Klió 2003/3.

12. évfolyam

Ausztria politikai rendszeréről. Modernizmus és konzervativizmus között

A II. Osztrák Köztársaság politikai és gazdasági sajátosságai, szociális békéje (az ausztro-keynesianus gazdaságpolitika elvei, a gazdasági felzárkózás és a válságmenedzselés eszközei, a szociális partnerség, az érdekegyeztetés mechanizmusai) egészen az 1980-as évek közepéig példa értékűnek számítottak a fejlett nyugat-európai országok számára. Szakmai-tudományos körökben is nagy érdeklődést váltott ki az osztrák politikai rendszer működése.

Az utóbbi évtizedben azonban jelentős változások zajlottak (zajlanak) az osztrák politikai, parlamentáris és gazdasági életben, amelyek valószínűleg hosszú távra fogják meghatározni az Osztrák Köztársaság további fejlődését. Az Informationen zur Politischen Bildung című, színvonalas időszakos kiadvány tizenhetedik kötete is – Zwischen Modernisierung und Konservativismus címmel – ezekkel a problémákkal foglalkozik, olyan neves szerzőket felvonultatva többek között, mint Herbert Dachs, a salzburgi egyetem politikatudományi tanszékének professzora, Sieglindé Rosenberger, a bécsi egyetem politikatudományi intézetének professzora, vagy Peter Rosner, aki a bécsi egyetem gazdaságtudományi intézetének elismert tanára: A kiadvány hét tanulmánya különböző szempontok alapján – az elkerülhetetlen átfedésekkel – azokat az okokat elemzi, amelyek az 1990-es években az osztrák politikai szisztéma ilyen mértékű átalakulásához vezettek.

A Sieglinde Rosenberger által jegyzett első fejezet a ,,80-as években lezajlott általános politikai változásokat elemzi. Az 1945 utáni belpolitikai fejlemények jelentőségét abban látja, hogy az újjáalakult politikai pártok között a régi világnézeti választóvonalak már nem jelentettek olyan mély, áthidalhatatlan akadályokat, mint a II. világháború előtti évtizedekben. Ez tette lehetővé az ún. konszenzusos vagy konkordancia-demokrácia kialakulását. Az 1970-es évektől bekövetkező változások azonban (a szociális, társadalmi, gazdasági átalakulás, a modernizáció) a '80-as évek közepére a politikai élet, az addig kiválóan működő két és fél pártrendszer (SPÖ, ÖVP, illetve FPÖ) átalakulásához, a rendszer eróziójához vezettek. A két nagy párt (SPÖ, ÖVP) részben az ún. Proporz-System visszásságai, részben pedig az államosított ipar válsága miatt már nem tudott olyan vonzó programot kínálni a választóknak, mint a '60-as, vagy a '70-es években. Ennek egyik következménye a választásokon való részvétel visszaesése lett, ami ugyan drámainak nem nevezhető, de mindenképpen mutatja a nagy pártok mozgósító képességének a gyengülését. Egy másik nagyon fontos tényezőként a szerző a pártrendszer dekoncentrációját elemzi. 1986-tól az addigi három parlamenti párt mellé egy negyedik, ráadásul egy „újonnan keletkezett” párt került be a törvényhozásba (VGÖ, ALÖ – Die Grünen – Zöldek). Emellett pedig jelentősen megerősödött az addig liberális értékeket is képviselő, de 1986-ban a jobboldali-populista Jörg Haider irányítása alá került FPÖ is. 1993-ban pedig az osztrák politikai palettáról addig hiányzó, önálló liberális irányzat is helyet kapott a törvényhozásban, miután öt addigi FPÖ képviselő megalapította a Liberális Fórumot (L TF). A generációs változásokhoz, az újonnan felmerülő gazdasági, szociális és környezeti problémákhoz, egyszóval az új igényekhez, a választási magatartás megváltozásához a közel negyven évig fennálló pártstruktúra már nem tudott alkalmazkodni. Ez vezetett az addigi politikai rendszer ilyen mértékű eróziójához. A nagy pártok (SPÖ, ÖVP) és az érdekképviseleti szervek közötti összefonódások miatt a változások természetesen nem maradtak hatástalanok a szociális partnerségi kapcsolatokra sem, bár a szerző kiemeli, hogy a partnerek közötti kompromisszumos döntéshozatali eljárás csak a fekete-kék (ÖVP-FPÖ) koalíció 2000. évi megalakulása óta szenvedett igazán csorbát.

Ausztria EU-tagságával kapcsolatosan Sieglinde Rosenberger arra mutat rá, hogy a tagság átfogó reformprogram kezdetét jelenti, hiszen a közösségi jog átvétele, valamint az EU „három pillérében” való részvétel jelentős intézményi és tartalmi változásokat követel. Egyszersmind arra is figyelmeztet, hogy a csatlakozás hatására a kibontakozó növekvő versenynek és a gazdasági modernizációnak a győztesek mellett elkerülhetetlenül lesznek vesztesei is, akik nem lesznek képesek élni az új lehetőségekkel.

Az ÖVP-FPÖ koalíció létrejöttével és fennállásával kapcsolatban a szerző úgy látja, hogy a konszenzusos politika, és az érdekegyeztetés addigi jól működő formái végleges törést szenvedtek. Ausztria olyan átmeneti szakaszba lépett, amelyben az addigi politikai játékszabályok jelentősen meg fognak váltózni.

A kiadvány második fejezete a politikai változások szociális és gazdasági okainak elemzésével foglalkozik. Peter Rosner kiindulópontja szerint a gazdasági életben bekövetkezett változásoknak a legfontosabb oka az, hogy az érdekképviseleti szervek és a politikai rendszer egymáshoz való viszonya jelentősen megváltozott. Rámutat arra, hogy a makrogazdasági adatok szerint nem lehet drámai változásokat észlelni a gazdasági életben, de figyelmeztet, hogy ezek alapján csak felületes következtetéseket lehet levonni. A szerző szerint az osztrák politikai rendszer alapvető vonása volt az, hogy sajátos kettős dominancia érvényesült benne. Ez abban nyilvánult meg, hogy a két nagy politikai párt (SPÖ, ÖVP) a parlamenti képviselet mellett a különböző gazdasági érdekszervezetekben is jelen volt, tulajdonképpen a gazdasági és szociális kérdésekben az érdekszervezeteken keresztül érvényesítette akaratát. A Munkáskamara és a Szakszervezeti Szövetség az SPÖ oldalán, míg a Gazdasági Kamara és az Ipartestület, illetve a Mezőgazdasági Kamara az ÖVP oldalán. Ennek a mechanizmusnak az volt a rendkívüli előnye, hogy szinte az egész osztrák társadalmat magában foglalta; nagyon kevesen voltak azok, akik sem párthoz, sem pedig valamilyen érdekképviseleti szervhez nem tartoztak. Ez persze annak a tükrében természetes, hogy a 'munkáskamarai tagság kötelező volt, a munkanélküliség pedig minimális. A rendszer nagyon hosszú ideig sikeresen működött, azonban a növekvő verseny, a strukturális változások, az államszocialista rendszerek összeomlása, majd a posztkommunista országok mezőgazdasági árudömpingje, illetve Ausztria 1995. évi európai uniós integrációja és a globalizációs folyamatok felerősödése jelentősen módosította az addigi feltételeket. E változásoknak természetesen elkerülhetetlen politikai következményei is vannak, amelyek új szociális és politikai konfliktusokat is maguk után vonnak.

A szerző három olyan fontos új konfliktusvonalat vázol fel, amelyek megoldásra szorulnak: szociálpolitikai problémák; a nők megváltozott helyzete; a környezeti problémák. A szociálpolitikai kérdésben mindenképpen a meglévő érdekegyeztetési mechanizmus reformját javasolja, mégpedig elsősorban munkaadói oldalról. A nők megváltozott helyzetével kapcsolatosan arra hívja fel a figyelmet, hogy a nők annak ellenére is nehezebb helyzetben vannak a karrierépítés szempontjából, hogy az oktatásban való részvételük – egyetemi szinten is – nagymértékben nőtt. A környezeti problémák terén kiemeli, hogy ezek szoros összefüggésben állnak a gazdasági kérdésekkel is. Így például egy szigorú környezetvédelmi szabályozás természetesen munkahelyek megszűnéséhez vezethet. Rosner a tanulmány végén megjegyzi, hogy a problémák megoldását nehezen tartja elképzelhetőnek a tradicionális osztrák politikai rendszer eszközeivel.

A Barbara Blümel és Manfried Welan által írt harmadik fejezet az osztrák parlamentarizmussal, az osztrák választási rendszerrel, a parlamentben zajló munkával, illetve az Európai Parlamenttel foglalkozik. A témából adódóan a leírás kissé száraz, de minden fontos információ megtalálható benne. Megtudható, hogyan is néz ki Ausztriában az általános, egyenlő, titkos választójogi rendszer, ki választhat és ki választható. Részletes leírást kaphatunk arról is, hogy a listás rendszer hogyan egyenlíti ki a választás torzításait. A parlamenti képviselőkkel kapcsolatban is sok információhoz juthat az olvasó. Megtudhatjuk például, hogy a képviselők mennyire rendelkeznek szabadon a mandátumukkal, illetve, hogy milyen szigorúan érvényesül a frakciófegyelem. Ezenkívül szó van a képviselői mandátummal járó immunitásról,az összeférhetetlenségi szabályokról, a honatyák fizetéséről, sőt még a munkaidejükről is.

A fejezet külön részt szentel a törvényhozási folyamat leírásának, a parlamenti „játékszabályoknak”, és a parlament végrehajtó hatalommal szembeni ellenőrző funkciójának. Az Európai Unió törvényhozásával kapcsolatban kiemeli azt a sokat hangoztatott problémát, hogy a szervezet törvényhozási folyamatában (azáltal, hogy a Tanács, és nem a Parlament hozza a döntéseket vagy legalábbis a döntések javarészét) milyen demokratikus deficit keletkezik. A fejezet utolsó részében – táblázatokkal kiegészítve – a parlamenti képviselők foglalkozási struktúrájáról kapunk részletes képet, amelyből kiderül, hogy a honatyák legnagyobb része a köztisztviselői szférából kerül ki, de jelentős számban megtalálhatók a pártfunkcionáriusok, az üzleti szférában dolgozók, és a mezőgazdasággal foglalkozók is.

A Herbert Dachs tollából származó negyedik fejezet a fekete-kék koalíció 2000. évi megalakulása óta a politikai élet informális rendszerében tapasztalható változásokról ír. Írásában azonban megtalálható a sajátos osztrák érdekegyeztető rendszer (Sozialpartnerschaft) rövid története is, amelyet a második köztársaságban közel negyven éven át a két nagy párt (SPÖ, ÖVP) hatalommegosztása (Proporz-System), kompromisszumokra való hajlandósága jellemzett. Az érdekegyeztető mechanizmus működési zavarait Dachs is a ' 80-as évek közepére vezeti vissza, mégpedig a Vranitzky vezette új nagykoalíciós (SPÖ-ÖVP) kormány megalakulásának időszakára. Kiemeli, hogy a pártok, és ezáltal az érdekképviseletek jelentősen különböző, szétaprózódó érdekei óriási tartalmi különbségeket okoztak a munkaadói és a munkavállalói oldal törekvéseiben, ami csökkentette a megegyezés lehetőségét. Ezt a folyamatot a kormányzat arra használta ki, hogy az addig az érdekképviseleti szervek kezében lévő pénzügyi, szociál-, és gazdaságpolitikai funkciókat átvette ezektől. Így azokat a döntéseket, amelyekhez eddig csak jóváhagyásával járult hozzá, most a saját kezébe vette. Az FPÖ kormányba kerülésével ráadásul olyan párt került pozícióba, amely, miután az érdekképviseleti szervezetekben alig van befolyása, nem túlzottan lelkes híve ennek az érdekegyeztető rendszernek.

A szerző végkövetkeztése szerint – jelentős mértékben az FPÖ politikájának, ezen belül is, főleg kormányra kerülését követő politikájának köszönhetően – az addigi konszenzusos demokrácia egyre inkább az ún. konfliktusos demokrácia irányában halad. Véleménye szerint minél tovább marad hatalmon a fekete–kék (ÖVP–FPÖ) koalíció, annál jelentősebb mértékben fog megváltozni az évtizedekig működő érdekegyeztető rendszer.

Az ötödik fejezetben Sonja Puntscher Riekmann, az Osztrák Tudományos Akadémia európai integrációval foglalkozó kutatóintézetének vezetője azt a kérdést járja körül, hogy az Európai Unió és intézményei rendelkeznek-e az államiság bizonyos jegyeivel, illetve, hogy az európai jog hogyan érvényesíthető a tagországokban.

A szerző arra a következtetésre jut, hogy a pénzügyi unió megvalósulásával, illetve a közös európai állampolgárság bevezetésével az Unió igenis rendelkezik az államiság jegyeit mutató ismérvekkel. A közös hivatali rendszer is tartalmaz hasonló elemeket, habár az uniónak mindössze húszezer hivatalnoka van. Összességében azonban arra a következtetésre jut, hogy egy szupranacionális intézményekkel működő, valóban föderatív Európai Unió létrehozásának csak csekély a valószínűsége, ehelyett a nemzeti politikák' fognak hosszú távon is dominálni.

A kötet hatodik fejezetében Herbert Gottweis írását olvashatjuk, amely az osztrák politikai élet parlamenten kívüli megnyilvánulásairól, különböző tömegmozgalmairól, illetve a közvetlen demokrácia eszközeiről szól. A szerző rövid történeti áttekintést nyújt azokról az akciókról, eseményekről, amelyek ebbe a kategóriába tartoznak. Kiemeli, hogy ami Ausztriában nem, vagy legalábbis nem úgy történt meg 1968-ban, mint Nyugat-Európa több országában (elsősorban Francia- és Németországban), az tíz évvel később – igaz, már egészen másfajta okokra visszavezethetően – bontakozott ki, igen komoly polgári ellenállási mozgalom formájában. A mozgalom kialakulásának indoka a zwentendorfi atomerőmű üzembe helyezése elleni tiltakozás volt. Ebben a küzdelemben egy parlamenten kívüli erőnek sikerült a kormányzat terveit meghiúsítani, ráadásul ebből a győzelemből a parlamenten kívüli erok politikailag is igen sokat tanultak. Gottweis szerint a Zwentendorf elleni küzdelem lendületet adott az osztrák nőmozgalom, a különböző ökológiai mozgalmak fejlődésének is, sőt a '90-es években olyan civil mozgalom is kialakult, amely ezeken a problémákon túl az idegenek kirekesztésével szemben is fellépett, és a szolidaritást, a toleranciát-, a véleményszabadságot hangoztatja.

Az utolsó, hetedik fejezetben Georg Kohler, a zürichi egyetem politikai filozófia tanszékének professzora arra a kérdésre keresi a választ, hogy mi az oka, és jelentősége a politika iránt újonnan tapasztalható érdektelenségnek. Véleménye szerint a '90-es évektől a globalizációs folyamatok felerősödése, és a „technológiai civilizáció” kialakulása, valamint a politika erős gazdaság általi meghatározottsága vezetett a „politikai fáradtság”, a „politikai bizalmatlanság” kialakulásához. Kohler egyetért továbbá a világhírű szociológussal, Ralf Dahrendorffal abban a kérdésben, hogy a XXI. században korántsem lehetetlen új autokratikus rendszerek létrejötte. Ilyen rendszerek kialakulásának oka éppen a politika gazdaság általi meghatározottsága lehet, hiszen az összefonódások miatt elképzelhető, hogy a növekvő gazdasági konfliktusok áttevődnek a politika síkjára is.

A kötet végén található még két vitaindítónak szánt rövid írás. Közülük az első a választójog tizenhat éves korra való csökkentése, illetve a külföldiek szavazati joga mellett, illetve ellen sorakoztat fel érveket. A másik szintén „pro és kontra” alapon azt vitatja: helyes-e, hogy az érdekképviseleti szervek különböző vezető tisztségviselőiken keresztül a parlamentben is jelen vannak. Meg kell említeni, hogy a kiadványt az egyes fejezetek között nagyon hasznos táblázatok teszik még érthetőbbé, használhatóbbá. A kötetben található kislexikon, és olyan irodalomjegyzék, amely rendkívül sok internetes információt, további tájékozódási lehetőséget is biztosít a fejezetek témáiban. A tanulmányok nagy része (1-5. fejezet) a világhálón keresztül is elérhető és letölthető a www.demokratiezentrum.at weboldalról.

Zum politischen System Österreich Zwischen Modernismus und Konservativismus (Ausztria politikai rendszeréről. Modernizmus és konzervativizmus között) Hrsg. vom Forum Politische Bildung. Innsbruck–Wien–München; Studien – VerI. 2000 (Infomationenzur PolitischenBildung; Nr. 17)

Kaczor Péter