Klió 2003/1.

12. évfolyam

Ókor

Egy világhírű orosz régész jubileumára

2002 tavaszán nagy jelentőségű nemzetközi konferencia zajlott le a szentpétervári Ermitázsban, M. P. Grjaznov születésének századik évfordulójára. Ezen, sajnos, egyetlen magyar szakember sem vett részt, kivéve a magyar származású Érdy Miklós amerikai orientalistát, jóllehet Mongóliától az Amerikai Egyesült Államokig kiváló szakemberek vonultak fel előadásaikkal az emlékére rendezett nemzetközi konferencián. Mihail Grjaznov munkássága pedig a szkíta kortól a késői népvándorlás-korig hatalmas területet és témakört ölel fel. A kötet – amit a kutatók figyelmébe ajánlunk – a teljes bibliográfíáját (1924-től a postumus megjelent dolgozatokig), a róla írt cikkeket és életrajzát is tartalmazza. Sajnos csupán 600 példányban látott napvilágot.

Amit kevéssé ismertünk az igen neves, szibériai születésű kutatóval kapcsolatban az, hogy 1933 végén, öt más neves szakemberrel együtt, “fasiszta ellenforradalmi szervezetben való aktív részvétel” vádja alá helyezték egy koncepciós per keretében. Ez a szervezkedés – a periratok szerint – a leningrádi Orosz Múzeum néprajzi osztályán jött létre. Ötük közül az egyik – szintén neves szakember, Sz. A. Tyeplouhov, akit László Gyula munkái nyomán szintén jól ismer a magyar szaktudomány – felakasztotta magát a vizsgálati időszakban. (Majd 1958-ban rehabilitálták.) A tizenkétszeri vallatás ellenére M. Grjaznov nem tett beismerő vallomást. Büntetésül a be nem vallott “bűnökért”, Vjatkába száműzték, három esztendőre. 1956-ban bizonyítékok hiánya megállapítás alapján a büntetését törölték. Magam még 1955-ben ismerkedtem meg vele személyesen, majd a következő évben már vizsgabizottsági tagként szerepelt egyik szakmai vizsgámon a leningrádi Ermitázsban.

1937-ben tért vissza Leningrádba, jó ideig munkanélküli volt, és csak egykori szakvezetőm, Mihail Artamonov, az Ermitázs igazgatója révén kaphatott állást a világ eme egyik legnagyobb múzeumában. Az Anyagi Kultúra Története Intézetében 1939-ben kaphatott csak állást, ahol száműzetéséig dolgozott volt. A második világháború idején az Ermitázs kincseit menekítette a többiekkel együtt Szverdlovszkba (Jekatyerinburg). A háború után kezdődött meg a töretlenül felfelé ívelő életpályája. Fő kutatási területe a késői bronzkortól és a szkíta korszaktól kezdődő népvándorláskor volt, ami érintette a magyarországi vonatkozásokat is. Ezek közé tartozik a Szent László-legenda egyes falképein is szereplő “a lovag pihenője” jelenet, melyben szemben például László Gyulával, a fekvő alakban, nem pihenő, hanem halott harcost látott, ami az un.” Nagy Péter cár aranyai” gyűjtemény egyik övveret-párján is látható. László Gyula egészen haláláig meg volt győződve arról, hogy Grjaznov elorozta az ő felfedezéseit ezzel a jelenettel kapcsolatosan, pedig az magyarul nem is tudván, egyáltalán nem ismerte az ő idevágó munkásságát, de véleménye is eltért a megoldási kísérlet tekintetében.

Kiváló ásató volt, megoldásaiban sohasem rugaszkodott el a régészeti valóságtól. Életének egyik legnagyobb lelete a Tuva területén feltárt híres, a Kr. e. IX. századból származó, fejedelmi Arzsan-halomsír (1971–74), egy sámán-fejedelem síregyüttese, a később melléje temetett steppei arisztokratákkal. Beletartozik életművébe a paziriki (Altaj-hegység) jégbefagyott sírjainak a feltárása, amit Sz. Rugyenko kezdeményezése alapján végzett el. Ha kellett, részt vett a legnagyobb régészeti leletmentésekben, például az irkutszki vízi erőmű elöntési zónájában, 1959-ben. Az 1960-as évek végétől az európai és tengerentúli tudományos világ még jobban megismerhette tevékenységét, mert megjelent Genfben – három nyelven – a délszibériai régmúltról szóló nagy monográfiája. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy az idei (2002) nemzetközi jubileumi konferencián a világ minden tájáról érkezett előadók méltatták tevékenységét, vagy számoltak be arról, amit az ő munkássága folytatásaként végeztek. Sajnos Magyarországról egyetlen szakember sem szerepelt, csupán Érdy Miklós amerikai magyar orientalista vett részt a tanácskozáson. Ez annál is inkább szomorú, mert munkáit lépten-nyomon idézzük és idéznünk is kell a népvándorlás korának a kutatásakor.

Végül közel száz előadás hangzott el a konferencia három napján, melyek közül több komoly vitát váltott ki. Egy részük Grjaznov munkásságának a konkrét eredményeit méltatta. Az előadásoknak csak a hosszabb-rövidebb kivonatait tették a kötetben közzé (három kivételével oroszul), kevés ábrával. Időbelileg az egyes előadások az őskőkortól kezdve egészen a késői bronzkorig, illetve egy-két esetben a korai vaskorig terjedtek. Ezt a tematikát Grjaznov életműve is meghatározta, elvégre ő elsősorban az őskor népei kultúrájának és ezen belül Szibéria déli részének a kutatója volt.

A konferencia anyagainak második kötete, valószínűleg, csak az esztendő végén kerül majd ki a nyomdából. Az első kötet csak az elhangzott előadások egy részét ismerteti.

Sztyepi Jevrazii v drevnosztyi i szrednyevekovje. I. Szankt-Peterburg, 2002. Eurázsia steppéi az ó- és középkorban. I. 284 oldal, számos fényképpel és rajzzal. Az Állami Ermitázs és az akadémiai Anyagi Kultúra Története Intézet kiadása. Tudományos főszerkesztője Ju.Ju. Piotrovszkij, az Állami Ermitázs igazgatója.

Erdélyi István