Klió 2003/1.

12. évfolyam

XX. század

Kelet-Közép-Európa az EU és Oroszország között

A tanulmány szerzője L. Siselina, a folyóirat főszerkesztője és egy kutatási projekt vezetője, az Orosz Tudományos Akadémia Nemzetközi Közgazdasági és Politológiai Kutatások Intézete vezető munkatársa, aki már a IV. nemzetközi konfereciát rendezte erről a témáról. Abból indul ki ebben a tanulmányban, hogy Oroszország nemzetközi jelentősége megmaradt, Kelet-Európáé csökkent. A korábbi lavírozás a kétpólusú világban már nem megy, a szabadság lehetősége eltűnt a Nyugat ambíciói és Oroszország akarathiánya miatt. Marad a csatlakozás az erősebbhez, vagy a véletlenre hagyatkozás. Az egyes országok már csak történeti hagyományaik miatt is együtt vagy külön valamelyik szervezethez (EU, NATO) próbálnak csatlakozni. Harmadik út (Penta-, Hexagonale, Visegrád) a keleti fenyegetés hiányában nem vált be. Az instabilitás itt voltaképpen a Habsburg-Monarchia bukása óta állandósult. 1997-ben Magyarországnak, Csehszlovákiának, Lengyelországnak, majd Szlovéniának is felcsillantották az EU-hoz való csatlakozás lehetőségét. De 2000-ben Nizzában már 2004-re halasztották a csatlakozást, mert az EU nem akar az előnyökben osztozni a leendő tagokkal. Ezek kellemetlen kérdéseket is tesznek fel. Az EU “szociális filozófiája” viszont egyelőre ismeretlen. A jövőre vonatkozó modell még nincs, sok kérdés tisztázandó (pl. az agrárviszonyok). A szervezet mai tagországaiban sem egyszerű a megkívánt standard megvalósítása. A visegrádiakhoz hasonló, kisebb csoportokat próbálnak kezelni. Ha az EU katonai szervezet is az új szomszédok elleni védelemre, hogyan fog ez működni? Külkereskedelmi szempontból a csatlakozás a jelölteknek káros. Az értékelés 10-20 év mulva lesz reális. Előnnyé válhat, ha az új tagok majd közvetítők lesznek Oroszország és az egykori szovjet köztársaságok felé.

Az EU keleti politikája, klasszikus megfogalmazással: egy lépés előre, két lépés hátra. Még nincs felkészülve a bővülésre. Az USA lehetséges stratégiái: nyugati hegemónia, a kereskedelem révén mágnesként vonzás, a kivárás, vagy a kelet-európai országok függetlenségének elismerése. Nyugat-Európa is kikerült az USA gondnoksága alól, de a NATO-bővítéssel mégis újra felülkerekedett. A bővítést főképp Anglia hátráltatja. Jacques Delors koncentrikus körökkel akarja a megoldást. Az EU-nak egységesen kell fellépnie, igényli a demokratizálódást, a nyugati minta átvételét. Schengen után egy transzatlanti vagy páneurópai eszme a két lehetőség, választani kell a bővítés és a meglévő szervezet elmélyítése között. Maastricht (1992) az elmélyítés mellett foglalt állást, a gazdaság, a közös külpolitika és az egyeztetett belpolitika hármasán állva. A Phare-program az aszimmetrikus konvergenciát segíti elő, TACIS néven hasonló szervezet alakult a volt szovjet köztársaságok számára. 1993-ban Koppenhágában mégis felvetették a csatlakozás kritériumát: stabilitás, piacgazdaság, jogállamiság. 1997-ben már hat országról volt szó, a balkáni válság viszont megint elodázta a kérdéseket. 2000-ben Nizzában 2004-ben jelölték meg a bővítés időpontját. De a kritériumok betartása nem biztos. Nincs egyetértés a tagországok közt. Kellene valami egységes vízió, elképzelés (mint valamiféle karácsonyfadísz), propaganda, és elfogadható vezető (Solana nem az). Orosz fenyegetésben ma senki sem hisz, ezért nincs szükség a szervezet intenzifikálására.A Jugoszlávia elleni fellépésben közvetve a kelet-európai országok is részt vettek. Az euró bevezetése új kihívást jelentett Amerikának. A belépésnél a regionális érdeket a nemzetállami fölé kell helyezni.

Oroszország eddig passzív volt, egyfajta demokratikus internacionalizmus és pánszlávizmus közt ingadozott, a század utolsó éveire liberális-demokratikus pánszlávizmus mellett döntött: tetszeni a nyugatnak, de mégis saját vonalat követni. A kelet-európai országokban néhány nacionalista kispárt még előhúzza az orosz kártyát, ellensúlyként a Nyugattal szemben. A vezető pártok viszont oroszellenesek. Oroszország továbbra is fizeti adósságait a régiónak, de az már csak szűk szakmai köröket érdekel. Egy nemrég a nemzetközi kapcsolatokról megjelent könyvben a régiónak 6,5 sor jutott, Afrikának 8,5. De kétoldalú érdeklődés mégis van, mindkét oldalon igénylik a kapcsolatok bővítését. Oroszország hajlandó olyan messzire menni, mint a partnerek. A tudomány szerepe csak a múlt értékelése. Oroszország nem kapcsolódik az ázsiai-csendes-óceán-i térséghez, hanem megmarad európai orientációja mellett. Itt is elképzelhetők koncentrikus körök. A gazdaság már megkezdte a közeledést. A piacbarát Oroszországnak a szocialista és szociáldemokrata pártokra kell orientálódnia. Kölcsönös szemrehányások helyett pragmatikusan nemcsak a történettudományi, hanem általában a társadalomtudományi kapcsolatokat kell akadémiai vonalon is támogatni.

Ljubovj Siselina: Vosztocsno-central’naja Evropa mezsdu ESz i Rossziej. Mezsdunarodnüj dialog, 2001. 2. sz. 22–51. o.

Niederhauser Emil