László Miklós
PÉLDA - KÉP. A TIZENÉVES KOROSZTÁLY ÉRTÉKVÁLASZTÁSAI ÉS A MÉDIA
A gyerekek felnőttkori személyiségének, karakterének, értékeinek és világképének kialakulását alapvetően három nagy szocializációs forrás befolyásolhatja: a család, illetve a közvetlen ismeretségi kör, az iskola (benne a kortárs-csoportok szerepével) és a tömegkommunikáció médiumain keresztül megismerhető társadalmi tapasztalat, tudás és értékrendszer (azaz kulturális környezet). Ez utóbbi személyiségformáló tényező szerepének előtérbe kerülése párhuzamosan halad a társadalom komplexitás-növekedésével: ismereteink egyre jelentősebb hányadát nem a közvetlen, személyes tapasztalat útján szerezzük, sokkal inkább a mediatizált kommunikáció egyirányú és egyre nehezebben ellenőrizhető csatornáin.
Az Anova Bt. és a TÁRKI 1998 szeptemberében survey-vizsgálatot végzett a média szocializációs hatásairól. A felmérés nem titkolt célja a média, illetve a médiában megjelenő nyilvános szereplők (ismert emberek, sztárok stb.) értékmeghatározó, élet-orientáló szerepének vizsgálata volt, szembeállítva a családi és az iskolai környezet orientáló szerepével. Azaz miként képes a médiumok által teremtett kulturális környezet befolyásolni vagy felülírni az értéktudatot hagyományosan meghatározó szocializációs életmiliők hatását.
E röviden vázolt problematika jelentős, ám általunk nem kutatott dimenziója a kulturális környezet tartalom-elemző vizsgálata, melynek révén empirikusan feltárhatók lennének azok az értékstruktúrák, amelyekkel a tömegmédiumok fogyasztói nap mint nap találkoznak. Ezen környezet egy kvantitatív szempontú részelemzését Terestyéni Tamás a közelmúltban végezte el, a televíziós műsorkínálat alakulásán. [1] Eredményei szerint a hazai televíziók programkínálata a többszörösére emelkedett a 90-es években, miközben egyre jelentősebb teret nyertek a populáris, fogyasztói kultúrát képviselő szórakoztató műsorok (köszönhetően elsősorban az új, kereskedelmi televíziók indulásának). Ezek a kulturális produktumok elsődlegesen reklámhordozóként működnek, integrálódva a piacgazdaság vérkeringésébe. Az ezredfordulón felnövekvő új generációk világképére nem elhanyagolható hatást gyakorolhat ez az új kulturális közeg, amelyben a fogyasztás, illetve a fogyasztáson és a szabadidő eltöltésén keresztül megélt identitás válhat az elsődleges társadalmi és emberi értékké. Ismertetendő kutatásunkban mi a tömegkommunikáció befogadói felől vizsgáltuk a problémát:
Új orientációs pontok, új értékek
Szociológiai közhely, hogy a társadalmi-gazdasági változások, strukturális átalakulások egyben érték-átrendeződések is. A szabadversenyes kapitalizmusba való átmenet ugyanúgy megteremtette a maga polgári erényeit és domináns karakterstruktúráját, ahogyan a XX. század jóléti-fogyasztói társadalma. A puritán munka-ethoszt képviselő személyiségtípust (melynek egyik legismertebb elemzője Max Weber volt) felváltotta a David Riesman által “kívülről irányítottnak”,[2]Christopher Lasch által “narcisztikusnak”[3], Daniel Bell által pedig “hedonistának”[4] nevezett társadalmi karakter, melynek egyik legfontosabb vonása az “önmegvalósításra”, a megjelenésre, a benyomások menedzselésére, az “eladható énre” helyezett erőteljes hangsúly. A XIX. század meghirdetett én-ideálja a protestáns erényeket, a szorgalmat, a takarékosságot, a fegyelmet, az erkölcsöt és a becsületességet magasztalja, azaz egy szilárd belső jellemet, melyet a racionalitás révén autonómmá váló én morális felügyelete igazgat (e karakter egyik legletisztultabb irodalmi-filozófiai kifejeződése a kanti tiszta gyakorlati ész ideális szubjektuma). Ez az én-ideál megfelelt a feltörekvő polgárság társadalmi szerepének, a vagyonával felelősen gazdálkodó, független vállalkozónak.
Az ennek a jellemnek szentelt figyelmet a XX. század elejétől felváltotta a “személyiségre” helyezett hangsúly (a riesman-i “kívülről irányított karakter”). Az értékek és vele a jelzők új sora került előtérbe: a vonzó, szuggesztív, megnyerő, erélyes, önérvényesítő stb. Egyes szociológusok, köztük Jürgen Habermas, ezt a jelenséget a munkahelyi karrier bürokratizálódásával magyarázzák [5], melynek keretei közt az előrejutásban egyre nagyobb szerephez jutnak a munka extra-funkcionális elemei, mint amilyen a jó fellépés, a sikeres ön-menedzselés, az alkalmazkodó-készség. A fogyasztói kultúra, a piacorientált gazdaság, a reklámipar pedig rátalál ezekre az új szempontokra, egyre népesebb közönség előtt legitimálva azokat (kiindulva a vezetői, menedzseri rétegtől más társadalmi csoportok felé). Az új értékek nem csak a munka világát veszik birtokukba, hanem az élet majd minden területét, legfőbb képviselőivé pedig a média-sztárok válnak, akik a fogyasztás és a “személyiség menedzselés” leghitelesebb prédikátorai.
Az atlanti országokban a jövedelmek, a mobilitási lehetőségek és a szabadidő jelentős növekedése korábban nem látott módon kitágítja az individuumok döntési játékterét (mind a munka, mind a privát élet területén), ugyanakkor lassan felszámolódik a réteg- és osztályspecifikus életmiliők szocializációs ereje [6]. Individualizált életformák jönnek létre, amelyek arra kényszerítik az egyéneket, hogy saját magukat a felemelkedés, vagy az anyagi biztonság érdekében életvezetésük centrumává tegyék. Az “önmegvalósítás” felértékelődése nem csupán a posztmateriális értékek előtérbe kerülését jelzi egy boldogabb és fejlettebb társadalomban (ahogyan erre a német szociológia rámutat), hanem az egyén fokozott kiszolgáltatottságát, függő helyzetét a munkaerő-piaccal, a fogyasztás piacával és a politikai-adminisztratív gépezettel szemben, melyre az saját (kapcsolati és személyes-szimbolikus) erőforrásainak reflexívvé vált menedzselésével válaszol. (Egyszerűbben fogalmazva: a növekvő autonómia ára a bizonytalanabbá váló munkaerőpiaci és társadalmi státusz.)
Az “individualizációt”, az egyén társadalmi mozgásterének (cselekvési lehetőségeinek) szélesedését egyben egy “elszigetelődési” tendencia is kíséri, kísérheti, amely a közösségi kapcsolatok felbomlásaként valósul meg. A társadalom egyre jelentősebb része szakad el a biztos társadalmi érintkezésektől, a rokoni, baráti kapcsolatoktól.
Az ezredvég fogyasztói kapitalizmusa tehát Janus-arcú: egyfelől a privát szabadság kiteljesedésének érzését nyújtja a szükségletek fokozott kielégíthetőségével, illetve az állampolgári szabadságét a politikai érdekérvényesítés lehetőségeivel (természetesen azoknak, akik rendelkeznek az ehhez szükséges gazdasági, kulturális és kapcsolati tőke minimumával), másfelől korlátoz, kiszolgáltat.
A társadalom-fejlődés ezen általános tendenciái még bonyolultabban érvényesülnek egy olyan, a fogyasztói kapitalizmusban csak első lépéseit megtevő, poszt-szocialista országban, mint amilyen Magyarország. Miközben a fogyasztói kultúra és értékrend hegemón pozícióba jut a tömegkommunikációban, a populáris kultúrában, a reklámokban stb., a társadalom széles rétegei számára ezen új kultúra által reflektorfénybe emelt értékek és igények belátható időn belül elérhetetlenek maradnak. A fogyasztás új kultúrája már puszta önkijelentésénél fogva leértékeli az identitás és az értékválasztás alternatív formáit, az egyetlen, sikeresen választható fogyasztói identitásnak kiszolgáltatva a társadalom tagjait. Az elsődleges élet-orientáló értékké tett siker, vagyon, és fogyasztói hedonizmus mellett megfakulni látszanak az alternatív életvezetési célok és normák.
Korántsem újdonság azonban értékproblémákról beszélni Magyarországon. Hankiss Elemér és munkatársai által a 80-as évek elején elvégzett erkölcsszociológiai vizsgálatok hívták fel először a figyelmet a magyar társadalom értéktudatának szélsőségesen individualista meghatározottságaira [7]. A társadalmi-közösségi értékektől való elfordulás (mely egyfelől értelmezhető az államszocialista rezsim civil szférát tudatosan szétverő és erőszakos kollektivitást erősítő politikájának következményeként) összefonódik egy kiemelten az anyagi javakra orientálódó privatizmussal, melyet Hankiss egy későbbi könyvében “negatív modernizációnak” [8] nevez. Ezeken az értéktendenciákon radikálisan felerősödhetnek a médiák közvetítette új orientációs normák: az egyéni életút egyetlen releváns dimenziójává válhat a hedonista-fogyasztói életvezetésben elért siker, amely a társadalom jelentős, leszakadó részénél a folyamatos frusztráltság és értéktelenség érzését alapozhatja meg.[9]
A médiában megjelenő nyilvános szereplők értékmeghatározó szerepének vizsgálatában az Anova-TÁRKI felvétel alapján először az érintett korosztályok televízó-fogyasztási szokásait tártuk fel:
Amint azt az Angelusz Róbert – Tardos Róbert szerzőpáros megállapítja a Médiahasználat vagy médiafogyasztás [10] című Jel-Kép tanulmányában, a felnőtt lakosság körében a tévénézésre fordított idő 1993 és 1996 között jelentősen megnövekedett: a napi átlagos 2 és fél óráról 3 és fél órára. Ráadásul a kutatók itt még nem számolhattak a kereskedelmi csatornák beindulásával, a nézettség szerkezetének átalakulásával (mivel egy 1996-os survey adatait elemezték).
A KSH időmérleg vizsgálatainak [11] tanúsága szerint hazánkban a televíziónézésre fordított idő nemzetközi összehasonlításban is kiugróan magas. Több társadalmi csoportban már a 80-as években a szabadidő eltöltésének elsődleges formájává vált.
Angelusz és Tardos ugyanakkor a tévénézésre fordított idő mennyiségét meghatározó társadalmi-demográfiai változók feltérképezésére is vállalkozott (az MTA-ELTE Kommunikációelméleti Kutatócsoport említett felvétele alapján). Eredményeik szerint a megkérdezettek aktivitása (azaz folytat-e kereső tevékenységet) és az elérhető televíziós csatornák száma befolyásolta leginkább a televíziónézés mennyiségét. Így értelemszerűen az aktív keresők, továbbá a tanulók (egyetemi hallgatók) körében volt az átlagnál alacsonyabb a televíziózásra fordított idő. A mutató nem függött össze a megkérdezettek iskolai végzettségével.
Az Anova Bt – TÁRKI kutatás, ha másként operacionalizált változók talaján is, de összhangban van az említett elemzések eredményeivel. A vizsgálat során személyes becslés alapján közelítettük a hétköznapok és a hétvégék tévénézésének napi átlagát. Ez a módszer (főként az önkitöltős kérdőív miatt) valamivel pontatlanabb, mint az időmérleg-vizsgálatok, hiszen rá van utalva a megkérdezett őszinteségére és emlékezetére. A kirajzolódó tendenciák azonban megerősítik a korábbi kutatások eredményeit.
A 12-18 éves korosztály hétköznap átlagosan 131, hétvégén 208 percet fordít televízónézésre, ez valamivel több, mint 2 óra, illetve 3 és fél órának felel meg. A heti átlag így közel három óra/nap. Ez jól tükrözi a felnőtt társadalomban tapasztalt trendet, ha figyelembe vesszük, hogy az iskolai aktivitás és a hozzá kapcsolódó napi kötelezettségek a vizsgált korosztály esetében korlátozzák a tévénézésre fordítható időt (a hétvége átlaga már megegyezik a felnőttek mérlegével).
A kutatás arra is kiterjedt, hogy milyen tényezők befolyásolják a 12-18 évesek televíziózásra fordított idejét. Az 1. táblázat adatai szerint az apa iskolai végzettsége, az iskola típusa (általános/középfokú, állami/felekezeti) és a megkérdezett neme gyakorol számottevő hatást a fiatalok szokásaira.
1.táblázat
A tévénézésre fordított
idő meghatározó tényezői
|
|
|
|
|
|
|
| (Konstans) |
|
|
|
|
|
| Életkor |
|
|
|
|
|
| Nem (nő: +) |
|
|
|
|
|
| Apa iskolái |
|
|
|
|
|
| Állami/felekezeti |
|
|
|
|
|
| Általános/közép |
|
|
|
|
|
Az életkor hatásával szemben élesen kirajzolódik az iskolatípusok befolyása. Ez azt jelenti, hogy ha két 14 éves fiatal egyike még általános iskolába jár, a másik középiskolába, akkor az előbbi nagy valószínűséggel fél /1 órával többet televíziózik naponta. A különbség megmagyarázható a középiskolák magasabb követelményszintjével, bár a középfokú intézmények típusai szerint nem mutatkozik jelentős eltérés (azaz a gimnazisták nem televízióznak számottevően kevesebbet – ha állami intézményről van szó – , mint a szakmunkások vagy a szakközépiskolák tanulói).
Külön figyelmet érdemelnek a felekezetei iskolák. A felekezeti általános iskolákban a gyerekek kevesebbet televízióznak, mint az állami középiskolákban: míg az előbbiben átlag 107 percet, az utóbbiban 157-et, ami több, mint 2 és fél órának felel meg. A felekezeti középiskolák értéke a legalacsonyabb: 73 perc, azaz alig több, mint napi 1 óra. (1. ábra)
1. ábra
A tévénézés összideje iskola-típus szerint
Ezek az egyedülálló értékek általunk nem modellezett tényezők befolyásának számlájára írhatók. Egyrészt az iskola által kialakított sajátos miliő (társadalmi és értékkörnyezet) lehet hatással a fiatalok szabadidős tevékenységére, másfelől a magasabb követelményszint, melyet az is jelez, hogy a felekezeti iskolákba jóval az országos átlag felett járnak diplomás szülők gyermekei (ezek úgynevezett “elit” iskolák).
Mint azt az első modell (1. táblázat) mutatja, az apa iskolázottsága is erősen befolyásolja a televíziónézésre fordított időt. Az apa iskolai végzettsége (melyet az első modell az elvégzett osztályok számával mért) értelmezhető a család kulturális tőkéjének gyenge indikátoraként, mely utóbbi jelentős hatást gyakorol a szabadidő-eltöltésének formáira.
A kutatás második modelljében (2. táblázat) egy olyan új tényező – a család televíziója mellett egy saját készülék birtoklása – szerepel, amely kisebb mértékben ugyan, de növeli a modell teljes magyarázóerejét, illetve önálló tényezőként is szignifikáns szerepet játszik. Az Angelusz-Tardos kutatás igazolta az elérhető televíziós csatornák számának facilitáló hatását, az Anova-TÁRKI felvétel pedig a saját televízió birtoklásának hasonló irányú befolyását a fiatal generációkra.
2.táblázat
A tévénézésre fordított
idő 2. modellje
|
|
|
|
|
|
|
| (Konstans) |
|
|
|
|
|
| Saját Tv |
|
|
|
|
|
| Nem (nő: +) |
|
|
|
|
|
| Apa iskolái |
|
|
|
|
|
| Állami/felekezeti |
|
|
|
|
|
| Általános/közép |
|
|
|
|
|
A vizsgált korosztály családjainak 45 százalékában van a gyermekeknek saját televíziókészülékük. Ez az átlagnál nagyobb arányban fordul elő a középfokú iskolai végzettséggel rendelkező apák családjaiban, legkevésbé jellemző az egyetemi diplomával rendelkezők gyermekeire (itt csak minden harmadiknak van saját tévéje). Az egyetemi végzettséggel rendelkezők családjai nemcsak e tekintetben, de a televízió nézés alább vizsgálandó korlátozásában is különböznek a többiektől.
Saját bevallásuk szerint, a tanulók felének több-kevesebb mértékben megkötik a televíziózás idejét és a nézhető műsorok típusát. Itt elsősorban a gyermek életkora a meghatározó: 12 és 14 év között csak a megkérdezettek harmada nézheti minden kötöttség nélkül a televíziót, még a 15-19 éves korcsoportban dupla annyian. Az apa iskolai végzettsége szerint egyedül a felsőfokú, különösen az egyetemi végzettséggel rendelkezők családjai különülnek el, ahol a szülők az átlagnál jobban felügyelik gyermekeiket.
A műsortípusokat külön figyelembe véve kitűnik, hogy a szülők elsősorban a szex- (tiltás: 65%) és horrorfilmeket (32%) tiltják gyermekeiknek. Minden további nélkül engedélyezik azonban az akciófilmek, a bűnügyi és hírműsorok, illetve kisebb fenntartásokkal a thriller jellegű filmek megtekintését (tiltás: 21%).
A családok közel 60 százalékára jellemző a közös televíziózás. A gyermekek fennmaradó része közel fele-fele arányban néz tévét egyedül, illetve testvérével.
Külön érdekes kérdés, hogy milyen szerepet játszik a televízió a vizsgált korosztály családjával közösen töltött szabadidejében. A felvétel tanúsága szerint a megkérdezett diákok 35 százaléka a televízió képernyője előtt ülve van együtt leggyakrabban a szüleivel. Ez az arány 20 százalék körülire csökken a felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező szülők családjaiban és 50 százalékra emelkedik a szakmunkás végzettségű apák esetében (a 8 osztályt végzetteknél az érték 40%). A második legfontosabb közös aktivitás – a kérdezettek bevallása szerint – a közös ügyek, problémák megbeszélése (ez a válaszadók 25%-ára jellemző). A “házon kívül” ( moziban, kiránduláson stb.) eltöltött közös szabadidőt, mint rendszeresen előforduló aktivitást, a fiatalok 18 százaléka említette.
Összefoglalásként megállapítható, hogy a vizsgált 12-18 éves korosztályban a televíziónézés felnőtt társadalomra jellemző tendenciái érvényesülnek. A közel három órás napi átlagból az általános iskolás korcsoportok és az alacsonyabb kulturális tőkével jellemezhető családok gyermekei nagyobb arányban részesülnek (továbbá ebbe az irányba hat a saját televíziókészülék birtoklása is). A gyermekek iskolai aktivitáson kívüli szabadidejében a televízió nem elhanyagolható helyet foglal el, a családi együttlétek meghatározó szereplőjeként.
E tendenciák egy része alól meglepő kivételt jelentenek a felekezeti iskolákba járó gyermekek, akik az átlagnál jóval kevesebb időt töltenek a képernyő előtt. Joggal merül fel a kérdés, hogy értéktudatukban, az életüket orientáló személyek megválasztásában is ilyen jelentős mértékben különböznek-e hasonló, de állami intézményekben tanuló kortársaiktól.
Orientációs személyek és a választásukat meghatározó tényezők
Az orientációs személyek és az általuk megtestesített értékek választását vizsgáló, vonatkozó kérdőív-rész tulajdonképpen nyitott kérdések sorozatából állt, melyet tartalomelemzésnek vetettünk alá. A kérdésekre érkezett válaszok mennyisége nemcsak a konkrét személyek magas száma, hanem az indoklások részletezettsége miatt is messze felülmúlta a várakozásokat.
A kérdésblokk a következő itemeket tartalmazta:
|
|
|
|
| Sportoló | 88 | 9,8 |
| Film | 88 | 9,8 |
| Popzene | 30 | 3,3 |
| Politikus | 15 | 1,7 |
| Tudós, művész | 27 | 3 |
| Anya | 71 | 7,9 |
| Apa | 83 | 9,2 |
| Szülők | 17 | 1,9 |
| Nagymama | 6 | 0,7 |
| Nagypapa | 10 | 1,1 |
| Testvér | 20 | 2,2 |
| Egyéb rokon | 34 | 3,8 |
| Felnőtt ismerős | 22 | 2,4 |
| Barát, osztálytárs | 9 | 1 |
| Tanár | 17 | 1,9 |
| Máshová be nem sorolt | 17 | 1,9 |
| NEM TUDOM | 50 | 5,5 |
| ÖNMEGVALÓSÍTÓK | 195 | 21,6 |
| MAGABIZTOSAK | 21 | 2,3 |
| IGÉNYESEK | 82 | 9,1 |
| ÖSSZESEN | 901 | 100 |
A NEM TUDOM kategóriába azok kerültek, akik ugyan nem zárkóztak el a példakép kereséstől, de még nem tudtak választani. Ők a “határozatlanok”.
Az ÖNMEGVALÓSÍTÓK számára az autonómia, a személyiség önmeghatározására és egyediségére helyezett hangsúly megelőzi, vagy kifejezetten szembekerül valamely orientációs személy megnevezésével. (Ők az “önmagam szeretnék lenni”, “a magam útját járom”, “magam szeretném megválasztani életcéljaimat”, illetve a személyiség egyediségét hangsúlyozó, például a “nem vagyok fénymásolat” jellegű válaszokat adták.)
A MAGABIZTOSAK kategóriába azok a fiatalok tartoznak, akik kész személyiségnek tartják önmagukat, ergo nem igényelnek felnőtt orientációt. E választípus többnyire összekapcsolódott a személyiség kritikátlan elfogadásának tendenciájával (“Úgy vagyok jó, ahogy vagyok”, “Tökéletes vagyok”.)
Végül az IGÉNYESEK kategóriába azok kerültek, akik több személyből alkotnának maguknak példaképet, vagy eddig még egyetlen általuk ismert személy sem teljesítette elvárásaikat.
A példaképek első csoportosítását tartalmazó 3.táblázat több érdekes eredményt is mutat. Mindenekelőtt rendkívül erőteljes az orientációs személyek választásától valamilyen formában elzárkózók jelenléte, elsősorban az ÖNMEGVALÓSÍTÓ csoporté. A személy önmeghatározása, autonómiája és egyedisége különösen fontos a vizsgált korosztály számára. Emellett feltűnő a tanári példaképek és a hagyományos, az iskolai környezet által is képviselt, magaskultúrából származó orientációs személyek (tudós, művész, államférfi) szinte teljes hiánya. A család és a közvetlen környezet szereplői viszont (teljesen érthetően) jelentős meghatározó szerepet foglalnak el a fiatalok életében.
Az adatok második csoportosításában olyan modellt kerestünk, mellyel tovább redukálható a kategóriák száma. Tulajdonképpen egy szubjektív faktoranalízist végeztünk. Azt próbáltuk elképzelni, hogy egy-egy példakép kiválasztásánál mi lehet a legerősebb hatás. Végül a bevezetőben említett szocializációs csatornákkal analóg módon három faktort definiáltunk.
2. ábra
A három faktor aránya az apa végzettsége függvényében
3.ábra
A három faktor aránya a tévénézés két kategóriája szerint
A televíziózással foglalkozó fejezet következtetéseivel összhangban van az az eredmény is, hogy a felekezeti iskolák tanulóinak magatartása és választásai valamiképpen elkülönülnek az egyébként sok tekintetben hasonló kortársaikéitól. Amint azt a 4. és 5. ábra illusztrálja, a család faktor aránya nem változik lényegesen akár az összes válaszolót, akár az egyházi iskolába járókat nézzük, az iskola és média faktorok aránya azonban radikálisan eltér. Az egyházi iskolába járók esetén az iskolának (a tanároknak és a magaskultúrának) háromszor akkora a szerepe, mint a médiának, holott általánosságban a helyzet épp fordított. Az apa iskolai végzettségét konstansnak véve az iskolatípus és a faktorváltozó közötti összefüggés változatlanul fennmarad – bizonyítva a felekezeti iskolák teremtette miliő önálló befolyását.
4. ábra
Példaképek csoportosítása a három faktor szerint a teljes mintában
5. ábra
Példaképek csoportosítása
a három faktor szerint az egyházi iskolába járók között
Mit sem érnek azonban a példaképek forrásáról szóló elemzések, ha nem tárhatók fel a választott orientációs személyek által hordozott értékek, életvezetési normák, célok együtt a faktorok között e tekintetben mutatkozó különbségekkel.
A példaképek választásának indoklásában a fiatalok 40, egymással részben összefüggésbe hozható értéket/értéktípust neveztek meg. Mindezek nem feltétlenül a hagyományos, morális értelemben vett értékek, hanem az életvezetésben, a saját élethelyzet és életlehetőségek mérlegelésében, értelmezésében használt, általunk orientációs értékeknek nevezett kognitív tényezők. Nyilvánvalóan összefüggésbe hozhatók a megkérdezettek társadalmi helyzetével, mobilitási kilátásaival, réteg-meghatározott habitusával. E tanulmány keretei között azonban egyedül arra nyílik lehetőség, hogy nagy körvonalakban megvizsgáljuk a korosztály értéktudatának jellemzőit, az egyes szocializációs ágensekhez kapcsolódó értékeket, különös tekintettel a tömegkommunikáció által közvetítettekre. Hangsúlyozni szeretnénk, hogy nem szisztematikus értékszociológiai vizsgálatról van szó, hanem egy kiinduló tanulmányról, amely az értékeket a vizsgált korosztály spontán válaszaiból, nem pedig a kutatók előfeltevései alapján tárja fel.
A nyitott kérdések feldolgozása során több probléma is felmerült, melyekről említést kell tennünk. A válaszok – magas abszolút számarányuk ellenére – szűkszavúak, a kérdés jellegéből következően értékek felsorolásából, néhány mondatból állnak. Mindez megnehezíti pontos jelentésük meghatározását. A bizonytalanságot a megnyilatkozások pragmatikai aluldetermináltsága okozza: azaz a kielégítő kontextus hiánya. A problémán úgy próbáltunk úrrá lenni, hogy az egyes kifejezések jelentését a választott orientációs személyek és a közvetlen szövegkörnyezet figyelembe vételével definiáltuk. Azonban így is számos esetben kellett egy kategória alá vonnunk többjelentésű, az általunk aktualizált jelentést csak meghatározott valószínűséggel birtokló kifejezéseket.
Az alkalmazott módszer teremtette második nehézség a válaszok rendkívüli sokszínűsége, a kódolt értékkategóriák csak részleges későbbi redukálhatósága. Több értékcsoportosítással is próbálkoztunk, de mind a 40 megnevezett szempontot integráló és magyarázó változók által is igazolt megközelítést nem sikerült létrehoznunk. Itt két értelmezés kínálkozik: vagy az általunk használt csoportosítási szempontok nem voltak kielégítőek, vagy a rendelkezésünkre álló kontroll változók nem alkalmasak a korosztály értéktudat-szegmentációjának magyarázatára. Mindenképpen sikerült azonban kiemelnünk több, önmagukban is konzisztensen viselkedő érték-tömböt.
A fiatalok válaszaiban megjelenő érétékek/értékkategóriák a következők voltak (zárójelben az összes említés arányszámai): 1. a személyiség egyedisége (18,3%), 2. tudás (16,2%), 3. önmegvalósítás (14,3%), 4. szakmai kompetencia, tehetség (11,9%), 5. fizikai attraktivitás (11,8%) 6. szeretet (9,5%), 7. empátia (7,1%), 8. altruizmus (7%), 9. ambíció, önbizalom (4,4%), 10. szorgalom, kitartás (4,2%), 11. vagyon, jólét (4,2%), 12. autonómia, önállóság (4,1%), 13. családszeretet (4%), 14. humor (3,3%), 15. népszerűség, elismerés (3,3%), 16. becsületesség (3,3%), 17. szuggesszivitás (3%), 18. maszkulinitás (2,7%), 19. siker (2,4%), 20. igazságosság (2%), 21. türelem, tolerancia, nyitottság (2%) 22. megfontoltság (1,5%), 23. optimizmus (1,4%), 24. mértékletesség (1,4%), 25. vallás (1,4%), 26. őszinteség (1,3%), 27. szerénység (1,2%), 28. agresszivitás (1,1%), 29. hazafiasság, nemzeti érzés (1%), 30. megbízhatóság (1%), 31. tudatosan etikus életorientáció (0,8%), 32. ökológiai érzékenység (0,8%), 33. boldogság (0,7%), 34. pacifizmus, erőszakellenesség (0,7%), 35. udvariasság (0,7%), 36. mindennapi gyakorlati jártasság (0,6%), 37. értelmes élet (0,6%), 38. lelki egészség (0,6%), 39. hedonizmus (0,5%), 40. egészség, higiénia (0,4%).
Az értékek példakép-faktorokhoz kötődésével kapcsolatban a következőket állapíthatjuk meg.
6.ábra
Az orientációs
értékek típusai
A kutatás ezen eredményei egyfelől visszatükrözik a magyar társadalom értéktudatának elsőként Hankiss Elemér által feltárt individualista/privatista meghatározottságát, azonban rávilágítanak a pusztán elméleti előfeltevések alapján készült felmérések hiányosságaira is. A kölcsönösség, az empátia, a személyes kapcsolatok etikája és részben az altruizmus a többi érték jelenlétéhez viszonyítva kiemelt szerepet tölt be a 12-18 éves korosztály értékválasztásaiban. A társadalmi együttélésre orientáló értékek jelentéktelen súlya azonban mindenképpen elgondolkodtató.
A definiált három érték szegmentum, mint azt korábban jeleztük, nem magyarázható a rendelkezésre álló kontroll változókkal. További, teljességre törekvő csoportképző szempont híján meghatározott értéktömböket emeltünk ki a 40 megnevezett értékből és ezek viselkedését vizsgáltuk a példakép-faktorok és a rendelkezésre álló magyarázó változókkal összefüggésben. Négy értéktömb kiemelése járt sikerrel [12].
Mindenekelőtt egy, a személyközi kapcsolatokra orientált csoport – olyan értékekkel, mint empátia, szeretet, altruizmus, türelem – és a megkérdezettek neme között rajzolódott ki kapcsolat. A lányok, talán nem meglepő módon, nagyobb affinitást mutatnak az interperszonális viszonyok meghatározó értékei iránt. Az értékcsoport mintán belüli súlya (az első említések között!) közel 10 százalékos, a valamilyen személyt választók között pedig 15 százalék. A tömb elsősorban a család-faktorhoz (az ide tartozó példaképek 25%-ához) és részben az iskola-faktorhoz kötődik, azonban szinte teljesen hiányzik a média-szereplőkhöz kapcsolt értékek közül. Az értékcsoportot a teljes mintán a lányok 13 százaléka választotta, szemben a fiúk 5 százalékával.
Jól körvonalazható volt egy a társadalmi együttélésre orientálódó (a súlyában ugyan nem túl jelentékeny) értéktömb, mely többek között az altruizmus, az igazságosság, az ökológiai érzékenység, a tolerancia és a pacifizmus szempontjait tartalmazta. A csoport teljes mintán belüli és a valamilyen személyt választók közötti súlya egyaránt 10 százalékos, elsősorban az iskola-faktorhoz és kisebb részben (elsősorban az altruizmusnak és az igazságosságnak köszönhetően) a család-faktorhoz köthető. A felekezeti iskolákban tanulók jóval a minta-arány felett neveztek meg a tömbhöz tartozó értékeket (20%), hasonló tendencia érvényesült a diplomával rendelkező apák gyermekeinél is (14%).
Két további, egymást részben átfedő értékcsoportot sikerült körvonalaznunk a személyre orientálódó érték-konglomerátumból. Az első az ún. “személyiség”-értékeket tartalmazza: a fizikai vonzerő, az elismertség/népszerűség, a szuggesszivitás, az ambíció/önbizalom, a humor és a személyiség egyedisége tartozik ide. A tömb mintán belüli súlya 26 százalékos, a konkrét példaképet választók között 23 százalék. Elsősorban a média-faktorhoz köthető, minden második megnevezett orientációs személy hordozza. A kontroll változók közül meghatározónak bizonyult az iskolatípus: a szakközépiskolások és az állami gimnáziumok tanulói közel 10 százalékkal az átlag felett választották az értékcsoport tényezőinek egyikét (ez elsősorban azonban a személyiség egyediségének e csoportokban kiemelt hangsúlyának köszönhető). Kiugróan alacsony volt azonban ugyanezen értékek jelenléte a felekezeti gimnáziumokban (mindössze 9%). A televíziózás mennyisége is meghatározónak bizonyult: a négy óránál többet tévézők harmada választotta ezt az értékcsoportot.
Végezetül létrehoztunk egy, az előzőhöz hasonló, de a média-sztárok által méginkább megtesteített értékhalmazt, melyet média-értékcsoportnak neveztünk. Ez a tömb a következő értékeket tartalmazza: személyiség-értékek a személy egyedisége nélkül, vagyon/jólét, szakmai siker/tehetség, hedonizmus és agresszivitás. A csoport-mintán belüli súlya egyharmados, a valamilyen személyt választók között pedig 50 százalékos – azaz minden második választott példakép megtestesíti az adott értékcsoportot. A választott média-sztárok 80 százaléka hordozza az összevont értékek egyikét, míg a család- és iskola-faktor szereplőinek egyaránt csupán 30 százaléka.
Külön kiemelendő, hogy mindössze 45 olyan média-szereplőt találtunk, aki a felsoroltaktól különböző értéket is hordoz. Ezek: az életszeretet, az optimizmus és az autonómia, továbbá a sportolók között a kitartás, illetve a szerénység.
A média-értékcsoport tényezőit 10 százalékkal az átlag felett választották a 4 óránál többet tévézők és az általános iskolások. A felekezeti gimnáziumok tanulóinak viszont mindössze 9 százaléka szimpatizál ezzel az értékcsoporttal.
Összegzés
Kutatási eredményeink alapján igazoltnak tekinthető, hogy:
1. a média-nyilvánosság szereplői meghatározott értékcsoportokat közvetítenek,
2. ezeket az értékeket nagyobb valószínűséggel választják azok, akik az átlagnál több időt töltenek el a televízió képernyője előtt, azaz a populáris kultúra odaadóbb fogyasztói [13].
Az értékválasztások egyik legfontosabb meghatározó tényezője a televíziózás. A tévénézés mennyiségét az apa iskolai végzettsége, az iskola típusa és a saját televíziókészülék birtoklása befolyásolta. Mintánkban a családok majdnem felében a gyermekeknek van önálló készülékük, emellett a legtöbb szülő meglehetősen engedékeny a televíziózás tekintetében, mely tevékenység egyébként is kiemelt szerepet tölt be a családok szabadidejében. A vizsgálat eredményei szerint mindez fokozottabban érvényes az alacsonyabb kulturális tőkével rendelkező családokra.
Az orientációs személyek kiválasztását meghatározó tényezők, tehát az apa iskolázottsága és a tévénézés elsősorban a média-faktor választásának valószínűségére hatnak. A média-nyilvánosság, a populáris kultúra szereplői csak meghatározott értéktípusokat testesítenek meg. Ezek egyfelől az életvezetés centrumává, a befektetéssé váló én szempontjait jelenítik meg, melyek különösen a munkaerőpiac kihívásaival, vagy a továbbtanulással szembesülő középiskolások értékválasztásai között kerülnek előtérbe, bár egyes elemei, például a fizikai vonzerő, már az általános iskolások értéktudatában is kiemelt szerepet játszik. Másfelől az új fogyasztói értékrend, a vagyon, a jólét, a siker sztereotipikus hordozói.
A fennmaradó szempontok jelentős része a család-faktorhoz kötött. Néhány kivételtől eltekintve (hazafiasság, pacifizmus) az iskola orientációs személyei nem hordoznak olyan értékeket, amelyek elsôdlegesen erre a csoportra jellemzôk.
A felekezeti iskolák sajátos elkülönülése a vizsgálat minden szintjén igazolt. Úgy látszik, ezek az intézmények olyan oktatási és kulturális miliőt hoznak létre, amely az ott tanuló fiatalokra értéktudatukban és az életüket orientáló személyek megválasztásában is az állami iskolákénál jelentősebb befolyással bírnak.
1. Terestyéni Tamás: A magyarországi televíziós műsorkínálat változása a nyolcvanas évek közepétôl a kilencvenes évek végéig. JEL-KÉP, 1999/1. [vissza1]
2. David Riesman: A magányos tömeg. Budapest, Közgazdasági és Jogi Kiadó, 1973.[vissza2]
3. Christopher Lasch: Az önimádat társadalma. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1996. [vissza3]
4. Daniel Bell: The cultural contradictions of capitalism. New York: Basic Books, 19 [vissza4]
5. Idézi Mike Featherstone: A test a fogyasztói kultúrában. Jószöveg könyvek, 1997. [vissza5]
6. A téma részletesebb kifejtése Axel Honneth: Az individualizálódás aspektusai. In: Elismerés és megvetés. Jelenkor, 1997.[vissza6]
7. Hankiss Elemér: Kényszerpályán? A magyar társadalom értékrendszerének alakulása 1930 és 1980 között. MTA Szociológiai Kutató Intézet, 1982.[vissza7]
8. Hankiss Elemér: Kelet Európai Alternatívák. Budapest, Közgazdasági és Jogi Kiadó, 1989. [vissza8]
9. Hasonló következtetések: Hammer Ferenc – Dessewffy Tibor: A fogyasztás kísértete. Replika, 1997 június. [vissza9]
10. Angelusz Róbert – Tardos Róbert: Médiahasználat vagy médiafogyasztás? A televíziónézés egy új empírikus tipológiája. JEL-KÉP, 1998/3. [vissza10]
11. Falussy Béla: Média az idő mérlegén. JEL-KÉP, 1997/3. [vissza11]
12. Az értéktömbök mintán belüli súlyát az első említések alapján adjuk meg.[vissza12]
13.
Mivel a sztoachisztikus kapcsolatok nem oksági viszonyok, önmagában ezen
eredmények nem igazolják, hogy a média hatására fogadták el a fiatalok
a megnevezett értékeket. [vissza13]