Kabdebó Tamás

Cs. Szabó László halálának tizenötödik évfordulójára közreadtam a Magyar Napló 1999. szeptemberi számában a neves író négy levelét. Most születésének kilencvenötödik évfordulóján – ha egy kicsit el is késve – újabb tizennyolc Cs. Szabó-levéllel szolgálnék. Ezek 1966 és 1983 között íródtak, és legjobb tudomásom szerint nincs is birtokomban több levél, mint az alább közölt tizenöt és az 1999-ben kinyomtatott előző négy. Sajnálatos módon az 1968–1973 közötti öt év összesített leveles doboza a sok hurcolkodásom közepette elveszett. Nem közlöm továbbá rendszeresen azokat a kéziratos szövegeket, hosszabb-rövidebb dedikációkat, melyeket Cs. Szabó nekem adott szerzői példányába írt, illetve azokat az írásos üzeneteket, melyeket egyetemi íróasztalomon hagyott, nyílt levélváltásunkat az Új Látóhatárban, és egyetlen sürgönyének szövegét sem, mellyel elnapolta egy találkozónkat.

1. Az író emlékét ápolandó; 2. Az irodalomtörténetet – a róla írandó munkákat – gazdagítandó; 3. Kettőnk barátságának emlékeképpen.

Az első levél 1964. jan. 21-ről datálódik. Láthatni, hogy Csé olykor átvette az angol szokást és fordítva datált “21. I. 1964.” Ekkor már hét és fél éve ismertük egymást, de emberileg egyelőre felületesen. Először 1956-ban találkoztam vele Andoverben, a menekültek katonai táborában, ahol fiát kereste – meg is találta. Másodszor 1957 tavaszán az Oxford Unionban (Diákszövetség) ahová eljött a magyar diákokat meglátogatni. Ezeknek java ekkor Szabó Zoltán körül csoportosult, kihez eszmeileg akkor közelebb érezték magukat. A további négy évet én Wales-ben töltöttem, Csével csupán kétszer akadtam össze, 1960 húsvéti szünetében, a “Lengyel Klubban”. Ez a kensingtoni intézmény előbb az English–Hungarian Fellowship-nek adott helyet, majd a Szepsi Csombor-körnek is, 1965-től. Másodszor ebben az időszakban, 1962 őszén találkoztunk a British Múzeumban. Arca, szavai rettenetes aggodalmat fejeztek ki: attól tartott, hogy a kubai rakétaválság világháborúba vezet. 1963–1966 között itt a “Lengyel Klubban” találkozgattunk. Cs. Szabó László szemmel tartott bennünket, Angliában élő ifjú magyar írókat, elsősorban Siklós Istvánt, Czigány Lórántot, Márton Lászlót, Sárközi Mátyást és jómagamat. Egy-egy, a nyugati magyar fórumokon megjelent cikk után telefonált, vagy írt, ha fontosnak tartotta, behívott valamelyikünket a BBC magyar osztályára, ahol dolgozott, hogy elbeszélgessen velünk. Különleges alkalmakkor rádióinterjúra is sort kerített. Előtte, utána, helyette: a beszélgetések zöme a kantinban zajlott – Cs. Szabó panaszkodott, mindahányszor, hogy a kávé rossz. Akárcsak az eredeti Kazinczy, a mi Kazinczynk is kritikus szemmel nézte a világot.

1964. jan. 21. Fáj Attilával Csé egy távolabbi olaszhoni kapcsolata jelentkezett. Fáj a Genovai Egyetemen volt az összehasonlító irodalom tanára. Egyik kutatási területe Joyce “Finnegans Wake”-jének magyar kapcsolatai volt, és feltételezte – épphogynem bebizonyította –, hogy Joyce Madáchtól kapta művének alapötletét. Csé levelét követően összebarátkoztam Fáj Attilával, 1964 nyarán mi az ő arenzánói házában nyaraltunk, ő pedig a mi londoni lakásunkat használva kutatott angol könyvtárakban. Elborzasztó javaslatom az Antológia megteremtésének első megpendítése volt.

1965. júl. 27. Cs. Szabó László volt az, aki Békés Gellértnél beajánlott a Katolikus Szemle munkatársai közé. Az említett Romanelli-könyvről megírtam akkor a recenziót. Arturo Romanelli olasz ezredes 1919-ben százakat szabadított ki Kun Béla börtöneiből. Köztük nagyanyámat, leendő édesapámat is.

1966. jún. 11. A középkeleti út fókusza a “Szentföld” volt, Csé szavával; a téma nyomatékosan tér vissza 1976-ban.

1966. okt. 12. 1966 tavaszán elküldtem neki Érettségi című regényemnek egy kéziratos példányát. Csé a levelében erre utal. (A regény végül is 1971-ben jelent meg Rómában, majd új kiadásban 2000-ben, Budapesten.)

Az 1960-as években a legjobb olasz kávét a Prego nevű eszpresszóban adták. Itt beszélgettünk Csével regényemről és az ő tervezendő külföldi útjairól: Svájc, Görögország, Amerika. (Csé jól beszélt németül, franciául, angolul és a latinnal is jól bánt, de görögül nem tudott). Később, a hetvenes években a British Múzeum kávézója lett egyik kedvelt találkozóhelyünk. Itt akkoriban Menczer Béla, Krassó Miklós, Czigány Lóránt, Péter László, Zsuppón Ferenc is megfordult, így – időnként kisebb udvartartás vette körül Csét, kávézás ürügyén, néha a Great Russell Streeti olaszban, néha a Grower Streeten. Krassó Miklós, bár többször ott volt, nem úgy viselkedett, ahogy azt Csé szerette volna. Nem hallgatta a mestert, hanem beszélt helyette is. Mi csüngtünk Csén, és zseninek tartottuk Miklóst. Amikor Krassó egyszer türelmetlenül elrohant, valamelyikünk megjegyezte: “dehát zseni!” Mire Laci bácsi: “Ez egy mítosz, amit magatokkal hoztatok, szép, mint minden mítosz, de mítosz.” Olykor a Szláv Intézet könyvtárában botlottunk Csébe, ki részben a könyvtárat, részben Cushing professzort konzultálni járt oda. Egy alkalommal (mivel az egyetemen jó kávét nem adtak) Csé, Péter László és én a Múzeum hátsó bejáratán keresztül hatoltunk a kávézó felé. A nagy totemoszlop tövében Csé megjegyezte: “Totem és tabu. Freud jobb író volt, mint pszichiáter.”

Egyébként Csét mindössze kétszer láttam a British Múzeum könyvtárában, egyszer Fenyő Márió kedvéért (F. Miksa fia) ment oda, másszor Czigány Lórántot konzultálta. Kötött állása a BBC-ben nem adott elég időt számára, hogy a B. M. könyvtárában kikért könyvekre várakozzék. Ezért járt inkább a Szláv Intézetbe. A British Múzeum idénykiállításait viszont igencsak szemmel tartotta. Vele láttam az avarokat, a szittyákat, (“durcheinander” mondta rájuk), valamint a 1974. júl. 6. és júl. 20. közötti Byron-kiállítást. Ezek a sétáló beszélgetések alkalmat adtak arra, hogy jobban megismerjük egymást. Féltő, aggódó, szorongó embert ismertem meg, erős küldetéstudattal. A közeljövőt pesszimistán, a távolit optimistán ítélte meg.

1967. márc. 3. A novella címe: Őszi utazás a fehér hajón. Az Irodalmi Újság (Párizs) 1967. februári számában jelent meg. Stiláris javaslatait itt és ekkor nem fogadtam meg. Később jócskán. Hat rádiójátékom közül kettő az “ő nyomában jár”, Minden idők című könyvemnek első olvasója, 1978-ban, ő volt. “Végigsírtam az egészet” – mondta.

1974. dec. 10. A 65, Gowan Avenue-ban, lakásomon találkoztunk. Az ebéd közbeni és előtte-utáni hosszú beszélgetés során megbeszéltük Csével az Antológiához írt bevezetőjének esetleges toldásait. Naplóm bejegyzése szerint 1969. január 7-én már járt nálunk Csé, ugyancsak Fulhamban, mint ebéd-vendég, az akkori 49, Wodlawn roadi lakásomon, szintén Antológia-ügyben. Továbbá Ignácz Rózsa londoni látogatása alkalmából, az írónő fia, Makkai Ádám kérésére meghívtam mindkettejüket, “összehívtam őket”. Csé ekkor már megözvegyült, második feleségét, Bözsit az egykori “szép Gacsónét” siratta. Az Antológia bevezetője megjelent az Új Látóhatár tavaszi számában. Nem rajtunk múlott, hogy nyomtatásban az Antológia, (eredeti nevén The Poetry of Hungary) csak 1996-ban jelenhetett meg, váltott szerkesztővel, új címmel, más alapelvek alapján (The Miracle Stag, Edited by Adam Makkai, Chicago, 1996).

Az 1968–73-as korszakból csak két levélre emlékszem. Az első levél Guyanában íródott, 1971-ben, annak kapcsán, hogy második Illyés-versválogatásom is megjelent, Angliában és Kanadában, (Chatto and Windus, 1971). Illyés és Flóra 1967-ben jártak Angliában. Az első két alkalommal Cs. Szabó és Szabó Zoltán társaságában találkoztunk. (A nagy magyar író látogatásának körülményeit az Egy mondat a zsarnokságról című verséről szóló angol nyelvű cikkben részleteztem, A sentence on Tyranny, New Hungarian Qarterly, 1996. augusztus). A második levél(váltás) az angol esszéről szólt. Ennek a tartalmát beépítettem Az angol esszé – kiveszőfélben? című esszémbe (Új Látóhatár, 1978. október). 1972. november 8-án a British Múzeum átriumában találkoztunk, kiállítást néztünk meg (naplóm nem árulja el melyiket), majd este 8-ra együtt mentünk a Polish Hearth Clubba. Ugyanez év december 11-én a Tottenham Court Road egy termében hallgatóként résztvettünk egy Poetry Evening-en. Ezen felolvasást értsünk, amolyan élő antológiát. Résztvevői közt volt egyetemi “költői szemináriumomból” két költő, Robin Shirley és John Wilkinson, kiket Csének bemutattam. Wilkinson sok magyar verset fordított angolra, elsősorban Illyést és József Attilát.

1975. máj. 29. Az Antológia 1975-ös “koncepciója” szerint a hollandiai Mouton vállalta volna a kiadást, az angliai André Deutsch az angol–amerikai terjesztést. A szerkesztők: Tábori Pál és Kabdebó Tamás nem tudtak igazán megegyezni abban, hogy 800 versfordításból álljon-e az antológia (Tábori) vagy 400-ból (Kabdebó Tamás). Csé a rövidebb megoldást javasolta, Makkai, az anyagot átvevő-átdolgozó szerkesztő, a hosszabb, immáron a második kötetet váró antologizálást választotta: kb. 1300 verset.

1975. nov. 25. A Katolikus Szemle 1975-ös nyári száma közölte “felköszöntőmet” Csé hetvenéves születésnapjára. Csé itáliai hívei között megemlítendő a páviai Paolo Ruzicska mellett a firenzei magyar lektor, Pálinkás László, Rómában a műtörténet egyik tanára, Mário Salmi, ugyanott, és persze Triznya Matyi és Zsuzsa, valamint Vadnay Zsuzsa. Békés Gellért a Katolikus Szemle főszerkesztője, aki bencés perjel volt, és a “keresztyén” Csé Szabó László között eszmei barátság szövődött. A római baráti körhöz tartozott Kállay Kristóf és Vera is. Távolabb Várady Imre, a Bolognai Egyetemen a magyar nyelv tanára; és Csé baráti tisztelőjének számít a hatvanas évek elején az akkor Rómában élő Zalán Magda is. Később, Magda biztatására, római barátnője, a bájos Yvonne Menchinelli (chi detto: “non sono Sophia Loren”) meglátogatta Csét Londonban, jó néhányszor. Amikor, a Mews-ból visszajőve Yvonne engem is felkeresett, ez mondta: “Csé gyönyörűen beszél olaszul, olyan szavakat használ mint egy reneszánsz herceg. Egyet még a szótárban is meg kellett néznem utólag.”

Kirándulása Mews-ba. Csé személyén kívül az ottlétek legemlékezetesebb pontjai: a) a feketekávék; b) a Piranesi-karcolatok, melyek berámázva beborították a kis lakás könyvekkel nem takart minden négyzetcentiméterét; c) a példás rend és tisztaság, minden patinás fényben ragyogott (“Gogol is fényesre kefélt cipőben járt”, mondta Csé).

Már ekkor panaszkodik “könyvtárépületének”, azaz a Mews garázsának szűkös mivoltára.

1976. ápr. 3. A Protestáns Szabadegyetemmel kapcsolatosan megjegyzendő, hogy az előadókat ők negyven perc után megállítják. Leléptetik. Csével ezt nem merték megtenni. W. H. Auden több magyar vers lefordítását is megkísérelte. Az említett róla szóló cikk: Búcsú a Mágustól (Nagyvilág, 1976. március). Csének sokat beszéltem Duna-utam folytatásáról, tervezett Duna-könyvemről. Végül is a nyáron, külön-külön Itáliába mentünk, ő Piazzáékhoz, Toscanába, én Rómába. Mindkettőnket – külön-külön – csalogattak egy ausztráliai felolvasó körútra. Egyikből sem lett semmi.

1976. máj. 1. A hollandiai Mikes-kör két említett tagja, Kibédi Varga Sándor (azt hiszem, Csé tévesen ír Áront) és Ács Zoltán.

1977. márc. 3. A “kiértékelés” egy pozitív lektori jelentés az Antológiáról. Tábori Pál szerkesztő, a PEN aktív tagja, őket is mozgósította a kiadás érdekében, s most, hogy Csé megírta a Bevezetőt, ő is szorgalmazta ezt. Mivel az antológia egy újabb változatát Makkai publikálta 1996-ban, a Csé-bevezető a Miracle Stag kötetben megtalálható angolul, változtatásokkal, betoldásokkal, melyeket Makkai eszközölt. Az eredeti bevezetőt én fordítottam angolra, ezt formálta át Makkai. Czigány Lóránt irodalomtörténész; Méray Tibor a párizsi Irodalmi újság főszerkesztője volt.

1977. márc. 9. Természetesen “megadtam az engedélyt” a kiegészítéshez. Lásd a végleges szöveget a Két tükör közt kötetben (London, 1977). A sok beszélgetőtárs mellett a fiúnak, Andrásnak, kisebb szerep jutott, mint azt megérdemelte és szerette volna. “Velem nem beszélgetett” – mondta ironikusan. Ez így nem volt egészen igaz. Engem viszont “kikérdezett”. (Lásd Kabdebó Tamás, 33, Baja, 1998, 97–99.)

Volt egyszer egy Londoni törpe,

esszéken lovagolt körbe,

új Erasmus, nem vitás,

elhitte a grafomán törpe. (Pokoltornác)

1977. aug. 10. A sikeresebb könyv a Két tükör közt kötetben (London, 1977). Az 1977-es heidelbergi konferencia anyagát egészében, úgy tudom, nem adták ki. Kevésbé sikeres volt

(A Nyomozás Oslóban jelent meg, 1966-ban, de a dedikáció szerint én csak 1969 februárjában kaptam meg tőle a kötetet. Vajh, hol adta át?)

Az olvasói statisztika: Mit olvasnak nyugaton a magyarok? (Irodalmi Újság, 1976. július). Csé itt valószínűleg téved a dátumozásban, mivel levele előtt egy évvel megjelent már a felmérés, az Irodalmi Újságban viszont a nyugati magyar sajtó és a hazai sajtó egyes fórumai valóban 1977-ben vettek róla tudomást.

1977. szept. 5. A gyanútlanok 1976-ban jelent meg Bernben. “A bibliai Márta”: Piazza Hunyor Kati. (Szerintem Mária és Márta.) Egyébként igaza volt: Az egér című elbeszélés elképesztően szép, jó, igaz. Csé amerikai túrája úgy alakult időben és térben, ahogy elképzelte, volt New Yorkban, Chicagóban, Bostonban is. Svájci szerepléseit máig emlegetik az ottani magyarok. Hollandiát, az ottaniak elégedetlenségére Csé már el-elhanyagolja. A Mikes-találkozók nélküle bonyolódnak, régi hódolója, Fenyő Panni néni is hiába keresi őt: rajtam. (Börcsökné Fenyő Panni, Nagy Katónak, Csé első feleségének egykori barátnője volt, Fenyő Miksa lánya.) Csé ekkoriban kész könyvével, A gyanútlanokkal, és a Beszélgetésekkel indult körútjaira, szerzői estjeire. Most újra átlapozván a birtokomban lévő Csé-köteteket, egy papírszeletet fedeztem fel A gyanútlanokban, Csé kezeírásával: “Nous avons chargé tout cela”, ezzel a dátummal: 1980. január 4. Miről volt szó, nem tudom. És azt sem, hogy azév október 26-án miért voltunk a BBC-ben. Naplóm csak ennyit mond: “Laci bácsival beszélgetek. Kora este, BBC”. Ha londoni sikereire gondolok, azt kell bizonygatnom, könyveinek csaknem minden példányát eladta, elhelyezte. Nekem, a recenzornak és pályatársnak juttatott példányokon túl, át kellett vennem néhány londoni könyvtárnak juttatandó kötetet is, így tehát: A British Library-nak, a Londoni Egyetemnek, a School of Slavonic and East European Studies-nak szánt könyveket. (Nem mindig, nem rendszeresen. Ezekre a szívességekre Csé másokat is felkért.)

1983. dec. 3. A szóban forgó könyv Az istenek (Róma, 1982). Ha valaki megtekinti a sárospataki Csé-hagyatékot, ott könyvem mindkét példányát megleli. Vagyis: Csé könyvtára (mely főleg az autó nélküli ember Gloucester Mews-i garázsa volt) színültig betelt, a könyvek egymás mögé bukdostak a polcokon.

Ekkor már Londonból átköltöztem Írhonba. A “remekmű” – a megírandó Duna-regény, végül is tizenöt év múlva elkészült: Danubius Danubia, Budapest, 1998.

1.

Kedves Barátom, 21. 1. 1964

Köszönöm szépen a Kortárs visszaadását, már be is szolgáltattam jogos tulajdonosának, a BBC-nek.

Kaptam Olaszországból, egy érdemes kutatótól egy levelet. Könyvtári és bibliográfiai jellegű a kérése, s azt hiszem, te jobban segíthetsz rajta, mint én. Akkor kérlek hát, légy szíves hívjál fel telefonon valamelyik reggel fél 9 és fél 10 óra közt (AMBassador 2121). Percek alatt tisztázhatjuk, hogy tudsz-e valamit tenni.

Olvastam a Széchenyi könyvtárról szóló angol ismertetésedet. A Pregoban említetted volt nekem. A túl szerény szerző ugyan nem küldte el, de egy öreg barátom gondolta, hogy érdekel s elküldte. Rejtélyes, hogy hol mindenütt lappanganak olvasók.

Javaslatod elborzasztott. Azt kívánod, hogy hódítsuk meg a földgömböt. Ha sikerül a terved, ki vagyok téve a veszélynek, hogy Zanzibárba vagy Délvietnamba küldtök kormányzónak. Ezek a területek jutnak majd a kiselejtezett öregeknek. Te bezzeg megtartod a britanniai prokonzulátust.

Igaz barátsággal Csé*

2.

48, Gloucester Mews W. 2. 22. 1. 1964

Kedves Barátom,

Telefonbeszélgetésünkre hivatkozva mellékelem Fáj Attila levelét. Nagyon kérlek, küldd vissza alkalomadtán, mert szeretném lerakni. Megírtam neki a címedet s azt is, hogy a könyvtári szolgálatról csak tőled várhat pontos és használható útbaigazítást. Ezzel, gondolom, megtörtént a kölcsönös bemutatás.

3.

48, Gloucester Mews W. 2. 27. 7. 1965

Kedves Barátom,

Szabadságomról visszatérve itt várt július 7-én kelt, nagyon kedves leveled. Szívből köszönöm. Örömmel láttam a Katolikus Szemle említett számában, hogy végül megkerült az elveszettnek hitt gyerek: olvastam a cikkedet. Azt hiszem, érdemes tartani a kapcsolatot a folyóirattal.

Ne várj a javaslatukra, ajánlhatsz te is könyveket recenzióra, hálával fogadják.

Nyári a utunkon egy darabig együtt voltunk Triznyáékkal. (Rómából). Zsuzsa említette, hogy elkérted tőle Romanelli könyvét. Megküldte nekem is. Fölmerült a gondolat, hogy szót kellene ejteni róla akár a Szemlében, akár az Új Látóhatárban. Valószínűleg észrevetted, hogy az Új Látóhatár néhány év óta elég rendszeresen foglalkozik a magyar történelem utolsó ötven évének föltárásával. Bizonyára örülnének, ha ismertetnéd a könyvet. Ha van kedved hozzá, szívesen küldök nekik előzetes jelzést a tervedről. Romanelli könyve is beletartozik a magyar félmúlt dokumentumtárába, amellett ismertetése jólesne az érdemes öregúrnak.

Igaz barátsággal köszönt Csé

4.

Kedves Barátom, 11. 6. 1966

Köszönöm szépen június 8-i leveledet. Egyszerre érkezett velem: most kerültem meg egy húsznapos középkeleti útról.

Persze, hogy érdekel a könyved. Elküldheted bármikor, csupán arra kérlek, hogy ne szabj szoros határidőt az olvasónak. Restancia várt itthon, korábban megígért kéziratokat kell leszállítanom, szállóvendégünk van stb., stb.

Július 15-ig azonban föltétlenül elolvasom.

Igaz barátsággal Csé

5.

Kedves Barátom, 12. 10. 1966

Még egyszer köszönöm türelmedet, a regényről élőszóval.

Igaz barátsággal köszönt Csé

6.

18, Gloucester Mews, W. 2. 3. 3. 1967

Kedves Barátom,

Kéziratos regényedben több érdekes részletet találtam – tetszett is, nem is. Annakidején megmondtam becsületesen, s úgy emlékszem, eléggé okadatolva.

Kevesebb zárójelt használtam volna a helyedben. Egyenként mindegyiknek megvan a stiláris és értelmi indoka, de együttvéve sok. Legalábbis nekem. A címmel sem vagyok egészen megbékélve; “A fehér hajón” jobban tetszik a fülemnek. De ezek apróságok. A novella emlékezetre méltó.

Jó barátsággal köszönt Csé

7.

Kedves Tamás, 1974. dec. 10.

köszönöm nagyon szépen a leveledet s a dec. 29-re szóló meghívást. A nap, vasárnap, megfelel. – DE megtörténhetik, hogy du. félnégyre legkésőbb bent kell lennem a Rádióban. Ezt csak karácsony hetében tudom meg. Kérlek tehát, szólj ide légy szíves, 24. táján.

Ismételt köszönettel és igaz jó barátsággal Csé

8.

Kedves Tamás, 1975. máj. 29.

Április elején itt volt a Monton pénzügyi igazgatója; négy órán keresztül tárgyaltunk vele hármasban Peter Elstobbal. A vállalat majdnem csődbe ment, most próbálnak tápászkodni – a fal mellett. Semmi sem sürgős a nemzetközi könyvsorozatban sem. Még most se tértek magukhoz a yiddish antológia teljes és tökéletes bukásától.

Elég hosszan szó esett a magyar antológiáról is. A kézirat felét valamikor márciusban csikarták ki egy holland íróból, akivel Pali átküldötte a jó ég tudja mikor, ő aztán a párnája alatt őrizte nagy lelkiismeretesen. Szóval csak most tudnak számítást végezni.

Kereken megmondta: eszük ágában sincs hozzányúlni, amíg nem látnak pénzt Amerikából. Szathmáry nevét éppen úgy tudta, mint te v. én. Röplap kinyomására nem hajlandók egyelőre, mert felelőtlenség lenne; ki tudja, mikor jelenik meg a könyv s megjelenik-e egyáltalában.

Végtelenül lehangoló volt az együttlét. Az volt a benyomásom, hogy André Deutsch se nagyon bökdöste ezirányban, mikor együtt voltak a frankfurti könyvvásáron.

Hogy az a néma gyerek megszólal-e valaha? Talán kínai segítséggel, a mongol–magyar világtestvériség jegyében.

Szeretettel Csé

9.

48, Gloucester Mews, London, W. 2 1975. nov. 25.

Kedves Tamás,

megilletődve köszönöm a szomorú, hetvenedik fordulómra kapott igazán gavalléros, nagy ajándékodat, rólam írt esszédet, portrédat, elemzésedet, szerető üzenetedet (keresem a megfelelő szót, talán legokosabb, ha valamennyit érvényben hagyjuk) a Kat. Szemle “Cs.” számában, amely tökéletes meglepetés volt számomra. Nem kell mondanom, milyen jóleső.

Mostani írásod, noha rövidebb, talán még kitűnőbb, mint amit igaz gyönyörűségemre, annak idején a Római muzsikáról írtál; abból is sokat tudtam meg magamról, ebből még többet. Nyilván egyre jobban ismered az embert és írót, “betéve tudod a tárgyat”. Elismerésből, dicséretből jóformán semmit sem okul egy író v. művész, hálás érte s megköszöni, de igazán csak az izgatja, hogyan vetül vissza egy másik céhbeliről, miben, mikben különbözik a tükörkép attól, amit önmagáról kialakított v. képzel. Ehhez a megismeréshez segít hozzá olyanfajta írás, amit most a Szemlében rólam közöltél. Az ember nemcsak tárgyismeretét próbálja holtig gyarapítani, hanem önismeretét is, holtig, ez utóbbihoz mások segítsége kell, feltéve, hogy a mások közt olyan jó eszű, jó szemű pályatárs akadt mint Te.

De azért legjobban az írásból csendesen sugárzó szeretetet köszönöm.

Mivel Te is italomán vagy, közlöm, hogy ma kaptam meg a paviai egyetem nyomtatott tanrendjét, kisült, hogy tananyag lettem, Prof. Paolo Ruzicska idén rólam ad elő. Mire megvénülünk...

Hálás szeretettel ölel Csé

10.

Kedves Tamás, 1976. febr. 8.

köszönöm szépen a vízöntői levlapot. Hogyne, Tollas Tibor először nálam érdeklődött, fölvetette az interjú tervét s Téged javasolt vallatónak. Természetesen rögtön beleegyeztem a tervbe is, a vallató személyébe is. Tudnod kell, amiről T. T. még nem tud s egyelőre ne tudjon, a közlés csak Neked szól, hogy a kötetem óta hosszú szünet után írt két prózaversemet nekik szántam, esetleg ugyanakkor jelenik meg, mint az interjú. Vagy utána. Előtte semmi esetre sem.

Ha Neked mindegy, nekem február 23. jobb, mint március 1. De ha muszáj, lehet az utóbbi dátum is. A lényeg, hogy telefonon kössük le jó idejében. Ne keresgélj a noteszedben, a szám: 262-2121.

Helyszínként nem is gondoltam másra, mint a Newsra. Olasz feketekávéval.

Még valamit. Megírtam T. Tibornak is. Annak ellenére, hogy mostanában elég gyakran vagyok igazán szörnyű lelkiállapotban, nem tudom magamat nagyon komolyan venni, tehát Te se vegyél túl komolyan, csúf fekete bohózatnak látom az életemet, vigyünk hát a beszélgetésbe valami humort is, ha mást nem, akasztófahumort. Talán egy kicsit furcsán fest majd a Nemzetőr hasábjain, de legyünk inkább sajátmagunkhoz hűk (s angol légkörünkhöz), semmint a laphoz. Gondolom, ezzel számol a szerkesztő.

Szerető barátsággal szívből köszönt Cs. bátyád

11.

Kedves Tamás, 1976. ápr. 3.

nagyon köszönöm márc. 31-i lapodat. A szíves invitálást meg éppenséggel. Elvileg igent mondok a szept. 16–19. közti kirándulásra, de addig persze Neked még le kell csorognod a Duna-torkolatig, nekem meg kell járnom (már jövő héten) Svájcot s Ausztriát, júliusban Toszkanát. Várjuk ki, marad-e még belőlünk valami utána is. András szintén nagyon köszöni a hívást, erős a kedve a kalandhoz, de kérdés, el tudja-e intézni azt a hétvégi kimaradást. Főleg az akkor esedékes szombati sporteseményektől függ. (Mert rovatvezető.) Szóval ő még nem mer igent mondani.

Tollas Tibortól előbb levelet kaptam, tegnap este meg felhívott telefonon: egy napra átrepült Veress Lajos vezérezredes temetésére. Írásban is, szóban is megerősítette, hogy egy betűt se húznak a Beszélgetésből, amely szerinte a legjobb, ami valaha megjelent a lapban. Én peszszimistább voltam, felkészültem húzásokra. Főleg érted örülök az érintetlen közlésnek, utóvégre kutya nagy munkát fektettél bele és szívből csináltad. Fényképet is kértek, az nincs, két unokám képét ajánlottam a magamé helyett, vonzóbbak. A versek már megjelentek, nyilván hamarosan kapunk példányokat. Mindkettőt felolvasom szerzői estemen, amit a Prot. Szabadegyetem rendez az ausztriai találkozó utolsóelőtti napján.

Auden cikked leközléséről már hallottam s remélem, egy-két nap múlva kézrekerítem a Nagyvilág számát, hogy elolvassam. Megint borúlátóbb vagyok, mint Te: fecskeraj se csinál arrafelé tavaszt. Bár maga a tavasz, a szó eredeti értelmében idén különösen szép, friss tanúktól tudom.

Igaz szeretettel Cs. bátyád

12.

Kedves Tamás, 1976. máj. 1.

“Rettentően örülünk, hogy szeptemberben átkocsizol hozzánk”.

Tekintetes Törvényszék, a tárgyalást berekesztem. London és Amsterdam között tökéletes a kommunikáció, Amsterdam és Leiderdorp között úgy látszik már kevésbé jó.

Dunatorkolat helyett Itália? De lesz-e még júliusban hova mennünk? (Én is akkor készülök oda, három hétre, Toszkanába). Júniusban választanak. Brrr.

Manchester helyett Ausztrália? Még egyszer brrr! Ha még Kanadába csalogatnának. Akkor talán rábeszélnélek. A hajó elsüllyed, az persze, másfelől, nem vitás. Borzalom volt visszajönni Svájcból s Ausztriából.

Igaz jó barátsággal Cs.

13.

Kedves Tamás, 1977. márc. 3.

Czigánytól is Méraytól is hallom, hogy kész van a kiértékelés szövege. No remek.

A korrektúrát rég visszaküldtem, de tíz napja hiába várom a befejezést, a 70 után még kb. 25 hasábot. Idegháború.

Igaz szeretettel öreg barátod Cs.

14.

1977. márc. 9. folyt.

Ismétlem: nem baj, hogy nincs a Nemzetőrben, saját szövegem bővítései sincsenek benne s a kötet végén ott van az említett intelem az olvasókhoz. Ugyanakkor persze az is olvasható a kötet-végi jegyzetben, hogy hol jelent meg, rövidebb formában, a Beszélgetés. Szóval tiszteletben tartom a Nemzetőr copyright-ját még koncot is vetek egy jövendő eszelős filológusnak. (Szöveg-összehasonlítás).

Igaz barátsággal és szeretettel Cs. bátyád

15. 

48, Gloucester Mews London, W2. 3He 1977. márc. 9.

Kedves Tamás,

igen nagy kérés.

Elkészült a Beszélgetések hasábkorrektúrája. Egy jóval korábbi levélben már említettem, hogy a Te szövegedhez (a kérdések) természetesen nem nyúltam, csak kéziratodból visszaiktattam a csekély mértékű kihagyást (lásd Nemzetőr) s egy kérdést, a zenéről; a magam szövegét viszont, ugyanúgy, mint a többi Beszélgetésben, kibővítettem, helyenként elég alaposan. A kötet végén ott áll a jogfenntartó figyelmeztetés, hogy korábbi közlésekkel szemben a kötet szövegét tessék véglegesnek tekinteni.

No már most.

NAGYON NAGY szükségem volna rá, hogy egy pótkérdést, pár szót adjak a szádba. Ott ahol említed, hogy az “eszményi” városok közül, amelyekben élni szeretnék, a Római muzsika szerzője kihagyja Rómát. Mire azt felelem, hogy szenvedélyes nagy szerelmek végül kiégnek stb. stb. Talán emlékszel. Rajta van a szalagon, bent van a kéziratodban a Nemzetőrben. Ide kellene nekem a belesimuló kérdés vagyis, hogy “alám add a szót”. Erre kérek engedélyt.

Ennyi a közbeiktatandó új szöveg, a Római muzsikára, és Róma hiányára való kérdés-felelet után:

K.: S a Hét nap Párizsban fiatal… nagyon fiatal…?

Cs.:... körülbelül: huszonkilenc éves...

16.

48, Gloucester Mews London, W2. 3He 1977. jún. 15.

Kedves Tamás

múlt hét legelején jöttem vissza s tegnapelőtt kaptam meg az első tíz példányt. A könyv már megjelent májusban, de csak egy darabot hoztam haza, a többit a postára bízván.

Fenomenálisan sikerült a konferencia. Ott volt Szelényi Iván és Konrád György is s állítólag nagyon élvezték. Állítólag s főleg láthatólag. Talán könyv is kerekedik belőle. Más nagy dolog is történt, könyves céh alapítás, erről rövidesen értesülsz, kapsz prospektust, az mindent elmond.

Bázelben, Heidelbergben (a konferencián) Bécsben s Grazban mutattam be a könyvet. A lehető legjobbkor jött ki, a belgrádi értekezletre (Helsinki felülvizsgálása) s az Anyanyelvi Konferenciára.

Némi csendes fájdalommal írom, hogy A gyanútlanok hazai levél-visszhangja tízszerte különb, mint a kinti. Azok, ott megértették, miről szól, úgy olvasták, ahogy írtam, “röhögve”, “kuncogva”, “elszorult szível”. A kintiek?

Az öreg szivarnak kijáró illemmel. S gyanútlanul.

A Beszélgetéseket azonban megértik ők is. Lehet, hogy utolsó dobásom, a Római muzsika óta a legnagyobb. S ha utolsó, nincs mit szégyelnem rajta. Van a kettőnk Beszélgetésénél nagyobb arányú darab is benne, kb. három, de formailag s művészileg az elsőt és utolsót tartom legjobbnak, a Sanyival s a veled való dialogizálást. A tieddel valót a kötet Mozart szonátájának hívom. Nemcsak magamban. Ezzel a levéllel együtt postázom egy óra múlva.

MI VAN AZ ANTOLÓGIÁVAL?

Sok szeretettel öreg híved és barátod Cs.

17.

Kedves Tamás, 1977. aug. 10.

még Svájcban, az I.U. egyik kölcsönpéldányában olvastam kis esszédet A gyanútlanokról.

Egy hete jöttem meg, de a lelketlen, kutya hajszában csak most jutok hozzá, hogy szívből megköszönjem. Lehet, hogy Te is csak hetek múlva olvasod: kalandozol valahol.

Még egy szó A gyanútlanokról: A másik út mellé az elbeszélést is oda merném tenni (Az egér); úgy vélem: egyenrangúak.

Ismételten köszönöm kitüntető írásodat s őszinte szeretettel,

18.

48, Gloucester Mews London, W2. 3He 1977. szept. 5.

Kedves Tamás,

ma kaptam meg szept. 2-i leveledet s rögtön felelek.

A dátumok körül teljes a zavarod. Szept. 27-én indulok az USA-ba s majdnem bizonyos, hogy okt. 15-re vagyok itt, ha túlélem. Okt. végétől kb. nov. 10-ig Svájcban leszek, kezdem Bázelben, végzem Luganoban.

Egy óra múlva indulok a rep.-térre, hogy átvegyem három hetes szállóvendégnek nyári vendéglátóm feleségét, aki a bibliai Márta szerepét vállalta a Mewsban, amíg én Adyval viaskodom, jobban, mint Jákob az angyallal. Sejtelmem sincs, hány órát várok a rep.-téren, kb. öt-hat óra késésre számítok. Tudom, tudom, ne is mond: a Tűzföldön nagyobb a civilizáció.

Te közben négyesben megjárod Hollandiát. Kémeimtől tudom. Tehát, hogy a dátumokat kitisztázzuk (pl. a könyvek átvételét), hívj fel bármelyik reggel 8 óra körül. Koránkelő vagyok.

Az I. U. következő számát Végre nyomják; remélem, benne van a “közvélemény-kutatásod”.

Igaz, jó szeretettel Cs.

Látom, neked is csak “légi” borítékod van.

Kedves Tamás, London, 1983. dec. 3.

hálás köszönet a telefonhívásért, a levélért és a könyvért. Azt hiszem, hogy elveszett az első ízben küldött regényed, mert legjobb hitem szerint most látom először.

Kórházi heteim voltak, állandó kezelés alatt állok és január elejéig át kell adnom egy kb. 600 oldalas kéziratot. Ebből gondolhatod, hogy könyvedet félretettem, amíg egy kicsit magamhoz térek és felszabadulok. Ez az idő most közeledik: pár nap múlva indulok hosszabb időre Bécsbe Katival, náluk fogok lakni, korábbi tapasztalatok alapján eszményi csendben és békességben, amit remélem nem fog megzavarni sem visszaeső betegség, sem fertőzés. Könyvedet tehát magammal viszem, más magyar olvasmány nem is lesz nálam.

Nagyon kívánom, hogy minden terved sikerüljön, neveld meg az íreket, építs könyvtárat és – amint magad is írod – mint író cserélj helyet Joyce-al (remélem ez a rag jár hozzá). Remekműved lehet majd egy kicsit rövidebb is az övénél, mert a nyugati magyar irodalom korlátai csodálatosan szélesek ugyan, de nem éppen határtalanok.

Szeretettel ölel; Cs. Laci