Klió 2002/2.

11. évfolyam

A könyv a két ország kapcsolatainak történetét tekinti át. Az első rész a Habsburg Monarchia, a második rész a köztársasági Ausztria és Mexikó XX. századi történetét. A szerző a nemzetközi kapcsolatok történetének kutatója, jelent meg munkája (1981) a Mexikó–Románia közötti kapcsolatokról is. E könyve a mexikói külügyi levéltár iratait tekintette át. Bár a könyv borítójának információja szerint kutatott Németországban, Ausztriában és Magyarországon is, ennek nincs nyoma sem a szövegben, sem a bibliográfiában.

Furcsa könyv. A két partner ország rövid, különálló történeti vázlatát összegzi periódusonként, majd külön fejezetekben a diplomaták cseréjét, ennek részleteit közli, alig emelkedve ki a szűk, protokolláris információk szintjéből. Bár a Bécsi Kongresszustól veszi fel a történet fonalát, de a konkrét diplomáciai kapcsolatok csak 1836-tól datálódnak. Ebből a periódusból az tűnik kiemelendőnek, hogy a tartós mexikói belviszályok miatt a mexikói konzervatívok között már igen korán felvetődik a monarchia visszaállításának a gondolata (1842), s maga Thomas Murphy, Mexikó Bécsben akkreditált követe is tájékozódik ilyen értelemben – egyébként kormánya háta mögött –, 1846 januárjában ugyanis, egy Habsburg-uralkodó lehetőségéről tárgyalt a követ, magával, Metternich herceggel is.

A liberális Benito Juarez elleni erők Th. Murphy európai terepismeretét hasznosítják e célból az 1850-es években. 1854-ben rendkívüli megbízottat küldenek Európába, s Habsburg Miksa főherceg 1856. január 16-28. közötti párizsi látogatásakor már felvetődött az ő személye, mint a III. Napóleon és a Vatikán által is támogatott lehetőség. S mint Bécs követe, von Hübner emlékirataiban jelzi, Miksa elégedetten hagyta ott e tárgyalásokat. Ezért nem keltett meglepetést 1861-ben, amikor a francia-spanyol csapatok partraszálltak Mexikóban, hogy Juarez elleni kormányváltást kényszerítsenek ki, hogy a mexikói konzervatívok Miksának ajánlották fel az ország trónját. Miksa 1863. május 28-án érkezett Mexikóba, Murphyt pedig jutalomként bécsi követévé nevezte ki. Miksát II. Sándor cár elsőként és azonnal elismerte Mexikó császáraként. Miksa azonban csupán rövid ideig marad császár. 1867. május 21-én 8000 katonájával és 400 tisztjével Queretarónál elfogják a juarista csapatok, s később kivégzik.

E Miksa-kaland tartósan elrontotta a két állam közötti kapcsolatokat, melyek 1901-ig de facto szüneteltek is. Ebben az évben a Diaz-kormány engedélyezi, hogy – Miksa emlékére – kápolnát szenteljenek Queretaróban. Ez a gesztus a nyitánya a diplomáciai kapcsolatok helyreállításának, amelyek azonban, a könyv szűkös forrásai szerint is kevés érdemi mozzanatot mutatnak a csupasz protokolláris formaságokon túl. Ebben persze szerepet játszanak véletlen, tragikus mozzanatok is: két mexikói követ is meghal (egy még Bécsbe történő elutazása előtt).

Az Osztrák–Magyar Monarchia megbízottairól (Hohenwart gróf követ, Gáspárdy Géza ügyvivő – 1904–1906) a könyv alig közöl információkat. A harmadik, kinevezett követ, Wisniewski pedig Mexikóba érkezése előtt balesetben meghalt. Tulajdonképpen az első világháborúig érdemi információkat nem közöl a szerző.

Nem alakultak jól a kereskedelmi kapcsolatok sem a két fél között, még az 1901-ben aláírt kereskedelmi szerződés értelmezése sőt érvényessége is vitatott volt. A Triestben megszervezett mexikói konzulátus sem váltotta be a reményeket, ahogy a budapesti sem. A szerző nem közöl adatokat a kereskedelem volumenéről sem. Erre vonatkozóan csak 1970-re, illetve 1991-1992-re olvashatunk adatokat a mellékletben.

A mexikói forradalom idején (1910–1917) a diplomáciai kapcsolatok protokolláris említésének szintjén marad a könyv, rövid alfejezetben foglalva össze a KuK utolsó követének, Kánya Kálmánnak Mexikóban eltöltött éveit. Keveset tud Kányáról. Egyetlen érdemi információja az, hogy 1916-ban New Yorkban kezeltette magát. Graciela Arroyo Pichardo szemmel láthatóan nem ismeri a Kánya Kálmán mexikói éveiről magyarul két kiadásban megjelent munkát,* sem magyar szerzőknek a bécsi Zeitschrift für Lateinamerikában megjelent ilyen témájú írását (Könyvük Mexikóban e könyvvel egy időben spanyolul is megjelent.) A szerző nem ismeri a téma olyan más alapműveit sem, mint Fr. Katz és Erwin Matsch munkái.

A kötet második részében a Monarchia felbomlását mutatja be vázlatosan, s ugyanígy Mexikó történetét is, rövid alfejezetben beszámolva egy Mexikóba irányuló kivándorlás sikertelen tervéről. (Mi tesszük hozzá, erről Kánya irataiban talált volna információkat a szerző.) A köztársasági Ausztriában Mexikó ténylegesen nem tartott fenn követséget, derül ki a könyvből, de Ausztria sem törekedett a kapcsolatok elmélyítésére. A könyv egy példája igen szemléletesen utal erre: amikor Obregon beiktatására sor került, a tábornok-elnököt elismerő beiktatási ceremónián egy osztrák bevándorló beszélt Ausztria nevében.

A következő fejezet, a második világháború végétől 1970-ig a kapcsolatok újjászervezését mutatja be – ugyancsak a protokolláris mozzanatokra utalva. Ausztria “ad hoc”’ ügyvivője” 1949-től működött Mexikóban, de Mexikó 1950-től teljes jogú nagykövettel képviseltette magát Bécsben. Az 1955-ös békeszerződés aláírása után Ausztria visszanyerte teljes függetlenségét. A diplomáciai kapcsolatok helyreállítására Bruno Kreisky külügyminiszter-helyettesként Mexikóba látogat, a teljes értékű, kétoldalú nagyköveti szintű kapcsolatokról azonban csak 1966-tól beszélhetünk.

Az 1970-es évek a kapcsolatok intenzív fejlődésének az évtizedét jelentették, írja a szerző. Ezt magas szintű látogatások vezették be (pl. Echeverria elnök 1974 februári bécsi látogatása), kulturális együttműködési szerződést írtak alá, a kereskedelmi kapcsolatok bővítésére vegyes bizottságot hoztak létre. A kereskedelmi cserére vonatkozó, korábban említett mellékletek arra utalnak, hogy Mexikó elsősorban élelmiszerekkel, ültetvényes termékekkel, gyógyszeralapanyagokkal, bőráruval van jelen az osztrák kereskedelemben, Ausztria viszont a mexikói petróleum iránt érdeklődik, acélipari termékeket és ipari technológiákat (beleértve az atomipart is) szállít.

A könyv utolsó oldalainak információi azt a benyomást keltik az olvasóban, hogy a 100 millió lakosú Mexikó a fejlett Ausztriában egyenrangú és hasznos partnert lát, amellyel, a nagyhatalmakkal ellentétben, a függés veszélye nélkül lehet hosszú távú és érdemi kapcsolatokat kialakítani. A könyv elolvasásakor azonban inkább hiányérzetünk fogalmazódik meg, s az a benyomásunk, hogy a kötet megjelenése elsősorban protokolláris célokat elégített ki: a közelgő száz éves jubileumra való emlékezést szolgálta.