Klió 2002/1.

11. évfolyam

Az ELTE keleti szláv és balti filológiai tanszéke 2000. április 2-7-én rendezett Budapesten nemzetközi konferenciát Nyelvek a Litván Nagyfejedelemségben és a mai közép- és kelet-európai országokban: szavak, kifejezések és eszmék vándorlása címen. A hatalmas anyagot feltáró kötet a tanszéki sorozat (Studia Russica) 18. kötete. A kötet egészét nyilván nem itt kell ismertetni, de a történészek számára is tanulságos előadásokról azért érdemes egészen rövid képet adni. Hermann Biedler (Salzburg), Omeljan Ohomovskyj 1880-ban németül megjelent rutén (vagyis ukrán) nyelvi tanulmányait elemzi, a szerző (1833-94) lembergi egyetemi tanár volt, Miklosich tanítványa, az akkor modern újgrammatikus iskola képviselője. J. V. Budjko (Minszk) a braszlavi vajdaság területén mutatja ki nyelv és vallás összefüggését, a lengyelek katolikusok, az oroszok ortodoxok, a tanulmány mai felmérés adatait közli. Claudio Carpini (Firenze) a litvánok megkeresztelkedésében mutatja ki a Német Lovagrend szerepét és az ekkor elkövetett kegyetlenkedéseket. A białystoki Lilia Citko etnikum-eredetű személynevekről ad áttekintést. Genadzj Cühuny (Minszk) a cimbora szó példáját is használva tárgyalja közép-európai származású szavak megjelenését a belorusz nyelvben. Pietro U. Dini (Pisa) a XVI. századi lengyel Maciej z Miechowa nyomán mutat rá a litvániai terület soknyelvű voltára. Ferincz István (Szeged) a 3. Róma-eszme korai megjelenését mutatja ki az 1476-ra rögzíthetőség, első adatban, Szpiridon-Szavva tveri szerzetesnél.

Szergej Filippov (Budapest) a dél-nyugati orosz, vagyis ukrán nyelvi hatást mutatja ki az óhitűekre. N. Iszaev és E. Iszaeva (Varsó) a szokások nyelvi tükröződését mutatja be (a küszöböt csak jobb lábbal szabad átlépni). Mariola Jakubowicz (Krakkó) a szláv szavak vándorlását elemzi a románban és a magyarban, kimutatva, hol van ugyanannak a szónak más jelentése az egyik nyelvben, és más a másikban. Laczházi Aranka (Budapest) a németből és az oroszból jövő kalkokat veszi sorra a litván nyelvben. Evija Lipartie (Vilnius) az öffnen és schliessen kétértelműségét követi nyomon a finn, észt, svéd, lengyel és orosz nyelvben. Medvigy Katalin (Budapest) a litván származású, 1414-ben elhunyt Fjodor Korjatovics reális szerepét mutatja be Kárpátalja történetében, s a munkácsi kolostor alapítását 1360-ban. Donata Mitaité (Vilnius), Tomas Venclova és Joszif Brodszkij költői találkozását és a Brodszkijnak ajánlott verseket elemzi. Pacsai Imre (Nyíregyháza) a ruszin, szlovák, lengyel és magyar folklór kapcsolatait mutatja ki. Pátruvics Péter (Budapest) a lengyel nyelvre tett skandináv lexikai hatást veszi sorra. Ryszard Radzik (Lublin) a nyelv és a nemzeti öntudat kapcsolatát elemzi Közép-Kelet-Európában. Tatár Béla (Budapest) a vízzel kapcsolatos magyar és belorusz frazeológiát veti össze. Varga Beáta (Szeged) a lengyel-litván szolgálatban álló tatárok és kozákok szerepét világítja meg, a szabad katona kozákok már a XIV. század óta kimutathatók.

Szerhij Vakulenko és Viktorija Piddubna (Harkov) egy 1913-ban megjelent, 80 000 szót tartalmazó ukrán–lengyel szótár alapján mutatják ki a nyugat-ukránban jelentkező lengyel kölcsönszavakat. Sz. M. Zaprudszki (Minszk) a belorusz nemzeti megújulás keretébe állítja be a különböző származású vándorszókat, köztük magyarokat is. Kalkot csak ott hoztak létre, ahol nem volt megfelelő orosz szó. Zoltán András (Budapest) egy 1580-ból származó belorusz Attila-történetet mutat be, ez Oláh Miklós 1574-ben lengyel fordításban megjelent munkája nyomán készült, a szöveget 1888-ban és 1988-ban is kiadták, Zoltán az olvasatok különbségeire és a tévedésekre utal. Dorota Zyłko (Gdańsk) az ún. XV. századi, második délszláv befolyás problémáit elemzi, a karthauziak tevékenységét a kasubok körében, a hészühaszmosz jelenségét, a bolgárok (Grigorij Camblak) szerepét, ennek az orosz és lengyel területen való elterjesztésében, és a két interpretáció különbségeit.

A külön Nyelvészet alcímmel szereplő részben Andrej Kotljarcsuk (Brjanszk, Oroszország) Báthory István alakját mutatja be a belorusz folklórban. O. V. Nyikityin (Moszkva) Nyikolaj Szergejevics Trubeckoj kultúra-felfogását, etno-nyelvi eurázianista elméletét elemzi. Számos állítása vitatható, így a Péter végzetes szerepére vonatkozó is.

Minthogy csak a valamelyest történeti vonatkozású tanulmányokat vettük sorra, igen sok említetlen maradt, és épp így az is, hogy a szerzők működési helye még Bécs, Belgrád, Tartu, Breszt, Sumen, Lviv, Parma, Novgorod, Novoszibirszk, Gomel, Kiev és Eger. Kár hogy Ausztrián kívül más nyugati országból nem jött előadó. Az előadások és tanulmányok nyelve a különböző szláv nyelvek mellett sokszor a német. Cseh és szlovák résztvevő sincs, román sem. De az érdemben köztes-európai terület legnagyobb része valamilyen formában jelen volt. A budapesti tanszék igen jó munkát végzett a konferencia megrendezésével és anyagának kiadásával.