TARTALOM

Bevezetés

Előzetes módszertani megjegyzések
I. A válaszadó személyek szocio-demográfiai jellemzői
II. A fiatal képzőművészek egzisztenciális helyzete
III. A fiatal, pályájukat most kezdő képzőművészek
nyilvánossághoz jutása
IV. Alkotások létrehozásának körülményei,
az alkotó munka egzisztenciális feltételei
V. Szubjektív viszonyulás a képzõmûvészethez
VI. Mûvészi sikeresség
VII. A hazai képzõmûvészet egyes elemeinek, társadalmi szerepének megítélése

A kérdőív

A kutatás a Personal Press Projekt kezdeményezésére, annak keretén belül a Műcsarnok és a C3 által rendezett Perspektíva című kiállítás részeként valósulhatott meg. A kutatás szakmai irányítását a Jeltárs Jelenkor Társadalomkutató Műhely végezte.

A vizsgálat módszere:
önkitöltős, standard kérdőíves felmérés, amelynek során a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesülete 269 tagjához juttattuk el kérdőíveinket, az egyesület címlistája alapján. A visszaérkezett kérdőívek száma: 55.

A vizsgálat időpontja:
1999. június-augusztus.

Kutatásunk eredményeit több alkalommal összevetettük a Magyar Gallup Intézet által 1994-ben végzett, személyes lekérdezésen alapuló empirikus vizsgálat eredményeivel, amelynek során a kérdezőbiztosok 98 egyesületi tagot kerestek fel kérdőíveikkel.

Budapest, 1999. augusztus 25.

Bakos Gábor                                                 Fábri István
PPP projektfelelős                                             szociológus

Elõzetes módszertani megjegyzések

Kutatásunk során abból a feltevésbõl indultunk ki, hogy a Fiatal Képzõmûvészek Stúdiója Egyesület tagsága, mint a legátfogóbb olyan hazai szervezet, amely a fiatal, pályájukat most, vagy mostanában kezdő képzőmûvészeket tömöríti, összességében jól lefedi a vizsgálni kívánt réteget. A szférában tevékenykedõ szakemberek vélekedése szerint az Egyesület tagságán kívül nincs ma Magyarországon jelentõsebb számban olyan fiatal mûvész, aki folyamatosan képzõmûvészeti alkotásokat hozna létre, és azokat bemutatná a nagyobb nyilvánosság elõtt. Ennek ismeretében tehát alapvetõen az Egyesület 269 fõs magyarországi tagságát tekintettük a vizsgálandó populációnak.

A visszaérkezett kérdõívek száma (55 db) így a tagok több mint a 20%-ának véleményét tükrözi, ami már elfogadható aránynak tûnik. A válaszadók lakóhely, nem és kor szerint is hasonló arányban találhatók a mintában, mint az az egész tagságra jellemzõ. Ennek ellenére az abszolút értelemben vett kis mintanagyság (esetszám) miatt már az alapmegoszlásokat (az egyes kérdésekre adott válaszok megoszlását) is több esetben óvatosan kell kezelnünk. Ezen túlmenõen ilyen mintanagyság mellett gyakorlatilag el kellett tekintenünk attól, hogy a különbözõ változók közötti korrelációkat vizsgáljuk, és csak olykor tettünk említést különbözõ kérdésekre adott válaszok közötti szignifikáns statisztikai kapcsolatról.

A kérdõíves adatfelvétel során alkalmazott önkitöltõs módszer kapcsán is kell néhány megjegyzést tennünk. A kérdõív összeállításakor arra törekedtünk, hogy a vizsgált problémakörök olykor elég nagyfokú bonyolultsága ellenére a válaszadók számára egyértelmûen értelmezhetõek legyenek a kérdések. A kitöltött kérdõívek alapján elmondhatjuk, hogy alapvetõen sikerült elérnünk ezt a célunkat, és a fiatal képzõmûvészek részérõl csak ritkán találkoztunk a kérdések megfogalmazására vonatkozó kritikus megjegyzéssel. Ezenkívül a válaszok általában egyértelmû értelmezhetõsége és a legtöbb kérdés kapcsán tapasztalt rendkívül kisszámú válaszhiány is a kérdõív módszertanilag sikerült voltáról tanúskodik.

Az önkitöltõs kérdõívek néhány olyan sajátosságára is fel kell hívnunk a figyelmet, amelyet a vizsgálat eredményeinek értelmezésekor érdemes figyelembe vennünk. A teljes anonimitás növeli a válaszadók bizalmát, így a "kényesebb" kérdésekre is könnyebben válaszolnak. Ezenkívül mivel tetszõleges idõt fordíthatott mindenki a kérdõívek kitöltésére, a hagyományos, személyes lekérdezésekhez képest valószínûleg jóval kisebb a nem eléggé átgondolt válaszok aránya, illetve az interjú szituációból adódó zavaró tényezõk is eltûnnek. Negatív oldala viszont az önkitöltõs kérdõívnek, hogy – mint ahogy fentebb is utaltunk rá – általában az empirikus vizsgálatokhoz mérten is jóval inkább leegyszerûsített kérdéseket kellett megfogalmaznunk. Ezzel összefüggésben egyes, szükségszerûen nehezebben értelmezhetõ kérdések esetében nem volt mód a szóbeli kiegészítésre, részletes kérdezõi instrukcióra, s ezzel a kérdés egyértelmûvé tételére, vagy éppen a hibás (nem értelmezhetõ) válaszok korrigálására (pl. volt olyan kérdezett, aki több válaszlehetőséget is megjelölt olyan kérdésnél, ahol csak egyet szabadott volna ki választani).

Végül nem szabad eltekintenünk attól a ténytõl, hogy – a kérdezettek számára is tudottan – a kérdõívek postázása egy olyan szervezet közremûködésével történt, amelynek a kérdezettek tagjai, s amelytõl különbözõ szakmai lehetõségeket és egyéb egzisztenciális juttatásokat kapnak. Az anonimitás elvben biztosított, ám elképzelhetõ, hogy egyes válaszokat befolyásolhatott az a körülmény, hogy a kutatásban az ő egyesületük is közremûködik.

I. A válaszadó személyek szocio-demográfiai jellemzõi

A kérdõívet kitöltõk között többségben vannak a férfiak, azonban a nõk magas aránya mutatja, hogy a kortárs képzõmûvészet jelentõs mértékben táplálkozik a gyengébb nem mûvészi ambícióiból. A nők nagyobb arányú megjelenése a különböző művészeti ágakban általában Magyarországon is csak az utóbbi évtizedekben tapasztalt jelenség. A válaszadók nemek közötti aránya nagyjából megfelel az Egyesület tagságán belül jellemző nemek közötti aránynak.

Az Egyesület elvben a 35 évesnél fiatalabb korosztályra koncentrál, így elsőre meglepőnek tűnhet, hogy a válaszadók több mint egynegyede 35 évesnél idősebb, s öten már negyven évesek is elmúltak. (A legfiatalabb válaszadó egyébként 23, a legidõsebb pedig 48 éves volt.) Tudni kell azonban azt, hogy a 35. év betöltése után tiszteletbeli taggá is lehet válni, s igen sokan ilyen formában kapcsolódnak az Egyesülethez.

Vizsgálatunkból is egyértelmûnek tûnik, hogy a kortárs képzõmûvészet kifejezetten nagyvárosi "jelenség" - s azon belül is elsõsorban fõvárosi. Az Egyesület egész tagságához hasonlóan a válaszadók között is feltûnõen nagy a fõvárosiak aránya, községben pedig mindössze egy személy lakik.

A legkülönbözõbb mûvészeti ágak esetében elterjedt vélekedés, hogy nem a különbözõ iskolákban, felsõoktatási intézményekben válik valaki valódi mûvésszé. Ennek ellenére a kérdõívünkre válaszolók körében elenyészõ azoknak a száma, akik nem végezték el valamelyik hazai mûvészképzõ fõiskolát. (Magyar Képzõmûvészeti Fõiskola, Magyar Iparmûvészeti Fõiskola, JPTE Mûvészettudományi Intézet). Kérdõíves felmérés során ritkán lehet azt tapasztalni, hogy az iskolai végzettségre vonatkozó válaszadást megtagadják a kérdezettek, jelen vizsgálatunk alkalmával azonban magasnak mondható ez az arány (12,7%). Hogy a válaszhiányon belül elsõsorban válaszmegtagadásról van szó, azt az is alátámasztja, hogy ugyanezek a kérdezettek a többi kérdésre általában megfelelõ részletességgel és precízen válaszoltak. Feltételezzük, hogy itt nagyobb arányban lehetnek azok, akik nem jártak mûvészeti fõiskolára.

* Ha a táblázatban nem szerepel minden válaszadó (55 fõ) véleménye, akkor ennek a következõ okai lehetnek:
- valaki nem válaszolt a kérdésre (válaszmegtagadás, figyelmetlenség okán vagy azért, mert nem tudott válaszolni)
- nem értelmezhetõ választ adott a kérdezett (pl. valójában nem a kérdésre válaszolt, félreértette azt vagy több válaszlehetõséget jelölt meg ott, ahol csak egyet lehetett volna)
- értelemszerûen nem kellett válaszolni az adott kérdésre (pl. ha valaki azt válaszolta, hogy nem volt még önálló kiállítása, akkor nem kell kitöltenie a legutolsó önálló kiállítás költségeire vonatkozó részt)

II. A fiatal képzõmûvészek egzisztenciális helyzete

Vizsgálatunk alkalmával csak néhány fõbb összetevõjét vizsgáltuk a kérdezettek egzisztenciális helyzetének, családi körülményeinek, ám így is viszonylag jól kirajzolódnak a különbözõ társadalmi rétegekhez tartozó csoportok.

Az volt a hipotézisünk, hogy a fiatal mûvészek körében még kevésbé lesz jellemzõ az a tradicionális családmodell, amely a huszadik század végén egyre inkább kezdi elveszíteni meghatározó szerepét Európában. Az eredmények azonban csak részben igazolták ezeket a várakozásainkat.

Ha a kérdezettek családi állapotára tekintünk, akkor láthatjuk, hogy a fiatal képzõmûvészek közel egyharmada házasságban él. Ha ehhez hozzávesszük azokat az elváltakat is, akik most nem élnek házasságban, akkor elmondhatjuk, hogy közel kétötödük (38,9%) már "kipróbálta" a házasság intézményét. A kérdezettek fiatal korát (az élettársi kapcsolat még nem feltétlenül jelent alternatív együttélési formát a házasság mellett, hiszen éppen azt "elõkészítõ" jellege is lehet), illetve iskolai végzettségét (a felsõfokú végzettséggel rendelkezõk eleve késõbb házasodnak) is figyelembe véve nem mondhatjuk azt egyértelmûen, hogy a házasság, mint együttélési forma népszerûtlen lenne ebben a rétegben.

A gyermekvállalási hajlandóság tekintetében az alacsony életkor miatt még nehezebb errõl a rétegrõl egyértelmû kijelentéseket tenni, azonban az már árulkodó jel lehet, hogy egyetlen egy olyan válaszadó sem akadt, akinek kettõnél több gyermeke lenne.

A képzõmûvészek anyagi helyzetét elsõsorban a háztartás egy fõre jutó jövedelmével próbáltuk mérni, jóllehet tudjuk, hogy több más tényezõ is befolyással lehet az életszínvonalra (ezek közül néhányat érinteni is fogunk).

Az egy fõre jutó jövedelmek átlagértékei nem különböznek lényesen attól az értéktől, amit egy olyan országos reprezentatív adatfelvétel során kaphatnánk, amely a magyar háztartások jövedelmi viszonyait vizsgálná (természetesen itt bevallott jövedelmekről van szó, tehát a valóságban feltehetõleg valamivel magasabb értékekkel kell számolnunk). A fiatal képzõmûvészek háztartásának többségére ötvenezer forint körüli nettó átlagjövedelem jellemzõ. Létezik ugyanakkor egy csoport, amelyik rendkívül szerény körülmények között él (10,0%), illetve egy hasonló nagyságú csoport, amely viszonylag magas jövedelemmel rendelkezik. A legalacsonyabb bevallott átlagjövedelem 10 000 Ft volt, míg a legmagasabb 380 000 Ft. Érdekesség, hogy mindössze öt válaszadó nem közölt háztartásának jövedelmével kapcsolatos adatokat – vagyis kevesebben, mint az iskolai végzettségüket eltitkolók.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy mekkora lenne az a jövedelem, amit a kérdezettek szükségesnek tartanának ahhoz, hogy megfelelõ körülmények között tudjanak élni. Nem volt meglepõ, hogy a tényleges jövedelmekhez képest az itt közölt értékek több mint két és félszer magasabbak voltak. Nem mondhatjuk azonban azt, hogy túl magas lenne a fiatal képzõmûvészek igénye, hiszen több mint egyharmaduk százezer forint alatti jövedelemmel is beérné. Itt a legalacsonyabb összeg 30 000 Ft volt.

Külön rákérdeztünk arra, hogy a képzõmûvészek saját jövedelmük hány százalékát fedezték mûveik értékesítésébõl. Az átlagos érték rendkívül alacsonynak tûnik (6,75%), és igen elgondolkodtató az is, hogy a válaszadók több mint a felének semmilyen ilyen jellegû bevétele nem volt az elmúlt fél évben. Az öt évvel ezelőtti felmérés alkalmával is igen alacsony, bár a jelenleginél valamivel magasabb (14%) aránnyal találkoztunk az alkotások értékesítése kapcsán, illetve 10%-kal kisebb volt azoknak az aránya is, akik ilyen formában semmilyen bevételre nem tudtak szert tenni. Az eltérések azonban nem olyan nagyok, hogy szükségszerűen tendenciát kellene feltételeznünk az adatsorok mögött – elképzelhető, hogy az a két mintavételi eljárás különbözőségeiből adódik.

A mennyiségi mutatókon kívül azt is vizsgáltuk, hogy a kérdezettek mennyire elégedettek saját egzisztenciális helyzetükkel, illetve hogy saját életkörülményeik tekintetében várnak-e valamilyen változást a jövõben. A bevallott viszonylag szerény jövedelmek, illetve az ország lakosságát jellemzõ közhangulat ismeretében meglepõnek tûnhet, hogy a fiatal képzõmûvészek közel egyharmada elégedett egzisztenciális helyzetével. Ezenkívül több mint a felük kifejezetten optimista, hiszen úgy véli, hogy 10 év múlva javulni fognak az egyéni életkörülményei. Az elégedettséget sem az életkor, sem pedig a jövedelmi helyzet nem befolyásolta, és az egyes mûvészeti ágak (festészet, szobrászat, grafika, stb.) képviselõi között sem találtunk lényeges különbségeket az elégedettségi mutató vonatkozásában.

N=55 **

** Az "N" az értékelhetõ válaszok számát jelöli.

N=51

(Megjegyzés: a "sokkal rosszabb" válaszlehetõséget senki sem említette.)
A kérdõív megfelelõ oldala

III. A FIATAL, PÁLYÁJUKAT MOST KEZDŐ KÉPZŐMÛVÉSZEK NYILVÁNOSSÁGHOZ JUTÁSA

Mielõtt az Egyesület tagjainak kiállítási "mutatóira" vonatkozó eredményeket elemeznénk, nézzük meg, hogy mely képzõmûvészeti ágak képviselõi kerültek be mintánkba.

Úgy véljük, rendkívül fontos eredménye kutatásunknak, hogy kimutathatjuk: a fiatal képzõmûvészek nagy többsége egyidejûleg a képzõmûvészet több területén hoz létre alkotásokat, illetve tevékenységét különbözõ mûvészeti ágakhoz sorolja. Sõt! Mint az alábbi táblázatból látható, a válaszadók negyven százaléka három vagy annál több területen tevékenykedik. Itt azonban nincs információnk arról, hogy vizsgálatunk ezen adatsora mögött valójában mi húzódik meg: a tényleges sokoldalúság vagy az egyes képzõmûvészeti ágak egyre kevésbé egyértelmû elhatárolódása egymástól? Ha az itt kapott adatokat az öt évvel ezelőtti felmérés eredményeivel hasonlítjuk össze, akkor feltűnő különbség, hogy kevesebb mint a felére csökkent azoknak az aránya, akik tevékenységüket csak egy művészeti ágba sorolják be (1994-ben a kérdezettek 56%- tartozott ebbe a körbe). Ez már olyan mértékű eltérés, amit nem lehet pusztán a mintavételi hibával, vagy az eltérő adatfelvételi módszerrel (személyesen lekérdezett, illetve önkitöltős kérdőív) magyarázni.

A festészet nyilvánvaló dominanciája mellett érdemes még felhívni a figyelmet az intermédia képviselõinek igen magas arányára.

Minden mûvész számára különös jelentõséggel bírhat az, hogy mikor tud elõször megjelenni alkotásával a szélesebb nyilvánosság elõtt. Amikor arra voltunk kíváncsiak, hogy a fiatal képzõmûvészek számára melyik volt ez az alkalom, akkor feltételként szabtuk meg, hogy csak a szélesebb nyilvánosság számára meghirdetett kiállítást, egyéb rendezvényt lehessen ide sorolni. Természetesen az életkor, s ezzel nagyrészt összefüggésben a mûvészi tevékenységgel eltöltött idõ is jelentõsen befolyásolta ezt a mutatót, így az Egyesület tagságára nézve igen, de általában a képzõmûvészek első nyilvánossághoz jutására nézve önmagában nem relevánsak a kapott eredmények. (Hogy az életkori hatást statisztikai eszközökkel kiszűrhessük, ahhoz lényegesen több válaszadóra lenne szükségünk.) Érdekesek lehetnek viszont a helyszínre vonatkozó eredmények. Elõször is feltûnõ az, hogy jóllehet a válaszadók 87%-a fõvárosi, mégis csak 62%-uk számára volt Budapest az elsõ nyilvánossághoz jutás színhelye. A többiek (32%) elsõsorban vidéki városban, illetve néhányan (6%) külföldön mutatkoztak be elõször.

Ezenkívül az is látható az eredményekbõl, hogy rendkívül változóak a helyszínek, tehát nincsenek olyan intézmények, galériák, mûvelõdési házak, stb., amelyek a kifejezetten "pályakezdõk" elsõ bemutatkozási lehetõségét jelentik. Mindössze néhány olyan intézménnyel találkoztunk, amelyet többen is (intézményenként maximum hárman) megjelöltek ennél a kérdésnél: Stúdió Galéria, Józsefvárosi Galéria, Barcsay Terem, Magyar Képzõmûvészeti Fõiskola (Budapest), Vajda Lajos Pince (Szentendre), Magyar Kulturális Központ (Prága). (Meg kell jegyeznünk azonban, hogy sok esetben a válaszok nem voltak elég pontosak, így pl. csak a város nevét tüntették fel a kérdezettek.)

Az eddig megrendezett kiállítások száma esetében is hasonló értelmezési nehézségekkel találkozunk, mint az elsõ nagyobb nyilvánosság elõtti megjelenés idõpontját illetõen. Mindenesetre figyelemre méltó adatnak tûnik az, hogy a válaszadók közel egyötödének még nem volt önálló kiállítása. A csoportos kiállítások esetében már sokkal kedvezõbb a kép, hiszen ilyen formában már mindenki megjelent a nyilvánosság elõtt, és az egyesületi tagok jóval több mint a fele már húsznál is több csoportos kiállításon mutathatta be alkotásit. Az 1994-es felmérés alkalmával a csoportos kiállítások vonatkozásában rosszabb mutatókkal rendelkeztek a megkérdezett egyesületi tagok: akkor 6%-uk még csoportos kiállításon sem vett részt alkotásaival, és az átlagos (csoportos) kiállításszám is alacsonyabb (26,4) volt.

IV. Az alkotások létrehozásának körülményei, az alkotó munka egzisztenciális feltételei

Korábban már érintettük a fiatal képzõmûvészek egzisztenciális helyzetével kapcsolatos kérdéseket. Az alábbiakban az alkotások létrehozásával, a mûvek nyilvánossághoz való juttatásával közvetlenül összefüggõ tényezõkre koncentrálunk.

Elõször megkérdeztünk az Egyesület tagjaitól, hogy az utolsó önálló kiállításuk mekkora anyagi terhet jelentett a számukra, tehát hogy a kiállítás összköltségébõl hány forintot kellett saját maguknak fedezniük. (Ezeket az adatokat azonban óvatosan kell kezelnünk több okból is. Egyrészt azért, mert egy kiállítás részletes költségvetését – fõleg, ha több évvel ezelõtti eseményrõl van szó – utólag sokan elég pontatlanul képesek csak felidézni. Másrészt azért, mert az egyes kérdõívekhez fûzött egyéni megjegyzések, kiegészítések alapján is jó okunk van feltételezni, hogy olykor nem értették meg pontosan a kérdést, vagy keveredtek bizonyos költségvetési tételek. Harmadrészt volt aki a kiadásokhoz hozzásorolta a mûvek létrehozásához szükséges anyagköltséget, szállítási-utazási tételeket, volt aki viszont nem.) Az összegek egybevethetõsége érdekében a nem ebben az évben megrendezett kiállítások költségeit a hivatalos inflációval megnövelt értékben vettük figyelembe.

Mint látható, 20 000 Ft alatti "önrészrõl" csak kevesen számoltak be: a kiállítások egy jelentõs része 50 000-60 000 Ft közötti egyéni költségráfordítást igényel, egy másik jelentõs része pedig 100 000 Ft körül mozog. A 100 000 Ft-ot jelentõsen meghaladó átlagérték néhány, félmillió forintot is meghaladó (egy esetben az egymillió forintot is elérõ) említésbõl származik. A saját finanszírozást elsõsorban a művek különbözõ elõállítási költségeivel (pl. festék, képkeretezés, egyéb anyagköltség), szállítási és utazási költségeivel hozták kapcsolatba a kérdezettek, de sokan említették a reprezentációs kiadásokat (meghívók, étel-ital, stb.) is.

A fentiekbõl is látszik, hogy az alkotások létrehozásával kapcsolatos költségek fedezése igen fontos kérdés lehet sok fiatal képzõmûvész számára. Ezért különösen indokolt volt, hogy rákérdezzünk az alkotások létrehozásának finanszírozási elemeire is. A kérdezetteknek meg kellett jelölniük, hogy általában mibõl fedezik az ily módon felmerülõ költségeket, s hogy ezek a források milyen arányban segítik õket hozzá újabb mûvek létrehozásához. Ezenkívül azt is megkérdeztük, hogy ezen a téren milyen várakozásokkal néznek a jövõ elé: arra kértük õket, becsüljék meg, vajon 10 év múlva milyen forrásból – és azon belül milyen arányban – fogják majd fedezni ezeket a kiadásokat.

A kapott eredmények alapján egyértelmû kép rajzolódik ki az alkotások létrehozása finanszírozásának kérdésében. Az Egyesület tagjai nagyrészt saját maguk állják az elõállítás költségeit. A többi terület nagyjából hasonló arányban osztozik, ám legkisebb mértékben a saját alkotások eladásából származó bevétel jelenik meg. Ez utóbbi talán a kérdezettek fiatal kora, s az ebbõl fakadó kisebb ismertség miatt valamelyest érthetõ lenne, ám a nyugat-európai képzőművészeti piacot jellemző adatokkal összehasonlítva már alacsonynak tűnik ez az érték. (Korábban már láttuk, hogy a saját jövedelmen belüli részesedést illetõen is rendkívül alacsony – 6,75% – az alkotások értékesítésébõl befolyt összeg.) Mindössze 3-4 olyan kérdezett akadt, aki 50%-ban vagy annál nagyobb arányban fedezi pályázatból, ösztöndíjból vagy egyéb más támogatásból az elõállítási költségeket, és csak egy olyan fiatal képzõmûvésszel találkoztunk, akinél a saját alkotások értékesítésébõl befolyó összeg meghaladta az 50%-ot. Magas viszont azoknak az aránya, akik egyes forráslehetõségekbõl egyáltalán nem jutnak semmilyen bevételhez: pályázat (20 fõ), ösztöndíj (15 fõ), egyéb támogatás (32 fõ), saját alkotások értékesítése (31 fõ). Az egyéb saját forrás megjelölésénél a válaszadók sokszor nem konkretizálták, hogy mire is gondolnak, ám a legtöbben az egyéb munkával szerzett pénzre, illetve sokan a családi támogatásra utaltak.

A jövõre vonatkozó egyéni kalkulációk, várakozások tekintetében is viszonylag egyértelmû tendenciákat lehet felfedezni. Az Egyesület tagjainak elképzelése szerint a pályázatok, ösztöndíjak és egyéb támogatások várható jövõbeni súlyát illetõen nincs lényeges eltérés a jelenlegi állapothoz képest: 10-15% közötti aránnyal számolnak továbbra is. A pályázat és az ösztöndíj esetében ez valamelyest érthetõ, ám az mindenképpen elgondolkodtató, hogy az egyéb támogatások – amelyek sok esetben szponzori, mecénási forrásokat jelentenek – terén semmilyen pozitív fejleményre nem számítanak a fiatal képzõmûvészek. Lényeges eltérés a saját alkotások létrehozása és az egyéb saját forrás vonatkozásában van. Jól kimutatható az a kérdezetteket jellemzõ reménykedés, miszerint a saját alkotások értékesítése érezhetõen csökkenteni fogja a további alkotások létrehozása során felmerülő egyéni terheket. Azonban még ez a várakozás sem tûnik rendkívül erõteljesnek, hiszen nem remélik azt, hogy műveik értékesítése nagyságrendileg meg fogja haladni az egyéb bevételeket.

Természetesen a saját alkotások nem mindig közvetlenül készpénzben, hanem egyéb, közvetettebb formában is megtérülhetnek. Mind az ösztöndíj, mind a díj, mind pedig egyéb más forma is jelenthet pénzügyi forrást az alkotások létrehozásához. Mindenesetre látszik, hogy igen magas azoknak az aránya, akik ösztöndíjak elnyerésével közvetve bevételt tudtak termelni alkotásaikból. Néhányan említették még, hogy támogatásokat, különbözõ meghívásokat nyertek el egyes mûveikkel. (A mûtárgy vásárlás mellett szereplõ alábbi adat és a korábbi eredmények közötti eltérés a megkérdezettek kérdõív kitöltési következetlenségén túl abból is adódhat, hogy egyrészt a korábbi kérdés csak az elmúlt egy-két éves idõszakra vonatkozott, másrészt pl. egy egyszeri értékesítést a kérdezett olyan jelentéktelennek tarthatott, hogy a további alkotások finanszírozása kapcsán nem említette, mint pénzügyi forrást.) Fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy itt a "megtérülés" mértékét nem vizsgáltuk, tehát bármilyen kis hasznosulást is megemlíthettek a kérdezettek.

A képzőművészeti alkotások megszületésének azonban nem csak pénzügyi feltételei lehetnek. Megkérdeztük azt is, hogy mi az, ami elsõsorban hiányzik jelenleg a kérdezettnek az alkotói tevékenységhez. Nem volt meglepõ, hogy itt is elsõsorban pénzbeli-materiális szûkösségre, illetve infrastrukturális hiányosságokra utaltak. Ezenkívül meg kell még említeni, hogy többen a szükséges szakmai-kulturális közeget és a nyilvánosságot hiányolták. Néhány olyan fiatal képzõmûvész volt csak, aki egyértelmûen szubjektív tényezõt (pl. akaraterõ, ötlet, energia, szaktudás, stb.) is megjelölt. A jövõre vonatkozó várakozásokat illetõen hasonló válaszokkal találkoztunk, azzal a különbséggel, hogy a kérdezettek egynegyede itt már nem tudott nyilatkozni. Feltûnõ, hogy a mûterem hiányt itt már arányaiban is kevesebben említik, illetve hogy az idõhiányra vonatkozóan nagyobb említési aránnyal találkozunk a jövõt illetõ elképzelések terén.

(A táblázatban szereplõ több tényezõ természetesen nem független egymástól, így az alábbi csoportosítás más elvek alapján is elvégezhetõ lenne.)

Az alkotások létrehozásának körülményeivel, egzisztenciális feltételeivel kapcsolatos kérdéskört egy másik aspektusból is megvizsgáltuk. Arra voltunk kíváncsiak, hogy az Egyesület tagjainál hogyan oszlik meg a mûvek létrehozására, azok nyilvánossághoz juttatására, egyéb – a képzõmûvészethez kapcsolódó tevékenységre – és az egyéni-családi létfenntartásra fordított átlagos idõmennyiség. (Tehát a négyféle tevékenységre fordított összes idõmennyiséget kellett 100%-nak venni.)

Az egyéni-családi létfenntartást szolgáló munka – vagyis ami a legkevésbé kapcsolódik a képzõmûvészeti tevékenységhez – több mint negyven százalékos aránya mindenképpen feltûnõ. Ennél már csak az meglepõbb, hogy a kérdezettek többsége úgy gondolja: 10 év múlva hasonló mértékben szüksége lesz arra, hogy más területen keresse meg a jövedelmét, így nem fog érezhetõen több idõt fordítani a mûvészetre.. A jövõre vonatkozó várakozásokat illetõen a mûvek létrehozására fordítandó idõ valamelyest nagyobb arányban szerepel, ám igazán jelentõs növekedésrõl nincs szó. Fel kell még hívni itt a figyelmet arra, hogy négyen nyilatkoztak úgy, hogy jelenleg semmilyen mûvészi alkotó tevékenységet nem folytatnak, és tizennyolcan – a válaszadók egyharmada (!) – aktív idejük tíz vagy annál kevesebb százalékát fordítják mûvek létrehozására. Mivel fiatal, sok esetben mûvészi pályájuk kezdetén lévõ személyekrõl van szó, ezért talán valamelyest meglepõ, hogy alig több mint tíz százalék az aránya a mûvek nyilvánossághoz juttatására fordított idõnek – tehát nem túlságosan jellemző rájuk az "önmenedzselés".

Végül egy korábbi kutatáshoz kapcsolódóan rákérdeztünk arra, hogy a kérdezettek munkának tekintik-e a képzõmûvészeti alkotások létrehozását vagy nem. A non-profit kiállítóhelyek vezetõi körében végzett, 1998 decemberében lezárult kérdőíves felmérés során kivétel nélkül mindenki úgy nyilatkozott, hogy munkának tekinti a mûvek létrehozását – a fiatal képzõmûvészek közül viszont vannak, akik nem így gondolják. Érdekes, hogy az erre a kérdésre adott válaszokat nem befolyásolta az, hogy valaki melyik képzõmûvészeti területen tevékenykedik. Ezenkívül nem lehetett kimutatni különbségeket sem a nemek, sem a különböző iskolai végzettségűek között.

Szignifikáns statisztikai különbséget találtunk viszont a különbözõ életkori csoportok között. Mint ahogy az alábbi táblázatból látható, a legfiatalabb és a legidõsebb korosztály kisebb arányban vélekedik úgy, hogy a képzõmûvészeti alkotások létrehozása munka lenne. (Az idõsebb korosztály esetében azonban a rendkívül kicsi esetszám miatt nem érdemes különösebb következtetéseket levonni.)

N=54

V. Szubjektív viszonyulás a képzõmûvészethez

Egyik érdekes kísérlete volt vizsgálatunknak az, hogy a kérdezetteket a képzõmûvészeti alkotó munkához való "viszonyukat" illetõen önjellemzésre kértük. Ennek során négy különbözõ kijelentés közül kellett választani. A kapott válaszok megoszlása a következõ volt:

Más változókkal összevetve megállapíthatjuk, hogy az önjellemzést sem a nem, sem az életkor, sem pedig az nem befolyásolja, hogy a kérdezett a képzõmûvészeti alkotások létrehozását munkának tekinti-e. A kérdõívben lehetõséget adtunk arra is, hogy az általunk felsorolt válaszlehetõségeket tetszõlegesen ki lehessen egészíteni. Az így kapott megjegyzésekbõl a legérdemlegesebbek arra a szempontra hívták fel a figyelmünket, hogy az általunk körülírt "mûvész típusokat" nem lehet mindig egyértelmûen elhatárolni egymástól, és ezért néhányan nehezen sorolták be magukat valamelyik kategóriába.

Az Egyesület tagjainak háromnegyede vélekedik úgy, hogy 10 év múlva is képzõmûvész lesz – a többiek még nem tudják, hogy vajon így lesz-e. Mindenestre viszonylag magasnak tûnhet a bizonytalanok aránya. Képzõmûvészeti ágak, illetve életkor szerint sem találtunk különbséget a válaszok megoszlásában. Az egyetlen eltérést a nemek között találtuk: a nõk valamivel bizonytalanabbnak tûntek jövõjüket illetõen.

N=54

A kérdõív megfelelõ oldala

A kérdõív segítségével arra is választ kerestünk, hogy a fiatal képzõmûvészek mit tartanak ma a kortárs képzõmûvészeti alkotások domináns funkciójának – a befogadók oldaláról nézve. Hét, általunk jellemzõnek tartott lehetséges funkciót soroltunk fel, illetve meghagytuk a lehetõségét annak is, hogy egyéb jellemzést adhasson a válaszadó. Mivel összesen csak két alkalommal választották az "egyéb" kategóriát – és akkor sem igazán egyéb funkciót hangsúlyoztak, hanem a domináns funkció hiányát –, ezért úgy tûnik, hogy jól sikerült a válaszlehetõségek megadása.

A kapott válaszok alapján azt mondhatjuk, hogy igen megosztott a fiatal alkotók világa a kortárs képzõmûvészet meghatározó funkcióját illetõen, vagyis eléggé eltérõen vélekednek a befogadó közönségnek a mûvekhez való viszonyáról. A környezet díszítését és az élményforrást-érzelmek kiváltását tartják a legtöbben domináns funkciójának, de a befogadó saját identitásának megerõsítését is sokan jellemzõnek vélik. Talán meglepõ, hogy a gyönyörködtetést senki sem választotta.

VI. Művészi sikeresség

A mûvészi, szakmai sikeresség kérdéskörét több oldalról próbáltuk megközelíteni. Elõször arról kérdeztük az Egyesület tagjait, hogy mennyire vannak megelégedve a hazai mûvészeti, szakmai körökben elfoglalt helyükkel. Itt is jelentõs szerepe lehet az életkori tényezõknek, ám abból indultunk ki, hogy a sikeresség érzését elvben minden lényeges befolyásoló tényezõ együttes hatása alakítja ki, így ezt a szempontot – azt, hogy "fiatal", a "mûvészi pályája elején járó" alkotói állapotról van szó – is figyelembe veszi mindenki, amikor számot vet szakmai-mûvészi helyével, szerepével. Természetesen tekintettel kell lennünk arra, hogy két rejtett lelki tényezõ is befolyásolhatja a válaszokat: egyik oldalról az önigazolás kényszere, másik oldalról az állandó elégedetlenség, illetve folyamatos többre vágyás érzése. Az eredményeket mindezen szempontok figyelembe vételével kell értelmeznünk.

A fentiek ismeretében talán már nem tûnik meglepõnek az az eredmény, miszerint a válaszadók több mint a fele elégedett a szakmai-mûvészeti körökben elfoglalt saját helyével, és pozitív várakozásokkal tekint elkövetkezõ mûvészi pályafutására. Mûvészeti ágak szerint találunk némi különbséget a fiatal képzõmûvészek körében, hiszen a grafikusok negatívabban ítélik meg saját helyzetüket (57,9%-uk elégedetlen), az intermédiások viszont feltûnõen pozitívan vélekednek saját mûvészeti-szakmai "pozíciójukról" (72,3%-uk elégedett). Továbbá a férfiakat elégedettebbnek mondhatjuk, mint a nõket, életkor szerint azonban nem találtunk szignifikáns eltéréseket.

N=52

A kérdõív megfelelõ oldala

N=48

A kérdõív megfelelõ oldala

A szakmai sikerességet különbözõ tényezõk befolyásolhatják. Ezek közül megpróbáltuk a legfontosabbakat összegyûjteni, és arra kértük a kérdõívet kitöltõket, hogy az általunk felsorolt hét tényezõt állítsák fontossági rangsorba aszerint, hogy véleményük szerint melyiknek mekkora szerepe van a képzõmûvész sikerességében. Általános tapasztalat volt, hogy ebben a kérdésben is igen megosztottak voltak a fiatal képzõmûvészek.

Ugyan önmagában egyik tényezõt sem mondhatjuk kifejezetten negatívnak vagy pozitívnak, ám többnek egyértelmûen pozitív vagy negatív felhangja van. Így a személyes kapcsolatok fontosságának hangsúlyozása az elõrejutás, a siker vonatkozásában egyértelmûen negatív konnotációval bír, amit a kérdéshez fûzött több kiegészítés, megjegyzés is megerõsít. Ezenkívül érdemes még kiemelni, hogy az eddigiekben az alkotó munka szempontjából különösen hangsúlyozott "egzisztenciális körülmények" ebben az összevetésben már a második legkevésbé fontos tényezõként szerepel. Ugyan a "folyamatos jelenlét a mûvészeti életben" – amely egyébként abban a tekintetben ellenpárja a "személyes kapcsolatoknak", hogy önmagában nincs feltétlenül negatív felhangja – az átlagértékek alapján a második legfontosabb tényezõként szerepel, ám ugyanolyan kevésszer rangsorolták az elsõ helyre, mint a kevésbé fontosnak tartott tényezõket – igaz viszont, hogy az utolsó helyre a legkevesebbszer került. Mindezek ellenére nem mondhatjuk azt, hogy a szubjektív tényezõknek (tehetség, következetesség, kitartás) ne tulajdonítottak volna fontos szerepet a kérdezettek. A "tanulási, tájékozódási lehetõségek" utolsó helyre kerülésében annak is szerepe lehet, hogy itt olyan képzõmûvészekrõl van szó, akik szinte kivétel nélkül felsõfokú, és azon belül is nagyrészt szakirányú tanulmányokat folytathattak, tehát a legmagasabb szintû hazai képzési lehetõségeket saját maguk számára szinte adottnak tekinthetik.

VII. A hazai képzõmûvészet egyes elemeinek, társadalmi szerepének megítélése

A magyarországi képzõmûvészet általunk fontosabbnak vélt összetevõinek, szereplõinek értékelésére kértük meg a szféra fiatal reprezentánsait. Arra törekedtünk, hogy lehetõség szerint minden olyan tényezõre kitérjünk, amelynek meghatározó szerepe lehet a mûvészek egyéni alkotótevékenységében, sikerességében és általában mûvészi-szakmai életében. A kérdezetteknek ötfokú skálán, iskolai osztályzatokhoz hasonlóan kellett értékelniük, illetve két átfogóbb kérdésben négyfokú skálán kellett véleményt formálniuk.

A kapott válaszok alapján a kép rendkívül lesújtó, hiszen szinte minden tekintetben rendkívül rossz – olykor esetleg elfogadható – megítéléssel találkoztunk. A képzõmûvészet hazai infrastruktúrája különbözõ elemeinek döntõ többségérõl nagyon rossz véleménnyel vannak az Egyesület tagjai. Ez az eredmény még rosszabbnak tûnik akkor, hogyha figyelembe vesszük, hogy az egyesületi tagok azt a csoportot alkotják a fiatal képzõmûvész rétegen belül, akikre a leginkább jellemzõ lehet, hogy olyan keretek között tevékenykedhetnek, amelyek viszonylagos szervezettséget, nyilvánossághoz jutási lehetõséget, valamifajta életszerû szakmai közeget biztosítanak. Ennek ellenére elvétve találkoztunk csak jó osztályzatokkal, de az átlagértékek is legfeljebb gyenge "közepest" mutattak.

A fenti táblázatból néhány fõbb tendenciára figyelhetünk fel. A válaszadók általában pozitívabban – pontosabban szólva: nem annyira negatívan – vélekednek a szféra inkább "szubjektívnek" mondható elemeirõl, tehát ahol a szakma különbözõ szereplõinek tevékenységét kell értékelni (pl. szakmai könyvkiadás, szakmai körbõl érkezõ felkérések, szakmai kritika). Úgy gondoljuk, hogy a messze legjobb osztályzatokat kapó "tanulási feltételek" is nagyrészt ide sorolható, hiszen itt jelentõs részben a képzõmûvészeti élet ismert személyiségeinek, mestereinek munkáját is értékelték a válaszadók. A tanulási feltételekrõl alkotott viszonylag pozitív vélekedés kapcsán itt is meg kell jegyeznünk, hogy a kérdezettek döntõ többsége ebben a tekintetben eleve "kiváltságos" rétegnek tekinthetõ, hiszen szakirányú felsõfokú képzésben vehet (vagy vehetett ) részt – így talán kevésbé kritikus ebben a tekintetben. A negatívabb értékelést általában a szakmától "távolabb" elhelyezkedõ, a szakma produktumaira nem eléggé "vevõ" tényezők (pl. nem szakmai körből érkezõ felkérések, nem szakmai nyilvánosság, a televízió, mint "bevehetetlen vár") kapják, illetve teljesen objektív tényezõk (mûterem helyzet). Itt szintén érdemes utalni a rendkívül tragikusnak tartott mûterem helyzetre, amely azonban a korábbi, öt évvel ezelőtti felmérés alkalmával kevésbé számított kritikus pontnak.

Nagyon jó osztályzatot (5) csak néhány válaszadótól kaptak a felsorolt infrastrukturális elemek. Ezek közül elsõsorban a szakmai körbõl érkezõ felkéréseket kell kiemelni, amelyet a legtöbben (hatan) értékeltek 5-ös osztályzattal, jóllehet az átlagértékek alapján csak a 3-5. helyre került a rangsorban. Mindössze két-három válaszadó értékelte elégtelenre (1) a non-profit kiállítóhelyek mûködését, a tanulási feltételeket, a szakmai könyvkiadás színvonalát és a különbözõ ösztöndíj (díj) és pályázati lehetõségeket. A nem szakmai körbõl érkezõ felkéréseket értékelték a legtöbben (30 fõ) elégtelenre, de a mûteremhelyzet és a nem szakmai értelemben vett nyilvánosság is rendkívül sok (27, illetve 23) elégtelen osztályzatot kapott.

A fenti eredményekhez jól illeszkedik a képzõmûvészet – legszélesebb értelemben vett – hazai nyilvánosságban elfoglalt helyével való elégedetlenség is. Az immár négyfokú skálán mért vélemények alapján egyértelmûen elmondható, hogy a fiatal képzõmûvészek rendkívül rossznak tartják a szakma nyilvánossághoz jutási lehetõségeit. Ezen belül is különösen a szobrászok vélekednek nagyon negatívan, és a nõk is kritikusabbnak tartják a helyzetet.

N=55

A kérdõív megfelelõ oldala

Általában a hazai képzõmûvészet társadalmi szerepével, helyzetével való elégedetlenség is hasonló mértékû, mint azt a fentiekben, a különbözõ tényezõk megítélésénél láttuk. A szobrászok ebben az összefüggésben is a különösen kritikus csoporthoz tartoznak, mint ahogy a grafikusok és a multimédiások véleménye is nagyon negatív. Ezzel szemben az intermédiások már valamivel enyhébben fogalmaznak. (Itt azonban a nagyon kicsi esetszámok miatt óvatosan kell kezelnünk ezeket az összefüggéseket.) Még egy érdekesség: a képzõmûvészet társadalmi szerepét az Egyesület fiatalabb tagjai (23-28 évesek) némiképp pozitívabban (de persze abszolút értelemben még õk is igen negatívan) ítélik meg, mint az idõsebb korosztály (40 évesnél idõsebb) képviselõi. A válaszadók neme között viszont nem találtunk eltéréseket.

N=54

A kérdõív megfelelõ oldala