Klió 2003/2.

12. évfolyam

XX. század

Az ELTE  Keleti Szláv és Balti Filológiai Tanszékének újabb évkönyve

Már hírt adtunk a Studia Russica XVIII. kötetéről. A soron következőben is akad történeti szempontból érdekes tanulmány, éppen a nyelvészeti részben. V. A. Fedoszov a nyíregyházi főiskoláról V. I. Dal’ (1801–1872) születésének 200. évfordulója kapcsán tér ki 1863–66 során négy kötetben kiadott (és mindmáig használatos) nagy értelmező szótárának két kérdésére. Utal arra, hogy Dal’ jó időben született, mint kortársai, az orosz kulturális fejlődés igen pozitív szakaszában. Az egyik kérdés a szókincs, Dal’ lényegesen bővítette azt az anyagot, amelyből szótárát megalkotta. A másik az idegen szavak kérdése.  Dal’ igen sok idegen szónak próbált orosz megfelelőt találni. Ezért a maga korában egy kivétellel mindenki erősen megbírálta. A szerző mintegy 800 szót vizsgált meg, ezek 70 százalékánál az oroszok ma is az idegen formát használják. Fedoszov összeveti ezt a magyar nyelvújítással, amely sokkal jobban meg tudta oldani ezt a problémát.

Az ugyancsak nyíregyházi, Udvari István tanszékén dolgozó Káprály Mihály áttekinti Bródi András 1938–44-ben orosz nyelven kiadott újságának rövid történetét. Bródi még a csehszlovák korszakban kezdte kiadni Russzkij Vesztnyik címen napilapját. Ezt folytatta 1939–1940-ben Russzkaja Pravda címen. Ez hatoldalas napilap volt, elsőrendűen információkat adott. 186 száma jelent meg. Csakhogy terjesztése veszteséges volt, ezért indította Bródi Russzkoje Szlovo című lapját, amely hetenként kétszer jelent meg. Nagyjából évi 100 körüli száma látott napvilágot, 1944. október 22-én az utolsó. Ez is elsőrendűen az információt kívánta szolgálni. De elődjéhez hasonló véleményt is nyilvánított. Bródi ekkor a magyar országgyűlés képviselője volt, de már csak nyelve révén is russzofil lapja erősen ellenzéki volt a Horthy-korszak Magyarországán. Ami persze azt mutatja, hogy ez mégiscsak demokratikusabb volt a Szovjetuniónál, ahol bizony ellenzéki sajtóorgánum nem jelenhetett meg. A szovjet csapatok 1944. október 27-én foglalták el Ungvárt. Bródi már előtte kapcsolatba lépett a partizánokkal, az eljövendő politikai helyzetről tárgyalt. Rövid úton agyonlőtték.

Medvigy Katalin (a budapesti tanszékről) a ruszin nyelv létrehozására Kárpátalján tett kísérleteket összegzi. A nyelv kanonizálásában az első lépéseket még Andrej Bacsinszki munkácsi unitus püspök tette meg a XVIII. században, aki az élő nyelvet vezette be egyházfői tevékenységében. A jugoszláviai ruszinok már 1925-ben megteremtették a kanonizált irodalmi nyelvet. Az 1939–45 közötti magyar uralom idején ugyancsak a népnyelvet használták, de érdemi kanonizálására nem került sor. A kérdés most is nyitott. A kiváló kanadai történész, Magocsi, a ruszinok nagy pártfogója (aki maga is ruszin) a lemke nyelvjárást javasolja az irodalmi nyelv alapjául, ezt Lizanec ungvári professzor is támogatja. Panek a verhovinai nyelvjárás mellett foglalt állást, Udvari István a máramarosit javasolja alapnak. 1999-ben Kercsa és Popovics szerkesztésében meg is jelent egy nyelvtan, amely a dél-máramarosi nyelv­járáson alapul. De mindössze 98 lapot tesz ki, tehát csak az első lépésnek tekinthető a kodifikálásra. Persze az utóbbi évtized ruszin reneszánszának a szempontjából már ez is igen fontos.

A krakkói Włodzimierz Makiszew az orosz ifjúsági szlengbe került idegen szavakat vizsgálta, egy német kivételével mind angol. Úgy látja, hogy ezek majd idővel kimennek a divatból, hiszen a szleng gyorsan változik.

A kötet végén Udvari István az imént említett Bacsinszki 1802. június 14-i és augusztus 1-jei, 1803. március 12-i, 1805. május 25-i és 1806. január 1-jei, egyházmegyéje papságához intézett körleveleinek a szövegét teszi közzé az általa használt ruszin nyelv adalékaiként. A körlevelekben egy katekézisről és egy bibliafordítás terjesztéséről is szó esik.

A kötet messze nagyobb részét azok a tanulmányok teszik ki, amelyek Borisz Paszternák költői világát mutatják be, sok verselemzéssel, Paszternák összevetésével Puskinnal, illetve a kortárs Mandelstammal, Ahmatovával és Majakovszkijjal. A tanulmányok magas színvonalúak, igen érdekesek és tanulságosak, de sajnos már kívül esnek folyóiratunk profilján.

Káprály Mihály az Udvari István szerkesztésében megjelenő előzetes ukrán–magyar szótár újabb kötetét ismerteti. 2002-ben a hat kötetre tervezett munkából már csak az első kötet megjelenésére kell várnunk. Káprály mintákat mutat be az egyes szócikkek szerkezetéről.

Végül egy sajátos, nagyon rosszul indult vita is található a kötetben.  Andrej Kotljarcsuk az uppsalai egyetem szlavisztikai intézetéből élesen megbírálta W. Miakiszewnek az előző kötetben megjelent, a Litván Nagyfejedelemség népi nyelveiről szóló tanulmányát, amely Kotljartsuk szerint belorusz őseinek becsületét sértette a belorusz nyelv lekicsinylésével. Hála korunk technikájának, az e-mailes levélváltás gyorsan lezajlott, a többszöri nézetcsere során Miakiszew ki tudta engesztelni kritikusát, a vitát Kotljarcsuk zárta le néhány sorban, békés hangnemben. A levélváltás közzétételét a főszerkesztő, Zoltán András javasolta, mert a vitatott kérdések szakmai szempontból határozottan érdeklődésre tarthatnak számot. Szerencse, hogy vannak ilyen szakmai viták, még ha nagyon indulatosan indulnak is. A tudomány ennek is hasznát láthatja. Teljesen egyetértünk a vita közlésével, és várjuk a Studia Russica következő kötetét, remélhetőleg ugyancsak sok adalékkal a történészek számára is.

Studia Russica. XIX. Adiuvante B. Tatár redigit A. Zoltán. Budapest, 2001. Institutum Philologiae Slavicae Orientalis et Balticae Facultatis Philosophicae in Universitate Budapestinensi de Rolando Eötvös nominata, 511 o.

Niederhauser Emil