SOROS ALAPÍTVÁNY If You '98

[Fõoldal] [Pályázatok] [Seregélyes] [Arcok] [Fotóalbum]



 
Elsõ riport, amelyben osztályfõnökünkkel beszélgetünk el a továbbtanulás feladatiról

Rad Ildikó tanárnõ a Teleki Blanka Gimnázium fizika-kémia szakos tanárnõje, 1994-1998 között osztályfõnökünk. Korábban a Május l-e (ma Széna téri) általános iskolában, majd a Vörösmarty Szakmunkásképzõ Intézetben tanított.

? Kedves tanárnõ! Meséljen néhány mondatban arról, hogy egy végzõs osztály osztályfõnökeként hogyan élte meg a felvételiket, érettségiket és mindez milyen feladatokat rótt Önre!

Hát, mindenképpen azt kell mondanom, hogy nem volt könnyû. Mint tudjátok, korábban általános iskolában és szakmunkásképzõ iskolában tanítottam, ezért nekem tulajdonképpen ti voltatok az elsõ olyan osztályom, ahol érettségikrõl és felvételikrõl egyeltalán szó esett. Most így visszatekintve az utóbbi hónapok lázas készülõdéseire, azt kell mondanom, hogy én is veletek együtt izgultam végig az egész érettségit és felvételit. Nehéz, de gyönyörû szép hónapok voltak, s ami még külön öröm, hogy nagyon sokatoknak jól is sikerült a felvételitek.
Az érettségik és a felvételik rettentõ sok adminisztrációs munkával járnak, hiszen össze kell írni, hogy ki és milyen tárgyból írásbelizik, szóbelizik az érettségin, vagy tesz közös érettségi-felvételi vizsgát. És ez még nem minden, hiszen sokan vannak, akiknek mentességük van - fõleg a nyelvvizsgák miatt - néhány tantárgy vizsgája alól. Az érettségire való jelentkezési papírokat fontos, hogy mindenki idõben és pontosan kitöltse. Az érettségirõl az iskola vezetése minden évben tájékoztatást ad éppen ezért a negyedikeseknek, hogy a lebonyolítása a lehetõ legkevesebb gonddal járjon. És az érettségi mellett ott vannak a felvételi papírok is, amelynek adminisztrációja alig elõzi meg az érettségiét. Fontos a jelentkezési lapok pontos kitöltése, valamint a pontszámok igazolása, amiben nekem kell segítenem diákjaimat tanácsokkal és útmutatásokkal. Szerencsére minden simán ment, nem volt semmi gond a lapok kitöltésével, aminek nagyon örültem. A jelentkezési és érettségi lapok kitöltése és leadása után májusban megkezdõdtek az írásbeli, illetve június elején a szóbeli érettségik. Az érettségiken többnyire felügyelõ tanár voltam, hiszen az én tárgyaimból nem voltak szóbeli vizsgák. Nagyon örültem neki, hogy ilyen jól sikerültek az érettségik, hogy hét kitûnõ is lett, bukás pedig nem volt. Az utolsó szóbeli után nekem kellett kitöltenem a bizonyítványokat, amivel tulajdonképpen formálisan is lezárultak osztályfõnöki teendõim. Hát, röviden ennyi volt az idei év.

? Így utólag mit tud tanácsolni a diákoknak, a minél jobb érettségi és felvételi eléréséhez?

Szerintem nagyon fontos, hogy a diákok és szüleik még a gimnázium kezdetén együtt leüljenek megbeszélni, hogy mi az, ami érdekli a diákot, milyen irányba szeretne esetleg késõbb továbbtanulni. Ilyenkor már kezd bennük egy határozottabb kép kialakulni bennük a továbbtanulásról, amit azonban még hagyni kell érlelõdni. Harmadik elején újra meg kell kérdezni õt, hogy hová szeretne továbbtanulni, hiszen az év végi pontszámok már sok helyre kellhetnek. Nem tartom érdemesnek azt, hogy minden tárgyat egyformán jól tudjon, hanem fõleg a felvételi tárgyakra kell koncentrálnia. Szintén fontos, hogy a diákok idõben elkezdjenek felkészülni a felvételikre, legelõször csak korábbi felvételi feladatsorok átböngészésével, majd késõbb egyre komolyabban. A nyelvvizsga továbbá szintén jelentõsen megkönnyíti az esélyeinket, hiszen néhol felvételmentességet is jelent, de többletpontot egészen biztosan. A jelentkezésekkor már mindenkinek határozott elképzelésekkel kell rendelkeznie arról, hogy hová szeretne továbbtanulni. A rövid második félév befejezõdése után aztán már csak a tanulásé a szó.
 
 



SOROS Alapítvány webmaster@soros.hu