Máthé Katalin

ANOMÁLIÁK A “SZABÁCS VIADALA” OLVASATAIBAN ÉS SZÖVEGKÖZLÉSEIBEN

A Szabács viadala címen ismert XV. századi verses nyelvemlék szövegközléseinek rengetegében nem könnyű eligazodni. A nyelvemlék kézirata 1871 óta ismert, s az azóta megjelent olvasatai a legkülönfélébb helyeken térnek el egymástól. Az olykor logikus, máshol önkényesnek tűnő változtatások gyakran értelmezési különbségeket is magukban rejtenek. A sokféleség nem meglepő. A lejegyzés formája, a törlések, javítások a kéziraton, az olykor következetlen helyesírás, a néhol homályos fogalmazás és a bizonytalan jelentésű szavak előfordulása mind oka lehet a vélemények különbözőségének.

A Szabács viadalát felfedezése óta övezi kétely és bizonytalanság; sokan a kétes hitelű nyelvemlékek címkéjét ráragasztva igyekeztek róla megfeledkezni vagy hamisítvány voltát bizonyítani. A “leghitetlenebb”, Horváth János fel sem vette Magyar versek könyve című antológiájába, bár a hamisítás tényét ő sem tudta bizonyítani. Imre Samu 1958. évi monográfiájának köszönhetően ma már egyértelmű a nyelvemlék hitelessége. Ehhez hasonlóan az olvasatok vitás kérdéseiben is csökkent (csökkenhetne?) a bizonytalanság: a nyelvészek évszázados vitája során felsorakoztatott érvekből, más nyelvemlékekben talált párhuzamokból ha egyértelmű igazságok nem is, de a legvalószínűbb megoldások kirajzolódnak. (Így például a Horváth János szerint még gyanús megmásol, muta alakok léte más forrásokból igazolható.) De hiába válik egyértelművé egyes szavak jelentése, ha az újabb szövegkiadások nem vesznek erről tudomást, sőt önkényesnek tűnő változtatásokkal jelentetik meg a szöveget. Elég egy futó pillantást vetnünk egy rövid szövegrészlet – például az első 20 sor – közléseire, hogy erről meggyőződjünk.

Az első sorban előforduló személynév ( a kéziratban pal kenezy) Kinizsi Pálra utal, s a szöveget elsőként közlő és a nyelvemléknek nevet adó Thaly Kálmán Kenézynek olvassa, Imre Samu feltételezése szerint a Kenézy – nézi rím kedvéért. Ahogy erre felhívták a figyelmemet, ennek a rímpárnak egy változata jó kétszáz évvel később újra előfordul. Felvinczi György Comico-tragoediájában: “Ezeken kívül mennyi tollas vitézek, / Uton állók, Talpasok, és Kenézek, / Kiket ide jöni minden Nap nézek; / Üress a’ menyország, én ugy intézek.” Thalyt követve közli a rímpárt Szilády Áron a Régi Magyar Költők Tárában, továbbá Barta János és Klaniczay Tibor is a szöveggyűjteményükben: “Kenézy – nézi”. A Balassi Kiadónál 2000-ben megjelent fehér szöveggyűjteményben ugyancsak: “Kenézi – nézi”. Imre Samu a maga “Kenezsi – nezi” olvasatát korabeli források adataival magyarázza és hozzáteszi, hogy a “nezy”, zárt e-vel nezinek olvasható. A Madas Edit szerkesztette szöveggyűjteményben “Kenezsi – nézi” szerepel. Madas szövegközlését veszi át a Hét évszázad magyar költői szerkesztője. A kéziraton szereplő alak nyomán valamelyest érthető a közlések változatossága. Az már kevésbé, hogy Szilády miért tesz vesszőt a Pál és a Kenézy közé (a nyelvemlékből teljesen hiányzik a központozás), az még inkább nem, hogy ezt miért veszi át és toldja meg a sorban még egy felesleges vesszővel a legutóbbi szövegközlés, a fehér szöveggyűjteményé: “De, az felyül mondott Pál, Kenézi”*. A két vessző lassítja a sort s az értelmezéshez sem tesz hozzá, a második vessző pedig elrontja a rímet, megállítja gördülékenységét. Szokatlan megoldásokat máshol is találunk ennek a kiadásnak a központozásában: pont szerepel a vonatkozó névmási értékben álló ki előtt (2. sor vége), pont előzi meg a de kötőszót (14. sor vége).

A címben szereplő helynév helyesírása is különböző olvasatokat enged meg: a kéziraton a leggyakoribb Sabach mellett zabach és zabacz alakban is előfordul. Thaly, Szilády, Barta–Klaniczay, Endrődi Sándor, Madas Edit Szabács alakban közlik, ami közelebb áll a mai ejtéshez. Más források adatai arra utalnak, hogy az eredeti ejtés Sabác lehetett. Imre Samu ezért ezt az alakot preferálja, de a címben mégis meghagyja a Szabácsot, mert ez elterjedtebb, ismertebb. Szerinte a két alak keveredéséből keletkezhetett a Sabács. A fehér szöveggyűjtemény az egyetlen, amelyik az utóbbi változatot közli, indoklást azonban nem ad. Az is magyarázat nélkül marad, hogy ugyanitt miért lesz mégyen Nándorfejérvárrá (5. sor) a kéziraton jól kivehetően ékezet nélküli megyen és a hasonlóan jól láthatóan –ra ragos Nándorfejérvárra, melyeket a korábbi kiadások így is közölnek. Ugyanez a helyzet a várá (6.) és felvontatá (9.) alakokkal, de további hasonló példákat is idézhetnénk.

Néhány helyen az első olvasat, a Thalyé tér el a többitől, például ’figyeli’, ’kémleli’ értelemben kélmellinek olvassa a kéziraton kelmelle alakban (4.) szereplő szót, melyet a későbbi kiadások kell mellé-ként közöltek, a szöveg értelmére hagyatkozva. A 10. sor utolsó szavát is egyedül Thaly olvassa Szávánnak, később mindenhol a kézirat alapján is valószínűbb számán szerepel. De nem célunk az első szövegközlést csaknem 130 év távlatából bírálni. Thalyé a felfedezés mellett az első közlés érdeme, könnyű lenne most kifogásokat emelni olvasata ellen és listázni hibáit.

A fehér szöveggyűjtemény szerkesztői a kiadás alapjául a Régi Magyar Költok Tárának második kiadását jelölik meg, Horváth Cyrill azonban olvasatot nem ad, csak betűhív átírást közöl. Néhány helyen ennek a kiadásnak a pontossága is kétségbevonható: a 18. sor ygen szava helyett Horváth Cyrillnél yen található, amit Imre Samu sajtóhibának vél, hiszen a g jól kivehető a kéziraton. Thaly a betű szerinti olvasatban y(n)gen alakban közli és ’ingyen’-nek értelmezi, a későbbi közlések mindegyikében azonban ígyen vagy igyen alakot találunk. A fehér szöveggyűjtemény i[ngy]en alakjában az ngy valószínűleg a Horváth Cyrill-féle kiadás sajtóhibáját követve került zárójelbe. Máshol a fehér szöveggyűjtemény szerkesztői nem ragaszkodnak hűségesen Horváth Cyrill szövegéhez. A 15. sor második szava a többi szövegkiadással megegyezően Horváth Cyrillnél is ment, legújabb szöveggyűjteményünkben azonban nem. Az olykor indokolatlan ékezethasználat mellett zöngétlen-zöngés cserét is végrehajt a szöveg közlője, így lesz a sorból “De ménd az hajókat felvontatá”. A változtatás oka homályban marad. A 10. sornak viszont új értelmet ad a szöveggyűjtemény, mert amit a korábbi közlések mindegyike a “vár tájaként”, vidékeként értelmezett, azt az új kiadás az őrhely, erőd értelmű várta szóra vezeti vissza: “És Sabács vártáját hoztatá számán”.

Bár akadnak még eltérések az első 20 sor egyes közléseiben, ezekre nem térek ki, hiszen a változatok sokfélesége és az esetleges következetlenségek már érzékelhetőek. Utoljára említem, ami elsőként tűnik szembe: a szöveg verses formájának változatait. A kéziratban végrímes sorokban írt, szakaszokra nem tagolódó szöveget így is közli Thaly, Szilády, Horváth Cyrill, Endrődi Sándor és a legutóbbi szövegkiadás. Thaly – nem tudni, miért – a 135. sor után egy sorral lejjebb kezdi a következőt, Szilády az 50. sor után teszi ugyanezt (a kéziraton itt kezdődik a 2. hasáb, más hasábváltásoknál azonban Szilády ezt nem követi el). Endrődi a 31. sorral kezdődő résznél tagolja a szöveget, valószínűleg azért, mert a 31–44 sor a kézirat margójára van írva, a 44. sor után viszont már folyamatosan következik a 45. Kérdéses azonban, hogy miért kezdi lejjebb az utolsó két sort. Barta–Klaniczay alig észrevehetően öt soronként tagol, valószínűleg az áttekinthetőség kedvéért, hiszen a sorokat nem számozzák. Madas Edit ötsoros strófákat közöl, számozott sorokkal, a tagolással azonban elválasztja egymástól egyes rímpárok tagjait. A fehér szöveggyűjtemény a szedésben is eredeti: minden második sort beljebb kezd, cikkcakkvonalúvá téve így a szöveget, aminek nem kapjuk indoklását.

Tökéletes szövegkiadás természetesen nincs. Célom a rövid szövegrészlet olvasatainak áttekintésével csupán az volt, hogy felhívjam a figyelmet a Szabács viadala szövegközlései mögött rejlő textológiai problémákra.

IRODALOMJEGYZÉK

Antológiák: A magyar költészet kincsesháza, szerk. ENDRŐDI Sándor, Bp., Athenaeum, 1903; Hét évszázad magyar költői, szerk, KOVÁCS Sándor Iván, LAKATOS István, NÉMETH G. Béla, Békéscsaba, Tevan Kiadó, 1996; Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalomból. Középkor és reneszánsz, szerk. BARTA János, KLANICZAY Tibor, Bp., Tankönyvkiadó, 19632; Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez. Középkor, szerk. MADAS Edit, Bp., Tankönyvkiadó, 1992; Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény. A 16. század magyar nyelvü világi irodalma, szerk. JANKOVICS József, KŐSZEGHY Péter, SZENTMÁRTONI SZABÓ Géza, Bp., Balassi Kiadó, 2000; Régi magyar költők tára, I, kiad. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1877; Régi magyar költők tára, I, kiad. HORVÁTH Cyrill, Bp., MTA, 1921. Tanulmányok: IMRE Samu, A Szabács viadala, Bp., Akadémiai Kiadó, 1958; THALY Kálmán, XV-ik századi magyar történeti ének Mátyás királyról, Századok, 1972, 222–222.