Klió 2003/3.

12. évfolyam

Nyitra a szlovák történelemben

A város 1248-ban kapta meg városi kiváltságlevelét IV. Bélától, ennek 750. évfordulója alkalmából 1998. szeptember 3–5-én tudományos ülésszakot tartottak. Ennek anyagát az ismert szlovák történész, Richard Marsina állította össze. A kötet valamennyi referátum anyagát tartalmazza, sőt néhány hozzászólást is, amelynek a szövegét megkapta a szerkesztő.

A tanulmányok a város egész történetére kiterjednek, de nagyjából a fele a középkori kérdéseket tárgyalja. A bevezetőben Marsina Pribinára utal, az első ismert nevű szlovák uralkodóra, és kiemeli, hogy itt már az első uralkodó tevékenységével függ össze a krisztianizáció kezdete, máshol nem. 880-ban Nyitrán jött létre az első püspökség Közép-Európa keleti részén. De eddig még szinte senki sem vette számba, mint szlovák fővárost. A XIX. század végén is szlovák központ volt, ezért alakították meg itt a magyarosító FEMKE központját. Akkor a nyitrai püspökség volt az egyetlen, amelynek csaknem tiszta szlovák hívei voltak. A konferenciát Vladimir Libant nyitrai polgár­mester üdvözölte, aki a szlovák városok anyjának nevezte; hét dombra épült, mint Róma, 12 000 éve folyamatosan lakott a terület, a mezőgazdaság már hétezer év előtt megkezdődött. A szlávok 1500 éve kerültek ide. Pribina országa a Dunától délre is elterült. A régi szlovák birodalom (vagyis a nagymorva) Svatopluk alatt volt a legnagyobb kiterjedésű. II. Pius pápa szerint Svatopluk itt is halt meg. Ez az ország az akkori civilizáció szintjén állt, a nyitrai vár volt Szlovákia legnagyobb román stílusú vára.

Viliam Judák a nyitrai szentek kérdését tárgyalta, de bevezetőben azt hangsúlyozta, hogy a kereszténység itt 1200 éve van jelen, szlovák Betlehemnek is nevezték néha. A jubileumot II. János Pál pápa is üdvözölte, aki a két itteni szentet, Zoerardot (Svorad) és Benedeket lengyelnek mondta. Talán már 880 előtt létezett itt püspökség. 899-ben érseket és három suffraganeus püspököt szenteltek itt. Gorazd érseknek nagy birtoka volt itt, délnyugatra található egy Garázda (Garážd) nevű major, ez nyilván az ő nevéből származik. Marsina felfogása szerint, később translatio sedis, a székhely áthelyezése révén jött létre az esztergomi érsekség. Szent István az itteni káptalan után Nyitrán alapította meg 1006-ban a másodikat. Már a IX. században létezett itt Szt. Hippolitnak szentelt bencés apátság. Svorad és Benedek ennek a patrónusai, kultuszukat már az 1092-es szabolcsi zsinat elrendelte. 1111-ből való az első Árpád-kori adat Nyitrára. Az ereklyék számára Pálffy Tamás adott 1674-ben ezüst ereklyetartót. A két szent életrajzát megíró Mór pécsi püspök az itteni apátságban volt novícius. Az életrajzot Béla kérésére írta, aki a nyitrai dukátus élén állt. A szentek kultuszára a dukátus fővárosának volt szüksége. A városhoz kapcsolható még Söréni (Szörényi) László püspök, aki az életszentség hírében állt a XVIII. század első felében. A város szülötte Prochadska (Prohászka) Ottokár, aki erre sokszor emlékezett. Voltaképpen a második vatikáni zsinat előfutárának tekinthető.

Bohuslav Chropovský a város koraközépkori helyét mutatja be a VIII–XII. századi nemzetközi kapcsolatokban. Beszámol az 1933-ban végzett, akkor eredménytelen régészeti ásatásokról. Pribinának itt bazilika típusú temploma volt. Cirill és Metód itt működtek, azután német papok. Alexander Avenanus a Samo-féle államra vonatkozó kutatások mai állását mutatja be. Lehet, hogy ez volt az első szláv állam (a VII. század első felében). A mai Szlovákia területén volt. Fredegar, a krónikás a karantánok közelébe helyezte, de összetévesztette a délszláv törzsnevet Camuntum város nevével. Az eddig éppen Fredegar nyomán 623-ra tett, avarok elleni felkelés Avenarius szerint éppen az avarok északnyugati előrenyomulását kívánta megállítani. Ilyen támadás az avarok 626-os konstantinápolyi kudarca után elképzelhető. Steinhübel szlovák történész szerint éppen ekkor és innen indult meg a szlávok széttelepülése és a három nagy ág kialakulása (a balkáni szláv őshaza kérdése már régóta előkerült). Persze ez az elmélet sem old meg minden problémát. A felkelésben avar férfíak és szláv nők fiai vettek részt.

Emil Vontorčík Juraj Hodál 1930-ban Pribina templomáról írt könyve kapcsán idézi fel emlékét (Hodál 1934-től, gimnáziumi éveim zöme alatt a pozsonyi magyar gimnázium hittantanára volt). Hodál nem folytatott régészeti kutatásokat, csak az írott források alapján következtetett arra, hogy a valószínűleg 828-ban felszentelt templom az akkori felosztás szerint a passaui püspökséghez tartozott, tehát Adalrám salzburgi érsek nem szentelhette fel. Az 1933-as ünnepségek révén az új szlovák állam akarta történeti gyökereit kimutatni. A környező szláv államokban ekkor még nem élt a kereszténység. Hodál, aki 110 éve született, egyébként a nagymorva államról is írt könyvet, meg a Cirill és Metód-i hagyományt a XIX. század elején megéneklő Ján Hollyról. Az 1950 utáni ásatások még több templom nyomát is megtalálták, de a IX. század óta a várdombon és környékén olyan nagy változások zajlottak le, hogy az eredeti és még két másik, Hodál által említett templom lokalizálása lehetetlen.

Ján Steinhübel ezzel ellenkező nézeteket vall Pribina nyitrai fejedelmi székhelye kapcsán. Szerinte igenis Adalrám salzburgi érsek szentelte fel a templomot, azért járt itt, hogy előkészítse a bolgárok elleni ellentámadást. A templomszentelés fontos mozzanat lehetett, ha a Deconversionel Bagoariorum et Carantanorum című forrásba is bekerült az említése. Pribina fía, Kocel’ birtokot adományozott a salzburgi Szt. Emmerám templomnak, ez is a salzburgi kapcsolatot támasztja alá. Kocel’nek a Dunától délre, mai osztrák területen voltak birtokai, a Wilhelm grófok nemzetségének birtokai közé beszorítva, tehát anyja valószínűleg ebből a nemzetségből származott. Kocel’ neve is bajor, Gozil. Goz- kezdetű vagy végződésű nevek a bajoroknál gyakoriak voltak. A templomot tehát Pribina keresztény felesége számára építtette. Felavatása beavatkozás volt a passaui püspökség területébe. Morvaország és a nyitrai fejedelemség akkor két külön ország volt, hiszen két különböző egyházmegyéhez tartoztak. A templom patrocíniuma (Szt. Emmerám) máig él, ez bizonyítja a nagymorva–magyar kontinuitást.

A nyelvész Šimon Ondruš Nyitra és Svorad nevének az etimológiáját adja meg. Nit- vagy Neit-, Noit- tő, ez mindenképpen égetés vagy irtás útján szerzett termőföldet jelent. Prága neve is ezt jelenti (porg-, prg- tő). Nyitrának a forrásokban előforduló -ava végződése nem germán, mint Melich vélte, mert olyan helyen is előfordul, ahol sohasem voltak germánok. Décsy Gyula a magyar nyitara (vagyis nyitott) szóból magyarázza, de ez nevetséges. Svorad nevét Melich a Svoje-rad alakból származtatta, L’. Novák 1980-ban Svérad alakból. A latin szövegekben Zourad, Zoerardus alak szerepel, a Gerard, Eberhard analógiájára. A latin szövegben arról van szó, hogy a szent vasláncot hordozott, de ez csak halála után derült ki. Az óegyházi szláv svor, svora ‘láncszem’, a Svor tehát ‘összekötött, szilárd’ jelentést hordoz. Az -ad nem gyakori, de használatos elem. Ezért adta Fülöp apát Svoradnak az András rendi nevet, mert ez az anér ‘férfí’ görög szóból származik. A legenda szerint Svorad „exrusticitate” származott, vagyis környékbeli faluból, tehát nem volt lengyel. A lengyel Długosz krónikája szerint lengyel volt, de Długosz tele van tévedésekkel. A legenda eredeti nyelve az óegyházi szláv volt, ebből fordították latinra.

Martin Homza azt vizsgálja, mik voltak a nyitrai dukátus határai a középkori lengyel krónikák szerint. A lengyelek déli hódításaik során a dukátust használták kiindulópontként. A krónikák nagyjából jól adják vissza az Esztergom-Eger–Sóvár által jelzett határokat. (Długosz a Szávát teszi meg a dukátus déli határának.) A lengyel krónikarészek felsorolása után Homza úgy látja, hogy a lengyelek visszaéltek az adatokkal, eltúlozták a lengyel uralmat, Nyitra csak 1000 körül állt rövid ideig lengyel uralom alatt. A XX. században a nyitrai dukátus létét sohasem használták fel a történeti jog érdekében.

Gabriel Fusek a szlávok megérkezését tárgyalja a IX–XII. században. Nyitra a legrégibb szláv település a Nyitra és a Vág alsó folyása közt. A kerámialeletek alapján a szlávok az V. század vége és a VIII. század eleje között települtek itt le, két szakaszban. A letelepülés a VI. század második negyedére befejeződött. A hely jó földrajzi körülményei miatt lehetett vonzó. Peter Bodnár a IX. századi fejedelmi székhely és a templom lokalizásához hoz adalékokat, a Várdomb, a Martinský vrch (Márton-hegy) és Na vršku (A magaslaton) elnevezésű részek jöhetnek számításba, a harmadik helyen említett valószínűleg az eredeti vár egyik elővára lehetett. A templom és a fejedelmi székhely lokalizálása máig bizonytalan.

Darina Bialeková és Bohuslav Chropovský a Nyitrán talált övcsatot ismertetik. Ez egy 1972-ben feltárt temetőből került elő, a temető nagymorva kori, néhány XI–XII. századi lelettel. Az övcsat aranyozott bronz (?), talán a kaganátus bukása után a szlávokhoz menekült avar mester munkája, készítésére alkalmas műhely létezett itt.

Milan Hanuliak a IX–XII. századi sírok anyagát elemezve úgy látja, hogy az eltemetettek közt magyarok nem voltak. 50 sírról van szó. Tatiana Stefanovicová Nyitra IX–XII. századi településtörténetét és a magyarok megjelenését mutatja be. A sírok a szláv és magyar elem fokozatos összeolvadását mutatják. A 127. lapon térkép található a szlovákiai magyar leletanyagról, a zöm éppen a Vág és a Nyitra folyók közti területről került elő. A lokalizálásnál Mesterházy Károly eredményeit használja fel (1994). Nyitráig a magyarok nem jutottak el, de a közelébe igen. A magyar leletanyaggal a szlovák régészek nem foglalkoznak, persze ettől még a leletek megvannak. A magyar anyag megjelenését a X. század első harmadára datálja.

Ferdinand Uličný Nyitra mint város szerepét kutatja. A kora középkori arab geográfusok szerint a IX. században itt volt vásár. 1100-ból okleves adat van itteni vámra. Volt zsidónegyed. Al Idriszi szerint, a (mai) Szlovákia területén három fontos város volt, Pozsony, Nyitra és Ungvár. Vagyis Nyitra a IX–XII. században már város volt, így a legrégibb és legjelentősebb szlovákiai város.

Marián R. Zemene az egyházi szervezet kialakulását elemzi a legrégibb időktől kezdve. A nagymorva idők után, a X. században cseh fennhatóság érvényesült itt, tehát a mainzi érsekség alá tartozott. A XI. század elején lengyel uralom, ekkor a gnieznói érsekséghez tartozik. 1100-banjött létre a nyitrai püspökség. A korai korból több templom maradványai találhatók itt. A zobori apátság a magyar uralom előtti korból származik. A később és a környéken épült templomokat is sorra veszi, még a XX. század első felében is épültek a környező településeken, de ezeket 1945 után megszüntették. Az 1990-es években újabb plébániákat szerveztek meg, ma hét plébánia működik.

Vincent Sedlák Nyitra megye létrejöttét vizsgálja. A várak voltak korábban, azokhoz igazodtak a megyék a szervezés során. A Kis-kárpátok és a Fehér-Kárpátok, illetve a Morva folyó közti terület (szlovák neve Záhorie, vagyis hegyeken túli terület) kérdésében nem volt bizonyos, nem kerül-e vissza Csehországhoz, ezért nem tagolódott be rögtön. Sok vár csak valamelyik központi vár megerősítését szolgálta. A magyar társadalom a kezdeti időszak­ban nem volt olyan elszigetelt, mint az avar, ezért nem lehetett ahhoz hasonlóan felszámolni. 800 táján Pipin hadjárata során Szeged vidékéig is eljuthatott. A német lovagok az augsburgi magyar vereség után kezdtek idejönni. Hogy milyen volt a dukátus és Nyitra megye kapcsolata, azt források híján sohasem fogjuk megtudni. A Záhorie-ben Stomfa és Sasvár volt a két megerősítő vár, a területet végül is Pozsony és Nyitra megye közt osztották meg, ebből származik Nyitra megye Y-ra emlékeztető alakja.

Yán Hunka a dukátus XI. századi pénzverdéjével foglalkozik. A 45 magyarországi megyéből 15, vagyis az ország egyharmada tartozott a végén a dukátushoz. Béla és Géza itt vert érméi viszonylag jobb pénzek voltak, mint az ország egyéb területein készültek. Az érmék hibái a másolás során jöttek létre. Két térkép is mutatja a dukátus pénzeinek elterjedését Magyarországon (a térképen a trianoni ország) és egyebütt Európában (itt is a mai határok szerepelnek). Hunka mintegy 50 leletet szedett össze a dukátuson kívüli területről. A pénzverés központja, a magyar szerzők szerint, Bihar volt, a szlovákok szerint Nyitra. A pénzverde nyilván a várban volt, de mára nincs nyoma. Ekkor még nincs gazdasági hanyatlás, mint majd a XII. században.

Vincent Mucska a XI. századi magyarországi liturgikus naptár sajátosságai közt a magyar szentek jelenléte miatt még néhány egyéb szentre is utal, mint Miklós és Demeter. De csak a Nyitrai Kódexben szereplő Demeter áll egymagában a keleti szentek közül, mert a többi a nyugati liturgiában is szerepel. Mind bencés közvetítéssel kerültek ide. A Nyitrai Kódex Esztergomban készült.

Richard Marsina az 1248-as városi kiváltságlevelet elemzi. Az eredeti a tatárjárás idején elégett. II. Miksa 1573-ban újította meg a kiváltságokat, néhány részletben eltér a középkori szokványoktól, de alapvető rendelkezé­seiben hiteles. Ladislav Vrtel’ a Nyitra címerében szereplő kettőskereszt kérdését veti fel. A XII. század előtt csak itt szerepelt. Ez a kettőskereszt fekvő, nemcsak pecsétként használták. A püspökségeknek nincs címerük, de egy 1581-es német könyvben előfordul a nyitrai püspökség címere.

Jan Lukačka Nyitra közvetlen környékének XIII–XIV. századi úthálózatát rekonstruálja egy 1247-es határjárás alapján, ez minden fontos útvonalat felsorolt, amely a városba vezetett. Az egyik fontos Pozsonyból jött és nyugat felé, Garamszentbenedekre tartott, dél felé Nyárhidára vezetett út, észak felé Privigye, Tapolcsány, illetve Galgóc felé. Mindegyiken vámhelyek is voltak, tehát használt utak voltak.

František Oslanský a zobori bencés kolostor keletkezését és történetét mondja el pusztulásáig. Talán 880-ban alapították, szlovák területen a középkorban öt bencés apátság létezett. A zoborit Mátyás 1468-ban a nyitrai püspökségnek adományozta. 1552-ben a török támadáskor szűnt meg. Blanja Brezováková a vár és Csák Máté kapcsolatát mutatja be. Csák a XIII–XIV. század fordulóján kezdett északkelet és délkelet felé terjeszkedni. Majdnem az egész mai szlovák terület uralma alá került. III. János püspök szembefordult Csákkal, a maga számára kérte a várost. Károly Róbert ezt 1302-ben meg is tette, de ez az oklevél lehet hamisítvány is. Vencel király Csáknak adományozta. Csák 1313-ban és 1317-ben támadta a várat, haláláig meg is tartotta.

Daniela Dvořáková arról ír, hogy a Zsigmond elleni főúri lázadások alkalmával a köznemesség Zsigmond mellett foglalt állást. Hogy az 1411-es tapolcsányi országgyűlésen az országot Ulászló lengyel királynak ajánlották fel, csak a lengyel Dlugosz krónikájában maradt fenn.

Jozef Bad’urík Štefan Podmanický (Podmaniczky István) nyitrai püspök szerepét tárgyalja a Mohács utáni évszázadokban. Ő, a nyitrai püspök túlélte a mohácsi csatát, ezért 1526 novemberében, mint a túlélők közt a legidősebb, ő koronázta meg Szapolyai Jánost. Utána azonban Ferdinánd oldalára állt, és Ferdinánd ragaszkodott hozzá, hogy 1527 novemberében megint csak Podmaniczky koronázza meg őt. Mindenben ragaszkodott a hagyományokhoz. Bad’urík leírja a második koronázás menetét. Várdy Pál esztergomi érsek ekkorra még nem kapta meg a palliumot, ezért koronázhatott Podmaniczky. A továbbiakban nem sokat tudni róla, halála éve is bizonytalan.

Ladislav Belás Telegdy János püspök szerepét tárgyalja. 1570, 1571 vagy 1575-ben született, a teológiát Bécsben végezte el. 1619–44 között a nyitrai püspökség adminisztrátora volt. 1610-ben boszniai püspök, 1624-ben kalocsai érsek, de a török miatt egyik székét sem foglalja el, 1620-ban Bethlen Gábor ostroma idején életveszélybe került, Bécsbe menekül, csak 1622-ben kapja vissza Nyitrát. Nagy érdemei vannak a város történetében. 1622–42-ben újjáépíti a székesegyházat barokk stílusban. Ellentétbe kerül Pázmánnyal. Több kanonokot nevez ki, Belás közli rövid életrajzukat. Ferences kolostort is alapít a városban. Tizenötezer aranyat ad alapítványba a papi utánpótlás nevelésére. II. és III. Ferdináddal megújíttatja a város kiváltságait. Sok kegyszert adományozott a templomoknak. Sok kötetből álló könyvtára volt. Maga is írt egy könyvet a régi magyar nyelvről. 1647-ben halt meg.

Ivan Mrva Nyitra történetének török vonatkozásait gyűjti össze, az állandósult harcok során a város sokat szenvedett. Török Bálint 1531-ben ide telepítette sümegi jobbágyait, így kerül ide a magyar elem. A török becsapások ellen a város zsoldosok tartásával védekezett. 1663-ban török kézre került, az egyházi vagyont előtte elmenekítették, de a megszállók kirabolták a várost. 1664-ben újra a császáriak kezére került.

Pavol Kollár a nyitrai piaristák kérdését veszi elő, szlovák területen az első piarista kolostor még a rendalapító kalazanci Szt. József halála előtt hat évvel jött létre Podolinban 1642-ben. 1698-ban telepedtek meg a piaristák Nyitrán és ekkor még többfelé a szlovák területen. 1760-ban Nyitrán 31 szerzetes és 749 diák tevékenykedett. 1919-ben a kolostort és az iskolát megszüntették, de 1930-ban Nyitra lett a piaristák szlovákiai központja. 1950-ben erőszakkal felszámolták. 1992-ben indult meg újra a gimnázium, most 700 diákja van.

Rudolf Hudec a ferencesek nyitrai szerepléséről számol be. 1228-ból származnak az első adatok magyarországi megjelenésükről. Nyitrán 1247-ből való az első adat. 1552-ben a törökök elől elmenekültek. Telegdy János püspök hívta őket vissza. 1663-ban rövid időre török kézre került a kolostor is. 1698-ban a ferencesek tiltakoztak a piaristák betelepítése ellen. 1766-ban a ferences harmadrendet is létrehozták, sokat foglalkoztak pasztorálással. Még a XIX. század végén is sok szlovák nyelvű prédikációt tartottak. 1950-ben erőszakkal felszámolták a rendet, 11 szerzetest koncentrációs táborba vittek. De már 1989-ben újra megjelentek.

Stanislav Kaššovic a püspöki szeminárium történetét foglalja össze. A tridenti zsinat rendelkezései nyomán, korábbi alapítványok felhasználásával 1715-ben hozták létre. 1764-76-ig teológiai főiskola is működött itt. 1784-ben József megszüntette a szemináriumot, 33 teológust a pozsonyi szemináriumba helyezett át. Az első szlovák tudományos társaság egyik fiókja 1792-ben a szemináriumban működött. 1888-ban kisszemináriumot is hoztak létre a középiskolások számára, akik a piarista gimnáziumban tanultak. Jozef Tiso is tanított itt. 1950-ben felszámolták. 1990-ben itt jött létre egy Bernolák-egylet.

Bohumír Klein a József-féle katonai felmérés Nyitrára vonatkozó anyagát közli szlovák fordításban.

Hadrián Radváni a Szt. Adalbert egyesület nyitrai vonatkozásait gyűjti össze. Andrej Radlinsky eredetileg Svorad és Benedek, aztán Cirill és Metód nevén akart egyesületet létrehozni. Végül az esztergomi egyházmegye patrónusa, Szt. Adalbert nevén megalakulhatott az egyesület, amely 1918-ig a szlovák kulturális élet, a nemzeti öntudat központja volt, különösen a Matica felszámolása után. A szerző felsorolja azokat, akik adományokat tettek az egyesület javára. Közgyűlését 1871-ben és 1913-ban a magyarok megzavarták, mert a közgyűlés szlovák nyelven tárgyalt. A pártállami megszüntetés után, 1990-ben állították helyre.

Zdenka Vrábelová az FEMKE tevékenységét világítja meg. Első elnöke 1883-tól Odescalchi Gyula herceg volt. Az egyesület a magyarosítást akarta szolgálni (elsősorban persze a értelmiség soraiban – tehetjük hozzá). 1897-ig gyorsan fejlődött, a taglétszám folyamatosan nőtt. 1898–1918 közötti második szakaszában gazdasági tevékenységet is folytatott a cseh és egyéb idegen tőke kiszorítása érdekében. 1884-ben létrehozták megyei szervezeteit, hamarosan óvodákat is szerveztek a magyar nyelv terjesztése érdekében. 1896-ban felvidéki magyar íróegyletet hoztak létre, díszelnöke Pósa Lajos volt. 1892-ben színjátszó társulat is alakult. Könyvtárakat alapítottak, diákoknak és katonáknak külön. 1914-ben az egyesületnek 44 alapító és 1760 rendes tagja volt.

Marián Tkáč a Markovič-fivérek nyitrai perét mutatja be. Július és Rudolf Markovič az 1901-es országgyűlési választásokon léptek fel jelöltként, a kampány során tett kijelentéseikért egy társukkal együtt „nemzetellenes izgatás” címén 5, 2 és 3 hónap elzárására továbbá 500, 200 és 300 korona pénzbírságra ítélték őket. A fellebbezés után még az év augusztusában (a per 1903 februárjában zajlott) a kúria felmentette őket. A szerző szerint a tanul­ság az, hogy nem pusztul el az a nemzet, amely nagyjait tiszteli. Az igazságot mindig ki kell deríteni. A per csak átmeneti kudarc volt, az akkori győzteseknek nincs mire emlékezniük.

Emília Hrabovcová a nyitrai püspökség betöltése körüli tárgyalásokat elemzi 1918-1920 között. Hlinka, Jedlička és Andrej Kmet’ már 1919 elején panaszkodtak a Szentszéknek az új kormány egyházellenes politikája miatt. A püspökök magyarok voltak, csak a kassai Fischer Colbrie volt egyáltalában hajlandó az új államrendet elismerni. Fischert a pápa ki is nevezte apostoli delegátusnak, de Csernoch János (a szerző Cernochnak írja, teljes joggal, mert csakugyan szlovák származású volt) esztergomi érsek és prímás tiltakozására lemondott. Vavro Šrobár szlovákiai teljhatalmú miniszter viszont eléggé udvariatlanul sürgette a kérdés rendezését. A nyitrai és a besztercebányai püspököt az ország 24 órán belüli elhagyására szólítják fel. Ezt később a csehszlovák hatóságok a szlovákok nyakába varrták. A pápa Hlinkát akarta püspöknek kinevezni, szlovák papok egy csoportja L’udovít Okánik nyitrai zsupánt. Ideiglenes megegyezés szerint a békekötésig nem vezetnek be változásokat, tehát nem neveznek ki új püspököket. De Párvy szepesi püspök váratlan halála miatt mégis ki kellene valakit nevezni, komp­romisszumként a szlovák kulturális életben addig jelentős szerepet játszó Frantisek Richard Osvald neve kerül elő, de ö már nagyon öreg. 1919 őszén a Szentszék Clemenc Micara érseket küldte Prágába pápai küldöttként. Micara bizalmasan információkat szerez arról, kik lehetnének a szlovák jelöltek, akik mindkét félnek megfelelnek. Kilenc jelöltben állapodik meg, első helyen most is Hlinka állt, második helyen Karol Kmet’ko, őket Csemoch is elfogadja. A kormánynak persze más jelöltjei voltak, köztük még Ferdiš Juriga is. Mindkét oldalon újabb nevek is felmerültek. A trianoni szerződés aláírása után már lépni kellett volna, de a magyar kormány a Millerand-féle kísérőlevélre hivatkozva még mindig nem volt hajlandó végleges megállapodásra. Ezt az érvelést Gasparri vatikáni államtitkár visszautasította. De ekkor előkerült a két kiutasított püspök ügye, akik elmaradt jövedelmükért kárpótlást igényeltek, Róma végül december 12-én terjesztette elő tervét azzal, hogy december 15-ig kéri a választ. A válasz nem érkezett meg, ezért Kamill Krofta vatikáni csehszlovák követ saját szakállára elfogadta ajavaslatot. Így Karol Kmet’ko lett nyitrai püspök, Ján Vojtaššák szepesi és Marián Blaha besztercebányai. A két kiutasított püspök az új püspökök felszenteléséig megkapja jövedelmét; utána pedig életjáradékot. Gasparri szerint egyébként a két magyar gróf (püspök) követelése enyhén szólva szerénytelen volt. December 16-án a pápa prekonizálta (jelölte) a három püspököt, 1921. február 13-án Nyitrán fel is szentelték őket.

Róbert Letz teljes képet ad Karol Kmet’kóról (1875–1948). A budapesti szemináriumban XIII. Leó hatása alá került. 1918 őszén a Szlovák Nemzeti Tanács tagja, a Hlinka-párt egyik alapítója. Tiso ekkor lett a nyitrai szeminá­rium spirituálisa (lelki vezetője). Kmet’ko sokat foglalkozott a papi utánpótlás kérdésével, a missziókkal, az iskolaüggyel. Részt vett az 1933-as Pribina-ünnepségek megrendezésében. 1928-ban ő is részt vett a Csehszlovákiával kötött modus vivendi szerződés létrehozásában. Már a háború előtt szóba került érseki kinevezése, hogy a szlovák katolikus egyház önálló legyen – ezt német vétó akadályozta meg. Sidor, vatikáni szlovák követ közbenjárására aztán 1943-ban XII. Pius ad personam érsekké nevezte ki (tehát Nyitra nem lett érsekség). 1944 őszén nem adott ki pásztorlevelet a nemzeti felkelés résztvevői ellen. 1945 májusában felhívta a híveket a Csehszlovák Köztársaság iránti lojalitásra. 1945 őszén és 1946-ban két emlékiratot intézett Lettrichhez, a szlovák megbízottak testületének elnökéhez (mint egy miniszterelnök) és ebben tiltakozott az egyházat ért sérelmek ellen. Először katolikus pártot akart szervezni, azután megelégedett a Demokrata Párton belül egy csoport létrehozásával. 1947–48-ban egyrészt Mojto nyitrai polgármester és aztán Jozef Tiso perében lépett fel tanúként, mellettük szólalt meg, hivatkozott arra, hogy 1939-ben Tiso lépése volt az egyetlen lehetséges jó lépés. Beneš fel is háborodott ezen. 1947-ben pásztorlevelet adott ki az egyházüldözések ellen. 1948 novemberében a nyitrai székesegyházat kirabolták. Ez törte meg, december 22-én halt meg. Temetésén két pap is ott volt, akiket felfüggesztett papi hivatásukból, mert állami állást vállaltak.

Anna Magdolenová az 1933-as nyitrai Pribina-ünnepségek menetét mutatja be részletesen. A Hlinka-párt és a szlovák evangélikusok vezetője, Martin Rázus ezt egyaránt a szlovák autonómia követelések szolgálatába állították. A kormányzat ki akarta őket zárni a hivatalos népgyűlésről, de a jelenlévők nyomására mégis meg kellett őket hívni. A szlovák nemzet ekkortájt formálódott ki véglegesen, az ünnepségnek nagy szerepe volt a csehszlovák nemzetegység elleni harcban.

Ida Zubácka a nyitrai képviselő-testület összetételét és tevékenységét mutatja be 1918–1938 között, 12, később 14 tagú választott tanács vezette a várost. Közli a választott polgármesterek és alpolgármesterek névsorát. A városi vezetés 1929-re megoldotta a város csatornázását, a következő évben az ivóvízellátást. Addig Nyitra a legpiszkosabb szlovák városnak számított, 1930-ig 50 millió koronát fektettek be a város fejlesztésébe.

Pavol Kruták a Societas Verbi Divini-rend 75 éves nyitrai fennállását mutatja be, itt is szerepet játszott Kmet’ko missziós ügybuzgalma.

Daniel Dian Jozef Buday (1877–1939) életrajzát foglalja össze, hitbuz­galmi munkákat írt, szentek életrajzait, sokat fordított. 1919-20-ban szóba került, mint nyitrai püspök. Végül nyitrai nagyprépost lett. A Duchovny Pastier (Lelkipásztor) című hitbuzgalmi lap megindításánál 1917-ben szerepet játszott, két évig ő szerkesztette, később is sokat írt ide különféle siglák alatt.

Václav Štefanský mint szemtanú emlékezik vissza arra, hogy 1944-ben a Szlovák Nemzeti Felkelés nem a szlovák állam ellen irányult, hanem a német megszállók ellen. Nyitrán Ján Šmigovský, a helyőrségparancsnok kormányhű maradt, ezért a bevonuló németek nem fegyverezték le az itteni helyőrséget. 1945 októberében ezért kivégezték.

Frantisek Vnuk beszámol arról, hogy számolták fel 1950. április 13. és szeptember 2. között három szakaszban a nyitrai négy férfi és öt női rendet, mindig éjszaka, több ízben erőszak alkalmazásával. A rendtagokat koncentrációs táborokba vitték. A szerző közli az akció gondosan kidolgozott menetrendjét.

A hozzászólások során Rudolf Krajčovič Nyitra nevének eredetére újabb elméletet javasol. A római–germán együttélés idejéből származik, (-tra), az iter, neuriter (noviter) formákból, ‘út a limesen túl’. A szlávok a kvádoktól vették át. Nitrava alakból és magyar előzményből nem származtatható, mert már a magyarok bejövetele előtt megvolt. Ferdinand Uličný mint nem nyelvész, Svorad származásának vonatkozásában arra utal, hogy a legenda szerint faluról származik, tehát paraszt. A lengyel származást a legenda de terra Polonorum kifejezése inspirálja, persze a marchia Ruthenorum vagy Alpes Rutenie mintájára jelentheti Magyarország északi területeit, Nyitrától északra, de minthogy Lengyelország is ott fekszik, a lengyel származás sem zárható ki. Július Sopko úgy véli, hogy a Nyitrai Kódex mégis garam­szentbenedeki eredetű, francia minták nyomán készült, azokat egészítette ki néhány helyi ünneppel. Jozef Janek Stefanskýhoz hasonlóan már elhunyt, mint résztvevő emlékezik arra, milyen sok szlovák tanító volt jelen az 1933-as Pribina-ünnepségeken.

Mint látható, ez a kötet a magyar vezetéknevek írásában többféle változatot követ. A magyarok nyitrai jelenlétére csak két rövid utalás van. Érdemes lett volna az utóbbi 150 év demográfiai adatait legalább felsorakoztatni, attól még hamisaknak lehet tartani a magyar népszámlálási adatokat. A kötetet név- és helynévmutató zárja, de sajnálatosan hiányzik a szerzők névsora a rájuk vonatkozó adatokkal, hiszen sok az ismeretlen köztük. A szövegeket azért ismertettük ilyen részletesen, hogy világos legyen, hogyan kezeli a szlovák történetírás közös múltunk problémáit. A kötet igen színvonalas, és kiváló áttekintést ad Nyitra szerepéről a szlovák nemzeti fejlődésben.

Nitra v slovenských dejinách (Nyitra a szlovák történelemben). Zostavil Richard Marsina. Martin, 2002. Matica Slovenská, 437 p.

Niederhauser Emil