LVG : Lehel Vezér Gimnázium , Jászberény

SZOLNOK : ez alatt nem az egész szolnoki diákságot kell érteni; mivel sajnos nagyon kevesen töltötték ki kérdőívünket, így nem is füzünk hozzá értékelést, az ábrák magukért beszélnek...

Problémák mindig, minden helyzetben adódhatnak, de kinek mennyi, s hogyan tudja feldolgozni…

Felméréseink is bizonyítják, hogy egy gimnázium tanulói általában több nehézséggel küszködnek. A magánéletbeli problémák mellett, mivel nagyobb súlya van minden jegynek (a felvételihez szükséges pontszámok megszerzése érdekében), görcsösebben tanulnak, nagyobb a stresszhatás, s kevesebb idejük van a lazításra, az idegesség levezetésére.

A diagrammon láthatjuk, hogy a diákok sokféle, helyes és helytelen módon próbálják elfelejteni bánatukat. A fentiekben említettük, hogy a gimnazistáknak sokkal kevesebb idejük és lehetőségük
( néhol a szigorú házirend miatt ) van a kikapcsolódásra, mégis diszkrétebben, észszerűbben vezetik le idegességüket.

(Az egyéb résznél megadott válaszok között megtalálhatjuk az alvást, a rajzolást, az utazást, a vásárlást, a számítógépezést, de a falverést is.)

Míg a gimnáziumban nagyobb szerepet kap az ártalmatlan sport, evés és a zene, addig a szakközépben a káros szenvedélyekkel (alkohol, dohányzás) illetve az erőszakkal próbálnak megszabadulni a bennük felgyülemlett feszültségtől.

Mindkét iskola tanulóinak segítséget nyújt a zenehallgatás és ami talán a legfontosabb, a beszélgetés. De kivel? Ki az, akinek a diákok kiönthetik lelküket?

PSZICHOLÓGUS VÉLEMÉNYE : “Úgy gondolom, hogy egy szakközépiskolába általában több fiú jár, s ez is nagy szerepet játszik abban, hogy erőszakosabb, a társadalom által elítélt - ital, cigaretta - módszereket választanak. Persze ugyanezek jelen lehetnek a gimnazista tanulóknál is, csak ők máshová sorolják az italt, a cigit. Sokan közülük nem úgy kezelik, mint ideglevezetőket.

A beszélgetés mindenképen hasznos. Fontos a kortársbeli barát, aki meghallgatja őket, de valójában ő sem tud többet a problémáról. Szükséges, hogy a a fiatalok kikérjék egy felnőtt véleményét, aki ha nem is oldja meg a problémát, legalább egy másik szemszögből megvilágítja azt. Ezt a szerepet szolgálnák a szülők, de pont ebben a korban lép fel az, hogy a serdülő mindinkább el akar fordulni szüleitől, s meg akarja mutatni, hogy ő már “nagy” . Beszélgetés szempontjából így a legjobbnak a főiskolás korúak bizonyulnak, hisz ők már túl vannak a nehéz középiskolás koron, már kézzelfoghatóbb segítséget tudnak nyújtani, s szívesebben fordulnak hozzájuk, mint egy felnőtthöz. “

“ Barátom, a válladon bánat ül,

De sokan vagyunk egyedül. “

(Kovács Ákos)

“...és a hangok, a,hangok

szavak és csendek

üldöznek örökkkön

körém térdepelnek”

(Kovács Ákos)

• senki
• barát/barátnő
• szülő
• testvér
• osztályfőnök
• más tanár
• osztály
• baráti társaság

“ Krétajeleket rajzolok a kőre

Kiadnám minden bánatom

De jeleimet az eső mossa el..”

(Kovács Ákos)

“ És hiába sírsz, hiába vársz

Az ünnep elmarad

Csak a magány hangja szól

A homlokod alól

(Kovács Ákos)

A fiatalok nagyon kevés emberben bíznak ( vagy bízhatnak? ). Miért? Talán azért, mert túl sok mindenkiben csalódtak, túl sok fájdalom érte őket /ezzel még foglalkozunk a pályázat hátralévő részében/, vagy egyszerűen nincsen senki, aki őszintén segíteni akarna nekik. Valaki mindig van, csak talán túl későn jön, s már észre sem vesszük, annyira megszokott a magány...

Mindenkinek szüksége van barátokra, akikkel összetarthat, akikkel együtt nevethet, együtt sírhat. Persze kell egy barát, vagy egy barátnő is, akivel a bizalmasabb dolgokat is meg lehet beszélni, akire mindig lehet számítani, aki nem csap be, olyannak szeret, amilyen vagy, nem pedig olyannak, amilyennek a többiek akarnak látni. A két iskolában megegyeztek erről a vélemények, a tanulók 50-60%-ban megjelölték a baráti társaságot, és a barátot vagy a barátnőt.

Elég szomorú adat, hogy az osztállyal csak 3-4% osztja meg szívesen gondjait. Ez is tükrözi a jó osztályközösségek hiányát, melyet olyan sokan megemlítettek az iskolával kapcsolatos negatív élményeknél. Még kétségbeejtőbb a tanár-diák viszonyról szóló statisztika. Sok tanár egyszerűen csak munkahelyként kezeli az iskolát, és hidegségükkel teljesen elvágják a bizalomhoz vezető utat a diákok előtt.

PSZICHOLÓGUS VÉLEMÉNYE : “ A tanár feladata elsősorban az oktatás és a személyiség fejlesztése. Persze, hogy hasson a diákra, kicsit közelebb kell kerülnie hozzá, meg kell “érintenie” őt, különben olyan lenne, mintha gépek tanítanának. Mégsem foglalkozhatnak a tanulók összes problémájával, s oldhatják meg őket , főleg komolyabb gondok (pl.: családi háttér ), érzelmi válság esetén. A legjobb az lenne, ha jelezné, valamely más szervezetnek ( pl.: Gyermekjóléti Iroda ), ha észreveszi a problémát. “

Kérdőívünk utolsó pontjában ( iskolához fűződő legnegatívabb élmények ) nagyon sok diák számolt be a tanárokkal kapcsolatos különböző problémájáról. Többek között kivételezés, önkényeskedés, ingerültség, túlzott szigor, felsőbbrendűség éreztetése stb.

A szülői gondoskodás már sok esetben megmutatkozik gyermeke iskoláztatásában. Diagrammunkból is látható, hogy a gimnazistáknál a szülői kapcsolat erősebb, ez nagyban segítheti a gyerek boldogulását az élet valamennyi területén.

Talán a szülői háttér, a család adhatja a legerősebb támaszt, szerencsés esetben egy biztos, nyugodt helyet, ahová az ember mindig menekülhet, kortól és társadalmi helyzettől függetlenül.

PSZICHOLÓGUS VÉLEMÉNYE : “ Amelyik iskolában több a kollégista ott természetesen kevesebben beszélik meg gondjukat-bajukat a szülőkkel. Hiszen a diák egész héten a kollégiumban van, s csak péntek délután megy haza. Problémák pedig nem csak péntek délután születnek... Persze ez attól is függ, hogy milyen messze laknak. (Például, ha közeli településen lakik, akkor haza is tud menni. Ha viszont nagyon messze lakik, akkor másokra, kortársakra, tanárokra, esetleg magára van szorulva.) “

A szülők mellett a testvér az, amit nem válogathat meg az ember. Akinek testvére van, az tudhatja, hogy miről próbálunk beszélni, hogy mennyit jelent a testvéri szeretet. Ez a fentiekben látszódik, hogy független az iskolai elhelyezettségtől. A korban egymáshoz legközelebb álló testvérek, ikrek nyújthatják egymásnak a legtöbb segítséget, hiszen gondolkodásuk és érdeklődési körük is hasonló.

A fentiekben említettük az olyan helyzeteket, melyekre már-már nem is figyelnek az emberek, mert annyira mindennaposakká váltak. Ilyen dolog a válás is. Olvasni nem olyan szörnyű ezt a szót, de egy gyereknek átélni annál inkább...

(Arthur Ashe)

P., riportalanyunk 17 éves, s ma már könnyebben beszél a múltról, tompult a fájdalom a szívében...

- Nem tudom napra pontosan megmondani, úgy 6. osztályos lehettem, mikor édesapám személyisége megváltozott. Egyre többet járt ittasan haza, munkahelyet váltott, és egyre többet veszekedett velünk. Főleg édesanyámmal, pedig soha nem volt rá oka. Szörnyű volt látni, ahogy részegen kötözködik vele. Nem tehettünk semmit. Egyre jobban féltünk tőle..

- Egyáltalán nem. Jól tudtam titkolni. Nem akartam elmondani senkinek.

- Akkoriban ez tűnt a legjobb megoldásnak: anyu és a nővérem is titkolták, még a nagymamám előtt is..... Csak azt látta, hogy anyu lefogyott és gyorsan megőszült. Most visszagondolva talán másképp jobb lett volna, mert így a bírósági tárgyaláson szinte senki nem volt, aki tanúskodjon mellettünk.

- A tanulmányi eredményem nem változott, ugyanúgy kitűnő maradtam. De meg kellett szenvednem érte. Amikorra 'ÉDES' apám hazaért már mindent megtanultam, csak ne kössön belém...

- Hát... nem volt könnyű; apu nem hozott haza pénzt, s a meglévő nagy részét elitta. Anyunak kellett mindent helyrehoznia... De ez nem mehetett így sokáig. Egyetlen megoldás volt: mamámhoz költöztünk.

- Igen, az is elúszott a boldog gyermekkori emlékekkel együtt..El kellett adni, s a pénzt a bíróság osztotta el. Először 2/3 részt ítléltek hármunknak, de apám még itt sem hagyott minket nyugton. Fellebbezett, s 50% -ot kapott ő, s 50%-ot mi hárman... A nagy, kertes ház helyett most egy kis házban élünk mamámmal. Épp hogy elférünk..

- Egyszer...de azt mondta, akkor is inni fog..

- Nem foglalkozik velünk, éli a maga életét. Pedig régebben én voltam nála a kedvenc... Tudom, hogy így a legjobb, ahogy most van, boldog vagyok, hogy van, aki törődik velünk.