Határidõ: november 10.!
Mint az a bevezetõben már olvasható volt, hosszú idõ után, 1995 õszén került újra terítékre a 11-ben lakók sorsa. A fehérvári közgyûlésen felszólalt képviselõ a házban lakó 151, többségében roma lakó kilakoltatását szorgalmazta. Az önkormányzatot nem érintette váratlanul az ügy újbóli felmerülése, hiszen Nagy Zoltán Péter, az önkormányzat lakossági és civil kapcsolatokért felelõs tisztségviselõje újságoknak adott nyilatkozataiban már egy lehetséges megoldást ismertetett. Eszerint a Takarodó úton, szociális gettót kialakítva, házat építenének, 20-25 m2-es lakásokkal. Talán nem is sejtették, hogy késõbb éppen a Takarodó utat lovagolták meg a különféle emberjogvédõ társaságok. Az építkezés tervezett költségvetése: 40 millió forint. (Az összeget nem a nagysága miatt hangsúlyozzuk ki, hanem azért, mert - legnagyobb megdöbbenésünkre - ez az összeg napról napra változott. Ahány média, annyiféle adat.) Már ekkor patthelyzet alakult ki. Az ok a következõ volt: a Takarodó út egy kutyamenhely közelében fekszik. Az intézet dolgozói tiltakoztak az ellen, hogy a romákat a szomszédságukba telepítsék, mert attól tartottak, hogy az új lakók zavarnák õket a munkájukban. De nem csak õk tiltakoztak! A Fejér Megyei Cigányok Független Szövetsége ugyanis a kutyamenhellyel volt elégedetlen. Az eredmény: egy tényfeltáró bizottság létrehozása a Roma Polgárjogi Alapítvány, a Magyar Emberi Jogvédõ Központ és a Fejér Megyei Cigányok Független Szövetsége közremûködésével. A bizottság vállalta, hogy november 10-ig egy alternatív javaslatot terjeszt az önkormányzat elé. De addig is történt egy s más.
Például az, hogy Krasznai József, a Kisebbségi Cigány Önkormányzat vezetõje párhuzamot vont az 1989-es miskolci esettel. Tegyük hozzá, jogosan. Az ott történtek ugyanis kísérteties hasonlóságot mutatnak a fehérvári esettel. Miskolcon is „Takarodó utat” akartak építeni, de ezt megakadályozta egy szervezet: a Gettóellenes Bizottság. Most már ebben is hasonlítottak.

Színre lép a Gettóellenes Bizottság
1995 novemberében újra megalakult a GEB, amelyhez csatlakozott még a Roma Polgárjogi Alapítvány, a Wallenberg Alapítvány valamint a Magyar Emberjogvédõ Központ. Horváth Aladár, a GEB vezére nem gyõzte hangoztatni: „A cigánygettó ellen minden erõvel harcolni fogunk!” Megemlítendõ, hogy a roma vezetõk nyilatkozataiban már 57 millió forint szerepelt a Takarodó úttal kapcsolatban.
Idõközben kiderült, hogy a Takarodó úti szükséglakások tervei már márciusban is léteztek. November 8-án a lakásügyi bizottság határoz: a romákat ki kell lakoltatni. Ám ekkor már egy új terv is szóba került (nem az utolsó): 10-20 családnak belvárosi foghíjtelkeken 3 szobás családiház-jellegû ingatlanokat építenének, ezzel segítve a romák integrációját. November 9-én a négy parlamenti párthoz tartozó többség leszavazza (?) a Takarodó út tervét, helyette parasztházakat és régi lakásokat vásárolnának a szükséglakásokra elkülönített 58 millió forintból.

A döntés elsõ napja
Elérkezett a november 10-i határidõ, a tényfeltáró bizottságnak eddig a napig kellett a fehérvári közgyûlés elé terjeszteni javaslatukat. A bizottság nem járt eredménnyel, így egy újabb ad hoc bizottság jött létre, a következõ tagokkal: Gyimesi Edit, Varga Jánosné dr., Kovács Lajos István, Floch Tamás, Horváth Miklós Csaba, Pénzes Mihály, valamint a kisebbség képviseletében Krasznai József és Setét Jenõ. A Gettóellenes Bizottság egy újabb javaslattal állt elõ. Szerintük azok részére, akik falvakban akarnak letelepedni, azok részére hosszú lejáratú, kamatmentes támogatást kellene biztosítania az önkormányzatnak. Ebben sem jutottak dûlõre, így a döntést megint elhalasztották, december 15-e lett az új határidõ.
Ugyanezen a közgyûlésen szólalt fel Jarolics Béláné a maroshegyiek képviseletében, aki többször is felemelte a hangját a Rádió utca 11-ben tapasztalható embertelen körülmények miatt. Az alábbiakban a közgyûlésen általa benyújtott petíció egyes részleteit közöljük, ami hûen tükrözi az akkori állapotokat.

„Tisztelt Közgyûlés! Tisztelt Polgármester Úr!

Köszönjük a lehetõséget, hogy néhány percben a maroshegyiek is szót kaphatnak.
A Polgármester Úr és az önkormányzati képviselõk nagy része, így a Lakásbizottság is, ... azt tervezték, hogy a város egész lakáskeretét, kb. 50-52 millió forintot arra fordítják, hogy ... olyan lakásokat építsenek, amilyenek ebbõl a keretbõl lehetségesek ...
Tudni kell, hogy ez a háromemeletes téglaépület az 50-es évek elején készült repülõtiszti nõtlenszállónak.
Szükséglakásokká átalakítva régen is nagyon sokan laktak már itt.
Az utóbbi években mind több és több cigánycsalád is idekerült és sajnos jöttek önkényes beköltözõk is. Ezután már egyre nagyobb szeméthalmok keletkeztek a házban és környékén. Megjelentek mára már az egerek, patkányok, csótányok és egyebek.
Évrõl-évre az ajtók, az ablakkeretek eltûnnek, s bizony ez komoly pénzébe kerül évek óta az önkormányzatnak ...
... Tudni kell azt is, hogy nem a környékbeli lakosság, hanem a bentlakók némelyike tette mocskosság, elviselhetetlenül  bûzössé és rommá ezt a házat és környékét, s nemcsak a velük együttlakni kényszerült rendesebb cigányok, de a környék is szenved a randalírozásoktól, az éjszakai ordítozásoktól, verekedésektõl és õk is félelemben élnek.
 Meg lehetne tudni a rendõrségtõl, mentõktõl, hogy csak a legutóbbi évben is hányszor riasztották õket a Rádió u. 11. miatt.
Itt laknak tiszta, rendes cigánycsaládok is, akik ugyanúgy szenvednek, mint a környék lakói attól, hogy egyesek mindent összemocskolnak, részegen randalíroznak, az ajtókat, ablakkereteket feltüzelik.
Elmondásuk szerint õk sem mernek szólni ezeknek az embereknek, mert õk is félnek tõlük. Ez is bizonyítja, hogy ez nem „cigánykérdés”, ahogy ezt beállítják, hanem magatartási probléma ...
... Közegészségügyi szempontból is tarthatatlan, hogy a szomszédos házak ablakai alatt végzik el egyesek a dolgukat, kicsi gyermekek bemásznak a kukákba s szétszórják a szemetet magukat és másokat is fertõzéseknek kitéve ...
... megszámlálhatatlan kutyát tartanak, ... egyik-másik ... megtámadja a járókelõket.
Szeretnénk megtudni, hogy a helyi és országos cigányszervezetek miért nem védik meg a rendes, tisztességes cigányokat és a lakosságot a randalírozó, lumpen elemektõl, azokat miért nem próbálják megfékezni, mint annak idején a cigányvajdák.
Ez lenne az igazi feladatuk és nemcsak a jogokról, hanem a kötelességekrõl is felvilágosítani õket, hiszen ezek az emberek hiúsítják meg a többiek beilleszkedését.
Ezt csak a cigányszervezetek tehetnék meg, mert ha másvalaki próbálná, azonnal cigányellenességgel, rasszizmussal vádolnák meg. És vajon a lakosság többi része megvádolhatja-e a cigányságot magyarellenességgel? ...
... Balul sült el a Polgármester Úr és a lakásbizottság tagjainak segítõ szándéka ...
... a legtöbben a bosszútól tartva nem merték volna elmondani a véleményüket, ... azt mondják, nem akarnak a hátukba kést kapni ...
Ördögi dolognak érezzük, hogy a cigányok szerencsétlen helyzetét felhasználva, politikai ütõkártyának használják fel õket, nem törõdve azzal, hogy annak miféle következményei lehetnek, ha az indulatok elszabadulnak.
Könnyû dolguk volt, feltüzelték a cigányságot, hogy úgymond „gettósítani” akarják õket (és ez mi, amiben most vannak?) elhitették, hogy cigánygyûlölet van ...
... akik ezt a vihart felkavarták, háttérbõl irányítanak, nem itt laknak a környéken ... Akik ezt az ellentétet szítják, elfelejtették elmondani a cigányoknak, hogy a kb. 120-130 ezer lakosú város egészére jutó 52 millió Ft-os lakáskeretet az önkormányzat egyedül a 11-esben lakó cigánycsaládok jobb körülményeinek biztosítására akarják felhasználni, holott nemcsak nekik, hanem nagyon sok fehérvárinak kellene a lakáshelyzetét megoldani.
Õk mit szóljanak, hogy rájuk emiatt egy fillér sem jut? Innen nézve is cigányellenes a lakosság és az önkormányzat? ...”

„Ez lehetne a romák kárpótlása”
A viták, indulatok december 15-éig sem csitultak el. November 12-én a helyi újságban Solymosi Imre, a Gettóellenes Bizottság szakértõje a következõt nyilatkozta: „A kárpótlásból a romák teljesen kimaradtak. Hiszen 1945 után sem részesültek földosztásból. Ha tehát a falusi életmódra rátelepült roma közösségeket eleve kirekesztik, akkor miként kérhetõ száma a beilleszkedésük? Ugyanúgy elkerülték õket a polgárosodás áldásai is. Nem született jóvátétel a cigány holocaustot követõen sem...” . Eddig az idézet. S hogy mi volt az elõzmény? Solymosi úr azt gondolta, hogy komfortos lakásokkal kellene a romákat kárpótolni. Ugye nem kell mondani, hogy ez a nyilatkozat is milyen viharokat kavart...
Idõközben egyre erõsödtek azok a hangok, amelyek politikai háttérrõl beszéltek (lásd a fent idézett petíciót). Egyre többen vélték, hogy a Nagy István polgármester elleni támadás egyik ürügye a Rádió utca 11., de nemcsak õt, hanem a várost is eltalálták.
De az összehasonlításoknak sem szakadt vége. Hell István, a Wallenberg Alapítvány jogvédõ aktivistája a Takarodó utat a tatabányai Mérleg utcával hasonlította össze. Ehhez tudni kell, hogy Tatabányán sikerült felépíteni a Rádió utca 11-ben lakókhoz hasonló helyzetûeknek a Mérleg utcát. Az itt lakóknak minden rendelkezésére áll: buszjárat, boltok, sõt még templom is. Ráadásul nincs messze a városközponttól sem. Ezzel szemben, Hell István szerint, a Takarodó út a városközponttól messze van, a legközelebbi buszmegállóig kb. 1 kilométert kell gyalogolni, elhagyatott helyen van, amivel nem a romák integrációját, hanem szegregációját idézik elõ.

Újabb alternatívák
A novemberben alakult ad hoc bizottságnak adott egy hónap gyorsan eltelt. A közgyûlés elé kellett terjeszteni javaslatukat. Mivel ehhez Jarolics Béláné segítségével sikerült hozzájutnunk, úgy véljük, az lenne a legjobb, ha ezt szó szerint idéznénk, közbevetve megjegyzéseinket.

„A Rádió u. 11. sz. épület tarthatatlan helyzetének megoldása, az épület felújítása miatt elkerülhetetlenül szükséges az épület teljes kiürítése. Ez igen nehéz feladat, hiszen az épület mintegy 40 lakásában 130-140 felnõtt és gyerek lakik, többségében mindenfajta jogcím nélkül, önkényes lakásfoglalóként.
A feladat megoldása, illetve a lehetséges megoldások vizsgálatára és javaslattételre a Közgyûlés novemberben ad hoc bizottságot hozott létre. A bizottság az elmúlt hetekben alaposan megvizsgálta a Rádió u. 11-ben kialakult helyzetet, és a lehetséges megoldásokra részleteiben az alábbi megoldásokat teszi:

1., Azonnal felhasználhatók a Rádió u. 11. lakóinak elhelyezésére a város tulajdonában lévõ, jelenleg üres bérlakások közül a következõk:
a) Móri u. 8. fsz. 3.  2 szoba, konyha, WC, félkomfortos, 53 m2
b) Takarodó u. 5.  1 szoba, konyha, udvari WC, komfort nélküli, 27 m2
c) Széchenyi u. 76.  1 szoba, konyha, komfortos, 33 m2
(Lám-lám újra itt szerepel a Takarodó út. Természetesen ez nem egyezik az eredeti elképzeléssel, hiszen itt csak egy lakásról van szó, de késõbb éppen ezen bukik meg a javaslat.)

2., A Kisfaludi kastélyban néhány héten belül lakhatásra alkalmas állapotba hozható 8 db lakás (3 db komfortos, 2 db komfort nélküli és 3 db szükséglakás). A lakások jelenleg teljesen feldúlt, szétvert állapotban vannak, lakhatóvá tételük nem egészen 6 millió Ft-ba kerülne. A költségek kb. harmada a szétvert, eltüzelt ajtók, ablakok pótlására és az egykor szabványos elektromos hálózat felújítására, másik harmada a felszedett, tönkretett hideg és meleg burkolatok pótlására, a többi a tetõfedõ, bádogos, vizes, üveges, festõ munkákra szükséges.
(A kastély felújításának már a költségvetése is kész volt. Egyébként az itt szereplõ 6 millió Ft mások szerint 8 millió. Mi magunk is sajnáljuk a számok között nem tudtunk rendet teremteni, de hát ember legyen a talpán, aki el tudja dönteni, hogy ki mond igazat. A javaslatnak ez a pontja a környékbeliek tiltakozása miatt bukott meg.)

A bizottság a 8 lakás lakhatóvá tételét és a Rádió u. 11-ben lakók elhelyezésére való felhasználását javasolja. (Ezzel legalább az épület további romlása is megakadályozható lenne.)
(Az utolsó mondat elgondolkoztató, sokakat talán megmosolyogtatna.)

3., Börgönd
(A megüresedett laktanya épületeiben helyezték volna el a Rádió u. 11-ben lakó romák egy részét.)

4., A környezõ falvakban megvásárolható lenne néhány 0,5-1 millió Ft közötti vételárú családi ház, amely a gazdálkodni kívánó és felújításra, bõvítésre képes családok részére ideális megoldást nyújthat. A bizottság 3-4 családi ház megvásárlását javasolja. Megjegyezzük, hogy a környékbeli települések polgármestereinek tiltakozását egy részleteiben nem is kidolgozott elképzelés ellen teljesen alaptalannak tartjuk. Egyrészt bárkinek a faluba történõ költözése elleni tiltakozás az állampolgári jogok durva megsértése lenne, másrészt a Rádió u. 11. lakóinak jó része éppen a környezõ településekrõl költözött be Székesfehérvárra (Zámoly, Nádasdladány, Csór, Kisláng, Sárosd), mégpedig nem is lakást vásárolva, hanem önkormányzati bérlakást önkényesen feltörve és elfoglalva.
( A tiltakozásoknak ezzel még nem volt vége…)

5., A város tulajdonában számos üres telek, lakásépítésre alkalmas, vagy alkalmassá tehetõ terület van. Ezek közül az alábbiakat vizsgáltuk meg:
a) A Gödör u., Kiskút utca területén az elmúlt években lebontott szükséglakások helyén több családi ház vagy társasház építésre alkalmas terület van. Felhasználását egyelõre nem javasoljuk a szomszédos záportározóval kapcsolatos problémák miatt a késõbbiekben azonban a terület beépítése elképzelhetõ.
b) A Takarodó úton a jelenleg is meglévõ lakóépület hatalmas telke a beépítés módjától és a lakások nagyságától függõen 20-60 lakás megépítésére nyújt lehetõséget. Vezetékes víz, villany van, egyéb közmû nincs, ezért kizárólag komfort nélküli lakások építése lehetséges. Mivel ezekre a városnak rendkívül nagy szüksége van - és valószínûleg 10-20 éves távlatban még lesz is - ezt a területet a bizottság beépítésre javasolja.
(Tehát mégis megépül a ház. Ebben a pontban nincs utalás a romákra, sõt a késõbbiekre gondolva építenék fel a szükséglakásokat. Ennek ellenére a GEB a javaslat e pontját is megtorpedózza. Az ok: „a Gettóellenes Bizottság nem a cigányok Takarodó útra telepítése ellen tiltakozik, hanem az emberek gettósítása ellen” [Horváth A.]. A telken meglévõ lakóépületen az 1., pontban említett lakást kell érteni.)
c) A Dráva-Száva utca által határolt mintegy 10 hektáros, igen jó helyen fekvõ, de jelenleg nádas-mocsaras területet a helyszíni szemle alapján a bizottság rövid távon nem tartja felhasználhatónak, távlatban azonban számolni lehet vele.
d) Hasonló a helyzet a Feketehegyen, a Virág-Bébic utcák által határolt területtel, rövid távon ennek felhasználását sem látjuk megoldhatónak.
e) A Széchenyi u. 76-ban a tavaly épített 15 lakásos épület mellett megvizsgáltuk a meglévõ, 12 lakásos épület felújításának, valamint emeletráépítésének lehetõségét. Bár ezzel 5 lakást lehetne nyerni, a statikai vizsgálat szerint szükséges alap megerõsítés miatt a lakások fajlagos költsége túl magas lenne. Ezért egyelõre nem javasoljuk, de ha az épület néhány év múlva felújításra kerül, az emeletráépítésre vissza kell térni.
(Ez az épület nem más, mint a székesfehérvári „Grand Hotel”. A házban romák laknak, sokak szerint ez lehet majd az új Rádió utca 11.)
f) A Hosszúsétatér 64. számú földszintes lakóépületen ugyancsak megvizsgáltuk az emeletráépítés lehetõségét, 8 lakás kialakítását remélve. Sajnos a statikai vizsgálat itt is alap-megerõsítés szükségességét tárta fel, ráadásul födémcserére is szükség lenne, ezért ezt az elgondolást véglegesen elvetésre javasoljuk.
g) Zágoni-Lugosi u.”

A tervezetbõl kitûnik, hogy a bizottság hosszú távra tervezett. A szövegben több utalás is elhangzik, amely a távolabbi jövõre vonatkozik. Lehet, hogy az önkormányzat már ekkor felkészült arra, hogy a végsõ döntés hónapokig, évekig elhúzódhat? Vagy a késõbb esetlegesen elõforduló hasonló problémák megelõzésére vonatkoznak?

„Miért nem teszik ki õket már hamarabb?”
December 15-én lakossági fórum volt a Megyei Mûvelõdési Központ és a Fejér Megyei Hírlap szervezésében. A Beszélgetõsarok nevet viselõ fórum témája nem is lehetett más, mint a Rádió u. 11. A találkozó sokszor indulatoktól sem volt mentes. A fórumon jelen volt az ad hoc bizottság öt képviselõje is, akik szerint 11 családot és egy egyedülálló lakót rövid idõn belül el tudnak helyezni a kisfaludi kastélyban, a Móri úton és a Széchenyi úton. Ekkor még õk sem tudták, hogy a javaslatot nem egész két hónap múlva hatályon kívül helyezik.
Az összejövetelen több kérdés is felmerült. A legtöbben azt furcsállották, hogy a város nem rendelkezik szociális célú lakásokkal. Abban mindenki egyetértett, hogy ezen változtatni kell. Ennek kapcsán terelõdött a szó a cigányságra, illetve a Rádió u. 11-re. A résztvevõk szerint irritálja a polgárokat, hogy vannak, akik kivesznek a közös kalapból, míg a többiek csak beletesznek. A többi között ilyen kérdés is elhangzott: „Miért hagyják százezres adósságokig elmenni a bérlõket? Miért nem teszik ki õket már hamarabb?”
Egy érdekes dolog is kiderült. Amióta ugyanis nyilvánosságra került, hogy a Rádió u. 11-et felszámolják, 8 család (magától!) vidékre, 3 pedig máshová költözött. De voltak bátrabbak - és okosabbak - is. Sokan ugyanis a döntés után költöztek be. Õk úgy gondolták, és nem is alaptalanul, hogy így jobb lakásokhoz juthatnak. Az újonnan beköltözõket a befalazott lakrészek sem állították meg.
A fórumon nyilvánosságra került a Takarodó úti szükséglakások felépítése. A kijelentés nagy felzúdulást okozott. A jelenlevõ képviselõk azzal nyugtatták a résztvevõket, hogy a ház garzonlakásnak megfelelõ komfortfokozatú lesz, és oda nem kerül senki a Rádió u. 11-bõl. Érdekes, hogy a javaslatban még komfort nélküli lakások szerepelnek, sõt az indoklás szerint komfortos lakások építése nem is lehetséges (a terület fejletlen, vagy inkább nem létezõ közmûje miatt). Újabb ellentmondás az amúgy sem túl tiszta ügyben…

Szünetek
A következõ év elején valamelyest csökkent az érdeklõdés a Rádió u. 11. iránt. De csak idõlegesen. 1996. február 8-án a decemberi döntést hatályon kívül helyezték, az ad hoc bizottság decemberi javaslatát elvetették. A GEB támadta meg, a Takarodó út miatt. A közgyûlés új idõpontot tûzött ki a döntésre: 1996. június 1. A Gettóellenes Bizottság azt kifogásolta, hogy az önkormányzat a Takarodó útra 57 (40? 52?) millió forintot szánna, komfortos lakások építésére semmit. Maradt hát a várakozás júniusig.

Határozatok
Lejárt az újabb határidõ is. A döntésbõl már látni lehetett, hogy nem várható elõrelépés az ügyben. Az önkormányzat a Váralja soron 35-40 lakásos átmeneti szállást akart építeni a rossz körülmények között élõknek. A határozat szövege homályos - és talán tudatos is. A rossz körülmények között élõknek. Mindegy, a Gettóellenes Bizottságnak ez is elég volt ahhoz, hogy megtámadja ezt a határozatot is.
Idõközben a helyszínen, a Rádió u. 11-ben semmi sem változott. Sõt. A maroshegyiek képviselõje július végén 354 aláírást gyûjtött össze a környéken lakóktól. "Szomszédjaik" ellen tiltakoztak. Újabb petíció is megfogalmazódik. A beadvány lényege a következõ:

„T. Cím!

A sok egyoldalú TV, rádió és újság riport után most hallgattassék meg a másik fél is!
S. O. S.
Elsõsorban a cigány szervezetektõl várunk sürgõs intézkedést - és védelmet követelünk mi, a Székesfehérvár Rádió úti lakótelep lakói magunknak és a Rádió u. 11-ben lakó tisztességes, rendes cigánycsaládoknak az ugyancsak a Rádió u. 11-ben lakó randalírozó, az együttélés elemi szabályait is felrúgó, a legelemibb tisztasági követelményeket sem ismerõ, saját fajtájukat is lejárató cigányokkal szemben.
Tiltakozunk az ellen, hogy 8-10 éves gyermekcsoportok felnõtteket, a környék lakóit tartsák állandó rettegésben.
Most történt az a mindenkit felháborító eset, amikor egy mûtött lábú, mozgásában erõsen korlátozott rokkantnyugdíjas asszonyt három tíz év körüli gyermek (2 lány, 1 fiú) azért, mert kérésükre nem tudott pénzt adni, szíjjal kékre-zöldre verték, mivel elmenekülni nem tudott. ...
... Sajnos ez nem egyedi eset, hiszen nap, mint nap idõs, elesett szegény embereket környékeznek meg, ... törött üvegekkel, kövekkel dobálják meg a járókelõket minden ok nélkül. ...
... A gyermekeik után kapott segély, családi pótlék fizetésekor leisszák magukat, randalíroznak, éjszakáként ordítoznak, nem törõdve a környék lakóinak nyugalmával.
Ezek a családok piszkosak, rendetlenek. A szemetet házon belül az üres helyiségekbe öntik, a közös WC-ket tönkreteszik. A folyosókon többnyire folyik a vizelet, a féces leve, hemzsegnek a bogarak, a csótányok azoknál is, akik saját otthonukat igyekeznek rendben tartani. Sajnos ma már megjelentek a patkányok is. ...
... Iszonyatos fertõzõforrás ez a ház és környéke. Legtöbben a másik épületek tövében, ablakok alatt, vagy ... ahol éppen vannak, végzik el a "dolgukat". ... A telepi kukába belemásznak és minden ok nélkül szétszórják a szemetet. ...
… A Rádió u. 11. miatt a környezõ lakások teljesen elértéktelenedtek, eladásuk, cseréjük szinte lehetetlen.
Ezek miatt alakul ki az emberekben az általánosítás és az ellenszenv. …
… Azért, mert egyes családok 30-40 m2-en nagyon sokan laknak összezsúfolva, õk maguk a felelõsek, mert a környékbeli falvakból bevándoroltakat befogadták, rontva saját és a többiek helyzetét is. Köztudott, hogy többnek van köztük vidéken saját háza, lakása, vagy a városban már összkomfortos lakásokat ugyanígy szétvertek, tehát nem éppen hajléktalanokról van szó. …
… Egyes szervezetek csak felhasználták õket, amikor megkérdezésük nélkül megakadályozták az elmúlt évben, hogy emberibb körülmények közé kerülhessenek ezek az emberek, mert a tervbe vett új épületeket „gettónak” kiáltották ki. …
… Amennyiben a cigányszervezetek nem segítenek a környék lakóinak abban, hogy ezeket a családokat és gyermekeiket megrendszabályozzák, s az újonnan rájuk telepedetteket visszairányítsák eredeti lakóhelyükre, és nem tanítják meg õket a törvények tiszteletére, akkor a felelõsség az övéké lesz, ha az indulatok elszabadulnak. …”

Augusztus 13. Ez a nap több dolog miatt is érdekes volt. A helyi lap aznapi számában egy furcsa felhívást lehetett olvasni. A közbeszerzési eljárást az önkormányzat tette közzé, amelynek tárgya „Székesfehérváron, a Takarodó út területén korlátozottan igénybe vehetõ átmeneti szálláshelyek építése”. A hirdetésbõl az tûnik ki, hogy az önkormányzat nem vette figyelembe azt, hogy februárban már hatályon kívül helyezték a döntést. Persze a GEB most is éber volt.
Ugyanezen a napon újabb lakossági fórumra került sor, ezúttal a Gettóellenes Bizottság szervezésében. A fórumot megelõzõen mindkét fél (a GEB ill. Nagy István polgármester) állást foglalt. Horváth Aladár az önkormányzatot vádolta, mert úgy érezték, hogy február 8-a (a Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal ezen a napon helyezte hatályon kívül a decemberi döntést) óta nem történt konkrét elõrelépés. Elutasították továbbá, hogy egyesek a roma civil szervezetek feladatának tekintik a cigányok „megrendszabályozását”.
A másik oldalon Nagy István elismerte, hogy Fehérvárnak szüksége van alacsony komfortfokozatú lakásokra, amelyek a hátrányos helyzetû családok számára is megfizethetõek. Elmondta, hogy a magas lakásfenntartási költségek miatt kb. 300 család került kritikus helyzetbe, a kilakoltatás közelébe. A polgármester utalt arra, hogy a Rádió u. 11. alatt lakók egy részét olyan összkomfortos, komfortos lakásokból költöztették ki, amelynek lakbérét hosszú idõn át nem fizették, a lakást tönkretették, egy részük pedig önkényes beköltözõként került az épületbe. Sajnálatát fejezte ki, hogy az ad hoc bizottság decemberi javaslatát nem tudták megvalósítani.
A lakossági fórum meglepõen békésen zajlott le. Az összejövetelen többen is felszólaltak. Ilyen volt például Krasznai József, a helyi cigányönkormányzat vezetõje, aki kérte, hogy a környéken élõk együtt keressenek megoldást. Setét Jenõ polgárjogi aktivista a Takarodó útra tervezett lakások méretét nem tartotta megfelelõnek, szerinte van olyan vállalkozó, aki ebbõl a pénzbõl kétszer akkora házat is épített volna (…). Kurai Csabáné, a Rádió utca 11. egyik lakója a kialakult helyzetért az önkormányzatot tette felelõssé. Elutasította, hogy a 11-ben lakókat egy kalap alá veszik. Kolompár György szintén a lakók nevében beszélt. Õ például szívesen költözött volna falura, de sokan a városban képzelik el jövõjüket. A felszólalások között volt egy, amelynek visszhangja is volt. Hell István, a Wallenberg Alapítvány képviseletében elmondta, hogy annak idején a Székesfehérvári Épületfenntartó és Hõszolgáltató Rt. (Széphõ Rt.) munkatársai szóltak a lakóknak, hogy ne fizessék a lakbért és a közüzemi díjakat, hiszen nemsokára úgyis kapnak másik lakást. Hell úr szerint a Széphõ csapdába akarta csalni a romákat, hiszen aki nem fizet, azt ki lehet rakni. A nyilatkozatra késõbb a vállalat is reagált.
A lakossági fórum után Horváth Aladár és dr. Nagy István tárgyalóasztalhoz ültek. A tárgyalás eredményeként egy közös sajtónyilatkozatot tettek közzé, amelyben újabb határidõk fogalmazódnak meg. A megoldási javaslatot 1996. szeptember 19-éig kell a közgyûlés elé terjeszteni. A másik dátum (szeptember 1.) pedig egy pályázat határidejét rögzítette. A felek ugyanis pályázatot szerettek volna kiírni a helyzet megoldására, lakások építésére, aminek pénzügyi, technikai, jogi feltételeit közösen rögzítenék.
A szeptember 19-ei határidõ elõtt már készen állt a legújabb javaslat. Ezt mindössze csak a Gettóellenes Bizottságnak kellett volna elfogadnia. Ez a határozat többféle alternatívát tartalmazott, de nem neveztek meg konkrét helyeket. A tervezett megoldások a következõk voltak:
1., Önkormányzati, telepes jellegû, alacsony bérû garzonlakás építése közhasznú munkavállalással. Az önkormányzat építtetné, az odaköltözõ családok közhasznú munkavállalással segítenének. Feltétel: a meglévõ hátralék törlesztésének megkezdése.
2., Önkormányzati támogatás lakásvásárlás céljából. Feltétele, akárcsak az elõzõ pontnál, a hátralékok törlesztése.
3., Önkormányzati építési telkek biztosítása lakóház építésére.
4., Határozatlan idejû bérlakásban történõ elhelyezés. Az esetleges hátralék törlesztése után az önkormányzat biztosítja a bérviszony folyamatosságát.
5., Határozott idejû bérlakásban történõ elhelyezés. A feltétel megegyezik az elõzõvel.

A Rádió u. 11-ben lakók választhattak a fent felsorolt lehetõségek közül. Az elsõ megoldás 9, a második 13, a harmadik 8, a negyedik 7, az ötödik 2 családot érdekelt.
Az egyeztetõ tárgyalás szeptember 10-én zajlott le. A három órás tanácskozás fûtött hangulatban telt. A Gettóellenes Bizottság az kifogásolta, hogy az önkormányzat mégis felépíti a Takarodó úti házat (más kérdés, hogy a közgyûlés a Váralja soron akart építkezni). Az önkormányzat részérõl megjelentek hiába mondták, hogy a majdan felépülõ bérházba nem költöztetnek senkit sem a Rádió u. 11-bõl, Horváth Aladár felelete sem késett: „A GEB nem azért tiltakozott kezdettõl, s nem azért jött létre, hogy a Rádió utca 11-ben lakókat ne tegyék ki a Takarodó útra, hanem amiatt tiltakozott, hogy embereket ne tegyenek ki a lakókörzeten kívülre! … Nekünk nem a Rádió utca 11-ben lakókat kell megvédenünk, hanem a gettósodást kell megakadályoznunk! … Ez nem gettóellenes bizottság, hanem Takarodó út ellenes bizottság: így is lehet mondani!”
Persze, ezekbe a sorokba is bele lehet kötni. Ugyanis Horváth Aladár sem tudta megérteni, hogy a Váralja soron épülnek bérlakások és nem a Takarodó úton. Megegyezés pedig nem született. A szeptember 19-i közgyûlés napirendjérõl levették a Rádió utca 11. problémáját, áttették az októberi közgyûlésre. Ez már az ötödik határidõ volt…

A fordulat éve
Aligha túlzás ezzel a jelzõvel illetni 1997-et. Sem az októberi határidõig, sem utána nem született semmilyen érdemi döntés. Az illetékes vállalat szakemberei még '96-ban „téliesítették” a házat, vagyis elvégezték azokat a munkákat, amelyek nélkülözhetetlenek voltak ahhoz, hogy a téli fagyok ne szedjenek áldozatokat a házon belül. Az már más lapra tartozik, hogy a lakók ezzel nem sokat törõdtek, az újonnan beszerelt ablakkereteket ugyanúgy eltüzelték, mint korábban.
Döntés hiányában a Rádió u. 11-ben és környékén nem változott semmi. Azok lakrészét, akik elhagyták az épületet (nem voltak valami sokan) a Széphõ Rt. munkatársai azonnal befalazták. De az újabb lakásfoglalókat ez nem zavarta, a lakásokat feltörték. A lakók a lakbért és a közüzemi díjakat továbbra sem fizették. A helyi áramszolgáltató ezt megelégelve kikapcsolta a villanyt a házban (egyedül a folyosók világítását hagyta meg, ami elõírás), és a villanyórákat leszereltette. Kivételt mindössze az a néhány lakó jelentett, aki rendesen fizette számláit. Az õ villanyórájuk érintetlen maradt. Az Édász által. Lakótársaik ugyanis az õ óráikról szereztek (loptak) áramot. Sõt, a környéken lakók elmondása szerint a romák a házzal szomszédos közvilágításról csempészték be az épületbe az áramot, csupasz vezetékeken. A Széphõ megelégelte, hogy hiába végeznek javító munkákat a házban, és a fehérvári cigány kisebbségi önkormányzat vezetõjét kérte, hogy segítsen az ügyben. Krasznai József a levél kézhezvétele után a helyszínre ment, majd elégedetten mondta, hogy véleménye szerint sikerült felhívnia a házban lakók figyelmét az áramlopás veszélyeire. Arról már nem is beszélve, hogy ezt ugyanúgy büntetik, mint bármely más lopást. Az áramlopás ennek ellenére a ház lebontásáig tovább folytatódott.
Közben készültek a különféle felmérések a lakások illetve a ház állapotát illetõen. Az egyik ilyen volt a Széphõ Rt. által készített adatlap. Az adatlap szerint 1997-ben 43 lakás volt, de ebbõl 4 be volt falazva, tehát tulajdonképpen csak 39 lakásról lehet beszélni. Az adatlapok szerint ebbõl 37 volt lakva, de ebbõl két „lakást” csak az ott lakók minõsítettek így. A lapokon több kérdés is szerepelt, például a lakók szerint miért ilyen a lakások állapota, vagy mennyire törõdik lakásával? Érdemes idézni a jelentésbõl: „A lakások állapotát és a bentlakók felelõsségét az adatlapok véleményünk szerint annyira torz módon tükrözik, hogy ezek a megállapítások a környezettanulmány reális, hiteles megállapításait is megkérdõjelezhetik.” A könnyebb megértés miatt a romák által adott válaszok összesítését is közöljük.
A lakások állapotának oka az adatlapok alapján:
– karbantartás hiánya (7 esetben)
– elõzõ lakók hagyták így (2 esetben)
– véletlen rongálás (12 esetben)
A többi esetben nincs megjegyzés. A bentlakók rongálása még a felbontott padlók, az eltüzelt ajtók, ablakok esetén sincs okként megemlítve. Az sem szabad elfelejteni, hogy a kérdésekre a válaszokat maguk a lakók adták. Természetesen ez önmagában még nem elég ok arra, hogy a válaszok hitelességét megkérdõjelezzék. De talán mindenki emlékszik, milyen állapotok uralkodtak a házban (elég csak a korábban idézett petíciókra gondolni)…
A lakók törõdése az adatlapok alapján:
– megóvja, javítja a lakását (13 esetben)
– javításokat végez a lakásban (16 esetben)
– nem törõdik vele (4 esetben)
Ezek a válaszok is az épületfenntartó vállalat megjegyzésének igazát bizonyítják. A válaszok alapján az épületben egyetlen lakásrongáló sincs. Nem lehet vitatkozni azonban azzal sem, hogy vannak, akik javították lakásukat. Talán ennek azért nem volt semmi látszatja, mert javítanivaló volt bõven. Mindenesetre, az azért megnyugtató, hogy 4 õszinte család található ebben az épületben…
Az adatlapok összesítése után több dolog is kiderült. Érdekes körülmények között jutottak néhányan lakáshoz. Az adatlapokon szerepelt a lakók neve, illetve az, hogyan kerültek a Rádió u. 11-be. Voltak, akik bérleti szerzõdéssel rendelkeztek. Voltak, akik rendelkeztek ugyan lakáskiutalással, de az már évek óta lejárt. Megint mások a lakást állítólag úgy vették az elõzõ lakótól (más kérdés, hogy ezek a lakások az önkormányzat tulajdonában voltak, tehát véleményünk szerint az ilyen tranzakcióknak semmi jogi alapjuk nem volt). A legfurcsábbak azonban azok voltak, akik családi házakat (!) cseréltek el, hogy a Rádió u. 11-be költözhessenek. Voltak azonban okosabbak is, akik úgy próbáltak valamilyen jogcímet szerezni, hogy bérleti szerzõdéssel rendelkezõ lakó mosókonyhájába költöztek be, ilyen módon jogi értelemben albérlõkké váltak. Persze a „bérletesek” sem voltak ártatlanok. Néhányan közülük úgy jutottak lakáshoz a 11-ben, hogy elõtte a város más pontjain komfortos panellakásokat laktak le (amelyek késõbbi helyreállítása több százezer forintot tett ki), az önkormányzat pedig ide telepítette õket. Aztán azután, hogy beköltöztek, befalazott lakásokat törtek fel. Talán úgy gondolták, a bérleti szerzõdés erre is kiterjed. Tévedtek.
A felmérés tanulmányozása közben érdekes dologra bukkantunk. Érdemes figyelni: „Az I. emelet 1. számú lakás adatlapja hiányzik. A lakásban lakó Lakatos Ferenc és Krasznai Szilvia önkényes beköltözõk, az elmúlt hetekben költöztek be. Krasznai Szilvia egyébként Krasznai József lánya.”  Ez az információ annak idején (legjobb tudomásunk szerint) nem került nyilvánosságra. Persze a Gettóellenes Bizottság és az egyéb polgárjogvédõ szervezetek köztudottan jó sajtókapcsolatokkal rendelkeznek. Hiszen alighanem lett volna botrány abból, ha kitudódik, hogy a cigány kisebbségi önkormányzat vezetõjének lánya a Rádió utca 11-ben lakik - önkényes lakásfoglalóként. Az ok aligha lehet kétséges: a helyzet megoldása elõbb-utóbb elérkezett volna, a romák ilyen vagy olyan módon, de lakásokhoz jutnak…

Viharos õsz
Az események õsszel ismét felgyorsultak. Szeptember elején az önkormányzat a házban lakók tudomására hozta, hogy valamennyi önkényes lakásfoglalónak névre szóló felszólítást küldenek, melynek értelmében, ha októberig nem költöznek ki az épületbõl, akkor az önkormányzat, soron kívüli eljárást kérve, bírósághoz fordul. Az önkormányzat ugyanis nem kötelezhetõ arra, hogy jogcím nélküli lakókat elhelyezzen. Kemény, határozott nyilatkozat. Talán nem meglepõ, hogy ebbõl sem lett semmi.
Az újságokban egymást érték a különbözõ vélemények. Krasznai Józsefé különösen érdekes: „A Rádió u. 11-ben nem emberhez méltóak a körülmények.” A lánya ekkor már a ház lakója volt…
Mivel októberig a házból nem költöztek ki a romák, az önkormányzat bírósághoz fordult. A házban ekkor 13 család lakott. Az épületben a körülmények közben egyre romlottak. Október 1-jén a vizet is elzárták a házban, a közös vécét (ami nem volt sokat használva) befalazták. Kolompár György, a házban lakók egyik szószólója elkeseredetten fakadt ki: „Hol van most Horváth Aladár? Neki köszönhetjük, hogy bajban vagyunk. Építettek volna nekünk lakást a Takarodó utcában, de õ hadonászott nekünk, hogy 'testvérek, ne menjetek gettóba!'. Pedig még az is jobb lenne most, mint az utca.”  Ki tudja, ha az önkormányzat képes kihasználni a romák (pillanatnyi) megingását, a helyzet gyorsabban megoldódott volna. Ezzel kikerülhették volna a különbözõ bizottságokat, akik látszólag eddig is akadályai voltak a megegyezésnek.
A helyhatóság közben gõzerõvel kereste a mindenkinek megfelelõ megoldást. Ezt Mózs József, a polgármester tanácsadója kínálta. Az õ terve szerint az önkormányzat az SFOR katonák által használt lakókonténereket vásárolna, amelyben a romákat ideiglenesen, 1998. június 30-ig helyeznék el. Eddig az idõpontig a kisebbségi önkormányzat a város több pontján társasházakat épít, amit a székesfehérvári önkormányzat 30 millió forinttal támogatna. Aki azt hiszi, hogy ez olcsóbb megoldás, mint a Takarodó úti terv volt, az téved. Figyelembe kell venni azt is, hogy a lakókonténerek sem ingyen kerültek volna a helyükre. Ez a hely egyébként elõször a Szárazréten lett volna, ott azonban egy nap leforgása alatt 1425 aláírást gyûjtöttek össze a környéken lakók, tiltakozva leendõ szomszédjaik ellen. Az önkormányzatnak volt még egy helyszíne a konténerek elhelyezésére. Nem nehéz kitalálni: a Takarodó út.

Rövid életû egyezségek
Október 16-án közgyûlés volt. Elõször úgy tûnt, megegyezés született. Ám a közgyûlés szünetében a Rádió 11-ben lakók közölték Krasznaival, hogy nem mennek a konténerekbe, mert Horváth Aladár ezt tanácsolta nekik. A kisebbségi önkormányzat vezetõje, annak ellenére, hogy pár perccel korábban elfogadta a konténeres megoldást, visszatáncolt. Melléjük állt Vancsik Zoltán szocialista képviselõ is, aki úgy gondolta, hogy konténerek helyett ideiglenesen kõházakba helyezzék el a romákat. Egyben egyetértettek: december 31-ig az épületet le kell bontani.
Az ügy közben országos nyilvánosságot kapott. Ennek részeként a Juszt László vezette Nyitott száj c. mûsor egyik aktuális témája a Rádió u. 11 kálváriája lett volna. A nyilvános tévéfelvételre az önkormányzat és a roma szervezetek képviselõi is meg voltak hívva. A fórum azonban elmaradt. A roma vezetõk, mindenféle elõzetes bejelentés nélkül, nem jelentek meg. A GEB viselkedését látva egyre többen kérdezték, indulatoktól sem mentesen, hogy milyen jogon szól bele az önkormányzat munkájába egy civil szervezet?
Az indulatok egyre csak forrósodtak. A Fidesz-MPP város elnöksége közleményben tudatta: „Elítéljük, hogy a Roma Polgárjogi Alapítvány igazgatója [Horváth Aladár] a sajtóban fasisztának nevezte Székesfehérvár városát. Követeljük Horváth Aladártól, hogy a nyilvánosság elõtt kérjen bocsánatot Alba Regia lakóitól.” A bocsánatkérés elmaradt. Október 29-én a GEB nemzetközi sajtótájékozatót hívott össze, ahol roma holocaustnak nevezték a Rádió utca 11. ügyét. A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a GEB nem érti, miért nincsenek egy Székesfehérvár nagyságú városnak szükséglakásai, ahová elhelyezhetnék a lakókat. Azt is bejelentették, hogy tüntetést szerveznek a romák lakókonténerekbe helyezése ellen. A vezetõk szerint a konténerek túl kicsik, komfortfokozatuk alacsony, és távol esnének a városközponttól. A mérettel kapcsolatos kifogás számunkra érthetetlen. A konténerek alapterülete 25 m2, ami az átlag lakások alapterülete volt a Rádió 11-ben. A tüntetés november 23-án megtörtént, mintegy kb. 150 résztvevõvel. Késõbb kiderült, hogy ebbõl mindössze 10 ember volt érintett, Rádió u. 11-es, a többi buszokkal érkezett az ország különbözõ területeirõl. A tüntetõk a konténerekre a magyar zászlót illetve az Európai Unió lobogóját tûzték ki, és Horváth Aladár vezényletével „nem akarunk gettót” kiáltással tiltakoztak a lakóalkalmatosságok ellen. A roma vezetõk szerint a konténer-ügyben az önkormányzat több tagja, különösen Mózs József, anyagilag érdekelt.
Az önkormányzat ennek ellenére továbbra is kitartott a konténerek mellett. A GEB szinte naponta új ötletekkel állt elõ. A legújabb verzió szerint, a városnak lakhatóvá kellene tennie a Rádió u. 11-et addig, amíg a korábban említett társasházak felépülnek. Az ötletet Takács Attila, a Széphõ vezérigazgatója õrültségnek tartotta, többet szóba se került.
A város vezetõsége közben igyekezett bontási engedélyt szerezni a Rádió u. 11-re. Mivel összeférhetetlenség miatt a fehérvári jegyzõ nem adhatott engedélyt, a szabadbattyáni jegyzõtõl szerezték meg. A feltétel mindössze az volt, hogy az épület üres legyen. Közben az illetékes vállalat kijelölte az idõpontot a konténerek Takarodó útra telepítésére: november utolsó hétvégéje. Már csak egy akadály volt: a környékbeliek tiltakozása. 250 aláírás gyûlt össze…

Egy nehéz nap…
1997. november 25. A nap során többször is úgy tûnt, hogy az indulatok elszabadulnak, és a békés megegyezés nem jön létre. Mi felidézzük ezt a napot, hogyan is született meg végül a kompromisszum.
7:30  Nagy István, a polgármester megérkezik hivatalába.
7:45  A polgármester telefonon beszél Deutsch Tamással, a Fidesz-MPP alelnökével (Nagy maga is fideszes), aki arra kéri, hogy mindent tegyen meg a helyzet békés rendezése érdekében. Ugyanebben az idõpontban Kuncze Gábor belügyminiszter a Kossuth rádióban elmondja, hogy megpróbálja meggyõzni a polgármester, hogy halasszák el a roma lakók kilakoltatását.
8:10  Nagy István az MTI-nek nyilatkozva elmondja, hogy holnap reggel mindenképpen kiköltöztetik a családokat a Rádió u. 11-bõl. Idõközben fehérvári lakosok telefonáltak a polgármesteri hivatalba, akik támogatásukról biztosították a város vezetõjét. Egy fõvárosi (zuglói) nyugdíjas pedig azt kérte, hogy ha valamelyik roma család nem fogadja el a konténerszállást, akkor hadd költözhessen õ oda.
9:30  A polgármester szobájába kéreti Mózs Józsefet, és Takács Attilát, a Széphõ Rt. vezérigazgatóját. Nagy ekkor azt mondja tanácsadójának, hogy még egy esélyt kellene adni a Rádió útiaknak. Mózs tanácsára a polgármester úgy döntött: elmegy a Rádió útra tárgyalni a lakókkal. Ezzel egyidõben a város elöljárói megpróbálják megtudni, hogy vajon a belügyminiszter ellátogat-e Fehérvárra. Úgy értesülnek: Kuncze Gábor, Balsay István (a korábbi polgármester) és Horváth Aladár együtt utazik a városba. A hír futótûzként terjedt, a Rádió u. 11-ben lázas takarítással várták a vezetõket.
11:00 Nagy István és Takács Attila elindul a Rádió útra. Kuncze útközben beszél a fehérvári polgármesterrel. Azt kéri, hogy mindenképpen kerüljék el az esetleges erõszakos rendõri beavatkozást, és rendezzék a békésen a helyzetet.
   A Rádió úti tárgyalás elkezdõdött. Nagy István Kolompár Györggyel, a lakók képviselõjével beszélt. A javaslat a következõ volt: ha másnap este 10 óráig maguktól kimennek az épületbõl, s beköltöznek a konténerekbe, az önkormányzat megváltoztatja a döntését úgy, hogy nem a város épít a romáknak házat, hanem az erre a célra nyújtott 30 millió forintból vesz nekik lakást ott, ahol õk akarják. Kolompár gondolkodási idõt kér.
12:00 A helyszínen még javában folyt az egyezkedés, amikor a déli hírekben vezetõ helyeken szerepelt, hogy Kuncze Gábor és Nagy István megállapodott a helyzet rendezésének ügyében. A polgármesteri hivatal percek alatt több telefont kapott. A telefonálók közül többen azt mondják: ha a hír igaz, Nagyból soha többet nem lesz polgármester Fehérváron.
12:30 A polgármester visszaérkezik hivatalába, ahol közli Mózs Józseffel, hogy közel a megegyezés a romákkal. A tanácsadó ekkor félrevonult, hogy megfogalmazza a megállapodást.
12:45 Nagy István aláírja a kötelezvényt.
13:30 A városházára érkezik Balsay István, az elõzõ polgármester. Kunczéhoz hasonlóan azt javasolja utódjának, hogy halasszák késõbbre a kilakoltatást, mert mindenkinek ehhez fûzõdne érdeke. Azzal érvelt, hogy parlamenti körökbõl tudna pénzt szerezni a városnak, amibõl nyugodtan lehetne rendezni a helyzetet.
13:45 Horváth Attila, a fehérvári romaközösség egyik képviselõje Kolompár Györggyel a hivatalba érkezett, ahol a polgármester azonnal fogadta õket. Nagy átadta Kolompárnak a tervezett megállapodás szövegét, aki magával akarta vinni, hogy megmutassa lakótársainak. Útközben találkozott Horváth Aladárral, aki áttanulmányozta a kötelezvényt, s kijelentette, hogy nem szabad elfogadni. Kérte a polgármestert, hogy fogadja õt.
14:15 Nagy Zoltán, a polgármesteri hivatal sajtóreferense beszél Horváthtal. A beszélgetést érdemes idézni, jól kifejezi a két fél közötti kapcsolatot (a beszélgetés egyébként tényleg megtörtént, több tanú elõtt zajlott le).
„– Pista nem akar veled tárgyalni, azt mondja, nem ül egy asztalhoz azzal, aki lefasisztázott minket. [Nagy Zoltán]
– Mekkora bunkó! [Horváth]”
A GEB vezére rögtön telefonál Balsayval és közli vele, hogy a polgármester felrúgta a megállapodást. Balsay ekkor azt javasolja neki, hogy egy jogásszal nézesse meg a kötelezvényt. Horváth ezután rögtön át is megy a Fejér Megyei Közigazgatási Hivatalba és jogi szakvéleményt kér az okiratról. Nagy István ekkor értesül arról, hogy a megállapodás ezzel valószínûleg kútba esik. Ismét jön egy telefon Deutsch Tamástól: a kérés megint ugyanaz, ami reggel volt.
15:30 Nagy István összehívja a Fidesz városi elnökségét. Az összejövetelre helyi önkormányzati képviselõk is jönnek. A polgármester kikéri mindegyikük véleményét. A képviselõk - pártállástól függetlenül - arról biztosították a város vezetõjét, hogy kösse magát az eredeti megállapodáshoz, ne menjen bele semmilyen kompromisszumba. Nagy szól utoljára.
„– Biztos vagyok abban, hogy holnap reggel igénybe kell venni a karhatalmat. Értsetek meg, ezt egyszerûen nem tudnám elviselni. Nem akarok vérzõ fejû gyerekeket látni a városban. Kompromisszumot ajánlok. Ahhoz azonban ragaszkodom, hogy a Rádió úti épület holnap összedõljön.”
18:00 A kezdeti békés hangulat kezd megszûnni. A polgármester beszéde után botrány volt készülõben. Az FKgP egyik képviselõje, Horváth Miklós Csaba, kirohan a terembõl, de elõtte figyelmezteti Nagyot, hogy ez az ügy a polgármesteri székébe fog kerülni.
Közben Horváth Aladár is visszaérkezik a városházára. Közli, hogy ha az önkormányzat nem módosítja a megállapodást, másnap élõ lánccal veszik körül a Rádió u. 11-et. A roma képviselõ szerint a polgármester önkormányzati döntés nélkül nem ajánlhat 30 millió forintot lakásvásárlásra.
18:30 Nagy István fogadja a GEB vezetõjét. Horváth Aladár azt mondja, hogy a romák nem mennek gettóba. De ha az önkormányzat mindenképpen ragaszkodik a kilakoltatáshoz, a lakók legalább egy kõházat kapjanak ideiglenes szállásnak.
19:00 A polgármester visszamegy a jegyzõi hivatalba, ahol ekkorra már összeült a Fidesz helyi elnöksége. A telefonvonalak szinte izzanak. Az elsõ telefon Orbán Viktortól, a Fidesz elnökétõl érkezik, aki megismétli a Deutsch Tamás által már kétszer elmondottakat. Pár perccel késõbb a belügyminiszter keresi a polgármestert, de a beszélgetés nem jön létre. A következõ hívás Torgyán Józseftõl, a Független Kisgazdapárt elnökétõl jön, aki kéri Horváth Miklós Csabától, az FKgP helyi képviselõjétõl, hogy ne teremtsenek olyan helyzetet, amelyben a pártot cigányellenességgel lehetne vádolni.
Balsay István is visszaérkezik a városházára, aki felvázolja egy lehetséges kompromisszum lényegét: a romák ideiglenesen kõházat kapnak, azután pedig az önkormányzat harmincmillió forintért vesz nekik lakásokat.
22:00 Horváth Aladár és Nagy István ismét tárgyalóasztalhoz ül. A polgármester közli Horváthtal, hogy a kõházat megkapják. A polgárjogvédõ válaszadás elõtt meg kívánja tekinteni az épületet.
22:45 Horváth Aladár elmegy megnézni a felajánlott házat. Bársony János, a Gettóellenes Bizottság jogásza a hivatalba érkezik és elmondása szerint a szervezet készen áll arra az esetre is, ha a megegyezés nem születik meg. Ebben az esetben plakátokkal ragasztanák tele a várost, amelyeken a Rádió úti kisgyermekek fényképe volt, akik kedvesen mosolyognak a kamerába. A fénykép alatt felirat: „Õket akarjátok az utcára tenni?”
0:00  A GEB vezére visszaér, és közli: elfogadják az ajánlatot.
1:00  A kompromisszumról szóló szerzõdést Nagy István, Kolompár György és Krasznai József aláírja. Megszületett a döntés…

Hát meg kell hagyni, nem volt könnyû. A nap folyamán többször is úgy nézett ki, hogy békés megegyezés helyett botrány tör ki. A romák másnap megkezdhették a költözést a Palotai úti épületbe, az egykori Vöröskeresztes házba, közismert nevén a FINTI-be. A megállapodás szerint a Rádió úti romákat ide helyezik el december 20-ig, ez idõ alatt pedig az önkormányzat a roma szervezetekkel közösen lakásokat keres a családok számára a városban, vagy vidéken. Az ideiglenes elhelyezést a város finanszírozta. Az önkormányzat 30 millió forintot szánt a probléma megoldására, ez családonként 1,6 millió Ft-ot jelent. A pénz nem kerülhet a romák kezébe, azt közvetlenül az eladónak fizetik ki. Az így vásárolt ingatlant Rádió útiak 5 évig nem adhatják el. Az egyezség tehát megszületett, de újabb akadályok merültek fel, amikre késõbb még visszatérünk.

Csalódás és örömmámor
Másnap, november 26-án reggel fél hétkor megkezdõdött a Rádió útiak költöztetése. A környékbeliek a házat körülvéve figyelték az eseményeket. A sajtó részérõl is óriási volt az érdeklõdés. Több kamera, riporter, fotós és újságíró vadászott a döntéshozókra illetve magukra az érintettekre. A lakók nyugodtan, talán némi megkönnyebbüléssel pakolták fel dolgaikat a teherautókra, majd a Palotai útra mentek, hogy birtokba vegyék ideiglenes szállásukat.
Miután az utolsó ember is elhagyta az épületet, délelõtt tizenegy órakor egy dózer elkezdte az épület lebontását. A környéken lakók tapsviharral és örömkönnyekkel fogadják az elsõ "kapavágást". Néhány emberbõl azonban kiszakad a keserûség: „Nem igazságos, úgy kellett volna lebontani, hogy a lakók is benne vannak!”. A házat gyorsan elbontották. Nagy István már csak a „végeredményt” nézte meg.
De az örömmámorba csalódás is vegyült. Sok embernek fájt a szíve a romáknak adott 30 millió miatt. Talán mindenki olcsóbb és igazságosabb megoldást várt.
A 15 lakókonténer sorsa ekkor még kérdéses volt. Az önkormányzati elképzelés szerint hajléktalanszállóvá alakították volna át õket.

Visszhangok
A megállapodást mindegyik fél gyõzelemként könyvelte el. Nagy István nem gyõzte hangsúlyozni, hogy a megegyezés szerinte is csorbát ejtett a törvényességen, de a polgármester örült, hogy a döntéssel sikerült megõrizni a város jó hírét. A város elsõ embere az egyik helyi lapban nyilatkozott.

„Tisztelt székesfehérvári Polgártársaim!
Nagyon sok észrevételt kaptam a Rádió u. 11. sz. ház, és lakói sorsáról meghozott döntésem miatt. Nem kérek mást Önöktõl, csak azt, hogy vegyék számításba mindazokat a szempontokat, amelyeket mérlegelve kellett döntenem, illetve azokat a körülményeket, amelyek döntésemet befolyásolták.
1. A város közgyûlése október 11-i döntésével kijelölt 3 telket Székesfehérvár belterületén, és 30 millió Ft támogatással 3x5 lakásos társasház felépítését határoztam el azokon 1998. évi befejezéssel. Olcsóbb megoldásra volt szükség.
2. A lakossági fórumok az októberi döntést egy városrészben sem támogatták. Emlékezzenek a tiltakozó ívekre.
3. A Közigazgatási Hivatal döntése miatt, a családok konténerekbe jogszerûen nem váltak elhelyezhetõvé.
4. Az új gyermekvédelmi törvény arra kötelezi a várost, hogy az anyákat gyermekekkel együtt kell elhelyezni, míg a férfiakat külön hajléktalan szállón. (A szociális törvény rendelkezése okán.) 200 e Ft/fõ/év a költsége.
5. Egyes magukat jogvédõnek nevezõ szervezetek felkorbácsolták a médiumok érdeklõdését, és ezt a súlyos problémát kisebbségi üggyé változtatták.
6. A fentiek okán nyilvánvaló volt, hogy a lakók részérõl nyilvános ellenállásra kell számítani.
7. A médiumok jelentõs része ez ügyben ellenséges beállítódásúvá vált. (A végrehajtás reggelén 16 kamera, több mint 30 fotós és közel 60 riporter jelent meg.)
8. A belügyminiszter nyilatkozatát követõen nehezen tudtam elképzelni, hogy az egyszerû rendõrök nyugodt szívvel jogszerûen lépjenek fel.
9. Több vezetõ politikus békés megoldást szorgalmazott, és csak ezt támogatta.
10. A város hírnevét meg kellett õriznem. Bár elõre láttam a kritikákat, és a lakásra várók szembeállítását, úgy ítéltem meg, hogy az eredeti program végrehajtása engem népszerûvé tesz, de ügydöntõ körökben - a kirobbant választási küzdelem miatt - én leszek a magyar Funar, és a városunk rasszista város.
11. Az épületnek a eredeti terv szerint le kellett omolnia, hogy az erre törekvõk ne tehessék jelképpé.”

Az ügyben mások is véleményt alkottak. A belügyminiszter, Kuncze Gábor szerint azért volt szükség békés megoldásra, mert ellenkezõ esetben olyan felvételek járhatták volna be Európát, amiknek a hatása beláthatatlan következményekkel járt volna.
Meglepõ volt, hogy roma szervezetek szerint nem lett volna szabad a Gettóellenes Bizottságnak beleavatkoznia az ügybe. Oláh József, az Amaro Trajo Szociális Kulturális Alapítvány elnöke azon a véleményen volt, hogy nem lett volna szabad országos színre vinni az esetet. Az elnök Nagy István mellett állt ki. Azt sem tartotta jónak, hogy a nagypolitika is beleszólt a megállapodásba.
Horváth Gábor, a fehérvári romákat segítõ Esély Kulturális Egyesület vezetõje szintén a polgármester hozzáállását méltatta, és a kialakult helyzetért a házban lakókat tette felelõssé.
De a kisebbségi önkormányzaton belül is voltak véleménykülönbségek. Az alelnök, Lakatos Krisztián szerint ami itt történt, az nem faji kérdés, nem gettóügy, hanem politikai kérdés. Lakatos szerint néhányan csak arra használták fel a házban lakókat, hogy a figyelem középpontjába kerüljenek, és így szerezzék vissza megtépázott politikai szerepüket. Az alelnök ezt etikátlannak tartotta, és lemondott. Persze tudni kell, hogy ekkor már decembert írtunk, a választások pedig közeledtek.
A lakosság is állást foglalt. Általános volt a vélemény, hogy a romáknak adott pénz sok. Mindenki feltette a kérdést, hogy vajon mennyit kapnak azok az emberek, akik szintén nem jutnak lakáshoz, de a Rádió útiakkal ellentétben becsületesek? Abban is nagy volt az egyetértés, hogy a Horváth Aladár által vezetett GEB-nek nem lett volna szabad beleszólnia az ügybe. De mindenki kifejezte egyúttal örömét is, hogy a helyzet végül megoldódott és sokan ezt Nagy István érdemének tartották. A polgármester népszerûségi indexe az épület lebontása után ugrásszerûen megnõtt.

„Pátka nem befogadó!”
Mindeközben lázasan folyt a lakáskeresés. A romák közül sokan vidékre szerettek volna költözni. A kiszemelt házak Õsiben, Perkátán, Pátkán, Belsõbárándon és a környezõ településeken voltak. Mivel a december 20-i határidõ nem volt már messze, a lakók elkezdtek költözni a már megvásárolt házakba.
Különösen Pátkán és Belsõbárándon forrtak az indulatok. December 17-én a belsõbárándi lakosok gépekkel torlaszolták el a faluba vezetõ utakat, hogy így akadályozzák meg a romák beköltözését.
Pátkán aláírásokat gyûjtöttek. A helyi lakók szerint etikátlan, hogy a város a Rádió útiaknak egy lakóház lerombolásáért „jutalmul” vidéki családi házakat vásárol. Hedlicska Károly polgármester elmondta, hogy a faluban abban az idõben 12 eladó ingatlan volt, amibõl kettõt a város vett meg a romák számára. A polgármester kijelentette, hogy készek visszavásárolni a két házat, ha ezzel meg tudják akadályozni a költözést.
A családok megrettentek. A többi faluban sem fogadták õket szívesen, volt olyan hely, ahol a már megvásárolt ház kapuját behegesztették. A megrémült romák visszaköltöztek a FINTI-be, és ott várták, hogy a vezetõk hogyan oldják meg ezt a problémát. Már ekkor látszott, hogy a december 20-i határidõ tarthatatlan.
A karácsonyt és az újévet is a Palotai úti házban élték meg a családok. 1998. január 5-én tárgyalóasztalhoz ültek a tiltakozó polgármesterek, valamint Nagy István, Horváth Aladár és Krasznai József. Ekkorra két család már elköltözött. Egy Õsibe, egy pedig Perkátára. Aba, Polgárdi és Pátka polgármesterei szerint nem tudják garantálni a családok biztonságát. Nagy István ezért úgy döntött, hogy a családokat kérdezi meg, vállalják-e a beköltözést. Mivel a válaszok nemlegesek voltak, a város vezetõi úgy döntöttek, hogy a romák maradhatnak még ideiglenes lakhelyükön. Az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat képviselõje kijelentette, hogy pert indítanak az érintett faluk polgármesterei ellen. Nagy ekkor már úgy érezte, hogy novemberben rossz döntést hoztak…
 

Csöndes döntés
Miután a tiltakozások alábbhagytak, az ügy is elvesztette országos nyilvánosságát. A kiköltözések szép csendben (olykor titokban) történtek, így februárra a 13 családból már csak 6 maradt az ideiglenes szálláson. Persze nem minden faluban várták tárt karokkal a romákat, így azok a települések, amelyek visszavásárolták az önkormányzat által korábban megvásárolt házakat, a pénzt visszautalták a fehérvári helyhatóság számlájára. Így nem maradt más hátra, mint Fehérváron, szükséglakásokban elhelyezni a 6 családot.
Természetesen felvetõdik a kérdés, hogyan kaphatnak lakást a családok, hiszen korábban elhangzott, hogy a városnak nincs szabad bérlakása. Takács Attila, a Széphõ Rt. igazgatója úgy próbálta megoldani a helyzetet, hogy azok a fehérvári családok, akik eddig félkomfortos lakásokban éltek, 70-80 ezer forint befizetésével magasabb komfortfokozatú lakásokhoz juthatnak. Nem merték megkockáztatni, hogy komfortos lakásokba költöztessék a romákat…