Klió 2003/2.

12. évfolyam

XX. század

A kelet-európai és oroszországi agrártársadalmak az átmenet és átalakulás idején

A kötetet kiadó sapporói Szláv Kutatási Központ (Hokkaido egyetem), a Japánban folyó kelet-európai kutatások talán legfontosabb központja 2001 júliusában tartott szimpóziumot a térség agrárkérdéseiről. A posztkommunista fejlődést szélesebben is kívánja vizsgálni. A kötet beosztása nem azonos a szimpózium programjával. (Itt kell egy megjegyzés: a japán nyelvet latin betűkkel úgy írják át, hogy a mássalhangzókat az angol, a magánhangzókat az olasz helyesírás szerint. A személyneveknél a sorrend ugyanaz, mint a magyarban: vezetéknév, utónév. A kötet így közli a japán szerzők nevét, s ezt követjük az ismertetésben is.)

A kötet hat fejezetre tagolódik. Az első a falusi Oroszországot történeti perspektívában vizsgálja. Ilja Geraszimov az 1907–17 közötti szakaszban vizsgálja a vidéki értelmiség elképzelését az agrárkérdés megoldásáról. Az érdeklődés az agrárkérdések iránt óriási, az ilyen tárgyú folyóiratok száma 1914-re a háromszorosára nőtt (353 ekkor). Az agrárértelmiség a három­nyomásos rendszer és az egyoldalú gabonatermesztés ellen lépett fel. Tisztában volt azzal, hogy mindenekelőtt a paraszti mentalitást kell megváltoztatni. Olasz mintára vándor-szakértőket szerveztek, akik hónapokig maradtak egy helyen, tanfolyamokat tartottak, szövetkezeteket szerveztek. Az agárkérdés kiváló korabeli szakértője, Csajanov Olaszországban tanulmányozta a mintát. 1906-ban 27 ilyen szakértő működött, 1913-ban már 1726. 1913-ban az előadá­sokon több mint másfélmillió hallgató vett részt. A paraszti bizalmatlanság azért nagy volt. Yoshida Hiroshi néhány konkrét eseten vizsgálja a szokásjog szerepét a járási (voloszty-) bíróságokon, öröklési perekben, a moszkvai kormányzóságból vett példákon. A helyi szokás erős volt.

A 2. fejezet az agrár Oroszország átalakulását tárgyalja. Zamfira Kalugina az 1990–2000 közötti változásokat vizsgálja, szibériai terepmunka alapján. A gazdaságokban (farmokban) még kevés az önálló tapasztalat. Ezek jórésze még a korábbi háztáji gazdaság utóda. A változás negyedszázaddal visszavetette a termelést, a technikai felszerelésben fél évszázaddal. A mezőgazdaság nem hatékony, a korábbi kedvezmények megszűntek. Elszegényedés, 1995-ben a napi 3200 kalória helyett a fogyasztás csak 2300 kalória. A javasolt reform nem felelt meg a kollektivizmusban hívő parasztoknak. Az átalakítás is szovjet módon történt, felkészületlenül. A kiút a kollektív és egyéni formák valamilyen kombinációja. Az amerikai David O’Brien és a moszkvai Valerij Paciorkovsz­kij a gazdaságok saját tőkéjének és a struktúrának a változását vizsgálták három (déli, közép- és északnyugat-oroszországi)falu konkrét példáján. A változás során az alapegységgé a dvor, vagyis az egyéni gazdaság vált. A kolhozok száma a felére csökkent. A szakemberek elhagyták a falut. A menedzserek és a szakemberek vesztettek a legtöbbet az átalakulás során. A nagyüzem megmaradt, de kevésbé jelentős. Az egyéni gazdaságoké a legnagyobb jövedelem. A kibontakozó differenciálódás alapja a képzettség.

A 3. fejezet az orosz agrárfejlődés újragondolását szolgálja Kojima Shuishi a nálunk inkább ciklus-elmélete alapján ismert Kondratyev (1892–1938) életútját és az orosz mezőgazdaságra vonatkozó nézeteit foglalja össze. Tugan-Baranovszkij és Makszim Kovalevszkij hatott rá a szentpétervári egyetemen. Az eszerekhez csatlakozott. De a forradalom után csatlakozott a bolsevikokhoz, engedményeket is tett a pártvonalnak. A húszas évek első felében készített tervét nem fogadták el. Ez áttekintette az addigi fejlődést: 1913-ig volt egyenlőtlen növekedés, különösen az állattartásban. A regio­nalizálódás fokozódott, a piac révén is. Nőtt az export, a nagybirtok helyét a paraszti vette át. A háború és a forradalom idején minden trend a visszájára fordult. Az agrárforradalom szerinte pozitív volt. A NEP jelentette a rekonst­rukciót, az 1914 előtti trendek folytatódtak, az iparon belül a falu iparosítására is szükség volt. Az ország agrár-ipari jellegűvé vált. Az export fontos, de ebben a kolhozok szerepe még jelentéktelen (1927-ben 1 százalék). Legtöbb műve a szovjet korszakban született, a szovjet politikát 1928-ban még utópisztikusnak tartja, mert nem figyelnek az objektív körülményekre. Az orosz paraszt sem eléggé piacorientált. 1930-ban tartóztatták le, a börtönben ötkötetes művet készült írni az orosz mezőgazdaságról.

Yamamura Rihito az átalakulás legújabb szakaszát figyeli terepmunka alapján. A sokféle, egyéni gazdaság, kt., rt. stb. arányairól nincs megbízható áttekintés. A különbségek csak jogi kategóriák. Oroszország most is nagy tsz. A háztáji megmaradt. Romániában és Bulgáriában sok az egyéni kisbirtok, bár nem árutermelő. A mezőgazdaságot nem támogatják, pedig rászorulna. A tőkés nagybirtok jövője ügyében szkeptikus, Szlovákiában az ottaniak egyharmada nem dolgozik. A szavazati jog megmaradása akadályozza a munkát. Csehszlovákiában, Magyarországon, a volt NDK-ban csökkent a téeszek száma. Megindult a második szakasz, a részvénytársaságok alakulása. Oroszországban még ez nem történt meg. A piacorientált gazdaságok a föld három százalékát művelik meg, a háztájié 2-2,5 százalék. De ezek termelnek zöldséget, tartanak állatokat. A gazdaságok átlagos nagysága 10–100 hektár. A beszerzésre informális társulások jönnek létre (2–6 család). A föld nem elég. A földmagántulajdont csak egy 1996-os rendelet teremtette meg. A munkaerő olcsó. A befektethető tőke hiányzik, ezért még mindig a gabonatermesztés a jellemző.

A 4. fejezet a kelet-európai mezőgazdaság diverzifikálódását mutatja be. Yoshino Etsuo a lengyel fejlődésben a nagy- és kisbirtok kettősségét hangsúlyozza. Az 5 hektár alatti farmok száma csökkent az egész időszakon keresztül. A polarizáció a rossz talajon gyorsabban halad előre. Az 1 hektár alatti gazdaságok 49 százaléka öregségi nyugdíjból él. Az 1–5 ha terjedelmű gazdaságokat hobbibirtoknak nevezi a szerző. Csak a 20 hektárnál nagyobb birtokoknak lesz jövőjük az EU-ban. Az átlag a 30 hektár terjedelem lesz. Az évized végére már 1,5 millió hektárra nőtt a meg nem művelt terület. Nincs agrártámogatás. Az állami birtokok eladása növelte a polarizációt. Ezért a helyzet válságos. A 20 hektár feletti gazdaságok közül néhány szakosodott (gyümölcs-, virág-, zöldség termesztésre). Az exportot kellene növelni, de ehhez tíz év kell. A szlovákiai Gejza Blaas szerint a Habsburg-monarchia többszázados alkotmányos léte bizonyos közös sajátosságokat hozott létre ebben a régióban. 1991-ben az átmenet nem sikerült. A nyerők csak a nagy tőkés cégek. A hanyatlás oka az állami segítség elmaradása, az igény hiánya, az export csökkenése. 2000-ben félmillió hektár földnek nincs tulajdonosa. A gazdaságok zöme szemtermelő, nem árutermelő. A 10 hektár alatti birtokokat Blaas nosztalgia-farmoknak nevezi. A legtöbb gazdaság önellátó. A korábbi szakképzett vezetők boldogulnak.

Az 5. fejezet Magyarországgal foglalkozik. A közgazdaságtudományi tanulmányait jórészt Budapesten végzett Ieda Osamu, most az Intézet igazgatója, az itteni átalakulást hierarchikusnak tartja, eredménye egyfajta duális vezetés. A termelés az alacsony árak miatt drasztikusan csökkent. Az évtized végére a termőterület 57 százaléka paraszti farm, 16 százalék a téesze­ké, nő a kft.-k stb. száma. A koncentráció négy típusát különbözteti meg. A kisbirtok jórészt a háztájit folytatja. A nagyfarmok adják az output 30,9 százalékát. A paraszti farm előretörése a fő jelenség. A lajosmizsei Petőfi Tsz. és a hajdúszováti Vörös Csillag részletesen bemutatott átalakulásával illusztrálja Ieda mondanivalóját. Mindkettőben egykori kulák-gyerek volt a vezető, nekik köszönhető az 1991 utáni átalakulás. Az akadémia Regionális Kutatóinté­zetében dolgozó Kovács Katalin úgy látja, nincs fejlődés, a GDP az 1989-es szint 75 százaléka. A föld privatizációja 1995-re befejeződött, ez sikeresnek tekinthető, de a nagyfarmok nem prosperálnak. A tőkés vállalat lesz az uralkodó. A késői szocializmusban már sok volt a piaci elem, ez segítette az átalakulást. A koncentráció lelassult. A vidéki szegénység problémája külföldi beruházás nélkül nem oldható meg. A mezőgazdaság már nem a vidéki fejlődés fővonala.

Az utolsó fejezet a Nyugat és Kelet közti választást elemzi. A cseh Tomas Doucha a hazai fejlődést foglalja össze, széles történeti bevezetővel a középkori telepítések korától. A vidék jövőjéről nagy viták folynak. A jövő útja egyrészt az exportra termelő intenzív gazdaság, és a kis- és nagyüzem. A földművelésre kevéssé alkalmas területeket (ezeket részletesen bemutatja) a jövőben nem kell bevonni a gazdaságba. A farmok egy részét a vízgazdálkodáshoz kell kapcsolni. Az állami támogatás irányulhat az 1948 előtti struktúra helyre­állítására, vagy a szocialista viszonyokéra, van olyan felfogás, hogy semmiféle állami behatásra nincs szükség. A legvalószínűbb a nagyfarm támogatása, mert ezé a jövő. Az átlag 19 hektár nagyságú farmokon illegális ukrán munkaerőt is alkalmaznak, a terület 76,3 százaléka ilyen farm. A jogi személyeknél 991 hektár az átlag, a szövetkezeteknél 1455 hektár. A részvény­társaságok olykor egy család tulajdonában vannak. A nagy (kollektív) farmok 10 százaléka kezében van a föld 75 százaléka. De kevés az önálló munkaerő, mert sokan inkább alacsony bérért dolgoznak, de nem válnak önállókká. Az agrárlakosság az átalakulás vesztese.

A német Klaus Frohberg és Steffen Abele az EU-felvételre jelenkező országok helyzetét méri fel. A nagyvárosok körzetében több a munkaerő, mint az EU-ban. A farmerek 2/3-a középfokú végzettséggel rendelkezik, a mezőgazdaság mégsem versenyképes. A népesség 5–7 százaléka dolgozik a mezőgazdaságban. A 312. lapon részletes táblázat mutatja be országonként a mezőgazdaság arányait. Még sok segélyprogramra van szükség, és a gazdaság­politika alapvető átalakítására.

Transformation and Diversification of Rural Societies in Eastern Europe and Russia (Az agrártársadalmak átalakulása és sokfélévé válása Kelet-Európában és Oroszországban). Ed. by Ieda Osamu. Sapporo, 2002, Slavic Research Center, Hokkaido University, 344 o.

Niederhauser Emil