Fejér megye egy az ország átlagos megyéi közül: a megye statisztikai adatait vizsgálva szinte mindenben az országos átlaghoz oszcillál.
        Fejér megyében tavaly 7 város volt: Székesfehérvár, Dunaújváros, Mór, Sárbogárd, Bicske, Enying, és Ercsi. Az idei évben ez a létszám egy újabb taggal bõvült: Polgárdival. A megyében ezenkívül még 99 község található. Ezen községek átlagos népessége 2079 fõ. 100 km2-nyi területre átlag 2,4 település jut. A városi népesség aránya 51,7 százalék. A megye területébõl 546 km2 jut átlagosan 1 városra (1995-ben 625 volt ). A megye népességébõl egy városra 1995-ben 60,834 fõ jutott.
        Ezzel szemben az országos átlag 1995-ben: 194 város, 2931 község, átlagosan 3,4 település 100 km2-enként; a városi népesség aránya 62,6%, egy városra 48 km2-nyi terület jut, valamint 52,641 lakos; a községek átlagos népességszáma pedig 1303 volt.

        Érdekességként jegyezzük meg viszont, hogy míg az összes megkérdezett között 36,5%-os a dohányzók aránya, addig a falun lakók közül csupán két férfi dohányzik, ami mindössze 11%-ot tesz ki, tehát egyharmada a városinak. Azonban a vételi minta szûkössége miatt ezen számok a témakörben általánosításra nem alkalmasak.
        Míg a városiaknak csaknem 6%-a sokkal jobbnak értékeli helyzetét, mint 1990-ben, 15,3%-uk jobbnak, 48,2%-uk rosszabbnak, 30,5%-uk pedig sokkal rosszabbnak, addig a falusiak kizárólag rosszabbnak ítélték meg helyzetüket. Ezen kiértékelésnél figyelembe kell venni, hogy Székesfehérváron az új beruházások folytán az országosnál sokszorosan jobb a helyzet.
        Míg a falusiak 45%-a ítélte meg úgy, hogy sok barátja van és 55% úgy, hogy nincs sok barátja, addig ez az arány az összlakosságnál 59%, illetve 41%.
        Míg az összes megkérdezett 16,5%-a hetente, 17,6%-a havonta, 65,9%-a pedig ennél ritkábban jár szórakozni, addig a falusiak csupán 10%-a jár rendszeresen szórakozni, a maradék 90% pedig havi egy alkalomnál is ritkábban .
        A falusiak 78%-a fél évnél régebben volt étteremben (a városiaknál 64% ez az arány), a maradék 22% pedig 1 hónapnál régebben, de kevesebb, mint fél éve. A városiak 25%-a kevesebb, mint 1 hónapja volt utoljára étteremben.
        A falusiak közül csupán 10% látja jónak a lehetõségeit (város: 29%), 78%-a rossznak (város: 23,7%), 12%-uk pedig egyenesen nagyon rossznak (város: 21%).
        Annak illusztrálására, hogy a városi és a falusi munkalehetõségek különbözõségét plasztikusan érzékeltethessük, kutatásaink során a KSH Fejér Megyei Igazgatósága rendelkezésünkre bocsátotta a Székesfehérváron az utóbbi idõben végbement, kedvezõ irányba változó, kereseti lehetõségeket is biztosító beruházások és a városban végbemenõ konjunktúra-élénkülést bemutató adatait.

        Székesfehérvárnak 1997-ben 107,181 lakosa volt (1990-ben még 108,958). A város népsûrûsége 627 fõ/km2. A természetes szaporulat 1995-ben -51 volt.
        Az utóbbi idõszakban tapasztalható konjunktúra-élénkülés következtében Székesfehérváron az ipari termelés 1997 elsõ negyedévében 2,2%-kal nõtt az elõzõ negyedévhez képest, és 5,4%-kal az egy évvel azelõtti állapotokhoz képest. Mindez növekedést a fehérvári ipar amellett érte el, hogy közben az egyre inkább beszûkülõ belföldi piacon történõ értékesítései mintegy 5%-kal csökkentek, tehát jelentõs exportnövekedést sikerült realizálni.
        Az építõipari termelés 3,7%-kal nõtt az elõzõ negyedévhez képest, és 7,7%-kal az elõzõ évi állapothoz képest.
        Az ipari termelés növekedése mellet a mezõgazdaság termelése 1%-kal csökkent az elõzõ évhez képest.
        A nemzetgazdaság beruházásai 3,6%-kal nõttek az elõzõ évhez képest. A belföldi gépberuházások 6,7%-kal, a külföldi gépberuházások pedig 24,3%-kal nõttek az elõzõ évhez képest.
        A foglalkoztatottság szintén közel 1%-kal növekedett. Amíg Székesfehérváron a havi nomináljövedelmek 27,4%-kal, a reálbérek pedig 7,2%-kal nõttek, ami az országos átlaghoz képest kimagaslóan magas.
        Fejér megye jelenleg a GDP-ben negyedik az ország megyéi között. 1 fõre 535,000 forintnyi rész esik a folyó években elõállított új javakból. Az országban csak Budapest, Gyõr-Moson-Sopron, valamint Vas megye elõznek meg minket.
        Az ipari termelés 67,1%-kal nõtt. Mindezt a növekedést úgy sikerült elérnie, hogy az exportot mintegy 250%-kal növelte az elõzõ évihez képest, amíg a belföldi piac 2,4%-os csökkenést produkált. A legnagyobb exportnövekedést a gépipar produkálta: 400%-kal haladta meg az elõzõ évit.
        Az építõipar az elõzõ évihez képest folyó áron 75%-kal növelte termelését.
        Az ipar robbanásszerû fejlõdésével párhuzamosan a mezõgazdaság leépülése csökkent mértékben, de tovább folytatódott. A sertésállomány például 12,5%-kal csökkent.
        Székesfehérváron már eddig is egy sor nagy, nemzetközi cég telepedett meg. Olyan cégek hajtottak végre stratégiai beruházásokat városunkban, mint a Philips-grundig, a Ford, az IBM, a Nokia, a Stollwerk, vagy a General Plastic. A Parmalat és az Alcoa állami vállalatok privatizációja során települtek meg. Ezen cégeken kívül még az Emerson, a Kenwood, a Matsushita, valamint a Texas Instruments szereztek érdekeltséget itt. Örömmel számolhatunk be arról, hogy ezen külföldi óriáscégek mellett néhány helyi nagyvállalat is megélénkülni, illetve feltámadni látszik: ezek a számítástechnikában a hazai piacon szinte egyeduralkodó Albacomp, a gabonaiparban szintén országos jelentõséggel bíró Cerbona, a Videoton, valamint az Ikarus. A közeljövõben a Toyota cég hajt végre nagy beruházást.
        Az ország 6 ipari parkja közül 3 Székesfehérváron található.
        Sajnos azonban Fejér megyében Székesfehérváron kívül Dunaújvárosban, valamint Móron történt nagyobb mértékû munkahelyteremtõ beruházás, a megye apróbb városaiban és falvaiban viszont nem.

        A munkanélküliség igaz, hogy tovább csökken, azonban az elszegényedés címû dolgozatunkban leírt kitételek mellett: legtöbbször 25-25 éves nõket keresnek futószalagmunkára. A munkaerõlétszám kielégítése érdekében feléledni látszik a korábbi munkásbuszok hagyománya, egyre több munkásbusz szállítja be a dolgozókat városunktól egyre távolabbi településekbõl is. Ugyanis, mint a fenti demográfiai eloszlásdiagram is mutatja, az adott korosztályból az új beruházások munkaerõ igényének szûk korosztályra való specializálódása következtében a munkahelyeken hiány keletkezett ezen korosztályhoz tartozó munkavállalókból.

  

        A falu-város probléma megoldása sajnos úgy tûnik még egy ideig várat magára. Nézõpontunk szerint helyes megoldást a régiósítás lenne a helyes megoldás. Ezen irányba már történtek is különbözõ lépések kormányzati szinten.
        Tulajdonképpen mit is jelent a régiósítás? Mi is a régió, amelyrõl mostanában egyre többet beszélnek a szakemberek? Saját tapasztalataink szerint a magyar átlagemberek legnagyobb részének fogalma sincs arról, hogy mit is takar ez a fogalom.
        A régió fogalma alatt általában nagyobb területegységet értünk, amely valamely szempontból - például a gazdaság fejlettsége vagy az ott élõ lakosság etnikai összetétele szempontjából - homogénnek tekinthetõ. A régiónál nem feltétlenül szükséges, hogy egyben közigazgatási egység is legyen. A régió legkisebb egysége lehet mondjuk egy kis falusi településcsoport, egy város és vonzáskörzete, egy megyényi közigazgatási egység. Ha még nagyobb egységekben gondolkodunk, úgy lehetnek régiók azon területek is, amelyeket korábban nagytájaknak hívtunk, mint például Észak-Dunántúl vagy Kelet-Magyarország. Sõt az európai integráció elõrehaladtával beszélnek olyan régiókról is, amelyek akár határokon is átnyúlhatnak.
        A régiók Nyugat-Európában már nagy hagyománnyal rendelkeznek, gondoljunk csak a történelembõl is tanult, az utóbbi kétszáz év során igencsak elhíresült Elzászra, vagy Lotaringiára. Nyugat-Európában a hatvanas évektõl erõteljessé vált a területi tervezés és a területfejlesztés. Olyan gazdasági egységeket kerestek, amelyek gazdaságilag önállók lehetnek és helyi kormányzati feladatokat kaphatnak. Franciaországban, ahol a megyék hasonló területûek, mint nálunk, a hetvenes években fejlesztési régiókat jelöltek ki és oda döntési hatásköröket is telepítettek.
        Külföldi megfigyelõk is úgy látják, hogy Magyarországon az egészségügyi reform mellett az önkormányzati rendszer reformja várat magára a leginkább, ugyanis a helyes megoldást a pénzügyi föderalizmus jelentené, hiszen a helyi önkormányzatok jelenleg még mindig túlságosan függenek a központi kormányzattól és nem sikerült megfelelõ anyagi függetlenséget elérniük. A jelenlegi térségek ugyanis túlságosan elaprózódottak: Magyarországon jelenleg mintegy 3300 önkormányzat tevékenykedik, s így ezekre átlagosan 3000 fõ jut, ami egyszerûen pazarlás. Ráadásul az ennyire elaprózódott egységekben egyszerûen lehetetlen döntést hozni, amikor például a korházak vagy az iskolarendszer racionalizálásáról van szó. Nem is beszélve arról, hogy az Európai Unió (amibe annyira szeretnénk bekerülni) régióknak, vagyis nagyobb területi egységeknek adja a támogatásokat. Az, hogy a régión belüli kisebb egységek hogyan osztják el a pénzt, az már belsõ ügy.
        Ezt a régiósítási törekvést igyekszik többek között a Világbank is elõsegítni azzal a lépésével, hogy az egészségügy átalakítását szolgáló kölcsöneire nem központi döntést vár, hanem számítása szerint különféle régiók jönnének elõ a fejlesztési terveikkel, hogy hol és milyen forrásokra lenne szükség és hogyan szerveznék át a kórházakat.

 

        Egy-egy terület késõbbi fejlõdését alapvetõen és hosszú távon meghatározza a helyi társadalomszervezõdésnek, valamint az oktatásnak a színvonala. Az összes többi körülmény az infrastrukturális fejlõdés következtében csupán másodlagos tényezõt jelenthet egy-egy régió vagy város fejlõdésében. Ennek következtében például az Alföldön az sem jelenthet hátrányt, hogy nincs ipari nyersanyag (hisz más vidékrõl be lehet azt szerezni), Debrecen ugyanolyan dinamikus városi központ lehet, mint Miskolc volt.
        És hogy hol tart nálunk a regionális fejlõdés? Szerencsére nálunk is folytatódtak az európai urbanizációs folyamatok, s ennek következtében eddig alapvetõen agrárvidékek, valamint falusi társadalmak alakulnak át városi társadalmakká. Igaz ugyan, hogy városaink mai hálózata sokkal inkább hasonlít nyugat-európai társaira, mint régebbi önmagára, azonban nálunk a városi társadalom mûködésében megállt az idõ, szerkezetük hiányos maradt: legtöbbjük ma is erõsen ipari jellegû, s hiányzik belõlük a vállalkozói elit, s jellemzõ rájuk a bezártság. Ennek a kedvezõtlen állapotnak az oka a szocializmus idejére nyúlik vissza, hiszen akkor még minden városnak és környékének önmagát kellett ellátnia, mert külsõ kapcsolatai nem lehettek. Mostanára azonban a piacgazdaság kihozta ezen városok gyengéit és erõsségeit, s a városok közötti egyenlõtlenség ebbõl származik.
        A piacgazdaságra való átállás folyamán és következtében a városok között kialakult különbségek és egyenlõtlenségek természetesnek mondhatóak. Ez az egyenlõtlenség mindig is létezett, hiszen a gazdasági-társadalmi fejlõdés feltételei minden településen mások. A különbségek eddig is léteztek, annak az oka, hogy eddig mégsem kerültek felszínre, az államszocializmusban keresendõ, ugyanis az elõzõ rendszerben a gazdagabb területektõl elvonták a pénzt, hogy a szegényebbeknek adhassák.
        A tavaly elfogadott területfejlesztési törvény megszületése már éppen idõszerû volt, ugyanis szükségszerûvé vált egy olyan törvény meghozatala, amely szabályozza az állam beavatkozását a regionális ügyekbe, hiszen eddig központilag, Budapesten döntöttek ezen területfejlesztési pénzek odaítélésérõl, ami több szempontból sem volt egészséges, hiszen ott nem voltak meg a megfelelõ ismeretek a jó és objektív döntések meghozatalához.
        Az új fejlesztési törvény utat nyitott a decentralizált fejlesztési modell felé,  így a gazdaság s a háztartások erejéhez képest a kormányzat területfejlesztõ tevékenysége ismét harmadlagossá vált: minden régió fejlõdése immáron a helyi gazdaság teljesítõképességének a függvénye.
        Magyarország ma Európa központi régiójának a peremén helyezkedik el. A gazdaság beszûkülésének következtében egyenlõre még csak a gazdagabb régiók tudnak növekedni, hiszen õk rendelkeznek a megfelelõ adottságokkal. Éppen ezért a fejletlenebb térségek felzárkózása tíz éven belül nem várható.