Egy hat pontból álló kérdőív segítségével szélesebb körben végezhettünk kutatást. A Piac tér járókelői a 250 kérdőívből 226-ot teljesen kitöltöttek. A fennmaradó 24 esetben a harmadik és negyedik kérdés - miszerint létezik-e Fehérváron "cigánykérdés", illetve milyen fontos probléma ez - megválaszolatlan maradt. Akik a harmadik kérdésre nemmel válaszoltak, azok a negyedik pontot természetesen kitöltetlenül hagyták.
A kérdésekre adott válaszok százalékos megoszlása a következő:

1. Közbiztonság
(Ön szerint javult-e Székesfehérvár közbiztonsága az elmúlt években?)
36 megkérdezett (14%) szerint igen, túlnyomó többségük, 214 fő (86%) szerint azonban nem.
A második kérdésünkre (Hogyan osztályozná Székesfehérvár jelenlegi közbiztonságát?) a következő válaszok születtek:

Ezen adatokból kitűnik, hogy az állampolgárok közel fele (44%) egyértelműen negatívan ítéli meg a város közbiztonságát. Alig néhány fővel többen találják átlagosnak (52%), míg jónak mindössze 4%-uk.

2. Romakérdés
(Létezik-e Székesfehérváron romakérdés?)
E témakörben 24 fő nem kívánt véleményt nyilvánítani. A válaszadók 66%-a, 165 ember szerint nem létezik, míg 24,4% (61 fő) valósnak tartja a problémát. Utóbbiak a helyzet fontosságáról is nyilatkoztak.

A válaszolók 90%-a elismeri a probléma fontosságát, míg 10%-uk tagadja ezt, bár létezését nem vitatja.
 
 

3. Önkormányzat
(Elégedett a helyi önkormányzat működésével?)
A megkérdezettek 87,2%-a, 218 fő elégedett az önkormányzat működésével. A fennmaradó 32 járókelőnek (12,8%) fenntartásai vannak a nevezett intézménnyel szemben. Ugyanez derül ki a táblázatunkból is, amely a nyilatkozók véleményét dolgozza fel:

 A közvélemény alapján Székesfehérvár önkormányzata átlagosan végzi a munkáját. Kifejezetten rossznak mindössze 3 fő (1%) tartja.

Munkánk során sok emberrel kerültünk kapcsolatba. Általánosságban elmondhatjuk, hogy többségük segítőkésznek mutatkozott, szívesen válaszoltak a kérdéseinkre. Segítségükkel remélhetőleg valós képet kaptunk a fehérvári életről. A válaszolók - társadalmi összetételét tekintve - az alsó és középső néprétegekhez tartoznak. Igazán gazdag emberekkel nem találkoztunk, és ez szerintünk kétféle módon magyarázható: a gazdagok nem veszik igénybe a tömegközlekedési eszközöket (saját autóval járnak), másrészt nem a piacon vásárolnak. A megkérdezettek véleményét a következő szempontok alapján összegezzük:
1. Az itt élők számára érzékelhető változások a rendszerváltás óta:
 A rendszerváltás új gazdasági környezetet teremtett. Az állami tulajdon helyett a magántulajdon vált meghatározóvá; ez az élet minden területén változásokat hozott. Az emberek életét eleve befolyásolta az, hogy milyen esélyeik vannak a munkaerőpiacon. Az általunk megszólaltatott alacsonyabb iskolai végzettségűek, idősebbek ragaszkodtak a régi munkahelyeikhez, amelyek általában a csőd szélére sodródtak. Ők a rendszerváltás igazi vesztesei, hiszen csak annak árnyoldalaival találkoztak. Elkeseredésük érthető, hisz a felemelkedés esélye számukra minimális. Ugyanakkor azt látják, hogy "ügyeskedéssel" könnyebb előrejutni, mint tisztességes munkával. Ezek a körülmények tovább gerjesztik a már meglévő feszültségeket.
2. A munkahelyi és társadalmi esélyegyenlőség:
Bár a törvény garantálja, az esélyegyenlőség mégsem érvényesül minden esetben. Lassan általánossá válik, hogy az ötven éven felülieket nem alkalmazzák. A szegény, rossz szociális körülmények között élők is hátránnyal indulnak, melyet azután később sem képesek behozni. Helyzetüket tovább rontja, hogy egyre nagyobb szerepe van a „kapcsolatoknak”, és - helyzetükből adódóan - ezekkel nem rendelkeznek. Egyetlen felemelkedési esélyük gyermekeik taníttatása, ez azonban egyre súlyosabb terheket ró a családi költségvetésre. Talán ennek tudható be, hogy sok jó képességű gyereket gimnázium helyett szakmunkásképzőbe iratnak, hiszen ezáltal hamarabb keresőképessé válnak a fiatalok. A helyzet változtatásra szorul, jó lehetőségnek tekintjük a továbbtanulás támogatását állami, illetve magánúton.
3. Közbiztonság a Piac téren és általában:
Az emberekről általában elmondhatjuk, hogy sem magukat, sem tulajdonukat nem érzik biztonságban. A köztudatban a Piac tér a bűnözés melegágyaként él, így egyik oldal sem tud elfogulatlanul nyilatkozni az ügyben. Az mindenesetre tény, hogy az autóbusz-pályaudvaron rendszeresen olyanok is tartózkodnak (utazási szándék nélkül), akik félelmet ébresztenek másokban. Egy új, modernebb pályaudvar felépítése is csak ideiglenesen hozhatna enyhülést. Sokan az állandó járőrözésben látják a kivezető utat, de ez nem jelenthet tökéletes megoldást, mert a problémák gyökerei mélyebbre nyúlnak.
4. Emberi kapcsolatok alakulása a rendszerváltás óta:
Beszélgetéseink során megdöbbenve tapasztaltuk, hogy néhány emberben hihetetlen mértékű feszültség és agresszió halmozódott fel, és ezt nem tudják hol levezetni. Önmagukat emésztik, depresszióssá válhatnak, esetleg az alkohol okozta mámorban keresnek menedéket. Ennek tudhatók be az általunk leírt szélsőséges vélemények is. Általános, hogy az emberek keveset törődnek mások problémáival, hiszen a sajátjuk teljesen lefoglalja őket.
5. Az egyszerű állampolgár lehetőségei az őt érintő döntések befolyásolására:
Habár immár nyolc éve demokráciában élünk, az állampolgárok a négyévenkénti szavazások kivételével nem élnek a lehetőségeikkel. A civil kezdeményezések gyerekcipőben járnak, még nem alakult ki az a gyakorlat, amivel az önkormányzat munkáját hatékonyan befolyásolni lehetne. Az emberek elfordultak a politikától. Ennek a legnagyobb veszélye az, hogy fogékonyabbá válnak az „egyszerű megoldások”, szélsőségek irányában, ez pedig magát a rendszert ássa alá.
6. A magyarság és a kisebbség között fennálló (esetleges) konfliktusok:
A magyarok többsége "kisebbség" alatt a romákat érti. A többség negatívan ítéli meg őket, úgy gondolják, hogy a romák nem dolgoznak, csak segélyekből és bűncselekményekből élnek. Valószínű, hogy ebben az állomáson tartózkodó roma csoportok tevékenységeinek is nagy szerepe van. Bár az emberek tagadják, hogy ez fajgyűlölet lenne, mégis előfordul, hogy előítélettel viseltetnek irántuk. A romák természetesen ragaszkodnak a kultúrájukhoz, de a közeledés az ő érdekük is. Szokásaik egy részét fel kell adniuk, viszont a magyarok segítsége és toleranciája nélkül a probléma nem megoldható. Ebben támogatást nyújthatna a média is, ha nem az ellentéteket helyezné előtérbe, és nem a különbséget, hanem az azonosságot keresné. Ők inkább a „szaftos témákkal” foglalkoznak…

Későre jár az idő. Már az utolsó busz is beállt a pályaudvarra. Egymás lábára lépve, tolongva, lökdösődve szállunk fel a járműre. Pár perc még van az indulásig, így még egyszer végigpillanthatunk az állomáson; a leginkább kifordított esernyőkre emlékeztető épületre ráférne a felújítás. Benzingőztől elszíneződött falak, mosatlannak tűnő ablakok, gusztustalan, ragadós padok, motorzaj, szmogbűz és rohanó emberek. Nem egy megkapó látvány! A busz végre elindul. Egy fogatlan, kissé ittas úr váratlanul integetni kezd nekünk. Karunk reflex-szerűen emelkedik fel: visszaintünk. Ahogy a busz haladni kezd egyre kisebbnek tűnik a férfi. Ajkunkat akaratlanul hagyják el a szavak: Viszlát, uram… Viszlát, Piac tér…