és a miniszterelnököt. Neki kellett volna a pártok
kezeiből kivenni a sarat, nem pedig növelni a kupacot. Javaslom, ennek
az ügynek is fusson neki még egyszer. Próbáljon létrehozni egy intézményesített
nemzeti kerekasztalt a kérdésről.
Méltatlan helyzet
Ugró Miklós szerint az önkéntes hadsereg mellett egyetlen érv szól, miszerint a fiatalok nem szeretnek katonának menni. Szerintem egy demokráciában, a XXI. században ez éppen elég ok, de hogy megnyugtassam, a kérdésnek mázsányi irodalma és empirikus szakanyaga van. Ugró most úgy állt a témához, mint Sztálin a kibernetikához. Adót is kötelező fizetni, mondja ő, igen, de az adófizetésnek nincs alternatívája, a magyar sorozott haderőnek pedig van.
Nála is céltábla az SZDSZ. A pontosság kedvéért: a sorkatonai szolgálat
megszüntetését először a Fidesz vette programjába második kongresszusán
(1989), szerintem más elemeivel együtt a mai napig ez a legjobb pártprogram
ebben a témában, sok katona örült volna, ha megvalósul. Akik viszont nem
örültek volna neki, tíz év alatt csináltak mintegy 5-6 haderőreformot,
amelynek "ered-ményeire" a stratégiai felülvizsgálat vetett fényt (a Fidesz
'89-es programjával egyetértő szakírók már sokkal hamarabb). Mutatnék még
egy céltáblát Ugró Miklósnak. Úgy hívják: Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája.
A liga az a szervezet, amely megalakulása (1993) óta mint pártsemleges
szervezet küzd a kötelező szolgálat megszüntetéséért.
A kormányzat nincs irigylésre méltó helyzetben, a sikertelen haderőreformok
egy csődtömeget hagytak maguk után. Ráadásul az egyébként törekvő honvédelmi
kormányzat és a honvédelmi szférán belül lévő progresszívebb körök éppen
a sorkötelezettség okán nincsenek "beszélő vi-szonyban". Az általam hazafiassága
miatt nagyra tartott Lányi Zsolt például nem szakmai, műveltségi és fizikai
képességei szerint osztályozza a tisztikart, hanem a sorkatonai szolgálat
támogatottsága vagy elutasítása elvén.
Kiss Álmos Péter írása (Az általános hadkötelezettség és a pacifisták
- január 20.) élményszámba menő szakmai értekezés, a lehető legkevesebb
hibával. Állítása szerint a hadkötelezettség ellenzői minimális katonai
ismeretekkel sem rendelkeznek. Azokat a magyar tiszteket, akik tudásuk,
szellemi és fizikai képességeik legjavát adva, sok kellemetlenséget is
felvállalva küzdenek egy teljesítményorientált, a nemzet elismerésére méltó
haderő létrehozásáért, nem kellett volna ennyire megbántani. Írása nem
tisztázza a hivatásos és az önkéntes haderő közötti különbséget, vagyis
hogy minden hivatásos önkéntes, de nem minden önkéntes hivatásos. A kötelező
szolgálatot ellenző szakmai körök nem tisztán hivatásos haderőről beszélnek.
Többféle felfogásban ugyan, de azt kiegészítették félreguláris (tartalékképző)
és területvédelmi erőkkel, önkéntes és érdekeltségi alapon. A magyarok
szeretik annyira a hazájukat, hogy jó szervezettség és élvezetes kiképzés
esetén polgári foglalkozásuk mellett ellássanak ilyen feladatokat. Király
Béla vagy Kiss Álmos Péter szakmai tapasztalatát ilyen és hasonló rendszerek
kialakítására lenne a leghasznosabb igénybe venni. Póda Jenő biztonságpolitikai
főtanácsadó is azt állította, hogy hazánkban nincs kényszersorozás, mivel
a fiatalok választhatnak polgári szolgálatot vagy fegyver nélküli szolgálatot.
Ebben a kérdésben téved. Az úgynevezett alternatív szolgálati formákat
nem választani lehet, hanem kérvényezni kell, amit közigazgatási procedúra
követ.
Pártsemlegesen
Azt, hogy valóban választani lehessen, és a polgári szolgálat ideje
megegyezzen a sorkatonaival, még senki nem merte eldönteni. Az Alba Kör
nevű civil szervezet évekig ezért küzdött, eredménytelenül. Téves az a
beállítás, hogy aki konzervatív jobboldalon vagy a centrumban áll, az a
kötelező katonai szolgálat híve, aki baloldali vagy liberális, az önkéntességet
akar. Mindkét oldal politikusai, közszereplői, azok le- és felmenői nagy
számban úszták meg a katonaságot ahhoz, hogy ne legyen mit egymás szemére
vetni.
A nemzetközi összehasonlításokkal is óvatosan kell bánnunk. Ahol a
Lajtán túl még van kötelező szolgálat, nem züllesztették felülről ezt az
intézményt. Ott katonának érezheti magát a sorozott, nem laktanyafenntartó
segédmunkásnak. A kötelező szolgálat híveinek volt tíz évük a pozitív változtatásra,
kudarcot vallottak, az ő vonatuk elment.
A szerző a Hadkötelezettséget Ellenzők Ligájának az ügyvezetője