A 90-es években elejétôl újfajta szórakozási lehetôséggel ismerkedhetett meg a magyar fiatalság. A korábbi években is léteztek hazánkban játéktermek, ezekben azonban fôleg "hagyományos" - flipper, biliárd, nyerôautomaták - játékok voltak megtalálhatók. Elvétve léteztek ugyan olyan helyek ahol elôfordult egy-két (nyugatról behozott) számítógépes játék, ezek viszont nem igazán erre a szórakozási formára specializálódott egységek voltak, hanem "nekünk ilyen is van" alapon üzemeltették szerkezeteiket.
 A rendszerváltás után Magyarországon is igény mutatkozott, egyrészt magukra a számítógépes játékokra , másrészt arra , hogy ez a fajta lehetôség mindenki számára elérhetôen, frekventált és kifejezetten erre a célra szolgáló helyeken legyen megtalálható.
 Sorra létesültek az eleinte klubszerűen működô de gyorsan terebélyesedô, hálózattá váló játéktermek amelyek az évtized végére beépültek a komplex szórakozást és szolgáltatást nyújtó hatalmas méretű bevásárlóközpontokba.
 A folyamatosan  gyorsuló versenyben az üzemeltetôk 'rákényszerültek" arra, hogy egyre újabb, változatosabb, nagyobb, élethűbb számítógépes játékokkal szolgálják ki az odalátogató közönségek.
 A játéktermek elterjedése azonban egyrészt új problémákat vetett fel másrészt meglévô problémákat helyezett új megvilágításba. A meghirdetett vezérelvekkel ellentétben nem csupán a kikapcsolódást a szórakozást szolgálják, hanem a serdülôkorúak számára egy újfajta , virtuális világot teremtettek.
 Ez a világ veszélyeket rejt fôleg azon fiatalok számára akik sérülékenyebbek valós emberi kapcsolataikban gondolunk itt elsôsorban az érzelmileg elhanyagolt, elhagyatott, rossz családi körülmények között élô gyermekekre, serdülôkorúakra. problémát jelenthet az is ha a  szülôi szeretet abban nyilvánul meg, hogy a gyermeknek adott zsebpénz felhasználását (kulturális javakra) nem motiválják - még ésszerű határokon belül sem - sôt helyeslik, hogy csemetéik ezzel az összeggel szinte perselyszerűen működtetik a játéktermi gépeket. A fiatalokanak ez a rétege volt az amelyre igazán kiváncsiak voltunk.
 
 Kutatásunkat Budapest négy legnagyobb bevásárlóközpontjában üzemelô játéktermekben végeztük.
 A kérdôív (1. melléklet) felvétele véletlenszerű mintán történt, az adott helyet látogatók körébôl. Figyelmet fordítottunk arra, hogy minden helyen azonos számú  (20-20, tehát összesen 80) személyt kérdezzünk meg. Pozitív élményünk volt, hogy csak nagyon kevesen zárkóztak el a válaszadástól.
 Szándékunk az volt, hogy igazolhassuk hipotézisünkben megfogalmazott feltevéseinket, miszerint: a játéktermek rendszeres látogatása, azoknál a serdülôkorúaknál, akiknél már kialakult egy bizonyos függôség ezzel a szórakozási formával kapcsolatban, negatív személyiségjegy változásokat eredményezhet.
 Kérdôívünkben szerepeltek a személyiségre, a függôség meglétére, az anyagi lehetôségekre és az emberi kapcsoltatok minôségére vonatkozó olyan kérdések, amelyeket  megfelelônek találtunk a téma minél mélyebb feltárásához.