Klió 2002/3.

11. évfolyam

Hogyan alakult az egyik volt legnagyobb gyarmati hatalom fegyveres beavatkozásainak jellege, tartalma, célja a Szaharától délre elterülő, hajdani birodalmának országaiban, mintán ezek az 1960-as években sorban kivívták függetlenségüket a régi “gazdával" szemben? Egyáltalán, volt-e értelmük a katonai misszióknak ezeken a területeken ezekben az években, évtizedekben? Ezekre, az egész afrikai kontinens bel- és Franciaország külpolitikáját nagy mértékben befolyásoló, sokszor meghatározó kérdésekre próbál lényegre törő, tömör, tényfeltáró előadásában választ adni André Ronde, a francia hadsereg ezredese.

A francia katonai beavatkozások Franciaország egyik-másik, volt gyarmati országában 1964 után váltak egyre gyakoribbakká, mialatt a Fekete-Afrikában állomásozó egységekben szolgáló katonai létszám állandóan csökkent; az adatok azt mutatják, hogy 1960-ban még mintegy hatvanezer katona tartózkodott kb. száz garnizonban, 1965-ben e létszám már húszezerre csökkent, s ez a folyamat a továbbiakban is tartott; az 1970-es években hat-hétezer katonát találhattunk az említett területeken, akik mellett katonai tanácsadók is szolgáltak, az 1980-as években pedig már mindössze ezerre tehető a tényleges katonai szolgálatot ellátó kontingens létszáma. A francia katonaság létszámának – és ennek megfelelően jelentőségének – csökkenése mellett az egyes afrikai országok nemzeti hadseregének létszáma és fontossága megnövekedett. A “globálisan sikeres dekolonizáció" után Franciaország és volt gyarmatai közötti katonai kapcsolatokat mintegy két tucat védelmi és katonai-technikai szerződés és egyezmény biztosította.

Mik voltak a céljai a Fekete-Afrikában a gyarmati rendszer összeomlása után ott maradt katonai jelenlétnek? Az előadó hármat említ: 1. Támogatást nyújtani az adott afrikai államnak határai védelmében; 2. Elősegíteni a frankofónia terjeszkedését, illetve fennmaradását; 3. Megvédeni Franciaország afrikai érdekeit. Ezeken kívül Franciaország közreműködött és ma is közreműködik az afrikai nemzeti hadseregek felállításában, fejlesztésében, és közvetlenül is beavatkozik haderőivel a helyszíni konfliktusokba. Ezeknek a közvetlen fegyveres segélynyújtásoknak is három fajtáját különbözteti meg Ronde: 1. A stabil belső politikai rendszert fenyegető veszély elhárítása; ilyenek voltak a következők: 1964-ben Gabonban, 1968-ban Csádban, 1979-ben a Közép-afrikai Köztársaságban, 1991–1992-ben Dzsibutiban; 2. A külföldről érkező, az adott állam integritását fenyegető veszély megszüntetése, így 1970, 1980-ban Mauritaniának, 1978, 1980-ban, illetve 1983, 1984-ben Csádnak, 1990, 1993-ban Ruandának nyújtott segítség; 3. Az afrikai országokban tartózkodó francia állampolgárok megvédése: 1978-ban Kolveziben, 1980-ban Csádban, 1990-ben Gabonban, 1991-ben Zaire-ban, 1994-ben Ruandában. A fenti katonai operációk mindegyike valamilyen fedőnév alatt zajlott.

Maga ez az “intervenciós politika" sok és heves vitát váltott ki: Franciaországot neokolonialista törekvésekkel, az 'Afrika az afrikaiaké' elvének megsértésével, alig vagy egyáltalán nem demokratikus rendszerek támogatásával, gyakran “kétes francia érdekek" szolgálatával vádolták. A politikai és a katonai körök természetesen igyekeztek magukat különböző magyarázatokkal megvédeni, amelyek között számadatok is szerepelnek: ezek szerint a francia katonai beavatkozások következtében az említett területeken jóval kevesebb volt az emberáldozat – “mindössze" kb. negyvenezer –, mint a többi, nem francia volt gyarmati területen, ezenkívül relatív biztonságot, stabilitást adtak az érintett államoknak.

Az 1990–1992-es évek gyökeres változásokat hoztak a világpolitikában: a hidegháború s vele a bipoláris világ, úgy tűnt, végleg történelmi múlttá enyésztek, s ez a francia katonapolitika afrikai megjelenési formájában és tartalmában is változást hozott: előtérbe kerültek a humanitárius célú, illetve a francia állampolgárok védelmét szolgáló, majd pedig már az ENSZ keretében végrehajtott akciók. Ugyanakkor a ruandai, valamint a Kongó-medencében lezajlott események alapjaiban ingatták meg Franciaország fekete-afrikai katonai ténykedését, s módosították katonai kötelességvállalását is. A szerző ugyanakkor határozottan kijelenti: “Nincs és soha nem is volt arról szó a részünkről, hogy Afrikát magára hagyjuk,"

1996-tól a francia egységek már az amerikai és az angol szövetségeseikkel létrehozott partneri kapcsolatok keretében tevékenykednek, bevonva e partnerségbe magukat az afrikaiakat is a béke fenntartására Afrikában. Közösen dolgozták ki a “békefenntartás afrikai lehetőségei megerősítésének" koncepcióját, amelynek céljai: 1. Afrikai katonák kiképzése békefenntartói feladatok ellátására; 2. Francia és más, Afrikán kívüli országok segítségével, multinacionális feladatok gyakorlásával felkészíteni az afrikai nemzeti hadseregeket az 1. pontban említett feladatok megoldására; 3. A békefenntartásra kiképzett afrikai nemzeti hadseregek megfelelő felszereléssel történő ellátása gyors beavatkozás esetére. Mindezek mellett Franciaország katonai elkötelezettsége 1960 óta a következő három területen nem változott: 1. katonai jelenléti erő; 2. katonai-technikai segítségnyújtás; 3. intervenciós erők készenlétben tartása Franciaország területén.

Francia Fekete-Afrikában jelenleg öt katonai támaszpont létezik: Szenegálban, Elefántcsontparton, Gabonban, Csádban és Dzsibutiban: ezek létszámát azonban fokozatosan csökkenteni fogják. Kiemelt stratégiai területnek számít Afrika Indiai-óceánra tekintő partvidéke. Az Afrikában jelenlevő katonai létszámnak kb. kétharmada ún. “forgó rendszerben" működik, azaz csak néhány hónapot maradnak helyszínen, míg a parancsnoki és a kiképző osztagok egy évig vagy annál hosszabb ideig teljesítenek itt szolgálatot. A francia egységek most már szoros együttműködésben dolgoznak a helyi, nemzeti hadseregekkel, különös tekintettel a békefenntartásra kiképzett afrikai erőkkel. Emellett mind Franciaországban, mind Fekete-Afrikában bizonyos számú katonai kiképző iskola működik francia támogatással és káderekkel, a franciaországi katonai iskolákban afrikaiakat is fogadnak meghatározott számbeli keretek között.