2 Varga Károly: Az aránypár megoldása. A modernizáció kommunikációs elmélete 30 év után. (Szecskő Tamás emlékének). JEL-KÉP, 1998/3.

3 Habermas abból a fő szempontból állítja fel a cselekvések tipológiáját, hogy egoista módon a sikerre orientálódnak-e vagy célfüggvényük a kölcsönös megértés és a célok összehangolása. Eszerint beszélhetünk “stratégikus” illetve “kommunikatív” cselekvésfajtákról. (Vö. Jürgen Habermas: Theorie des kommunikativen Handelns. Band I: Handlungsrationalität und gesellschaftliche Rationalisierung. Band II: Zur Kritik der Funktionalistischen Vernunft. Suhrkamp, 1982. És: J. Habermas: A cselekvésracionalitás aspektusai. In Válogatott tanulmányok. Atlantisz, 1994.) A kommunikatívon belüli bontások e ponton kevésbé érdekesek számunkra. A stratégiaiban azonban van egy olyan alkategória, a ”burkolt stratégiai cselekvés” (értsd: kommunikatívnak álcázott, valójában stratégiai magatartás) és ennek még további bontásaként az öntudatlan megtévesztés (mint szisztematikusan eltorzított kommunikáció) és a tudatos megtévesztés (a manipuláció), melyek kulcsfontosságúak a megatrend újabb szakasza, a globalizáció attitüdinális lényegének feltárásához. Ez számomra azóta világos, hogy Pennsylvania egyetemi házigazdám, Gerbner György a modernizáció-teoretikus E. Rogers-szel való vitájában rámutatott a tőkés társaságok mozgatta média logikájára: a közönség érdekeinek kiszolgálása ürügyén a gazdasági-társadalmi erők harca folyik, mindenekelőtt a piacokért, illetve a politikai befolyásért. S horribile dictu: a kommunikáció is a hatalmi törekvések eszköze lehet, éspedig minél hatékonyabb, annál jobban; vagyis itt csap át ellentétébe: stratégikus tetté válik. S innen már látható az innovatív lelkülethez Rogersék által hozzáédesgetett ”átlagos paraszt” fejlődésének végállomása is a majdan globalizálódó világban: a full fledge, kifejlett konzumidióta, aki (”amely”) a tőkés vállalatok piacgondjainak megoldására szolgál.

4 Vagyis a “global village” reményéből hogyan ébredtünk a “global pillage” durva valóságára. Vö. Marshall McLuhan and Bruce R. Powers: The Global Village: Transformations in World Life and Media in the 21st Century. Oxford University Press, 1989. és Andrew Hart: Understanding Media: A Practical Guide. Routledge, 1991; továbbá: R. P. Korzeniewitz and T. Moran: World-economic trends in the distribution of income, 1965-1992. American J. Sociol. Vol. 102., No. 4. pp. 1000-1039.(”Strength can breed strength and the strong can continue to grow faster than the weak.")

5 Már az Aránypár című Jel-Kép-cikkhez csatoltan is jeleztem, hogy ennek a konfliktusmenedzselés tematikájába esô részéhez az empíriát “A hatékony konfliktuskezelés játékelméleti modelljei és humántechnológiája” címü, T 018259 számú, 1995-98 futamidejü OTKA-projektjem szolgáltatta. A Vallásosságszindróma és polgári társadalom című kötetben elindított vitaprogramom pedig a hazai világnézeti helyzet alakulásának szociológiai folyamatmoldelljéről egy újabb, 1999-2001-es OTKA-projekt (címe: “Értékrendszer eredetű konfliktusok megbízható/érvényes diagnosztizálása és menedzselési módszerei”, száma: T 030564.) alapkutatási célkitűzéseibe illesszkedik. Ebben a kötetben a szerző vitaindító tanulmányára (címe: “Az újból szabaddá tett jövő és az értékkonzervatív világnézet néhány tisztázatlan pontja”) húsz opponens kritikája következik, például a Komoróczy Gézáé mellett Barsi Balázs, Buda Béla, Hankiss Elemér, Jelenits István, Kreutz Henrik, Mádl Ferenc, Morel Gyula, Tőkéczki László más-más szemszögből adott opponensi véleménye. Mindezekre a vitaindító szociológus egyrészt külön-külön válaszol (amit a jelen cikk-páros is illusztrál), majd “Mivel lettünk okosabbak?” címen összefoglalja a vitakötet “hozzáadott értékét”. Az OTKA-projekt programjában ezután az új empirikus és elméleti eredmények eljuttatása szerepel a különféle szakterületeken mérvadó tudósokhoz illetve véleményvezérekhez, akik opponenciáját szisztematikus tartalomelemzésnek vetjük alá, illetve eltérô koncepcióikat a habermas-i “kommunikatív célkitűzés” dimenziói szerint rendezzük.

6 Nem célunk itt a kutatás hipotéziseinek ismertetése. Csupán arra emlékeztetünk, hogy a Max Weber által tudatosított elv szerint az értékek pluralizmusában “ha az egyik istent szolgálod, megsérted a többit”, vagyis az értékvezérelt ideológiák, politikai irányzatok szférájában nem könnyebb, sôt bizonyos szempontból még nehezebb is a konfliktusok kezelése, mint a puszta érdekütközések terén. Ezért érezzük szükségét annak, hogy empirikusan megvizsgáljuk: milyen értékortientációk milyen konfliktuskezelési stratégiákkal járnak együtt illetve melyekkel korrelálnak negativan; így például az alábbi fôbb értékrendszer-csoportok - egyfelôl az apollóni-keresztény, másfelôl a prometheuszi-maitreyan, harmadfelôl a konzumhedonista dionüzoszi, - illetve más vetületben a “salvavi animam meam” típusú lelkiismeret-etika (“ne állj ellen a gonosznak”) verzusz a Max Weber által is visszaigazolt, machiavellizmussal számoló politikai “következmény-etika” (“ellen kell állanod, különben felelôs vagy uralmáért”) a deklarálttól függetlenül ténylegesen milyen konfliktusmenedzselési stratégiákat követnek.

7 A tanulmány árnyalati finomságokban is próbálja megvallatni az empirikus adatokat. Így például rámutat arra, hogy mind a korcsoporti, mind az iskolázottsági vonalon való “jövôbe hatolás” inkább a reflektáló agnoszticizmust, mintsem a direkt istentagadást terebélyesíti ki. Különösen a felsôfokúan képzetteknél jelentôs a különbség a szimpla - például materialista - ateizmus (16,6 %) és a korszer? filozófiai áramlatok hatását tükrözô - husserl-i, heidegger-i, wittgenstein-i, habermas-i – metafizikaellenesség agnoszticizmusa (23,4 %) között. Ha meggondoljuk, hogy a hagyományos értékôrzô és értékteremtô világnézet(ek) hívei között is szép számmal vannak olyan gondolkodók, akik a mai (és elôvételezhetôen: holnapi) bölcseleti main stream-en, “a metafizikai párafelhôt egyetlen analizálható vízcseppé zsugorító” (Wittgenstein) közelítésmódon belül próbálják meg újraértelmezni a történelmi vallások világképeit és levonni ennek az újraértelmezésnek teológiai-politikai következményeit a jelen és jövô emberisége immár technológiailag egységesíthetô lelkületére (netán viselkedésére), akkor világossá válhat, hogy az itt vallatott empíria fô üzenete a kommunikatív magatartás. Ez közelebbrôl kettőt is jelent: - a hagyományos világnézetek hagyományos értelmezésétôl elszakadt személyekkel való dialógust, - az értékkonzervatív és értékteremtő irányzaton belül is az esetenként kívülről bedobott ellenvetések nyitott lelkületű megvitatását.Ez mindkettő föltételezi az “öreges és pietista gettóból” való elômerészkedést, vagyis az értékorientációnk magvában gyülemlô kételyekkel való felkészült és energikus szembenézést ezek enervált szônyeg alá söprése helyett.

8 Például a Weissmahr Béla vitaadalékában megszólaltatott teológiai tanár vélekedése, akinek egy élő vallásos intézmény neoromán falai között módja van kiegyensúlyozott derűvel eltűnődni azon, miminden tücsköt-bogarat hordanak itt össze ezek a marxizmus hatásától sem mentes vallásszociológusok, holott a mi szép intellektuális rendszereink mosolyogva állják az idők viharait.

9 Hogy ki megy mélyebbre az öntudatlan dogmatikus előfeltevések reflektáló tematizálásában, erről a hazai könyvpiacon újabban két fontos könyv is megjelent. Paul Ricoeur: Fenomenológia és hermeneutika című tanulmánya együtt Edmund Husserl Gondolatok egy tiszta fenomenológia és fenomenológiai filozófia című művének nagy utószavával, melyek között Mezei Balázs kísérő tanulmánya “tesz igazságot” - az utóbbi javára (Kossuth, 1997); és Fehér M. István Heidegger és a szkepticizmus: A szkeptikus kételyen át a hermeneutikai kérdésig című műve (Korona Nova, 1998), mely például azt mutatja ki, hogy mennyivel mélyebbre hatol Heidegger Descartesnál a naív előfeltevések mögé való pillantásban. Nos, Buda Béla jelen kritikája egy harmadik oldalról, épp a pszichiáter-pszichológus látásirányából tesz igen radikális megjegyzéseket az itt előadott koncepció szubjektív (pszichés, attitüdinális) előfeltevéseire.

10 Rövid levelében az épp idézett Weissmahr Béla ezt is teszi, amikor deklaratíven elhatárolódik a fideista irányzat “vakvágányától”, vagyis szükségesnek tartja “a kereszténység alapvető állításainak olyan előterjesztését, mely az emberi értelmet és annak igényeit komolyan veszi”.

11 Talán nem véletlen, hogy Morel röpiratának első (bátrabb indulatú) címe így szólt: “Kertelés nélkül a lényegről”. (Lásd az említett vitakötetben Morel Gyula adalékát.)

12 Tehát olyan szakemberként, aki az egészséges személyek és csoportok (menedzserek, üzletemberek, politikusok, kutatók, oktatók) problémamegoldásának hatékonyítására hivatott.

13 Ennek a mérséklő utalásnak a hatására pontosítottuk a vitakötet alcímét: “Szociológiai hipotézisek megvitatása...”

14 Itt újabb ponton érkeztünk el a vitaindítónk végén felvetett issue-k rövid listájához. Amiként Barsi Balázs frontálisan vitát nyit a Gellner által javasolt “hagyományos monarchia” típusú tiszteletbeli vallásosság koncepciója ellen (mint ami egy világbirodalmi szinkretizmus szálláscsinálója lehet), úgy Várszegi Asztrik idézett megjegyzéseivel viszont pozitívan foglal állást a másik ugyanott említett vitapont, a lélek mélyébe visszahúzódó, “a tudattalan szakadékába zuhant” vallásosság Eliade-féle tételében. Az általunk javasolt vita tehát immár így is folytatódik.

15 Engem is régóta foglalkoztat az a distanciálódás, amivel a mai ember eltávolítja magától a kikerülhetetlen halál gondolatát. Valamikori trénertársam, Burkard Sievers (Vö. Varga K.: Tavistock-konferencia Magyarországon. Ergonómia, 1986/1. 16-23.) behatóan foglalkozott azzal a menedzsmenttudomány illetékességébe tartozó jelenséggel, hogy a halál gondolatától való distanciálódásnak milyen bejáratott módszere az üzleti cég több generációs túlélésének ambíciója. (Vö. B. Sievers: Participation as a Collusive Quarrel over Immortality. Dragon, 1985/1, 72-82.) Mint itteni bevezető tanulmányom egyik törekvése is az egymástól distanciálódott nyelvjátékok (például tudományos vs. hitbuzgalmi) szembesítése, úgy ez a talán legmélyebb egzisztenciális distanciálódás is szorongással vegyes csodálkozással tölt el. Hogy ez az elfojtás közvetlen kapcsolatban áll a posztmodern hedonizmussal (Vö. D. Bell: The Cultural Contradictions of Capitalism. New York, Basic Books, Inc. 1986.), “per se patet”, azaz nyilvánvaló.

16 Az egyháziak politikai átvilágításától az első parlamenti ciklusban eltekintettek az érték-konzervatív kormányzati erők, most viszont mintha esélye volna napirendre kerülésének.

17 Ez Palo Alto-i iskola hatására sarkos jelentőséget nyert szempont (egyes olvasatokban) már Szent Pálnak a Korinthusiakhoz írt első levelében előjön: “A lelki ember azonban mindent megítél, de őt senki sem ítéli meg.” (2,15) Az értelmezési keret monopóliumát ezzel az apostol magának vindikálta.

18 Varga K.: Elméleti és empirikus vizsgálódás az “önösség” konstruktum és skála validitásáról. Szenvedélybetegségek III. évf., 6. sz. 428-454.

19 Szóbanforgó tanulmányomban még azt írtam, hogy a két funkcióból az utóbbi manapság kevésbé aktuális, hiszen a vallásos érzéstípus apálykorszakában vagyunk, de most épp Buda Béla emlékeztet rá, hogy a szekták és paraegyházak marketingje igenis jelentős, tehát a szétforgácsolódást elhárító erőkoncentráció éppúgy fontos, mint a történelmi intézmények ifjú lélekkel való feltöltése.

20 Ennek a kifejezésnek áttételesen köze van Hankiss Elemér egyik legnagyobb szabású projektsorozatához, a hazai értékrendszer empirikus feltérképezéséhez. Miután a 60-as évek legelején mi Losonczi Ágnessel (Béres Csabával, Farkas Jánossal, Tomka Miklóssal) elkezdtük öt egyetem 800 hallgatójának empirikus vizsgálatával a hazai értéktér Morris-rendszerű felmérését (amiből kisdoktori disszertációm és néhány korai publikációm született. lásd Egyetemi hallgatók életfelfogása: Nemzetközi összehasonlítás, Akadémiai Kiadó, 1968., The View of Life of Hungartian Students: An International Comparison, Journal of Cross-Cultural Psychology. Nr. 2, 1970), pár év múlva Hankiss Elemér vette át és vitte a tudományos világpiac élvonalába a hazai értékrendszer - főleg Rokeach-módszerrel történő - kutatását (E. Hankiss, R. Manchin, L. Füstös, Á. Szakolczai: Modernization of Value System: Indicators of Change in Cross-Cultural Comparisons In: G. Melischeck, K-E. Rosengren and J. Stappers /eds/: Cultural Indicators: An International Symposium. Wien, 1984. Verlag der Österreichischen Akademie der Wissenschaften).  Hankiss Elemér munkatársaival egészen a rendszerváltásig végezte értékvilágunk mélydiagnózisát, ekkor azonban a Magyar Gallup Intézetnél Manchin Róbert jóvoltából újból e sorok írója került az országosan reprezentatív értékvizsgálat vezetőjének helyzetébe. S mi a Hankiss-féle magasan komplex, de kevésbé áttekinthető rendszer helyett - a létrejött politikai tagolódás kód-kulcsát is segítségül híva - találtunk két koordináta-tengelyt a teljes értékszíntér egyszerű betájolására. Ezek voltak a célértékek terén az említett “emelkedett komolyság” (devout seriousness) verzusz “fogyasztói hedonizmus”, az eszközértékek terén pedig a “hatékonyság-racionalitás” verzusz “engedelmesség-kötelességtudat”. Az érték-konzervatív tábor történelmi versenyképességének durva lefokozója, hogy a saját eszközértékei terén domináns “engedelmesség” (ahova még a “karitatív” eszmények is tartoznak) nem tud párosulni a “hatékonyság” értékkörével, hanem ennek ellenpólusán (!) szerveződik.Nos, minderre utaltunk, amikor Hankiss Elemér jelen vitairatának a kereszténység mai túlélési problematikája kapcsán “emfatikusan empatizáló” szellemét érzékelve, álláspontjában az őáltala ide telepített értékfelmérő rendszer nemesebb pólusát, az “emelkedett komolyságot” láttuk megnyilvánulni.

21  Hankiss tehát nem hagyná reflektálatlanul Barsi Balázs “negatív parúziáját” a “véres keresztényüldözésbe torkolló” világfolyamatról, aminek előszelét “számtalan jelből érzékeli”. Közelítéseik puszta tartalmuk által is felelgetnek egymásnak.

22 Hankissnak e feloldhatatlan ellentéteket szelíden szemléző beállítottsága Nikolai Hartmann gondolatára emlékeztet: az apóriák örökek, a megoldási kísérletek jönnek és mennek.

23 Itt újból visszaköszönni látjuk a rendszerváltás utáni Rokeach-értékvizsgálatunk fentebb említett megdöbbentő és elszomorító summázati eredményét: a “hatékonyság” eszközérték-klasztere teljes egészében a “hedonizmus” zsoldjában áll, és a “komolyságnak” nem marad más, mint a “kötelességtudat”, de a hatékonysági értékek vészes hiányával.

24 Lásd a vitakötet zárótanulmányában ezzel kapcsolatban kifejtetteket.

25 Az “aktív hallgatás” a nálunk is népszerű Thomas Gordon különféle területeken bevált találmánya (vö.: Manger-Konferenz: Effektives Führungstraining.Hamburg, 1979., Familienkonferenz: Die Lösung von Konflikten zwischen Eltern und Kind. Hamburg, 1972.), de ami más szerzők humántechnológia rendszereiben is megtalálható (vö.: F. Goossens: Konferenz- und Vehandlungstechniken. München, 1977., továbbá F. C. Miner: A Comparative Analysis of Three Diverse Group Decision Making Approaches. Academy of Management Journal, 1979, vol. 22, No. 1. – benne a PCL /Problem Centered Leadership/ metódussal, mely szintén az aktív hallgatás egy változatát alkalmazza).

26 Vö. A készülőben lévő vitakötetből: Komoróczy Géza és Varga Károly: “Az új vallásosság mozgatóereje csak az lehet, ami az új nemvallásosságé”.

27 A vitapont, amiben óvatos tartózkodásunk általános keretén belül már hajlottunk a merészebb reformteológusok álláspontja felé, a lengyel valláskritikus Józef Tischner által fölvetett tanrendszeri újítás, miszerint a keresztény teológia-filozófia együttesében a tomista “realizmus” átfogó metafizikai kiindulását - a 700 éves tudományeszmény elavulása nyomán – immár célszerű felcserélni egy axiológiai nézőponttal, amely csupán annyit lát tudományos igényességgel tételezhetőnek, amennyit saját, szubjektív élményeinkből, tulajdon tökéletlen, halandó szemünkkel pillanthatunk meg a világból. Ebben az axiológiai rendszerben az antropológia és krisztológia nem az arisztoteleszi nagy rendszer egyik távolról levezetett elágazása, hanem tapasztalati centrum.

28 Don Cupitt: Eltűnt istenek nyomában: A vallásosság jövője. Budapest, Kulturtrade kiadó, 1997. 74-76.

29 Reményeink szerint a kiadás előtt álló vitakötetnek nemcsak szerzői, így húsz opponense, de bármelyik irányzathoz tartozó olvasói is üdvözölnének egy ilyen “emelkedett komolyságú”, felelős – ám egyben hatékonnyá is fejlesztett – szellemi találkozót.