SOROS ALAPÍTVÁNY Vissza a fôoldalra
[Pályázatok] [Egyéni mûvek] [Seregélyes] [Arcok] [Fotóalbum] [A könyv]

„ Nem a világi jókat megtagadni, de józan ésszel
velük élni tudni: a bölcsességnek titka és jele.”
                                                                                           (Berzsenyi)
 
 
 
 

A  FIATALKORÚ BÛNÖZÉS

 
- 1997 -
 
 
 
   
 
     Mikola Rita
     Gáspár Anita
 


A fiatalkorú bûnözés

     A jövõ alakítója a fiatalság. A fiatalokat azonban a jelen formálja: a környezetük, a családjuk, a tanintézmények, a jelen társadalma és ideológiái.
     Nap mint nap hallunk és olvasunk különbözõ bûncselekményekrõl az áruházi lopástól az emberölésig. A lista tehát hosszú és soha nem lehet teljes, mivel a bûnözés újabb és újabb fajtáival találkozunk. Megfigyelhetõ az a jelenség is, hogy a bûnözés bizonyos válfajaiban az elkövetõk életkora csökken. Egyre több az olyan bûncselekmény - elsõsorban a lopás, rablás, nemi erõszak, zsarolás - , amelyek elkövetõi fiatalkorúak, azaz 18 éven aluliak. A statisztika szerint 1 ma Magyarországon minden harmadik bûnelkövetõ fiatalkorú. Sokan azonban nem tudják, hogy ma már különbséget kell tenni egy fiatalkorú és egy gyermekkorú elkövetõ között. Ezt a szelektálást a 14 éven aluli elkövetõk számának növekvõ tendenciája tette indokolttá. Ám ezek a gyermekkorúak nem maradnak mindig gyermekek. Pár éven belül felnõnek, és akkor az, ami most még jövõ, jelenné válik. Ahhoz, hogy a fiatalkorú bûnözés problémáját a jövõben kezelni tudjuk, már most meg kell teremteni az ehhez szükséges társadalmi, gazdasági és egyéb feltételeket.
Cesare Beccaria - 1764-ben - úgy fogalmazott, hogy „jobb megelõzni a bûntetteket, mint büntetni azokat.”
      Ehhez azonban szükség van az egész társadalom szemléletváltozására és összefogására. Amíg nem tettünk meg mindent gyermekeink szellemi fejlõdése érdekében, addig a mi vállunkon a felelõsség, és nem mondhatjuk az utcán vandálkodó fiatalokra, hogy " büdös kölke ". A szemléletváltozás területén elsõsorban azokra az állampolgárokra gondolunk, akik bár a bûnözõket - fõleg a fiatalkorúakat - mélységesen elítélik, mégis ha tettekre kerül a sor, kérdõn tárják szét kezeiket, hisz érzésük szerint a probléma távol áll tõlük. De vajon közülük hányan gondolnak arra, hogy az õ gyermekeik is válhatnak bûnözõkké vagy áldozatokká? Pedig a „ bûnmegelõzési stratégia eredményessége feltételezi a lakosság aktív, közvetlen és közvetett  részvételét, önszervezõdési csoprtjainak mozgósítását egyaránt” (...)2 *A téma tehát szomorú aktualitással bír.
     Vizsgálódásunk során elsõsorban a környezetünkben-hasonló életkorúak körében-elõforduló jelenségekbõl indultunk ki.
 

A környezetünkben tapasztalt-fiatalkorú bûnözést kiváltó tényezõk lehetnek:
 

  • alkohol
  • káros játékszenvedély (pénznyerõ automaták stb.)
  • rendezetlen családi háttér
  • céltalanság
  • a szülõi példa elutasítása
  • a drog
        A felsoroltak egy részének közös jellemzõje, hogy rendkívül pénzigényes. Ezért életkoruk és a szülõk anyagi teherbíró képességének függvényében a fiatalok túlnyomó többsége a kóros pénzhiány korlátaiba ütközik. A témagyûjtés során találkoztunk ezzel a problémával, mint a bûnelkövetés okával és úgyis mint a bûnmegelõzésre irányuló kezdeményezések megszûnésének vagy hiányának okával. Negatív irányba változott a munkával kapcsolatos társadalmi szemlélet. Ma már a fiatalok egy része és sok felnõtt elõtt a gyorsan és könnyen megszerezhetõ nagy jövedelem ideálja lebeg. E vonzó kép kialakításában fontos szerepet játszanak : a reklámok ( amelyek újabb és újabb vásárlásra ösztönöznek ), az olyan TV és mozifilmek, amelyek egyfelõl az erõszakot hangsúlyozzák, másfelõl az erõszak által megteremtett dúsgazdag életformát mutatják be. „ Nem csak a felnõttek és a fiatal felnõttek által megvalósított, hanem a fiatalkorúak és a gyermekek által elkövetett bûncselekmények többségére is egyre inkább az anyagi javak megkaparintása, az anyagi haszonszerzés a jellemzõ ... nagyfokú, olykor a bûncselekmény elkövetésének kvázi „ szükséges „ mértékét meghaladó durvasággal, nem ritkán riasztó kegyetlenséggel ... “3 . A vizsgálódás tárgyát képezõ csoport egyik legfontosabb életkori sajátossága az imént említettekre való fogékonyság, valamint a látottak kritikátlan elfogadása, ami a becsületes munka semmibevételéhez vezet. A fiatalok túlzott tanulmányi leterheltsége - melyet a társadalmi elvárásoknak való nagymértékû megfelelés kényszere motivál - még a szülõk részérõl is szinte lehetetlenné teszi, hogy gyermekeiket megismertessék a becsületes munka örömével. A szülõk túlhajszoltsága, amelyet a már korábban elért életszínvonal megtartása ösztönöz, azt eredményezi, hogy gyermekeikkel keveset foglalkoznak, helyette pénzzel látják el õket. Ezért a gyerekek sok esetben nem tanulják meg, mit jelent a pénzt munkával megkeresni. „ Élet és munka nem lehet két különbözõ dolog, lerobotolni a munkát, aztán megyek élni. A munka az élet, s jaj annak a társadalomnak, amely az ember szenvedélyét átengedi a magánéletnek, a kis monomániának, unalomnak ahelyett, hogy minõségi munkáját  maga szervezné meg.“ (Németh László)  A fiatalságnak mindig is a lázadás volt az egyik legfontosabb jellemzõje. Hogyan definiálhatnánk ezt a lázadást? Az ember belsõjébõl fakad a változtatás ösztöne, jelen van mindenkiben, s a pubertás kezdetével ez elõtérbe kerül. Az ifjú más akar lenni, mint a szülei. A kialakult normákat - erkölcsi, társadalmi, stb. - nem tudja, vagy nem is akarja elfogadni, olykor minden átgondoltság nélkül. Magyarországon a rendszerváltás óriási változásokat hozott, hihetetlen módon roncsolva a kialakult ideológiai és viselkedési normákat. Roncsolva, de nem megszüntetve. Szüleink más körülmények között nõttek fel, s annak megfelelõen próbálnak gyereket  nevelni. Ám most a változástól õk is összezavarodtak, kétségek közt gyötrõdnek. Sokan nem érzik elég erõsnek magukat ahhoz, hogy alkalmazkodjanak a megváltozott körülményekhez. A szocialista rendszer hibaleplezése szinte minden téren tabukat szült.  Ezek  ma már nem tabuk többé.  Látszólag ledõltek a korlátok, sokmindent szabad.  Szüleink ideológiai hátterét a hazugság vádja éri.   Elbizonytalanodásuk igy érthetõ,  nem tudják, mire  támaszkodhatnak. Ez a bizonytalanság a gyerekeket sem hagyja érintetlenül. Mi szeretnénk mások lenni, mi mást kapunk a tágabb környezettõl, másfajták a korlátok. De csak kicsit, mert a régi korlátok romjai még itt hevernek, és gyakran felbukhatunk bennük. Két rendszer ütközõpontjai vagyunk. Mivel nincs határozottan körvonalazva az, hogy mit lehet és mit nem, nincs viszonyítási alapja a lázadásnak. Lázadunk, és csak ez a biztos, mivel nem tudjuk - nem csak hogy pontosan, de sokszor még nagyvonalakban sem - kifejezni, hogy mi ellen. Ez okozza azt, hogy annyira eltérõ lehet az értékrend két különbözõ fejben. A különbözõség szükséges, de mértékkel. A bizonytalansághoz, az értékrendválsághoz társul az anyagi helyzet milyensége.                                                                         A rendszerváltást követõen  sok családban megszûnt a régi jólét és mind több helyen hangzik el, a “ Nincs rá pénz! “. Ezt a folyamatot erõsítette a munkanélküliség megjelenése, ami korábban teljesen ismeretlen volt. Ez rányomja a bélyeget az érintett családok anyagi hátterére. Ilyen helyzetben, ha egy fiatal nem rendelkezik a szükséges erkölcsi tartással, eszébe jutnak a pénzszerzés megengedhetetlen eszközei. Az erre való hajlamot a közvetlen környezet ( pl: haverok ) is erõsíti. Ez a fiatal óhatatlanul a bûnözés útjára lép. Természetesen a nehéz anyagi körülmény nem jelenti azt, hogy a fiatalkorú bûnözés a nehéz anyagi helyzet egyenes következménye. A családi élet milyensége ( rendezettsége vagy annak hiánya ) az, ami meghatározó szerepet játszik egy gyermek életében.
        A kisgyermek családja segítségével ismeri meg a környezõ világot. Sajnos sok az olyan család, melyben a fiatalkorú egyetlen létezési formát, egyetlen életmódot ismer, a bûnözést. Sokszor lehetõségük sincs elkerülni, hogy maguk is elkövetõvé váljanak. A zilált családi körülmények közé születõ gyerekeket igen sok esetben felhasználják a szülõk a bûntények elkövetésénél, lévén, hogy a gyermekkorúak a törvény elõtt másféle elbánásban részesülnek. Ezek a gyerekek iskolába alig járnak, gyakran írni - olvasni sem tudnak, de felnõnek õk is. Mivel munkát nem találnak, hisz szakképesítés nélkül ez lehetetlen, de valahogy élni kell, betársulnak a „ családi vállalkozásba ” , s bandák tagjaiként ûzik mesterségszerûen a bûnözést. Ilyen életmódot kénytelen folytatni a roma kisebbség jelentõs része is.  Õk elszigetelõdtek, talán másságuk miatt, s nem egészen önhibájukon kívül kerültek a társadalom perifériájára.  Legnagyobb hányadban közülük kerülnek ki a fiatalkorú bûnözõk.
       Vannak azonban látszólag rendezett családi háttérrel rendelkezõ elkövetõk is. Náluk a már fentebb említett hibás erkölcsi szemlélet kialakulása játszhat szerepet.
      „ A bûnmegelõzés célja, hogy lehetõség szerint tompítsa és oldja a kiskorú és magukra hagyott gyerekek magányát, továbbá, hogy kompenzálja a család diszfunkcionális mûködésébõl eredõ személyiség-sérüléseket s ezáltal elejét vegye egy késõbbi bûnözõ-karrier kialakulásának.“4
      Nem könnyû ma koránérõ tinédzsernek lenni. Mi is érezzük az elidegenedést. Sokan bolyonganak 13 - 14 évesen keresve helyüket, keresve a valahová, valakihez tartozást. Lelkükben ott a szülõk stressze, testükben a tenni akarás, a sok fölös energia, szemükben a kétségbeesés. Keresnek, de nem segít senki a keresésben. És mikor valaki odanyújtja nekik az elsõ kábítószeres tablettát, elfogadják, hisz az ûrt lelkükben ki kell tölteni valahogy. És úgy érzik, ezzel könnyebb. Hisz ezt megtanulhatták a felnõttektõl: ha baj van, ott van Dr. Alkohol, aki orvosolja a problémákat. Csakhogy a kábítószerre pénz kell, az álmennyországba igen magasak a belépõdíjak. S jön az ördög egy álbarát képében, s megkísérti õket :  „ Gyere és én megmutatom, hol szerezhetsz pénzt!” Ez a „ hol ” általában valami törvénybeütközõt jelent, s az ifjú benne van már nyakig, mire szülei kinéznek végre saját problémáikból épített bástyáik ablakán. De akkor már késõ. Ha ki is mászik belõle a fiatal, sérült marad örökre.

        Vannak, akiket elkerül a drog, de õk is keresnek valamit. Próbálnak egy közösséget találni, mely odafigyel rájuk. Megfertõzi õket a diszkóláz, ami  ma a legkönnyebben elérhetõ. Talán vonzó is a csillogás, a fény, a hangerõ. Mi a magunk részérõl elítéljük ezt a stílust. Hisz nincs benne semmiféle ideológia - nekünk legalábbis még nem sikerült megtalálni. Sokan hisznek a csillogásnak és tobzódnak a gépzene élvezetében. De a ma divatos techno - és rave zenészektõl - véleményünk szerint - nem várhatnak semmit a fiatalok, akiket minden korban leginkább a zenén keresztül lehetett megközelíteni. Könnyû szórakozás, könnyû flörtök, könnyû élet. Élvezd az életed, a könnyû életed! És aztán menj haza és birkózz meg egyedül az otthoni problémákkal, mert senki nem kíváncsi rád. Társakat kerestél, de egyedül maradtál a sokezres tömegben, magányosan,   hisz a “ minden - happy “ érzésben hogyan is mondhatnád el, mi fáj? Talán a szavakat sem ismerik hozzá az ifjak, hisz nem olvasnak könyveket, nem járnak színházba és persze a moziban is akkor adnak el minden jegyet, ha a filmbeli robbantások vérözönébõl egy bizonyos négybetûs angol szócska ismételgetésével menekül a brutális hõs. Ilyen körülmények közt feszültség levezetõ, unalomûzõ lehet egy jó kis „ balhé ”, s mekkora tekintélyt ad, ha valaki megmutatja a „ bigének ”, ki is itt a „ góré ” . Nem vagyunk jó véleménnyel az efféle „szórakozásról“. A fiatalokhoz ma nem jut el az igazán jó és értékes szórakozás lehetõsége. Egy másfajta kultúrához, melybõl lehet erõt meríteni, mert nemcsak kitölt egy ûrt, hanem utat is mutat csak az jut el, aki nagyon akar, akit nem fertõzött meg a tingli - tangli,  aki már kapott valamit otthonról vagy máshonnan.
 
        Ez a „ máshonnan ” lehet az oktató, az iskola. A család mellett ez az a közösség, amely alakítja a gyerekeket, melynek nagy szerepe van a felnövekvõ nemzedék életszemléletének formálásában. „ Az iskolai oktató és nevelõ munkában fokozni kell a bûnmegelõzéssel összefüggõ tájékoztató tevékenységet, s ehhez segítséget kell adni a pedagógusoknak.“5  A kisgyermek már korán közösségbe kerül, a kétkeresõs családmodell szerint az anya, amint teheti, visszamegy dolgozni. Az óvodában dolgozó pedagógusok, az óvónõk feladata, hogy a kisgyermekkel foglalkozzanak. Itt lenne tehát érdemes elkezdeni a bûnmegelõzési programot.        Itt kellene elmondani mindazt, amit esetleg a szülõk elfelejtettek. Véleményünk szerint, ha a hagyományok ( népmese, népi játékok ) ápolását is megalapoznánk, akkor az késõbb nyújtana egy bizonyos védelmet a mindent elárasztó “ kulturális szemét “ ellen. Nagy figyelmet kell fordítani a személyiségnevelésre is. Meg kell próbálni mindent annak érdekében, hogy tudatosodjon, mindenki önálló, értékes személyiség. Az általános iskolákban még jobban figyelnek a gyerekekre, de amint a serdülõkorba és magasabb osztályokba lépnek, egyre inkább háttérbe szorul az egyéniségük. Egyre többet kell tanulniuk, s korukból adódó bizonytalanságukat a pedagógusok nem igyekeznek eléggé eloszlatni. Megfigyelhetjük, hogy 11-14 éves korban már igen jelentõs számban fordulnak elõ elkövetõk. A már fentebb említett hátrányos helyzetû gyerekek kb. eddig járnak iskolába. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy valóban hozzáértõ emberek vegyék körbe a gyerekeket. Nem egy példát tudnánk felhozni arra, hogy nem csupán azok mentek nevelõi pályára, akik tényleg meg voltak áldva pedagógusi vénával. Az is az iskola feladata lenne, hogy megfelelõ összetartó hatást gyakoroljon a tanulóira, s minél több fajta lehetõséget nyújtson az iskolán kívüli szabadidõ hasznos eltöltésére is. Az általános iskolákban ez a törekvés még fellelhetõ. De a középiskolákban hirtelen megváltozik a helyzet. A mi gimnáziumunk e tekintetben kivétel, de nem mindenhol van így.
 Egy olyan osztályban, ahol a tanárok bûnbakokat szemelnek ki , beskatulyázzák diákjaikat , vagy eleve undorral mennek be tanítani természetes, hogy a tanulók csak menekülni akarnak az iskolából. Persze a diákok is hibásak, de valaki ilyenné nevelte õket. Az ilyen esetek elkerülhetõk lennének a megalapozott neveléssel. Az általános iskolában a Nemzeti Alaptantervbe beépített bûnmegelõzési program sokat segíthetne a helyzeten. A középiskolákban - véleményünk szerint - a diákok egymásra vannak a legnagyobb hatással. Ezért népszerûsíteni kellene egy olyan gyakorlatot, hogy egy iskolán belül egy kortárscsoport foglalkozna egy témával ( pl. alkohol, drog, stb ) ily módon hasonló korú fiatalok vonnák be társaikat a bûnmegelõzõ munkába egy - egy beszélgetés, elõadás, vita, stb. keretében. Fontosnak tartjuk ezt azért is, mert egy magunk közül valóval szemben sokkal nyíltabbak, fesztelenebbek vagyunk.

        Van egy módszer, melynek elterjedése bizonyára változásokat hozna a bûnmegelõzésben. Ez a konfliktus pedagógia. Mi ezzel elsõs gimnazista korunkban ismerkedtünk meg osztályfõnökünk segítségével. Egy nemzetközi program, a Peace Education and Conflict Resolution egyedüli magyar résztvevõi vagyunk. Próbálunk sok konfliktushelyzetet megoldani, amelyeket más országbeli partnereink küldenek. Igyekszünk megszabadulni elõítéleteinktõl. Gyakoroljuk, hogyan lehet több oldalról megközelíteni a problémákat. A békés megoldás megtalálására törekszünk, s igyekszünk elsõsorban mindenben a jót felfedezni. E program ideológiájának széleskörû elterjedése az oktatásban más életszemléletû ifjakat eredményezne, s  talán megóvná õket a hibás erkölcsi nézetektõl esetleg a bûn elkövetésétõl.
        „ A bûnmegelõzés eredményességének fokozása érdekében sajátos, helyi stratégia kialakítása a települési önkormányzatok, a rendõrség helyi szervei, a település társadalmi szervezetei, a lakossági önszervezõdési csoportok, valamint a helyben lakó polgárok egyetértésével és aktív közremûködésével. Ennek lényege, hogy az együttmûködés olyan vonatkozásokban valósuljon meg, mint a jogalkalmazás, az oktatás, a képzés, a foglalkoztatás és a tömegtájékoztatás.“6
Városunkban találtunk erre egy másik megoldási kísérletet is. A Széchenyi lakótelepen egy pincében kialakítottak egy napközi szerû központot. A neve : Kamasztanya. Itt a lakótelepen élõ “ kulcsos “ gyerekek találnak maguknak elfoglaltságot, kiknek életkora 3-16 évig terjed. Együtt játszanak, énekelnek vagy akár strandra járnak és nem az utcán csellengenek, ahol megannyi veszély leselkedik rájuk. Ha tanév közben mennek le a pincébe segítenek nekik a tanulásban. Nem eredménytelenül, hisz van, akinek javult a tanulmányi eredménye. Házon belül vannak szabályok, melyeknek betartására a gyerekek is ügyelnek egymás között. Okkal, mivel fontos nekik ez a közösség, s egyiküknek sem érdeke, hogy káosz legyen, mely akár a Kamasztanya megszûnéséhez is vezethet. Ezt a kezdeményezést igen sokan jó ötletnek tartják, magánemberek és szervezetek egyaránt. Szerettünk volna személyesen is elbeszélgetni a Kamasztanyán lévõ gyerekekkel, de nagy csalódásunkra mindannyiszor szó szerint zárt ajtókba ütköztünk. Ezek után felmerült bennünk a kérdés, hogy mi történik ha egy rászoruló tesz ennyi eredménytelen kísérletet a bejutásra. Lehet, hogy nem is próbálkozik többször, hanem inkább más idõtöltés után néz ?

        Anyaggyûjtésünk során meggyõzõdhettünk arról, hogy a Szolnok Városi és a Szolnok Megyei Rendõrkapitányságok igen sokat tesznek a bûnmegelõzés érdekében. Ezt kézzelfoghatóan  bizonyítja egy, a szolnoki középiskolások számára készült kiadvány, mely elsõsorban az ismeretterjesztést szolgálja. (Egy- egy példány mellékelve ). Ez az írásos anyag sok olyan információt tartalmaz, amely kevéssé közismert a fiatalkorú elkövetõk és sértettek körében. Nekünk nagyon tetszik, különösen azért, mert a mi osztályunk közremûködésével készült, a mi javaslataink is hozzájárultak a kiadvány szerkesztéséhez. Mint már említettük a cél az ismeretterjesztés, amit azért tartunk nagyon fontosnak, mert nem könnyû eligazodni a törvények között, és a diákok nem is ismerik eléggé a rájuk vonatkozókat.

        Hiányérzetünk van. Óriási. Nem találtunk egyetlen helyet sem, ahol úgyszólván tárt karokkal fogadtak volna bennünket, hogy ez az a hely, ahol mindent el tudnak mondani nekünk a fiatalkorú bûnözéssel kapcsolatban. Úgy látjuk ez a szervezettség hiánya. Hol az a szervezet, amelyben minden együtt van? Városunkban például igen sokat kell talpalnia annak, aki úgy érzi pszichológusra van szüksége. Egy - két fiatalkorúnak pedig igazán elkelne. Már ha meg tudja fizetni. Legtöbben csak mint visszaesõk jutnak el szakemberhez. Ha eljutnak. A legfájóbb, leglehangolóbb mondat, melyet hallottunk az „ Én igazából nem ezzel foglalkozom... “ kezdetû volt. Akkor ki az a személy és hol van, aki a kérdésben illetékes? Témánk nem kapja meg a kellõ figyelmet és hangsúlyt - ezt éreztük lépten - nyomon. Ez több, mint kiábrándító.

        S kiábrándító az is, hogy igazából a probléma megoldhatatlan. Legfeljebb mérsékelni lehet, megszüntetni nem. Próbáltunk ugyan minél átfogóbb képet nyújtani, de mi igazából periférián élünk. Értjük ezt úgy, hogy bár már találkoztunk sõt beszéltünk több fiatalkorú elkövetõvel, mégis elszigetelõdünk tõlük csakúgy, mint a rendõrök, vagy akármelyik, az elkövetõkkel foglalkozó szakember is. Nem akarattal. Iskolánk, gimnáziumunk, második otthonunk nem az a hely, ahol igazán benne lennénk az effajta események  sûrûjében . A gimnázium ad egy bizonyos védettséget tanulóinak, mintegy falat épít közénk és a fiatalkorú elkövetõk világa közé. Szerencsére, ha életünket nézzük, kár, ha a tanulmányunkat vesszük. A probléma mindent átfogó és megoldhatatlan mivoltát - tudniillik, hogy mindig vannak kivételek  - az alábbi rövid interjú fejezi ki jobban minden adatnál és elmélkedésnél. Készítettük ezt egy fiatalkorú elkövetõvel, aki igazából egyik általunk említett kategóriába sem sorolható be. Kapcsolata édesanyjával példás, nem buta, sõt igen éretten gondolkodik, látszólag kiegyensúlyozott gimnazista. S mégis...

    Neked, mint egyik csoportba sem sorolható egyénnek mi a véleményed a fent olvasottakról?
        - Én személy szerint egyetértek, de valami hiányzik belõle.
    Mégpedig?
        - Az érzések. Például az elhatározás utáni spontán érzés.
    Mit értesz ezen?
        - Valami olyasmi ez, mint amikor kiállsz egy színpadra és lámpalázas vagy.
    Borzongás, görcs a gyomorban már amikor kilépek otthon az ajtón. Minden egyes alkalommal átéreztem. Ez a szorongás az, ami segít átlépni a gátakat.
    Miért pont ebben találod meg ezt az érzést?
        - Mert ott lebeg szemem elõtt a könnyû pénzszerzés lehetõsége és elmondhatom magamról, hogy nagyobb vagyok, mint aki vagyok. Ez rosszabb  mint a kábítószer, mert arról le lehet szokni.
    Miért biztos, hogy csak ez nyújt ekkora izgalmat? Gondolok itt egy fellépésedre a zenekarral.
        - Mert egy fellépésnek nincs ekkora súlya. Szeretek kockáztatni. Ez szerintem a személyiségembõl adódik.
    Milyen esetben nem tennéd? Például ha másképpen néznének rád az emberek ezért?
        - Egy idõ után úgyis megbékélnének.
    A tettek után hogy viszonyultak hozzád?
        - A haverok azt mondták, hogy hülye vagy és kész.
    Az eljárás során érezted-e, hogy másképp bánnak veled amiatt, hogy egy igen neves gimnázium tanulója vagy?
        - Különleges megkülönböztetést nem éreztem, de mikor kiderült hol tanulok,
    enyhe döbbenet jelent meg a rendõrök arcán.
    Édesanyádat hogyan érintette az egész és hogy viszonyult hozzá?
        - Sokkolta, de úgy érzem, utána mellém állt, és nem kezelt másképpen mint azelõtt.
    Mi az amit soha nem kérdeztek meg tõled ezzel kapcsolatban?
        - Talán, hogy szerencsésnek érzem-e magam amiatt, hogy bele kerültem ebbe.
    És?
        - Igen.
    Miért?
        - Mert kipróbálhattam magam abból a szempontból, hogy mire vagyok képes, ha igazán szorul a hurok az ember nyaka körül.
 
 
 
 
 
 
 
 

Felhasznált irodalom
 
 

1. Országos bûnmegelõzési program ( Tervezet ) TÁBLÁZATOK
     Kiadja: a BM KIADÓ a Belügyminisztérium megbízása alapján
     1997

2. i. m.   5. o.

3. i. m. 12. o.

4. i. m. 33. o.

5. i. m. 46. o.

6. i. m. 36. o.
 

SOROS Alapνtvαny webmaster@soros.hu