Klió 2002/1.

11. évfolyam

Richard Pražák professzor volt a Cseh Köztársaság első budapesti nagykövete 1994–98 között. De persze nem ezért tárgyaljuk itt egy munkáját, hanem azért, mert évtizedek óta a cseh–magyar kapcsolatok és általában a magyar történelem lelkes kutatója, számos könyvet adott ki a cseh tartományokban működő magyar református lelkészekről, a kulturális kapcsolatokról, ő szerkesztett egy több szerző által a cseh és a szlovák közönség számára írt magyar történetet, Kossuth Lajosról is írt könyvet. Ebben a kötetben Kazinczy munkájának cseh és szláv vonatkozásait mutatja be.

A bevezető tanulmányban áttekinti a magyar jakobinus szervezkedés történetét, utal a szlovák Hajnóczy József és a szerb Martinovics Ignác szerepére, nem titkolva Martinovics negatív vonásait. A szűkebb kör Magyarország átalakítását kívánta a nemzetiségekből álló szövetségi köztársasággá. A mozgalom 1794 áprilisa és júniusa közt bontakozott ki, aztán Martinovics feljelentései miatt fokozatosan sor került a résztvevők, egy maroknyi csoport letartóztatására. Kazinczyt 1794 decemberében fogták el, 1795. október 7-én került a brnói Špilberk börtönbe. (E sorok írója sok évvel ezelőtt Pražák professzorral együtt koszorúzta meg Kazinczy emléktábláját egykori cellájában – villanyfény mellett is iszonyatos látvány volt.) Kazinczyval együtt került ide Pruzsinszky József joghallgató, kiszabadulása után Eötvös József nevelője, Verseghy Ferenc. Landerer Mihály a fogságban megőrült. Szlovák származású volt Karol Smetanovič, Samuel Vrchovský, Melchior Sułovský és Ján Kopas. Pražák mindegyikről kiderítette a legszükségesebb tudnivalókat. A nemesi származásúak közül itt raboskodott még Szlávy György és János. Pražák a később idekerült foglyokat is felsorolja, az egykori premontrei szerzetes Juhász Jánost, Hirgeist Ferenc joghallgatót, aki később a neves cseh főúr, Frantisek Deym birtokán élt. Uzon Pál, Laczkovics László (a kivégzett János öccse, Makk Domokos volt pálos, Újgyörgyi-Neumüller József kamarai hivatalnok, Baranyai Mihály kassai nevelő, Lukács Pál, Hans Brehm, egy szlovák német (Pražák fogalmaz így: slovenský Němec, de ilyen ebben a korban csakugyan volt). Tántsits Ignác mineralógus később a Sztárayaknál volt nevelő. A jezsuita Rosti János két elégiát is írt Brnóban fogságáról, természetesen latin nyelven, szabadulása után egy ideig Orczy báró levéltárosa volt, 1807-ben arra a hírre, hogy Németi János a per ügyésze meghalt, öngyilkos lett, hogy utána menjen bosszút állni.

A munkát Kazinczy jóval később, 1828-ban írta, és csak 1931-ben került kiadásra. A Špilberk után Zábrdovicébe került, amely sokkal elviselhetőbb volt. Kazinczy nem egyszer kedvezően nyilatkozott rabtartóiról. Amikor 1800-ban Kufsteinből Munkácsra vitték, útközben fogva tartói jóvoltából sok cseh családdal került kapcsolatba, Prágában is. A munkácsi cellában előtte Jiří Ružička cseh festő és muzsikus raboskodott itt, aki egy Szt. Vencel-képet festett a falra. Az utolsó magyar, aki még Kazinczy életében a Špilberkbe került 1815-ben, Batsányi János volt. Az ő ismert versével zárja Pražák a bevezetőt. Egyébként utal arra, hogy Kazinczy mintegy a cseh Josef Jungmann pendant-ja volt, szerepük a két irodalomban nagyon hasonló.

A 14–16. lapon részletes bibliográfia található, 17–107-ig a napló válogatott részletei olvashatók Husová értő és jól hangzó tolmácsolásában. Utána a 108–121. lapon 181 magyarázó jegyzet, Pražák ernyedetlen szorgalommal gyűjtött adatai, a korabeli cseh–magyar kapcsolatoknak, de ezen túlmenően a kor mentalitásának fantasztikusan elmélyült kincsesbányája. A modern kor jele a bevezető tanulmánynál nem sokkal rövidebb angol rezümé. Pražák munkásságának és a cseh–magyar kapcsolatok feltárásának újabb mérföldköve a kötet.