A rendszerváltás elõtt a drogprobléma még nem igazán volt jelentõs Magyarországon (csupán a gyógyszerfüggõség szintjén létezett), azonban a szerb-horvát háború kitörése folytán Magyarország immár nem csak tranzitútvonalat jelentett a fogyasztók és a szállítók számára, hanem egyben fontos felvevõhellyé és bázissá is vált. Ezt a tényt mi sem mutatja jobban, minthogy 1994-ben 7 kg híján 1 tonna kábítószert foglaltak le határainknál, amelynek döntõ hányada (812 kg) heroin volt. Ezzel Európa-csúcsot döntöttünk.
        A kábítószer-fogyasztás és a büntetõjog leginkább dilemmás része az, hogy a törvényi kiskapuk folytán kihasználható a humánusan elbírálandó drogfüggõ és drogforgalmazó között büntetõjogilag kialakított normatíva-különbség, és így a társadalom számára legveszélyesebb drogterjesztõ réteg (dealer) ezt a törvény adta lehetõséget kihasználva (drogbetegnek vallja magát) megmenekülhet a komoly felelõsségre vonás alól. (Például vállalja az elvonókúrában való részvételt)
        A drogfüggõség legsúlyosabb problémája, hogy a függõség kialakulása után a személyiségjegyek legfontosabb részét képezõ erkölcsi gátak (amelyek minden civilizált társadalom alapját képezik) fellazulnak, illetve megszûnnek, és semmitõl vissza nem riadva egy cél motivációjára épülve megszûnve az értelem és a cselekvés közötti minden kapcsolat, a mechanikussá váló cselekvéssor minden motivációját a mindenáron való droghoz jutás képezi.
        Igen súlyos gondot jelent még a dohányzással és az alkoholizmussal szemben, hogy az esetek túlnyomó részében irreverzibilissé válik a drogfüggõség folyamata, amelynek legtermészetesebb vége vagy a túladagolás hatására vagy a drog következtében történõ teljes szellemi és fizikai leépülés hatására bekövetkezõ nem természetes halál. A kábítószer-fogyasztóknál drog és drogos között sokkal erõsebb korrelációs kapcsolat alakul ki, mint például a cigaretta és a dohányos között. Ezen problémát jelzik többek között a gyógyult betegek alacsony száma, és a törékeny gyógyulás. A drogprobléma azon szenvedélybetegség, amelyre leginkább igaz, hogy csupán széleskörû és toleráns ambuláns kezeléssel gyógyítható, mert egyedül leszokni róla szinte lehetetlen.
        A drogfogyasztással kapcsolatos jogi eljárásokkal kapcsolatban két fogalommal kell tisztában lennünk: az egyik a csekély, a másik pedig a jelentõs mennyiség. Ha valaki ugyanis csekély mennyiséggel követi el a visszaélést, úgy õ csak vétség miatt vonható felelõsségre, és legfeljebb két évig terjedõ szabadságvesztéssel sújtható. Ha valakinél a csekély mennyiségnél több, de a jelentõs mennyiségnél kevesebb kábítószert találnak, akkor az a személy kettõtõl öt évig terjedõ börtönbüntetéssel sújtható. Aki pedig jelentõs mennyiségû kábítószerrel követ el visszaélést, az a személy már 5-15 évnyi fegyházbüntetéssel számolhat.
        A csekély és jelentõs mennyiség fogalmát hazánkban a Legfelsõbb Bíróság határozta meg. Csekély mennyiségnek a kábítószerek egészséges emberre halálos, illetve toxikus dózisának tízszeres mennyiségét, jelentõs mennyiségnek pedig ennek százszorosát nevezzük.

        A legveszélyeztetettebb kategória a 40-59 évesek korosztálya: a gondozottak több, mint fele ebbõl a korosztályból való. Ugyanakkor 60 év feletti alkoholisták az utóbbi 10 év során a nyolcszorosára nõtt!

        Az túlzott alkoholfogyasztás legkárosabb hatása és következménye az egészségi állapot romlása. Az utóbbi 10 évben az alkoholra visszavezethetõ betegségekben meghaltak száma országos szinten a háromszorosára, megyénkben pedig a négyszeresére nõtt. Ezen idõ alatt a különbözõ betegségekben történõ különbözõ elhalálozások összes száma 3,6-szorosára növekedett.
 

        Az alkoholizmus terjedésérõl: míg 1980-ban a 30 év feletti korosztálynál az összes betegségekben elhunytaknak csupán 1%-át (48 fõ) tették ki az alkoholizmusra visszavezethetõ megbetegedésekben meghaltak, addig 1989-re ez az arány 3,7%-ra, vagyis 186 fõre emelkedett. Tehát míg 1980-ban 100 ezer lakosból 22 halt meg, addig 1989-ben 77 volt ez a szám. A legveszélyeztetettebb kategória az 50-59 éves korosztály: 100 ezerbõl 148-an haltak meg.
        Az alkoholfogyasztás miatt kialakuló betegségekbõl történõ elhalálozások mintegy 90%-ánál az ok májzsugor.

        Az 1989-es 179 Fejér megyei ittas baleset közül 17 eset járt életveszélyes, 76 súlyos, 86 pedig könnyebb sérüléssel. A balesetek mintegy négyötödénél a gépjármûvezetõ volt ittas állapotban, egyötödénél pedig a gyalogos.

        Az alkoholfogyasztás és az alkoholos állapot sajnos a bûncselekmények elkövetésekor is fontos szerepet játszik: 1989-ben az elítéltek 37,7%-a a bûncselekmény elkövetésekor alkoholt fogyasztott.
        A növekedést mutatja, hogy míg 1980-ban 361 személy követett el közlekedési bûncselekményt, és köztük 1 fiatalkorú volt, addig 1989-ben már az összes közlekedési bûncselekményt elkövetõk 71,7%-a (426 fõ) állt a bûncselekmény elkövetésekor alkoholos befolyás alatt, és köztük már 5 fiatalkorú volt.
        A többi bûncselekmény jelentõs részénél is kimutatható az alkoholos befolyásoltság állapota: különösen az emberöléseknél, az emberölési kísérleteknél, a hatóság elleni erõszakoknál és a garázdaságoknál: itt az esetek kétharmad részénél (!).
        Sajnos napjainkra a káros szenvedélyektõl való függõség olyan méreteket öltött városunkban és megyénkben, hogy az állami intézmények már nem tudják kielégíteni a szenvedélybetegeket segítõ intézmények és szolgáltatások iránti igényeket, és ezért szükségessé vált a civil segítõszolgálatok megjelenése is.
        A RÉV Ambulancia is egy ilyen szenvedélybeteg-segítõ szolgálat. Székesfehérváron, a Móri út 20. szám alatt található. 1997. április 15-én alakult, s jelenleg 40 ápoltjuk van. A 40 betegbõl 4 drogfogyasztó szenvedélybeteg, a többi 36 pedig alkoholista. (A drogosok háromnegyede, az alkoholistáknak pedig a kétharmada férfi.) Az ambulanciának két fõállású munkatársa van: egy mentálhigéniával foglalkozó (Cserta Gáborné, az ambulancia vezetõje), és egy szociális munkatárs. Augusztus elsejétõl 2 újabb munkatárssal egészül ki a szolgálat: egy klinikai szakpszichológussal és egy pszichiáterrel, s így már valóban teljes körû szolgáltatást és komoly szakmai hátteret fognak tudni nyújtani a rászorulóknak. És éppen ez a komplex kezelés az, ami megkülönbözteti az ambulanciát például a kórházi gondozástól: az ambulancia nem rehabilitációs hely, vagy szálloda (csak nappal mûködik), hanem egy pszicho-szociális gyógyító hely. A komplex kezelés három egységbõl áll:

• életvezetési nehézségek
• érzelmi zavarok
• és lelki problémák kezelése

• minden hét pénteken 17,00 órától önsegítõ csoport a rászorulóknak (gyógyult alkoholisták részvételével)
• hetente egy alkalommal esetmegbeszélõ csoport: a munkatársak megbeszélése (mivel ez az ápolás egyeltalán nem könnyû munka - sem lelkileg, sem fizikailag -, ezért szükség van arra, hogy a munkatársak megbeszéljék a tapasztalataikat és hogy tanácsokat adjanak egymásnak)
• havonta egy alkalommal szupervíziós csoport: minden önkéntes és segítõ, aki kapcsolatban áll az ambulanciával

         Az ambulanciának köszönhetõen alkalmunk volt megismerkedni 4 drogfüggõ fiatalkorú esettörténetével is. Természetesen a nevek vagy egyéb személyi adatok közlése nélkül csak annyit mondhatunk róluk, hogy mind a négyen a 18-28 éves korosztályhoz tartoznak; három fiú és egy lány. A fiúk közül az egyiknek közös dealere volt azzal az azóta már meghalt fiúval, akinek az édesanyja tavaly a Friderikusz-showban szerepelt. A lány speedet és extasyt használ, az egyik fiú orron keresztüli heroin fogyasztó, a másik fiú vénásan heroin fogyasztó, a harmadik pedig már szinte mindenféle drogot kipróbált. Mind a négyükre jellemzõ a zavart otthoni háttér, mindannyiuk szülei elváltak, vagy pedig válófélben voltak, amikor õk elkezdték a drogozást. Meglepõ, hogy a drogosok igen nagy hányada tudja, hogy a kezelõhelyeknek az õ esetükben lejelentési kötelezettsége van a rendõrség irányába, ezért a legtöbben félnek felkeresni az ilyen intézeteket, mert nagyon félnek a büntetéstõl. A négy beteg közül a legjobban az a fiú halad a gyógyulás útján, aki az orrán keresztül szívja a heroint. Õ öngyógyítást használ: megkeresi a problémái okát és kiírja magából az eddigi életét. A lány szintén jól halad a gyógyulás útján, azonban a másik kettõ fiú igen nehéz eset. Az a fiú, amelyik vénásan használja a heroint, azért nehéz eset, mert az édesanyja nem engedi felnõni. Az elvált szülõk esetén a fiúk a legveszélyeztetettebbek, s a legtöbb deviáns alkat az ilyen csonka családokból kerül ki, mert nem képesek az apa-anya konfliktust kiheverni, és ráadásul az anya az elvált férj iránti gyûlöletet rá kompenzálja. A harmadik fiú a legsúlyosabb eset, mert súlyos személyiségzavarban és akaratgyengeségben szenved, és a kábítószerezés már igen súlyosan károsította a személyiségét, éppen ezért neki már egyre nehezebb lesz megtalálnia önmagát. Õ azért szokott rá a kábítószerre, mert azt hitte, hogy rá nem hathat. Azonban nincs két egyforma ember, akire a kábítószer egyformán hatna; van aki már a második tabletta (illetve adag) után rászokik, és van, aki csak az ötödik után szokik rá. Az, hogy mondjuk a negyedik adag után nem szokik rá valaki a kábítószerre, az nem jelenti azt, hogy már az ötödiknél nem fog rászokni.
        A drogosok és alkoholisták közti ellentétekre jellemzõ, hogy a drogosok lenézik az alkoholistákat és fordítva. Õk tulajdonképpen két csoportot alkotnak: az alkoholisták az „õsemberek”, a drogosok pedig lelkileg sokkal finomabbak és érzékenyebbek. Ez utóbbi csoportot a legtöbbször sokkal jobban érdeklik az élet nagy kérdései és az élet problémái, s sokkal elvontabbak és gyakran amolyan mûvészlelkek.
        A drogfogyasztásról beszélve gyakran hallani, hogy sajnos már nem csak tranzitország vagyunk, hanem egyre inkább felvevõpiac is. És ez igaz is: egy pesti konferencián elmondták, hogy míg 1992/93-ban egy diák az iskolából kilépve mintegy 20 percnyi idõ alatt juthatott kábítószerhez, addig ma ez az idõ megfelezõdött: idén már 10 perc is elég volt ehhez. És a probléma azért is különösen súlyos, mert a különbözõ csokik, rágók és bélyegek miatt már az alsósok és a még fiatalabbak is egyre inkább veszélyeztetve vannak. A hangsúlyt éppen ezért tehát a megelõzésre kell fektetni. Sajnos nagyon jellemzõ azonban, hogy a társadalom pedig nem tud mit kezdeni a problémával. Ez megmutatkozik egyrészt a drogosokkal való helytelen megközelítési módon is, másrészt pedig a cselekvésképtelenségen is; éppen ezért felvilágosító programokat kell tartani az iskolákban és az egyéb oktatási intézményekben: a szenvedélybetegeket segítõ szolgálatoknak ki kell lépniük a nagyközönség elé. Éppen ezért a RÉV Ambulancia szeptembertõl fel fogja keresni iskolákat, hogy a diákokkal személyesen is megismertesse a probléma súlyosságát, és hogy felhívja a figyelmüket egy olyan szervezet mûködésére, ahová bárki bizalommal - és ha kell név nélkül - fordulhat. Szerencsére úgy tûnik, hogy van is igény az ilyen elõadásokra, mert egyrészt már mi is meghívtuk õket az iskolánkba, másrészt pedig nemrégiben Tabon négyszáz ember volt jelen egy ilyen prevenciós programon.
 

        A megelõzõ programoknak szerintünk tehát az önismereten, az öntudaton és a személyiségfejlesztésen kell alapulnia. Tudni kell tenni és fel kell ismerni, hogy mi jó és mi nem. A szenvedélybetegek sok esetben meg tudják gyógyítani saját magukat, az intézetek pedig csak mankóként kell, hogy szolgáljanak nekik. A gyógyításnál az a fontos, hogy a betegekkel éreztessük: az ember a lényeg. A szenvedélybetegségek kialakulásánál a legfõbb kiváltó okok az életvezetési problémák: a serdülõk félnek a felelõsségtõl, a saját nemük elfogadásától, kapcsolati zavarokban szenvednek, felnõtté válási problémáik vannak, sokszor rossz a problémamegoldó képességük, és ennek következtében súlyos önismereti- és önértékelési zavarban szenvednek. Éppen ezért a gyógyításnál az ön-elfogadtatásra kell helyezni a hangsúlyt. A kezeléseknek tehát „személyre szólónak” kell lenniük, mert a betegség súlyossága és az egyén állapota nagyon sok mindentõl függ. Elmondható azonban, hogy minél rosszabbak a körülményei a betegnek, annál nehezebb kigyógyulnia a szenvedélyébõl. A mentálhigénia és a személyiségfejlesztés eszközeivel nevelni és ösztönözni kell az embereket az egészséges hozzáállásra; arra, hogy igénye legyen az igényes életre, hogy jó apa, anya legyen, és a társadalom hasznos tagja. A NAT-nak köszönhetõen valószínûleg jövõre bevezetésre kerülõ életvezetési ismeretek és készségek (Csendes Éva könyve) tantárgy talán segíthet majd a diákoknak abban, hogy minél jobban elsajátíthassák az önismeret, a figyelem (saját magam és mások iránt), a problémamegoldás képességeit, és azt, hogy képesek legyenek kívülrõl látni önmagukat. Sajnos ma Magyarországon a legtöbben ki sem tudják fejezni, vagy körülírni a problémáikat, mert súlyos kommunikációs zavarokkal küszködnek.
        A rendõrség közbelép: avagy miért rossz a DADA program? A rendõrség DADA-programjával csak az a probléma, hogy olyan mint maga a rendõrség: jellegébõl következõen alapvetõen bürökratikus és büntetõ jellegû. Ezen szakemberek lehet, hogy igen sok mindent tudnak a kábítószerrõl, azonban módszerükkel valódi hatás nem igazán érhetõ el. A szenvedélybetegségeknél a legfontosabb inkább a megértés és a tolerancia: ezek lehetnek a megoldás eszközei. Ha körülnézünk például Székesfehérváron (az ország egyik legjelentõsebb városában), azt kell mondanunk, hogy a fiataloknak - és az idõssebekre pedig fõleg igaz - szinte egyeltalán nincsen semmilyen igényes szórakozási lehetõségei. Marad a diszkó. A klasszikus táncokat, amelyekkel valódi érzelmeket lehetett kifejezni, egyre kevesebben ismerik (de szerencsére még elég sokan vannak).
        Annak, hogy a fiatalok körében a szenvedélybetegek aránya ilyen gyorsan nõ, még egy oka van (az elidegenedésen az érték-, és normaválságon, az elszegényedésen, a családi problémákon stb. kívül), amit Popper Péter fogalmazott meg igen találóan: az, hogy nálunk minden siettetve van. A serdülõkört mesterségesen csaknem egy évtizeddel lerövidítették (valójában 24 éves korig is eltarthatna), koravén elidegenedett kamaszok követelik azon felnõtteknek járó jogokat (pl. szexualitás), amelyekhez érzelmileg korántsem vannak felnõve, összekeveredik gyerekség és felnõttség, amely csak problémák forrása lehet. Sok fiatal már huszonévesen olyan anyagi körülmények közé kerül, amelyet ötvenéves szülei sem tudtak egész életükben megvalósítani, emberek ezrei roppannak bele az Amway-ügynökösdibe, mert valójában nem nekik való, áttipornak egymáson, akinek nem megy, az elbukik és nem karolják fel, udvariatlanok, kaffognak, lökdösõdnek, elmenekülnek a problémák elõl, felelõsségtelenek. És közben nem veszik észre, hogy mégis minden fontos dologról lekésnek. Milyen dolog az, hogy a tanórákon csak akkor szólnak rá a diákra, ha rosszat csinál, de ha jót tesz, akkor nem dicsérik meg? Álljunk meg egy kicsit, és gondolkodjunk. Felnõtté akkor válik az ember, ha immár van benne felelõsségtudat, képes arra, hogy másokra is vigyázzon, ha tudatosul benne a felelõsség, és képes arra, hogy néha kívülrõl szemlélje önmagát. Magyarország a gyerekek országa lenne? Mégpedig a rossz gyerekeké, vagy csak amolyan koravén gyerekeké, akiktõl ellopták a gyerekkorát?