SOROS ALAPÍTVÁNY If You '98

[Fõoldal] [Pályázatok] [Seregélyes] [Arcok] [Fotóalbum]



Korrupcióról, lobbyzásról, ellentmondások

avagy a pénznek nincs szaga



 Amikor csoportunk a korrupcióról kezdett el tanulmányt készíteni, sokáig csak a sötétben tapogatóztunk a korrupció fogalmával kapcsolatban. A korrupció amolyan fekete ló, aminek nagyon is komoly szerepe van a gazdasági életben. Sokan és sokat utalnak rá, gyakran azonban anélkül, hogy tudnák, miről is van szó. A különböző felfogásokban annyi közös vonás azért van, hogy ahol korrupcióról van szó, ott pénz, jogtalan előny, vagy hatalom van a dologban.
Először a pénzről olvasgattunk és találtunk is néhány érdekes aforizmát, amelyeket most - csak az érdekesség kedvéért - megemlítünk:

Aki szereti a pénzt, nem telik be pénzzel ... (Prédikátor Salamon)

... a pénz senkit sem tesz gazdaggá ... (Seneca)

Az emberek kedvező véleménye többet ér a pénznél. (Publilius Syrus)

Mit tegyenek a törvények ott, ahol egyedül a pénz uralkodik? (Petronius)

A pénznek nincs szaga. (Vespasianus)

Tudja, ki földön jár: csak a pénz a király egyedül már. (Carmina Burana)

Pénz és rang egyugyanaz, igaz! (Góngora)

Minden eladó manapság, minden út nyitva a pénzért ... (Góngora)

A pénzt keresd barátom, mert a becsület, az már régen a pénz. (Lope de Vega)

 Persze, nem csak pénz van a dologban, de egyeltalán honnan is került elő ez a bizonyos korrupció? Hol húzódnak a határok mítosz és  valóság között? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ.
 Legelőször is induljunk ki magának a korrupció kifejezésnek a jelentéséből. A korrupció fogalmát úgy lehetne legkönnyebben meghatározni, mint az emberiség történelmének kialakulása során létrejött azon negatív értelmű társadalmi jelenség, amely a közhatalommal való visszaélést jelenti egyéni haszonszerzés céljából. Elmondható róla, hogy nehezen megközelíthető, illetve nehezen megfogható fogalom, ezért megértése, értelmezése és létezésének bizonyítása, esetleg hatásának és az általa okozott károk nagyságának felmérése is igen bonyolult feladat. Nehezen mérhető, bajosan utolérhető jelenség: a kriminológusok szerint ez a legkevésbé leleplezhető bűncselekményfajta. Ráadásul nem is minden formájában minősíthető bűncselekménynek. A különféle kultúrákban más és más számít korrupciónak
 Mit is kezdhetünk tehát e fogalommal? A korrupció a közéletben mutatkozó romlottság, különösen az állami, közösségi szervek vezetőinek megveszthetőségét jelenti. Más értelemben a hivatali bűntettek egyik leginkább megvalósuló formája. Az követi el, aki hivatalos személyt a neki vagy másnak adott, illetve ígért előnnyel (általában anyagi) hivatali kötelessége megszegésére, hatásköre túllépésére vagy a hivatali helyzetével összefüggő egyéb visszaélésre törekszik rábírni. Egyik esete az is, amikor a hivatalos személynek (vagy tudtával másnak) hivatali kötelességének teljesítéséért adnak vagy ígérnek előnyt. Az utóbbi esetben a megvesztegető nem büntethető, ha az előnyt a hivatalos személy kezdeményezésére adta, illetve ígérte, feltéve, hogy vonakodása esetén jogtalan hátránytól tarthatott. Az a hivatalos személy, aki megvesztegetés ellenében vállalkozik, vagy ajánlkozik a szóban forgó cselekmények elkövetésére, illetve ezért előnyt követel, kér vagy elfogad, ugyancsak bűncselekményt követ el.
 Van viszont még egy fogalom, amivel szintén nem tudunk mit kezdeni: ez pedig a lobbyzás. Véleményünk szerint ugyanis a korrupció és a lobbyzás jelensége igencsak összefonódó jelenségek, éles kontúrok, vagy határvonalak nélkül. A korrupció kutatásánál szintén nehéz megállapítani, hogy mi minősül lobbyzásnak és hogy hol kezdődik a korrupció.
 A PR (Public Relations: ez amolyan angol-amerikai üzleti kifejezés, általában arculatformálást jelent) meghatározások szerint a lobbyzás „a törvényhozói, jogszabályalkotói és végrehajtói hatalom képviselőinek szabályozott keretek között történő meggyőzése egy (gazdasági vagy társadalmi) szervezet vagy csoport érdekeinek az érvényesítése érdekében”. „Hát mi ez, ha nem a korrupció intézményesített és legalizált formája?” - tehetjük fel a kérdést. A magyar és az EU-s parlamentben, de főként ez utóbbiban rengeteg hivatásos érdekcsoport tevékenykedik. Magyarországon még kevésbé van szabályozva a lobbysták működése.
A lobbyzmus törvényi szabályozása Magyarországon a mai napig nem történt meg, pusztán csak annyi, hogy az Országgyűlés kialakított egy úgynevezett lobbylistát, amelyre számtalan társadalmi, szakmai és érdekvédelmi szervezet felkerült, amelyek a témák függvényében rendszeresen meghívást kaphatnak a törvényjavaslatokat tárgyaló bizottsági napirendekre.
 A lobby tevékenységhez kell egy szervezet és ami képviseli az egyes társadalmi csoportok érdekeit, valamint egy döntéshozó testület. A tevékenység ekkor úgy néz ki, hogy ezen valamely szervezet érdekelt egy meghatározott döntés elérésében, szabályozási környezet kialakításában, és ezért a szóba jöhető döntéshozókat el akarja érni, szeretné, ha megismernék érveit, hogy ennek alapján az ő érdekeit figyelembe véve döntsenek. Vagyis valami jól képviselt egyéni, csoportos érdekvédelemről van szó, amely leginkább a „döntésbefolyásolás” címkét viselhetné És ez az a pont, ahol könnyen átcsúszhatunk a korrupció ingoványos talajára. De erről majd később.
 A lobbytevékenységnek nagy hagyományai vannak, mind bel-, mind pedig külföldön (akárcsak a korrupciónak...). Alapja tulajdonképpen az a tapasztalat, hogy előbb szoktuk figyelembe venni azt, hogy „ki mondja”, mint azt, hogy „mit mond”. Az információt és jellegét gyakran meghatározza forrása is: a baráttól, megbízható ismerőstől származó információ mindig mélyebb hatást gyakorol ránk, mint akár egy több független forrás által ellenőrzött.
 És mi a helyzet akkor, ha számunkra idegen területen szándékozunk „döntésbefolyásolást” gyakorolni? Ilyenkor elvileg az intenzív kutatás és keresés beindítása a következő lépcsőfok (ki a számunkra alkalmas személy?). Mivel a gazdaság, politika és társadalom vezetői sem ismerhetik mind egymást (nem is beszélve arról, hogy ezen személyek gyakorta cserélődhetnek), így itt tere nyílik a lobbystának, hiszen ő az, aki ismereteivel, kapcsolataival gazdálkodhat. Tevékenysége éppen ezért valamennyire intellektuális jellegű is, hiszen a meggyőzéshez felkészültség kell, ugyanis neki kell felkészülnie az adott téma megfelelő érdekképviseletéhez. Persze itt is a kapcsolatért kell fizetni, nevezhetjük ezt a tevékenységet akárhogyan is.
 Most akkor sikerült fából vaskarikát csinálnunk, hiszen nem elég, hogy elkezdtük a korrupcióval, de most még a lobbyzást is belekevertük a témába. A két fogalom, jelenség szétválasztásához éppen ezért fontosak a törvényi szabályozások és az ellenőrzések, hogy ezáltal is tisztuljon a kép.
 A sajtó időről időre megpróbálkozik azzal, hogy "beállítsa" az egyes országok "korrupciós mutatóját". A Time International (erről a szervezetről a későbbiekben lesz szó részletesebben) felmérése szerint Magyarország a „világranglistán” elfoglalt 28. helyével a közepesen korrupt országok közé tartozik.
 A TIME tavalyi felmérése  52 állam, köztük Magyarország „eredményeit tartalmazza. A korrupciós indexünk az utóbbi időben folyamatosan nőtt (ami javuló tendenciát mutat) és szinte egy szinten mozog Csehországéval és Lengyelországéval, az EU-csatlakozáshoz legközelebb álló másik két kelet-közép-európai országéval. A mi indexünk tavaly 5,18 volt, ami azért jócskán elmarad a listavezetőktől, akiknek az indexe 9 pont fölött van a lehetséges 10-ből. Ezek az államok sorrendben: Dánia (9,94), Finnország (9,48), Svédország (9,35), Új-Zéland (9,23), Kanada (9,1), valamint Hollandia (9,03). A legmagasabb érték a 10 (tiszta ország), a legalacsonyabb pedig a 0 (totális korrupció). Ez a számérték igen jól mutatja Magyarország helyzetét.
 Kutatásunk során a kérdőíves felmérések mellett igen sok gazdasági szakembert, beruházót, hivatalnokot és egyszerű átlagembert is megkérdeztünk a korrupció súlyosságáról, megítéléséről, mindennapjairól, az alkalmazkodásról stb.
Egy amerikai üzletembert naivan arról kérdeztük, hogy ő hogyan alkalmazkodik a magyarországi helyzethez. Hát persze, hogy nem mondott semmit arról, hogy miként szokott a magyar köztisztviselői karral "tárgyalni", amikor különböző tendereknél rangsort állapítanak meg. Azt ők is tudják, hogy Magyarországon már nem olyan egyszerű a dolog, mint a  fejletlenebb államokban, vagyis nem abból áll a meggyőzés, hogy szatyorban viszi az üzletfél a pénzt az irodába, és már az előszobában átadja, mint "apró figyelmességet", hanem sokkal finomabb eszközökkel dolgoznak: jellemző például az utaztatás és a családostul lebonyolított "tanulmányutak". A dolog tehát rafináltabb. "Stílusa" volt már ötven-száz éve is, hiszen a korrupció egyik aranykora a Monarchia idején volt.
 A „tanulmányutakra” egy másik jó példát hallhattunk egy bankszakembertől, aki a legnagyobb magyar kereskedelmi bank egyik ilyen esetét mesélte el. A banknak ugyanis Ausztriában négycsillagos szállodája van, a legszebb síparadicsomban. A másik oldalon pedig ott vannak a banknál milliós, milliárdos számlát vezető ügyfelek (vállalkozók, önkormányzatok). A bank legjobb ügyfeleinek gyakran ajándékoz teljes ellátásos üdüléseket ebbe a szállodába, hogy meggyőzze őket: érdemes itt tartani a pénzüket. És ez az eset egyeltalán nem mondható kirívónak. Olyannyira nem, hogy például a bank legnagyobb ügyfelét, a székesfehérvári önkormányzatot és annak kilencmilliárdos számláját egy másik, újonnan nyílt kereskedelmi bank csábította át. Az már talán említésre sem érdemes, hogy ama bizonyos másik bank egyik vezetője az előző kormány egyik miniszterének a fia...
 A korrupció tehát élt, él és élni is fog, mindaddig, amíg társadalmi rendszerek és bürokrácia létezik. Azonban jelentős különbség van például a tíz évvel ezelőtti és a mai magyar korrupció között. „Az 1988 előtti Magyarországon a fogyasztási cikkek hozzáférhetőségéért dúlt a harc, ami a hiánygazdaság logikájából következett. A 1990-es évek korrupciója más, mert nincs értelme megvesztegetni az eladót, a hivatalnokot, hogy jobb hűtőszekrényt adjon, előbb juthass telefonhoz, autóhoz. A vagyonszerzésért folytatott korrupció 1989 után szakadt rá az országra, ezt az évtizedet ez határozza meg.” (Kéri László politológus) A rendszerváltáshoz vezető  átmeneti szakaszban (1988-1990) hatalmas vagyoni, társadalmi és erkölcsi anomáliák születtek, hiszen kormányok jöttek, mentek, állandóan változtak a viszonyok és a közben a jogrend kiformálódása igen lassan ment végbe. Maga a kormányzat sem tudta egységes elvek szerint működtetni azokat a szervezeteket, amelyeknek a nagy tranzakciót, mint például a közbeszerzéseket kellett volna szabályozniuk. Hihetetlenül labilis szabályok uralkodtak. Ez az időszak annak a típusnak kedvez, amelyik sokkal mozgékonyabban, leplezetlenebbül érvényesíti érdekeit. Úton-útfélen korrupciónak nevezünk sok mindent, ami nem is az.  Általában megfigyelhető, hogy a korrupciót legtöbbet emlegetők három csoportba sorolhatóak: a tisztességtelenek, akiknek önigazolásra vagy porhintésre van szükségük; a hatósági emberek, akik szeretik hangsúlyozni saját fontosságukat, és a sikertelenekre, akik a közélet tisztátalanságára akarják fogni kudarcukat.
A korrupció tehát - Gerő András történész szavaival - a „modern társadalom mitologikus toposza”, amelynek a magyar (gazdasági) kultúrában nagy „hagyományai” vannak. A korrupció megítélésénél jellemző egyébként, hogy mindenki leginkább a saját országát tartja korruptnak. Ha megkérdezünk egy dánt vagy egy hollandot (ahol a korrupciós indexek a legmagasabbak), el fogja mondani, hogy az ő hazája miért korrupt. Így valóban igaz az a fentebb már említett kijelentés, miszerint „tehát a korrupció, ha úgy tetszik, nemcsak valóság, hanem a modern társadalom egyik mitologikus toposza”. Nem létezik olyan társadalom, ahol ne hivatkoznának rá. És a legendának alapja is van. Erre utal az a tény is, hogy a korrupciónak rengeteg hétköznapi, hivatalos és félhivatalos megnevezését ismerjük. Elég csak megemlíteni a protekciót, a lobbyzást (?), a jattot, a paraszolvenciát, a panamát, a megveszthetőséget, a megkenést, az erkölcsi züllést, csúszópénzt, sápot: ezek a kifejezések mind-mind a korrupció égisze alá vonhatóak.
 A szocializmus idején nem voltak igazán olyan lehetőségek, amelyek akkora előnyökkel jártak volna, hogy különösebben érdemes lett volna a korrupció eszközéhez nyúlni, hiszen túl nagy volt a kockázata a közhatalommal való visszaélésnek és anyagilag sem igazán volt kifizetődő. Éppen ezért a korrupció más formája valósult meg, amelyet a rossz elosztás és a szűk piac szültek meg. Tipikus és gyakran idézett példa erre a „banán esete”. A korrupció ott élénkebb, ahol szűk a társadalmi keresztmetszet. Az államszocializmus valóságos televénye volt a korrupciónak, mert ott a banán is "szűk keresztmetszetnek" számított. Ha megjelenik a piac, és oldódnak a bürokratikus elosztási formák, a korrupciónak ez a formája eltűnik. A nyitott piac nem kedvez a szűk keresztmetszeteknek. Másfelől nem létezik olyan társadalom, amelyben ne lennének szűk keresztmetszetek. E keresztmetszet nyíltságától függően vannak korruptabb és kevésbé korrupt társadalmak. És vannak helyzetek, amelyek szinte "invitálják" a korrupciót. Körülbelül felmérhető, melyik kultúra támogatja, melyik nézi el és melyik ítéli el a normasértést. Létezhetnek olyan gazdasági összefüggések, amelyek között egyszerűen "nem éri meg" korrumpálódni. Hosszabb távon nekünk is csak az lehet a célunk, hogy elérjük azt a szintet, hogy már ne legyen érdemes korrumpálódni és a tisztességes út is kifizetődő legyen.
 Az államszocialista rendszer felbomlása után a korrupció új formája jelentkezett. A szocialista értékrendre (becsületes munka, létbiztonság stb.) mintegy rátorlódott a „vadkapitalizmus”, a tőkefelhalmozás, a gátlástalan vagyon- és tulajdonszerzés értékrendje, amely megzavarta az átlagembereket és ebben a zűrzavaros átmeneti időszakban az járt jól, aki gyorsabban (és gátlástalanabbul?) alkalmazkodott az új rendhez. A társadalom ugyanakkor ragaszkodik régi hazugságaihoz (egyenlőség, teljes foglalkoztatottság stb.), amely végtelenül csapdába ejti az egyént magát és a közvéleményt. A vagyoni különbözőségek szembetűnősége ugyanakkor viszonylagos.
 Viszont hiába „sóvárognak” sokan vissza a Kádár-rendszerhez, hiszen a maga módján az egész nomenklatúra még sokkal korruptabb volt, mint a jelenlegi demokrácia, nem is beszélve arról, hogy most megvan az esély a közéleti tisztaság növelésére. A szocializmus igen sok hazugságra és ezáltal korrupcióra épült. A korrupció legszembetűnőbb, „legdurvább” formája maga a párttagság volt, amely nem elégséges, de ugyanakkor lényegében (hangsúlyozom, nem minden esetben) szükséges feltétele volt bizonyos javak és pozíciók eléréséhez. De e mellett, hogy hétköznapibb megnyilvánulásokat is megemlítsünk, ott volt a telefon, a lakáskiutalás, az autóhoz jutás stb. Ráadásul a párt iránti lojalitást hangsúlyozták az élet csaknem minden területén, ami igen egészségtelen folyamat. Mindez korrupttá tette az egész rendszert.
 A rendszerváltást megelőző időben a pártfunkcionáriusok kezdtek rájönni arra, hogy a gazdagság többet ér bármilyen pozíciónál. Ezután már csak az számított, hogy ki tud gazdag lenni. Aki jókor és ügyesen lépett, megfelelő kapcsolatai voltak, az könnyen és jól tudott váltani. Ha megnézzük a mai vezető vállalkozókat, azt tapasztaljuk, hogy közöttük gyakorlatilag nincsen volt pártfunkcionárius. A csinált vállalkozóknak a piac értelmében nincsen jövőjük, tehát egy idő után valóban van esélyünk arra, hogy kialakuljanak a tisztességesebb piaci viszonyok, ahol a versenyképesség nem a lopáson, korrupción és kapcsolatokon múlik.
 A rendszerváltás egyik jelentős mozzanata az állami vagyon magánosítása, más néven a privatizáció folyamata volt, amely elindította a korrupció új formáját, amely a vagyonszerzést tűzte ki céljául. Ezt a folyamatot nagyban segítette a törvényi viszonyok rendezetlensége, az újdonság és a még ki nem alakult etikai viszonyok. De még így is meglepő, hogy a különböző külföldi gazdasági szakértők a magyar privatizációt a régióbeli magánosítási folyamatban még így is a legtisztességesebbnek és a leghatékonyabbnak tartják. „A hazai közvélemény nem tudja, hogy a magyar privatizációnál a csehek módszereit - akikről azt feltételeztük volna, hogy a történelmi hagyományok és a komoly demokratikus tartalékok miatt is példaszerű lesz náluk a magánosítás - a nemzetközi szakirodalom lényegesen korruptabbnak tartja. Ott nevesíthetően a néhány család, néhány ember körül szerveződő "geng" egyszerűen lenyúlta (nem kedvelem a szót, de nincs jobb) a nemzeti vagyon nem kis részét. Amikor ezermilliárdos tételekben a senki vagyonából névre szóló tulajdon lesz, az korrupció nélkül sehol sem megy. Amiből természetesen nem az következik, hogy adjuk meg magunkat a sorsnak, és vegyük tudomásul: csak súlyos jogsértések és csalások révén lehet boldogulni. De egy ilyen időszakban törvényszerű, hogy a korrupció az égig ér.” - vallja Kéri László politológus.
 Ugyanakkor a társadalom nagy része még a mai napig nem képes ilyen tárgyilagosan elfogadni a privatizáció folyamatát és a korrupció jelenlétét. Márpedig a privatizáció lényegében már befejeződött. A továbbiakban különböző fehérvári emberek mondják el a véleményüket arról, hogy ők miként látják a helyzetet (korrupció, közélet tisztasága, privatizáció stb.).
 Egy magát megnevezni nem kívánó fehérvári nyugdíjas a következőképpen látja a helyzetet: „Abban nem látok semmi kifogásolnivalót, ha az emberek szépen gyarapodnak. Ugyanakkor többször is olvastam már arról, hogy nálunk micsoda milliárdos újgazdagok vannak. Kérdezem én: vajon ilyen fokú elszegényedés mellett, amikor  a középréteg egyre szélesebb rétege kerül a létminimum küszöbének közelébe, megengedhető-e egy szűkebb csoportnak, hogy mamutjövedelmekhez jusson ügyeskedés révén, a korrupció segítségével? Ellenőrizte-e, ellenőrzi-e őket valaha is valaki? Ráadásul szerintem a magyar rendőrség is alkalmatlan feladatai ellátására. A korrupció megfékezését talán majd az új kormány alatt meg lehet valósítani valamennyire, azonban Orbánéknak mindenképpen erős és magas szintű érdekcsoportokkal kell szembenézniük, ráadásul az előző kormány áthúzódó kötelezettségvállalásai is megkötik a kezüket. Az új kormány még nem korrumpálódott, úgy vélem, mindenképpen meg kell adni az esélyt nekik is. Nem is annyira a saját helyzetem izgat, hanem inkább a gyerekeimé és az unokáimé.”
 Ávár István vállalkozó: az üzleti életben tevékenykedve én is rendszeresen találkozom a korrupcióval.  Ennek a legáltalánosabb formája, amikor valaki egy üzlet megszerzéséért apró „ajándékkal” kedveskedik a megrendelőnek, vagy a megrendelést intéző személynek. Itt azonban nem beszélhetünk egyértelmű korrupcióról, hiszen van, hogy csak a kedvességét köszönöm meg valakinek (minden remélt előny hátsó szándéka nélkül), és van, amikor valakinek az irodáját kell berendezni egy nagyobb megrendelés reményében. Ilyenkor általában „versenyhátrányban” vagyok a nagyobb bútoripari cégekkel szemben, akik gyakran dömpingelt áron jutnak megrendelésekhez. Ők megengedhetik ezt maguknak, én nem. A boldoguláshoz kemény kitartásra és sok munkára van szükség.
 Valéria, operátor: „Sajnos valóban olyan világban élünk, ahol a korrupció, esetenként a protekció elengedhetetlen feltétele az előbbre jutáshoz. Úgy gondolom, hogy ezt mindenképpen helyre kellene tenni, különben teljesen elszabadulhat a pokol. Az emberek elvesztik erkölcsi tartásukat, a tisztességbe vetett hitüket, a társadalom értékrendje hamissá válhat.”
 Aranka, tanuló: „Én leginkább az iskolai bejutásról tudok beszélni, hiszen magam is gimnazista vagyok. Elvileg a megye legjobb gimnáziumába járok, ahová a felvételizőknek nehéz felvételi vizsga után lehet bekerülni. Ehhez képest több olyan diákot is ismerek az évfolyamomon, akik később jöttek át az iskolánkba, gyakran egészen gyenge iskolákból, miután a vállalkozó apuka jelentősebb összeggel támogatta az iskola alapítványát. Szerencsére azonban nem ez a meghatározó, de protekció mindenképpen van. Nem is beszélve az osztályozásokról...”
 Zsuzsanna, vállalkozó: „A jelenlegi adóterhek mellett (amelyeket az új kormány remélhetőleg csökkenteni fog) természetesnek találom, hogy vállalkozóink napjaink Magyarországán nem nagyon tudnak másképpen boldogulni, csak ha megkeresik a kiskapukat. Márpedig az közismert, hogy a magyar találékony ember... A viccet félretéve, többnyire az élet kényszeríti ki a kiskapuk megtalálását. A korrupció általában akkor jön szóba, ha valami nagyobb dolog történik, de megvan a kisemberek szintjén is. Főleg akkor, ha a korrupció címszó alá veszem a protekciót is, ha már ilyen sok mindent elbír a széles háta. E szerint korrupció lehet az is, ha valaki a gyermekét akarja egy jobb iskolába elhelyezni, vagy ha munkahelyet keres neki. A másik ok, ami miatt az emberek belemennek tisztátlan dolgokba: a pénzszerzés. Vagy életkörülményeiket akarják gyökeresen megváltoztatni, vagy pedig mohóságuk nem szab határt szerzési vágyaiknak. Mindkettőt veszélyesnek találom. Egy bizonyos szint felett nem találom érdemesnek a kockáztatást, hiszen többet veszíthetünk, mint nyerhetünk vele. Tudom, hogy nehéz meghúzni azt a határt, ameddig még érdemes elmenni egy-egy üzlet megszerzéséhez, azonban nem a pénz az egyetlen érték.”
Egy magát megnevezni nem kívánó hivatalnok véleménye szerint a magyar korrupció az államigazgatás szintjén indul ki, mivel a politikai elit és a feketegazdaság meglehetősen összefonódott. Ez főleg az előző kormányra volt igaz, de félő, hogy a feketegazdaság az új kormányhoz megtalálja az utat. A rendszerváltás előtti átmeneti állapotban a korrupció zöld utat kapott, szinte legalizálódott. Többen óriási vagyonokhoz jutottak a kormánypártok holdudvaraiban és így főleg az Antall kormány elherdálta az ország vagyonának nagy részét, ami évtizedekre hatalmas kárt okozott az országnak. A privatizáció szükségszerű volt, de sokkal tisztességesebben kellett volna véghezvinni.
 A magyarországi korrupció elterjedtségét és tényleges mértékét igen nehéz felbecsülni. Kifejezetten korrupciós jellegű bűncselekményt a rendőrség a tavalyi évben mintegy 150 esetben látott bizonyítottnak, de a szakemberek sem becsülik évi 300-500-nál többre a nyilvánosságra kerülő korrupciós ügyek számát. Ez pedig a regisztrált bűncselekményeknek csupán 1 ezreléke. Igaz, kipattant több igen nagy vihart kavaró korrupciós botrány is (gondoljunk csak a legismertebbre: a Tocsik-perre), ami egyrészt jelentheti a korrupció igen szerves beépülését a magyar gazdasági és politikai életbe, de ugyanakkor némi pozitívumot is jelent a visszaélések felszínre kerülése, hiszen azt jelzi, hogy a független szervezetek és a korrupció-ellenes bizottságok igen jól működnek.
 A Korrupció tehát él és virul? De akkor mit lehet tenni ellene? Lehet-e egyeltalán tenni valamit? Hogyan?  Erre a kérdésre keressük a választ a következő fejezetben.


Megoldási kísérletek

Beszámoló a kérdőíves felmérésről






SOROS Alapítvány webmaster@soros.hu