Klió 2003/1.

12. évfolyam

Ókor

Görög források a cserépszavazásról

Az athéni cserépszavazást a görög demokrácia meghatározó jelenségeként szokás tárgyalni, bár meggondolandó, hogy a Kleisthenés nevéhez fűzött intézmény csak Kr. e. 487-ben, Themistoklés politikai érájában tűnik föl – ezt támasztja alá mind az Aristotelés neve alatt fennmaradt Athéni állam (22,3), mind pedig az ásatások során előkerült cserepek tömege –, és Kr. e. 417-ben alkalmazzák utoljára. E hetven év alatt azonban csak kilencszer vagy tízszer éltek vele. A cserépszavazás biztosan ismert áldozatai (Siewert 521): Kr. e. 487: Hipparchos, 486: Megaklés, 485: a tyrannosok harmadik barátja (AP 22,5), 484: Xanthippos, 482: Aristeidés, 470: Themistoklés, 461: Kimón, 442: Thukydidés Melésias fia. Lehetséges áldozatokként említik még – bizonytalan időpontokban – id. Alkibiadést, Menónt, Kalliast, Didymias fiát, Damónt, Damónidés fiát. Lysias (14,39.) szerint id. Alkibiadést és Megaklést kétszer is ostrakizálták, ebben az esetben az ún. “nagy Kerameikos-lelet” tartalmazná az azévi cserépszavazás anyagát, amelyet Kr. e. 471-re datálhatunk. Kr. e. 417-ben vagy 416-ban Hyperbolost űzték el, aki Nikiast, Alkibiadést és Phaiaxot előzte meg, bár ennek nyilván nem igazán örült.1

Az ostrakismos az ostrakon, vagyis cserép szóból származik, mivel a száműzetésre jelöltek nevét egy törött cserépdarabra írták föl. Az utóbbi években több magától értetődőnek tűnő állítás is megkérdőjeleződött a cserépszavazásról. Az első az, hogy a törvényt a tyrannosok ellen hozták. Ha ugyanis ez így lett volna, nyilván már Kr. e. 508-ban, a kleisthenési törvénykezés idején élnek vele, és nem csak 20 évvel később. Ráadásul, mint láttuk, az áldozatok között olyan politikusok voltak, akik soha nem törtek zsarnokuralomra, mint pl. Periklés apja, Xanthippos, vagy a legigazságosabbnak tartott athéni politikus, Aristeidés. E politikusokat azonban az jellemezte, hogy szembenálltak Themistoklésszal, aki az ostrakismos felhasználásával távolította el őket Athénból. Az ostrakismos így a politikai ellenfelek eltávolításának vértelen eszköze, nem pedig a tyrannosok elleni óvintézkedés volt. A másik állítás az, hogy, mint ahogy Pseudo-Andokidés (4.6.) írja, a cserépszavazást csak Athénban ismerték. Aristotelés szerint az ostrakismos mindenhol a demokrácia alapintézménye volt (Politika 1284a 17), azt pedig Aristophanés egyik scholionjából (ókori szövegmagyarázat) tudjuk, hogy Argosban, Milétosban és Megarában is tartottak cserépszavazást (Lovagok 855). C. Kritzas egy Megarában talált, Kr. e. 400 körülre datált edényfeliratot (Hérakleitos Panchareos) ostrakonként értelmezett. A taurisi Chersonésoson (Krim-félsziget) is találtak 45 szavazócserepet, amelyet egyértelműen a cserépszavazáshoz lehet kötni.2 Igaz, ezeket Vinogradov tévesen a Kr. e. V. század elejére datálja, míg a helyes datálás inkább a Kr. e. IV. század. Így természetesen elesik Vinogradovnak az a feltevése is, hogy a chersonésosi cserépszavazás időben megelőzte volna az athénit. Syrakusaiban petalismosnak hívták az eljárást, mivel a jelöltek nevét olajfalevélre (petalon) írták fel (Diodóros 11,86,5).

Az ostrakismosra vonatkozó ókori forrásainkat alapvetően két csoportra oszthatjuk. Az első az, ami irodalmi, történelmi munkákban maradt ránt, a második pedig maga a cserépanyag. A Peter Siewert bécsi professzor által szerkesztett vaskos kötet negyvenegy, többnyire irodalmi forrást ad ki, fordít le és kommentál Pindarostól Démosthenésig (Kr. e. 487–322), vagyis a kötetet folytatni akarják a hellénisztikus és római kori források elemzésével. Az interpretációk részeredményeit felsorolni is lehetetlen, ezért – önkényesen – csak két testimoniumra utalnék. A T 18. foglalkozik Pseudo-Andokidés fentebb már idézett beszédével. A fejezet szerzői, Brigitta Eder és Herbert Heftner bőséges szakirodalmi hivatkozásokkal ismertetik az összes olyan adatot, amely az Athénon kívüli cserépszavazásra vonatkozik. A chersonésosi ostrakismosnál mint fontos szempontot emelik ki, hogy a gyarmatvárost alapító Megarában is éltek ezzel az intézménnyel, csakhogy Megarából mindössze egy, a Kr. e. V–IV. század fordulójára datálható szavazócserepet ismerünk, így igen bizonytalannak tekintik Vinogradov elméletét, hogy a chersonésosi cserépszavazás korábbi lenne, mint az athéni. A másik érdekes lelet, amire ráirányítják a figyelmet, az 1994-ben az észak-afrikai Kyrénében talált 12 cserép, amelyek közül 9 viseli Praxiadas Zénios nevét, a többin Philón, Aristippos és Peithagoras olvasható. A cserepeket Kr. e. 413–400 közé datálják. A T 4. testimonium (a fejezet szerzője Stefan Brenne) az Oxford 1911. 617-es vázával foglalkozik, amelynek ábrázolását a szavazócserepek számlálásaként azonosítja. A Pan-festő vázáját, amely Kr. e. 470–460 között készült, Cerveteriben találták. A kép értelmezése alapján Brenne arra a következtetésre jutott, hogy a cserepeket nem ott számolták meg, ahol a szavazatokat leadták, hanem – felügyelet mellett – odaszállították őket, ahol a számlálóbizottság tevékenykedett. A részeredményeket viasztáblákon, írásban rögzítették. A már megszámlált cserepeket hatalmas edényekbe tették. A képen látható, lezárt írótáblákon lehet, hogy a polgárlistákat őrizték, hogy vitatott esetekben ezekről állapítsák meg, ki ellen is szólt az adott szavazat.

Az ostrakismosra vonatkozó másik forráscsoport az ásatások során előkerült cserepek tömege. Az első ismert athéni szavazócserép több mint százötven évvel ezelőtt (1853-ban az Areiospagoson) került elő. A ma ismert ostrakonok száma a tízezret is meghaladja. 1262 teljes nevet és 75 névtöredéket tartalmazó cserepet találtak az Agorán és környékén (amelyekhez még száznál is több Themistoklés és Xanthippos nevével ellátott, 1996/97-ben talált, mindeddig kiadatlan cserép számítható), és 8653-at az athéni fazekasnegyed mellett kialakult temető területén, a Kerameikosban.3 Sajnos ez utóbbiaknak a mai napig nem született olyan minden igényt kielégítő kiadása, mint az Agora-cserepek Mabel Lang által gondozott kötete. A cserepek közvetlen vizsgálata és statisztikai elemzése olyan információkat nyújt számunkra, amelyeket az irodalmi forrásokban hiába keresnénk. Stefan Brenne 2001-ben publikált, önálló kötetében (vö. 1. jegyzet) az athéni (vagyis nem csak a Kerameikos-) ostrakonokon található teljes névanyagot dolgozta föl. Ez azt jelenti, hogy nemcsak azok nevét vizsgálta, akik ellen a szavazat irányult, hanem az apai neveket is (sőt egyes esetekben még anyai név is szerepelt, vö. Koisyrával, Hippokratés feleségével, Megaklés anyjával, aki négy cserépen is megtalálható Megaklés neve mellett). Így összesen 272 nevet vett föl katalógusába. E 272 személy közül 18 egészen bizonyosan volt stratégos (Brenne 325-328: Miltiadés, Themistoklés, Xanthippos, Aristeidés, Myrónidés, Kimón, Leagros, Periklés, Andokidés Leogoru, Thukydidés Melésiu, Sókratés Anagyrasios, Hagnón, Kleippidés Deiniu, Nikias, Hyperbolos, Alkibiadés Hippoklés, Kleophón), 6 volt archón epónymos (Brenne 320-321: Miltiadés 524/3, Isagoras 508/7, Hipparchos Charmu 496/5, Themistoklés 493/2, Aristeidés 489/8, Menón 473/2), 11 volt követ államközi ügyekben (Brenne 331-332: Kimón, Myrónidés, Xanthippos, Aristeidés, Habronichos, Themistoklés, Kallias, Andokidés Leogoru, Phaiax, Nikias, Alkibiadés), 8 szerepel népgyűlési határozatok javaslattevőjeként (Brenne 335-336: Themistoklés, Aristeidés, Periklés, Hagnón, Hyperbolos, Nikias, Alkibiadés, Kleophón). 18-an tartoztak bizonyosan Athén legvagyonosabb, leiturgára kötelezhető rétegébe (Brenne, 2001, 357–360: Alkmeónidés, Peisistratos, Miltiadés, Koisyra, Megaklés, Kallias, Kritias, Habronichos, Kleinias, Aristeidés, Themistoklés, Periklés, Kimón, Leagros, Hyperbolos, Alkibiadés, Nikias, Hagnón). E nevek együttvéve nagyjából lefedik Athén gazdasági-politikai elitjét az adott időszakban.

A Siewert-kötet S. Brenne által gondozott, monográfia terjedelmű fejezete (36-166. old.) először abc-rendben felsorolja az összes személyt, aki ellen valaha szavazócserepet adtak le, megadja azt, hogy összesen hány cserepet találtak nevükkel, ezek közül hányat az Agorán, hányat a Kerameikosban és hányat máshol, végül pedig megadja, hogy melyik évre lehet datálni. A korábban már publikált cserepeknél szerepel a rájuk vonatkozó teljes szakirodalom. A következő részben az összeillő cserépdarabokat elemzi abból a szempontból, hogy azonos vagy különböző név szerepel-e rajtuk. Ennek nagyon nagy szerepe van a cserepek datálásában, hiszen az Agorán a szavazók nyilván kettétörtek egy nagyobb cserepet, majd egyikük az egyik felére pl. Aristeidés, másikuk a másik felére Megaklés nevét írta föl. Ilyen névpárok még Hégéstratos-Timodémos, Hippokratés-Megaklés, Kallias-Megaklés, Kimón-Leagros, Themistoklés-Hippokratés, Themistoklés-Kallias, Themistoklés-Leagros, Themistoklés-Megaklés, stb.A továbbiakban Brenne összesen 164 olyan cserepet közöl, amelyeken a neveken kívül más szöveg vagy rajz, pl. karikatúra látható. A cserépre írt megjegyzések – természetesen – többnyire gyalázkodók: Agasias szamár; Aristeidés, aki a segélykérőket visszautasította; lamptrai Habronikos a médbarát; büntessék már meg Hippokratést!; Kallias Kratios fia, a méd; Kallias, aki Médiából érkezett; Kallixenos áruló; Kimón, Miltiadés fia, fogja Elpinikét és távozzon; Leagrosra, Glaukón fiára, aki áruló lett; Leagros, Glaukón fia, a rágalmazó; Leagros, a sötét; Megaklés, Hippokratés fia, az átkozott, stb. Különös, hogy az éhség (Limos) ellen is leadtak hét szavazatot.4 A fejezet végén az ostrakismosok feliratait és rajzait elemzi Stefan Brenne.

A kötet a korszak – és egyáltalán, az athéni demokrácia – egyik legfontosabb problémájának izgalmas és nagyon jelentős feldolgozása. Mindez azonban egyáltalán nem feledteti el, hogy Stefan Brenne a mai napig adós az 1965-ös hatalmas Kerameikos-lelet teljes kiadásával. Szomorú, hogy erre negyven esztendő sem volt elegendő.

Peter Siewert (szerk.): Ostrakismos-Testimonien I. (A cserépszavazás forrásai.) Historia Einzelschriften 155. Franz Steiner Verlag, Stuttgart, 2002. 555 o.

Németh György