SOROS ALAPÍTVÁNY If You '98

[Fõoldal] [Pályázatok] [Seregélyes] [Arcok] [Fotóalbum]



Dobai Attila - Varga Erika

Fitatalok hullámvasúton,
krízis és perspektíva
néhány fiatal életinterjúja alapján



Amint pályázatunk címe mutatja, ez a tanulmány krízisrõl és perspektíváról szól. Az elemzés alapjául négy kortársunkkal készített mélyinterjú szolgált. A négy interjúban közös, hogy különféle súlyú problémák kapcsán, de mind a négy alanyunknál fontos szerepet játszott a problémamegoldásban a drog, ezért ez a téma nagy súlyt kapott a dolgozatban is.
Valamennyi interjúalanyunk leány. Ezt azzal magyarázhatjuk, hogy a lányok felelõssége a családalapításban és az egzisztencia megteremtésében sokkal elõbb jelentkezik, mint a fiúké, és ha egy leány drogfogyasztóvá válik, pontenciális veszélyeztetõje lehet születendõ gyermekeinek. Megfigyeltük az interjúalanyok kiválasztása során, hogy a leányok sokkal nyitottabban tudnak beszélni errõl a kérdésrõl, mint a velük egyazon korosztályba tartozó fiúk.
Tudjuk azt is, hogy a drogozás csak tünete vagy következménye olyan élethelyzeteknek, amelyeket a legjobb volna megelõzni, de ennek hiányában mindenképpen kezelni kell. Ez a drogozást kiváltó ok gyakran a családban, az identitását keresõ kamasz és a szülõk viszonyában keresendõ. Mit tesz rosszul a család, az iskola, a társadalom, és mit kellene tennie, hogy a felnövekvõ generáció biztonságban érezze magát, és ezzel a biztonsággal jól élve felelõsen gondolkozzon a saját jövõjérõl? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ.

A mélyinterjúkról
Az interjúkat sorsmegismerési céllal készítettük. Meggyõzõdésünk, hogy ha a hangsúlyt az egyénre helyezzük, ez nem befolyásolhatja megállapításaink általánosíthatóságát. Mi, akik magunk is megtapasztaltuk az ifjúkori krízis állapotát, és nap mint nap találkozunk ilyen sorsú kortársainkkal, azt valljuk, hogy egy-egy élõ történet figyelemfelkeltõ hatása sokkal nagyobb lehet, mint bármilyen statisztikai adathalmaz. Vállaljuk, hogy megállapításaink helyenként szubjektívek, hiszen már az interjúalanyok kiválasztása is ilyen módon történt. Tudjuk, hogy a négy mélyinterjú elemzése kevés ahhoz, hogy feltárjuk az igazságot. De bízunk abban, hogy sikerül megmutatnunk a valóság egy szeletét.
Az interjúk elkészítéséhez diktafont használtunk. A beszélgetést alapkérdésekkel indítottuk (hány éves, milyen családi körülmények között él stb.), majd a késõbbi beszélgetés a spontaneitás elvén alapult. Így barátibb légkör alakult ki. Az elhangzottakat leírtuk, majd minden interjút közös szempontok szerint (szociokulturális háttér, iskola, drogkarrier kezdete, lefolyása, a kapott segítség, identitás és jövõkép) elemeztünk.
A tanulmány szerkezete
Az első részben röviden bemutatjuk négy alanyunkat (keresztnevüket megváltoztattuk), és teljes terjedelmében közöljük egy kettõjükkel folytatott általános, drog-témájú beszélgetés szövegét.
A mélyinterjúkat nem teljes egészében közöljük. A leírásban egy-egy szempontról összefoglaló véleményt közlünk, majd a megfelelõ interjúrészleteket.Az interjúrészleteket úgy olvashatják, ahogy az az elkészítésekor elhangzott.
A továbbiakban két fiatalokat ellátó intézmény (egy állami kórház és egy alternatív kortárs-segítõ csoport) tapasztalatai olvashatóak az interjú teljes szövegével, lezárásképpen pedig mindezek alapján megfogalmazzuk általános megállapításainkat. Itt szót ejtünk általában is a problémát kezelõ ellátórendszer mûködésérõl, közvetlen tapasztalatok és informális beszélgetések alapján. Ismereteinket és benyomásainkat az alapozza meg, hogy az egyik pályázó egy budapesti kórház addiktológiai osztályán ápolóként szerzett tapasztalatot.

Interjúalanyaink
Krisztina, 19 éves
Ne fordulj el a lehetséges jövõktõl, mielõtt meg   nem bizonyosodtál, hogy nincs mit tanulnod belõlük. /Richard Bach/

Családjával látszatkapcsolatban él. Szüleivel sosem volt igazi szülõ-gyermek kapcsolata. Az apa gyakran iszik, az édesanya alkalmi ivó. Nõvére fõiskolás, öccse lényegesen fiatalabb a két lánytestvérnél.
14 éves korától rendszeresen pszichológushoz jár, ahol problémái rendezõdnek - azóta nem foglalkozik vele pszichoterápiás szakember.
Jelenleg gimnáziumba jár. Szülei mindent megadnak neki, hét végére pénzt kap, de gyakorlatilag nincs fölötte szülõi kontroll, azt csinál, amit akar. Korán kezdett foglalkozni a droggal, elõször csak hét végén, majd hét közben is fogyasztott amfetamin származékokat. Jelenleg hétköznap is használ pszichoaktív szereket. Barátai elsõsorban drogosak, õ nagyon fontosnak tartja jelenlétüket az életében. Távlati tervei vannak. Ezek megvalósítását könnyûnek tartja, véleménye szerint csak arra kell vigyázni, hogy ne lõje túl a napi adagját.
Hétköznap csak akkor van jól, ha használ valamilyen szert. Ennek hiányában külseje viharvert, arca fáradt, koránál sokkal idõsebb benyomást tesz.

Zita, 21 éves
Messze vagyok már, messze röpültem,
messze az olcsó, híg dudaszótól,
dél és nyugat között csapong az én lelkem,
mindig szabadabban. /Marcus Aurelius/

Családjával csupán egészen fiatal koráig élt, mindig elköltözött otthonról - akár az utcára ment, csak hogy ne lássa szüleit. Igazi érzelmi kapcsolata egyik hozzátartozójával sem volt. A leány vándorol az országban is, városról városra utazik, csövezik, alszik hidak alatt, kihalt utcákon, ha nincs hová mennie. Néha hazamegy édesapjához, de csak azért, hogy pénzt kérjen tõle.
Számtalan anyagos barátja van, a hétvégéket általában velük tölti. Elsõsorban marihuanát szív, de az LSD-t is használja olykor-olykor. A herointól rosszul lett, és azóta nem próbálta.
Iskolai tanulmányaiban a kábítószer miatt számtalan botlás figyelhetõ meg. Olykor nem tud koncentrálni, gyakran hosszabb idõre eltûnik. Jelenleg érettségi elõtt áll. Távolabbi perspektíváiban család és gyermekek szerepelnek. Ugyanakkor vágya, hogy külföldön élhessen és szabadon anyagozhasson.
Klári, 21 éves

Amikor ébredezni kezdtem, éppen virradt, rózsaszín fények
s arany árnyak villództak. De nem a fényre riadtam fel,
hanem mert valami, bár roppant gyengéden, de
megérintette az arcomat. /Richard Bach/

Vér szerinti családjából állami gondozásba került, majd 7(!) család nevelte, jelenleg nevelõanyjával tartja a kapcsolatot.
Majdnem minden drogot kipróbált. Súlyos heroinfüggõség állapotába került. A drog következtében és a hozzájutás érdekében volt hajléktalan, csöves kéregetõ, örömlány.
Jelenleg 1997 novembere óta komoly küzdelmet vív absztinenciája megtartásáért. Rendszeres kapcsolatban áll szociális munkással, pszichológussal. A visszaesés veszélyétõl tartva gyakran szorongó, depressziós.
Eltartja magát és önálló albérletét, munka mellett birkózik középiskolai tanulmányaival.

Tímea, 20 éves

A kötelék, mely igaz családod összefûzi,
nem a vér, hanem az egymás élete iránti
tisztelet s a benne lelt öröm. /Richard Bach/

1992-ben elveszítette édesapját. Nõvére ezidõtájt költözött el otthonról, azóta édesanyjával kettesben él. Az anya mániás depresszióban szenved. Gyakran kezelik kórházban, otthon tartózkodása során pedig elõfordul, hogy a lánya felügyeletére szorul.
Apja halála után fél évvel kezdõdik az alkoholfogyasztás, majd a gyógyszerhasználat. Azóta kipróbálta már az LSD-t, hasist, marihuanát, speedet. Többször próbálkozott már leszokással, de igazán nincs mellette senki, aki támogatná.
Magányos természetû, az otthoni felelõsséggel nehezen birkózik. Több középiskolából kimaradt, jelenleg semmiféle perspektívát nem fogalmaz meg.
 

Az esettanulmányok után két olyan intézménnyel is készítettünk interjút, akik a hozzájuk forduló fiataloknak adnak segítséget problémáik, gondjaik megoldásához.
A két intézmény közül az egyik a kortárssegítő Company Alapítvány. Ők a fiatalok kapcsolatteremtő készségét fejlesztik, ezzel is megelőzve a magányosság, elidegenedés kialakulását, mely hozzájárul(hat) az alkohol- és a drogfogyasztók számának csökkenéséhez.
A másik intézmény egy kórház gyermekneurológiai osztálya, ahol az epilepsziával és más neurológiai betegségekkel foglalkoznak. Adott esetekben a rosszulléteket, (epilepsziás) rohamokat a kábítószer vagy az alkohol fogyasztása felerősítheti, és nagyon ritkán ki is válthatja. Sajnos a drog vagy a szesz következtében kialakuló pszichés elváltozás csak véletlenszerűen derül ki (vizsgálatok során). Ezekben az esetekben az orvosok csupán közvetítő szerepet tölthetnek be a páciens és a pszichológus-pszichiáter között, mert sajnos ők ezen a téren még nem rendelkeznek kellő tapasztalattal.
 

Company Alapítvány (Tini-lánc Kortárssegítõ Csoport)

És halkan és messzire hangzón énekeltünk
végre hát végre
eljött az idõ s mi teljesek vagyunk /Kassák Lajos/

A Company Alapítvány kortárssegítõ szolgálata Budapest belvárosában mûködik, klubszerû formában. Minden pénteken várja azokat a 15-24 éves fiatalokat, akiknek problémáikat társaság híján nincs kivel megosztaniuk. A kortárs segítõk olyan fiatalok, akik arra vállalkoztak, hogy saját tapasztalataik alapján segítsék társaikat. A klubban önismereti csoport és pszichodráma csoport mûködik. A kortárs segítõk képzését és munkájuk felügyeletét szakemberek látják el. A kortárssegítõ szolgálat a mentálhigiénés munkát, a megelõzést tekinti fõ feladatának.

Dr. Paraicz Éva

Minden házba a beteg javára lépek be, s õrizkedni fogok
      minden szándékos károkozástól  /Hippokratész/
Egy budapesti kórház gyermekneurológiai osztályának orvosa, aki több éves neurológusi munkája során számos kirívó esettel találkozott. Osztályuk speciális betegségcsoportra (epilepszia és más neurológiai kórképek) szervezõdött, de tekintettel a drogok rohamos terjedésére ma már foglalkoznak a narkotikumok által okozott neurológiai problémákkal.

Statisztikák

Hogyan látják a segítők?

Interjúk

Végkövetkeztetések





SOROS Alapítvány webmaster@soros.hu