Klió 2002/2.

11. évfolyam

A Szovjetunió elleni háború előtt Hitler nem hagyhatott bizonytalan helyzetet a Balkánon, ezért kényszerítette Jugoszláviát, lépjen be a hármas szövetségbe (1941. március 25.). A szerb válasz erre: katonai puccs és a régens hatalmának megdöntése. Az április elején meginduló, Jugoszlávia elleni támadás következményeként megszűnt Jugoszlávia államisága, területei különböző államokhoz kerültek. Az ország egyes részein uralkodóvá váltak a nemzetiszocialista és antiszemita eszmék, valamint a genocídium gyakorlata.

A második világháború előtt 73 ezerre tehető a zsidók száma Jugoszláviában (más adatok szerint: a zsidó hitközségek 67 355 főt tartottak nyilván, Jasa Romano 82 242 főt említ könyvében), 3-5 ezer fő körüli lehetett a menekült kelet-európai zsidók száma az országban. A háborút mindössze 15 ezer jugoszláviai zsidó élte túl, 1947-ben 11 934 főt írtak össze. A különböző adatokat figyelembe véve megállapítható, hogy a jugoszláviai zsidóság több mint 80 százaléka elpusztult a háború idején.

A zsidóság majdnem fele (39 500 fő) a Független Horvát Állam területén élt. Az usztasa államban a politikai élet szintjére emelkedtek a zsidóellenes intézkedések. A proklamált cél Horvátország nemzeti és vallási homogenizálása volt. A zsidók elleni genocídium együtt folyt a szerbek elleni fellépéssel. Sehol Európában a Német Birodalmon kívül nem volt olyan kiépített a koncentrációs táborok hálózata, mint Horvátországban. Kb. 30 500 ember vesztette életét a horvátországi táborokban, és kb. hétezer főt szállítottak a birodalomba.

Közvetlenül az usztasa állam megalakulása után zsidóellenes törvényeket hoztak, melyek megfosztották a zsidó lakosságot jogaitól és tulajdonától. Pavelić Poglavnik 1941. június 26-án kihirdetett kivételes törvényi rendelkezése kimondta a zsidók kollektív bűnösségét (rémhírterjesztés és spekulációk miatt), majd egyből megkezdődött a nők és gyermekek internálása, valamint a koncentrációs táborok építése. 1943-ban – az utolsó zsidók Auschwitzba szállítása után – a németek úgy értékelték: “Horvátországban megoldódott a zsidókérdés”.

Szerbia 1941-ben közvetlenül német katonai igazgatás alá került. Szerbiában, főleg Belgrádban, 16 600 helyi és 1200 menekült zsidó élt. Velük szemben a német hatóságok olyan intézkedéseket vezettek be, mint a többi elfoglalt területen (regisztráció, kötelező kényszermunka stb.). 1941. november elejéig tömeges kivégzések alkalmával megsemmisítették a szerbiai férfi zsidó lakosság csaknem teljes egészét. 1942 májusáig 6320 ember végeztek ki különböző táborokban. Összesen 14 800 ember vesztette életét Szerbiában.

A Vajdaságban valamivel több mint 16 000 zsidó élt, főleg a városokban: Újvidéken, Szabadkán, Zomborban stb. A magyar csapatok bevonulása után bevezették a Magyarországon érvényben lévő zsidótörvényeket. A kommunistákat, a gyorsan meginduló ellenállási mozgalom tagjait és a zsidók egy részét az akkor létrehozott táborokba internálták, valamint munkaszolgálatra küldték őket. Kétezer szerb zsidót küldtek az ukrajnai frontra, 6500 magyar zsidót pedig a bori bányákba. (Ebből a csoportból többen életben maradtak.) A “razziák” során elkövetett gyilkosságokon kívül nem történetek népirtás jellegű intézkedések. 1944. április 26. – hozzátehetjük: a német megszállás – után a magyar hatóságok megkezdték a zsidók letartóztatását és internálását (Bácskatopolya, Szabadka, Szeged, majd Baja, Bácsalmás), majd pedig május 25. után a táborok lakóit – hétszáz “munkára alkalmas” kivételével – végül különböző utakon Auschwitzba küldték. A közel 16 000 vajdasági zsidóból 14 000 vesztette életét.

A Bulgáriához került területeken 7700 zsidó élt. Német utasításra a bolgár kormány 1942-ben zsidóügyi bizottságokat állított fel. A zsidókérdést a bolgár kormány kompromisszumos módon oldotta meg: kötelezte magát, hogy a nem bolgár állampolgár zsidókat (az újonnan megszerzett területekről, Makedóniából, Trákiából) a birodalomba internálja. 1943-ban a makedóniai zsidókat letartóztatták, és átmeneti internálótáborba szállították őket (7315 fő), majd három transzportban 7144 főt Treblinkába vittek. Közülük alig maradt valaki életben.

Más volt a helyzet az olasz megszállás alatt (Crna Gora, valamint Koszovó, Szlovénia, a horvát tengerpart egy-egy része). A zsidóellenes intézkedések megmaradtak a diszkrimináció és internálás szintjén, ezeken a területeken nem volt cél a zsidók fizikai megsemmisítése. Sok zsidó menekült ide. 1943. szeptember 8., Olaszország kapitulációja után a bevonuló horvát és német csapatok letartóztatták azokat, akik nem tudtak elmenekülni. Az említettek a jugoszláviai holokauszt főbb adatai.

Milan Koljanin: Holokaust u Jugoslaviji (1941–1944). (Holokauszt Jugoszláviában, 1941-1944.) Jugoslovenski istorijski časopis, 24. 1996. 1–2. 111–122. o.