Huncutkák rovata

Riport alany:

Bognár József

/ Volt igazgató és jelenlegi polgármester/

A diákönkormányzat két tagja elindult hogy riportot készítsen kis falunk polgármesterével. Reméljük ti is olyan érdekesnek fogjátok találni,. s végig olvassátok ezt a kedves kis beszélgetést a polgármester úrral.

-Miért jelölteti magát harmadszor is a választáson?

-Azért indulok újra, mert van néhány tervem, amit majd meg szeretnék valósítani.

-Véleménye szerint mennyire sikerült előre lendíteni a közösséget polgármestersége alatt?

-Sikerült… mert olyan dolgokat fejlesztettünk ki ami kényelmesebbé teszi a közösség életét. Iskolánkban sem koszolódnak annyira a falak, mert ott is gázzal fűtünk. Egy ideje telefon is van már a falunkban.

-Mik a tervei a következő időre, ha megválasztják?

-Ha megválasztanának nagyon sok tervem, lenne, pl: a munkanélküliséget csökkenteni szeretném!

-Mi a véleménye a mostani tanításról?

.-Mivel nem vagyok már igazgató, nem nagyon tudhatom, de ha elballagnak a gyerekek, és megállják a helyüket a szakközépiskolában vagy gimnáziumban, akkor majd jobban tudom értékelni a pedagógusok munkáját.

-Igaz, hogy önnek választani kellett az igazgatóság illetve a polgármesteri poszt között?

-Nos… nem kellett, csak az igazgatói és a polgármesteri munka együtt nagyon megterhelő volt számomra, s nem tudtam mind a kettőt maximálisan elvégezni, s így a polgármesteri posztot választottam.

-Szívesen támogatja az iskolát?

-Természetesen… szívesen!

-A kultúra és oktatás számára mit tud nyújtani? Közeljövőre tervez e valamit?

-Az iskolát már nagyon sokszor támogattam. Kultúra szempontjából 30 évig harmonikáztam. Az iskolának most nem nagyon tervezek semmit, s a kultúrára sem nagyon.

-Mi a véleménye az iskola felszereltségéről? Szívesen támogatja annak felújítását?

-Végül is nem tudom, hogy milyen eszközeitek vannak, mikor újítottátok vagy még nem, de szívesen támogatnám!

-Mennyi szabad ideje van szórakozásra, pihenésre?

-Nem sok időm van, s szenvedélyeimnek sem tudok eleget tenni.

, ami a horgászás, mert a családom otthon vár s velük is kell törődnöm!

-Köszönjük polgármester úr, hogy áldozott ránk drága idejéből, és válaszolt kérdéseinkre. Sok szerencsét kívánunk a polgármester választásához. Reméljük idővel az álmait meg tudja valósítani.

folytatás