Klió 2002/2.

11. évfolyam

Mindig érdekes kérdés, hogy egy másik nemzet történészei hogyan látják a mi nemzetünk történelmének legnagyobb alakjait, egyáltalán kiket tartanak történelmünk meghatározó személyiségeinek, és melyek azok a momentumok, amelyeket e személyekkel kapcsolatban említésre méltónak és fontosnak ítélnek. A jelen ismertetés rendhagyó, hiszen a több mint ötezer történelmi személyiséget említő és közel 1800 személyiséget önálló címszóban felvonultató lexikont veszi alapul. Négy neves francia professzor működött közre e lexikon megalkotásában: a szerkesztő, Jean-Louis Voisin történész professzor, az ókori történelmi személyiségeket bemutató címek írója, az Ecole française de Rome volt tanára, a Bourgogne Egyetem római történelem professzora, akinek “Histoire romaine” címmel 1991-ben jelent meg műve; a középkori részért felelős Olivier Guyotjeannin, az Ecole française de Rome és az École nationale des Chartes professzora, akinek több, a középkori történelem témakörébe eső könyve jelent már meg. A modern kor történelmi személyiségeit bemutató címeket Marie-Louise Pelus-Kaplan, a Paris-VII Egyetem modern kori történelemre specializált professzora állította össze, akinek a témába eső publikációi nemcsak Franciaországban, hanem Németországban is megjelentek. A jelenkori történelem meghatározó személyiségei közül pedig Philippe Boutry, az Ecole normale supérieure volt diákja, a Paris-XII Egyetem jelenkori történelemre szakosodott professzora válogatott.

A lexikon bevezetőjében az alkotók rögzítik: munkájuk célja az volt, hogy ne csupán a történészek számára használható segédeszközt szerkesszenek, hanem egy olyan művet adjanak közre, amelyet a történelem iránt érdeklődő hétköznapi ember, egyetemista diák vagy éppen cikkei megírásához segítséget kereső újságíró is haszonnal forgathat. Kiemelik továbbá, hogy egy személyiség bemutatásakor nem kizárólag a hozzá kapcsolódó legfontosabb tényeket említik meg, hanem az adott kornak az ismertetett személyiséggel összefüggő eseményeit is.

Vizsgálatunk tehát arra irányul, hogy megmutassuk, a fent nevezett négy francia professzor szemszögén keresztül történelmünk mely személyiségei látszanak fontosnak, és a címszavakban megemlített magyarok életéből mely eseményeket tartottak említésre méltónak. Az emberiség négyezer éves történelmét átfogó 1800 címszóban külön megnevezett személyek közül közölt húsz magyart neveztek meg.

Történelmünkből elsőként Szent István (969–1038) életét mutatják be, mint Magyarország fejedelmét, majd királyát.

Az időrendet követve, Szent István után Mátyást említi a lexikon, akiről a következő tényeket tartja ismertetésre feltétlenül szükségesnek. Mátyás, Magyarország királya (1443–1490), a nemzeti hős, Hunyadi János fia; Prágában, V. László udvarában nevelkedett, akinek halála után, 1458-ban, a magyar nemesség emelte a magyar trónra. A lexikon megállapítása szerint, Mátyás politikai sikereit időlegesnek kell tekintenünk, azonban az ország kulturális életében kiemelkedően fontos szerepet játszott, amikor korának európai kulturális szintjére emeli Magyarországot. A Pozsonyban egyetemet alapító humanista király olasz és német művészeket és tudósokat hívott udvarába, és előkelő könyvtárat hozott létre.

A lexikon kiemelkedően nagy teret szentel az erdélyi fejedelmeknek, így különösen részletesen ismerteti Bethlen Gábor (1580–1629) és II. Rákóczi Ferenc (1676–1735) történelmünkben elfoglalt szerepét.

Az 1848/1849-es szabadságharc és az azt követő történelmi időszak négy személyiségét említi a lexikon: Andrássy Gyula (1823–1890), Batthyányi Lajos, Kossuth Lajos és Petőfi Sándor személyét. Érdekesnek tűnhet számunkra az, hogy például sem az általunk “legnagyobb magyarnak” tartott Széchenyi István gróf, sem pedig Deák Ferenc nem került önálló címszóba, bár azt el kell mondanunk, hogy Széchenyi vezetéknevére – többszörös helyesírási hibákkal tarkítottan – Kossuth kapcsán ugyan történt utalás. A “magyar szabadság védelmezőjének” nevezi a lexikon Petőfi Sándort (1823–1849), akiről – a magyarok közül egyetlenként – képet is közöl. Kiemeli, hogy a költő, aki szegény család fiaként született, tisztábban ismerte fel a politikai és történelmi helyzet szükségszerűségeit, mint Kossuth. Zseniális költőnek tartja, de gyenge egészségűnek, aki Bem tábornok csapataihoz csatlakozik. A segesvári csata alatt tűnt el, 26 évesen a hazáért halt meg, valóságos nemzeti szimbólum. Ebben a korszakban negyedikként Kossuth Lajost (1802–1894) említi önálló címszó alatt. A Monokon született forradalmár, magyar politikus, életének minden – általunk is fontosnak tartott eseményét precízen ismertetve – kiemeli, hogy a Magyarországnak autonómiát adó, 1867-es kiegyezést elutasította, emigrált és száműzetésben halt meg Torinóban, de Pesten temették el.

A XX. századi magyar történelemből – számszerűen – közel ugyanannyi személyt említ meg, mint az azt megelőző századokból összesen; így önálló címben foglalkozik a lexikon a következő személyekkel: Károlyi Mihály, Tisza István, Kun Béla, Horthy Miklós, Bethlen István, Kállay Miklós, Mindszenthy József, Rajk László, Rákosi Mátyás, Kádár János. Tisza Istvánt (1861–1918) illetően a politikai szintéren őt jellemző, zárkózott jellemével magyarázza azt, hogy fellépett minden erő ellen annak érdekében, hogy Magyarországot a kiegyezésben meghatározott közjogi keretek között tartsa. Második kormánya az I. világháború idejével esik egybe. Tisza kezdetektől kifejezetten háborúellenes, minden erőt felhív a háború befejezése érdekében. A lexikon terjedelmes keretek között mutatja be Horthy Miklós (1868–1957) és Bethlen István (1874–1947) történelmi szerepét.

Az 1945 utáni történelemből Rajk Lászlóról (1909–1949), Kádár Jánosról (1912–1989) elsősorban olyan ismereteket ad át, amelyek politikai szerepük megítélésére alkalmasak, de amelyek a korabeli történelmi események közötti összefüggéseket egyáltalán nem világítják meg.

Vizsgálatunk korántsem mondható azonban teljesnek; célunkat – nevezetesen tehát, hogy megmutassuk azt, hogy a jelenkor négy kiemelkedő francia történész professzora szemüvegén keresztül a franciák hogyan látják a magyar történelmet, kit neveznek meg személyiségei közül, és mit tartanak fontosnak, szükségszerűnek megemlíteni róluk – igazán csak akkor tudtuk volna teljesen megvalósítani, ha szó szerinti fordításban közöltük volna a lexikon összes, magyar történelmi személyiségeit megnevező címszavát. Ezt nem vállalhattuk, de mindenesetre érdekes, elgondolkodtató és izgalmas volt látnunk saját történelmünket egy más történetírási hagyományokat és módszereket magáénak mondó nemzet szemüvegén keresztül.

Bár egy recenzió célja nem az, hogy az ismertetett könyvről kritikát mutasson, hanem újdonságjellegét és haladó szellemiségét felfedje az olvasó előtt, azonban jelen lexikonnak a magyar történelem személyiségei között tett választását és az e személyekről átadott ismereteket – személyes véleményem szerint – korántsem mondhatjuk átfogónak és teljesnek. Elsősorban olyan információkat rögzít, amelyek egy adott személyre vonatkozó legfontosabb, legáltalánosabb ismereteket tartalmazzák. Ennek ellenére képet mutat a magyar történelemről és az azt formáló személyiségekről.