Rendezvényeink, táboraink…
A Győr-Moson-Sopron megyében működő Szent Flórián Diáktűzoltó Társaság 8 éve szervez múltkutató vándortábort. Ezen táborozáson azok a középiskolások vesznek részt, akik a szakmai gyermektáborba koruknál fogva már nem járhatnak, valamint érdeklődnek a tűzoltóság múltja iránt. E táborok alkalmával felkeresik az önkéntes tűzoltóságokat, gyűjtik a régi tűzoltó szokásokat (dalokat, történeketeket), fotózz
ák a régi felszereléseket, dokumentumokat. Ennek köszönhetően gyűjtötték össze, fotózták le a megyében található Szt. Flórián szobrokat, festményeket, melyet a megyei parancsnokság könyv formájában jelentetett meg. A múltkutatás mellett természetesen ismerkednek a tűzmegelőzés és tűzoltási feladatokkal is, úgy elméletben mint gyakorlatban. A táborozáson a megye diákjain kívül más megyék tanulói is jönnek a vándortáborba. A létszám általában 60 fő diák, valamint 3-4 fő hivatásos tűzoltó és pedagógus kísérő. A szakmai programokon kívül természetesen szabadidős programok is szerepelnek, így megismerkednek a terület nevezetességeivel, részt vesznek kulturális programokon is.
Évről-évre rendezzük óvodások és alsó tagozatos általános iskolások számára rajzversenyt, melyre pályamunkákat várunk az említett korosztályos gyerekektől.
Minden nyáron Győr közvetlen közelében - Sáráspusztán rendezzünk általános iskolás korú gyermekek számára szakmai tábort…
Az 1991. Évi Országos Tűzoltó Napok alkalmával a Győr-Moson-Sopron megyében a tűzoltó képzőművészek alkotásaiból kiállítást rendeztünk Sopronban.
A nagysikerű kiállításon határoztuk el, hogy a képzőművészettel foglalkozó tűzoltóknak az országra kiterjesztve kétévenként kiállítást szervezünk : ez lett a Tűzoltó Képzőművészek Biennáléja